Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-16 / 39. szám
1968. február 16, péntek 5. oldal v"prp gyűlés J\Jlj 1 hozzászólás Pályázni kell a pedagógus ZSONG, zsibong a terem ... A művelődési házban együtt vannak mindazok, akik községük jövőjéért felelősséget éreznek, s azért tevékenykednek is. A Hazafias Népfront községi bizottságainak választási gyűlésein „lestük el” az alábbi megnyilatkozásokat, amelyek önmagukért beszélnek. * A LÁSZLÓFALVI Alkotmány Tsz elnöke, Dugár Sándor: — Legfőbb gondjaink egyike, s épp ezért szívügyünk a fiatalok szakmai továbbképzése. Szükség van a közösben a vezetőgárdát pótló, tőlünk majdan a „stafétabotot” átvevő fiatal szakemberekre. Gondolunk a még iskolapadokban ülőkre is. n, J^Jítgt adjunk nekik á mezőgazdasági munka szépségeiből úgy, hogy időnként rendszeresen foglalkoztatjuk -— s természetesen igazságosan díjazzuk is — őket. Gyümölcsösünk termésének java részét tavaly is az iskolások szedték le. S a termő fasorok közt munkálkodva, bizonyára rádöbbennek, hogy a metszőollót szakszerűen kezelni: van olyan szép feladat, mint a kimutatások rubrikáit kitölteni. Természetesen a szülőkkel is eleven a kapcsolatunk. Gyakran beszélgetünk, vitázunk velük a fiatalok jövőjéről, továbbtanulásuk lehetőségeiről. És nem hatástalanok ezek az eszmecserék. Űj tervünk, hogy a gazdaságunkhoz közel fekvő és igen alapos szaktudást nyújtó Kisfái Mezőgazdasági Szakmunkásképző Iskola egy teljes osztályát saját fiainkkal, lányainkkal népesítsük be. A bejáráshoz külön autóbuszt is biztosítunk. Kertészek, szőlészek képzésére jelenleg 100 ezer forintunk van. Ha tanulmányaikkal végeznek, s visszajönnek, ez az összeg kamatostól vissza térül! És hogy lelkes közéleti emberekkel is gazdagodunk személyükben, azt bizonyítja, hogy a fiatalok többsége a népfrontmunkából is példásan veszi ki a részét. (Koncz Lajost, az Alkotmány ifjú agronómusát éppen ezen a gyűlésen választották a községi nép- frontbizottság tagjává.) * LAKITELEK. Aradi Aranka, a községi könyvtár vezetője: — Hasznos és eredményes segítséget nyújt a népfront az olvasótábor ne-i velőséhez — növeléséhez és általában a kulturális mun-l ka egészéhez. Hét éve — 36 volt a rendszeresen olvasók száma a községben, tavaly pedig meghaladta az ezret. Könyvtárunk ma 5700 kötetből áll, s a lakitelekiek jól hasznosítják a művelődésnek ezt a forrását. A hajdani kétszázzal szemben az elmúlt évben 13 és fél ezer kötetet kölcsönöztünk. E számok mögött feltétlenül ott áll a Hazafias Népfront áldozatos szervező, az irodalmat emberközelbe hozó tevékenysége. Páratlan sikere volt például a segítségükkel megrendezett író—olvasó találkozóknak. Reméljük, hogy hamarosan teljesül egy másik kívánság: mihamarabb egy-egy írónőt és ifjúsági írót is vendégül láthatunk a községben. * KÉT FALU, két felszólalás. Más gondok, célok, témák. De bennük tisztán és nagyon elgondolkozta- tóan tükröződik a Bács- Kiskun megyei falvakban is megváltozott — mind többet váró, de egyre többel is gazdagodó — szemlélet, közösségi élet. J. T. állásokra Megjelent a művelődés- ügyi miniszter utasítása, amely a pedagógusképző felsőoktatási intézményekben végző hallgatók munkába lépésének elősegítése érdekében úgy intézkedik, hogy az 1968—1969-es tanévtől kezdődően valameny- nyi alsó- és középfokú oktatási intézményben pályázat útján kell betölteni a pedagógus állásokat. Pályázatot a kinevezési hatáskört gyakorló szerv — tanácsi szakigazgatási szerv, intézmény, vállalat — vezetője hirdethet. A pályázó egyidejűleg három helyre pályázhat és mindaddig nem adhat be újabb pályázatot, amíg az előzőek elbírálásáról nem kapott írásbeli értesítést. A pályázat kedvező elbírálásáról szóló értesítés kézhezvételét követő nyolc napon belül a pályázónak írásban kell nyilatkoznia I az állás elfogadásáról. Huszonhétezer televízió-előfizető egy hónap alatt A lakosság számára ikedvezö árváltozás nyomán a televízió- és a rádió-csúcsforgalom ezúttal nem decemberben, hanem januárban bonyolódott le. Az év első hónapjában az 1967. januárinál 50—55 százalékkal több televízió- és rádiókészüléket vásároltak országszerte. Januárban több mint 22 (K)0 — pontosain 22 055 — új televízió-előfizetőt vettek nyilvántartásba. Az újakkal együtt a január 31-i állapotnak megfelelően 1 190 856 televízió-előfizetőt tart nyilván a posta. A rádió-előfizetők száma megközelíti a két és fél milliót, a legutolsó adatok szerint 2 478 818. A hazánkban működő rádiókészülékek száma azonban ennél jóval több. hiszen az utóbbi években. így januárban is, igen sok úgynevezett másodkészüléket, táska- és zsebrádiót vásároltak. Komarav mellszobra Elkészítette Vlagyimir Komarov mérnök-ezredesnek, a próbarepülésre küldött Szojuz—1. tragikus háláló űrhajós pilótájának szoborportréját Pándi Kiss János budapesti szobrász- művész Százados úti művésztelepen. Pápára, az ottani, Komarov nevét viselő repülős ezredhez kerül a mellszobor. Leleplezése február 19-én lesz, egyik eseményeként a Komarov- hétnek, amelyet a veszprémiek és a pápaiak rendeznek. Vlagyimir Komarov özvegye is részt vesz férje szobrának felavatásán. 3^.0*é&r**4& a. Olasz furcsaságok Viccet jól mondani — ritka adomány. Valóságos művészet. Azt hiszem, ilyesmi járhatott Nanni Loy olasz rendező fejében, amikor arra vállalkozott, hogy vicceket mesél nekünk filmen, másfél órán át. S lehet is benne vala- ' mi, ha ő. aki az olasz lan szerelmesről, aki alig bújt az ágyba, máris megszökik onnan egy cowboy- filmre. Vagy a férjről, akit rajtakapnak, de olyan meghökkentően vágja ki magát, ahogyan az olaszon kívül egyetlen más nációbeli férfi se volna képes. Azután akadnak villanásnyi filmművészet egyik legcsodálatosabb alkotását, a Nápoly négy napját rendezte, nem tartotta ezt méltatlan feladatnak. Olyan film persze, mint a Nápoly négy napja, nem lett azért az Olasz furcsaságok. De nem vitatható el tőle, hogy egyedülálló a maga nemében. Kiváltképp ami a merészséget illeti. Mert olyan filmet már láttunk jó néhányat, főképpen az olaszoktól, amelyben rövid szkeccsek, mulatságos és pajzán jelenetek követik egymást minden szerves kapcsolat nélkül. Többnyire négy-öt kis történet. De ötven?!.., Nem tudom pontosan, ki győzné megszámolni? Sok. Egv kicsit túlságosan is, de ettől még egészein jól szórakozik, aki némileg fogékony a humorra. Egyik-másik részlet kerek. vérbő, remekbe szabott novella ebben a filmben. Mint a történet az állhatatképek arról például, hogy mindig a más felesége a kívánatos. És szakállas vicceket is viszontláthatunk. Móricka esetét, aki mindent megkaphatna, a szomszédék lányától, de csak a biciklit — illetve itt a még kívánatosabb Jaguárt — kéri kölcsön. Ám Nanni Loy magasugró marad akkor is. ha alacsonyra tették a lécet. Most sem tagadhatja meg magát. Talál alkalmat rá, hogy alaposan odacsípjen az üzletelő krélusnak és legalább egyetlen egyszer megrendítsen bennünket egy éhét nyelő kisfiú látványával. El ne felejtsepi! Ami a szórakozáson felül talán a legfontosabb tanul só" ebben a furcsa olasz fi' % in: egyetlen jelenet sem hosz- szabb egy centivel sem a kelleténél. ígv hát nem is igen tudjuk összehasonlítani a hazai terméssel. M. L. 39. Mintha valami lidércnyomásos álombéli jelenet játszódna le: nyílt a szekrényem ajtaja, és kilépett belőle félmeztelenül, átdöfött orral a törpe pigmeus főnök: lllomor! Kiáltani, üvölteni akartam, mert a karom, lábam a tamtam és a síp ritmusára mozdult, de csak feküdtem tehetetlenül, rángatózva, és a főnök csendesen megszólalt: „Ez volt a fogadalmam.” Egy pisztolyt tett az asztalomra, és rövid erdei nyelven, egy szájrándulással, mintha csak köpne, ezt mondta: „Nogad!” ölj! Még láttam, amint lándzsáját emelgetve, a törpe négerek hosszú lépéseivel elmegy... Azután tüzek lobogtak fel, sípok szóltak, tam-tam hangzott, és torkokból felszökő néger dalok ... Többre nem emlékszem... Hamuszín arccal meredt maga elé. rekedten a sok beszédtől és a rémületes emlék főj toga tásá tói. — ... Mikor magamhoz tértem, megkötözve feküdtem az ágyamon. La porter vizes ruhával törölgette az arcomat Sejtheted, mi történt... — Ne, ne... — mondta Galamb iszonyodva. — Ne mondd ... Gondolom... Hallgattak. ... Hajnal derengett a sivatag felett, és a szállongó porsziporkák már megvillantak néhol a fehéres virradásfoan. Kölyök lárvaszerű dermedt arccal suttogta: — Mind a hármat... én ... a kivi mámorában .. $ Laporter bizonyára megakadályozhatta volna. Felharsant az ébresztő. Futólépésben kellett visszatérni a táborba... , — A legfontosabbat!... — lihegte futás közben II- jics — ... még nem mondtam ... Laporter kényszerí- tett a légióba... ők el tudták intézni, hogy ehhez a századhoz kerüljek... — Majd ráérsz... — Nem, nem... most kell. Laporter akarta, hogy beálljak... Aut-Taurirtól utat építenek __Az elvesz ett Russel-féle átjáró helyett a Batalanga földön ... Az egyenlítő őserdején át... Lehetetlen vállalkozás... mégis meglesz ... százával hullanak el az emberek ... Ezzel a századdal sokan vannak, akik meg akarják akadályozni... Engem azért kényszerített Laporter és Grison... Elfulladt a futástól, nem kapott levegőt, de megpróbált beszélni... — Laporter a légióban van és... a neve ... Már nem jött hang a torkán, csak futni tudott sípoló tüdővel . De még a nevet akarta mondani, és... Lövés dördült! Iljics futás közben egy szaltószerű bukfenccel elterült a porban, a hátára gurult, és szétcsapta a karját. Azután nem mozdult, csak a szája sarkán kibuggyant a vér... * — A térré! Megismétlődött a jelenet. Ki-ki a földre tette fegyverét, és a hadnagy a kapitánnyal végigment. Galamb kilépett a sorból, és feszesen megállt. A kapitány végignézte: — A puskád? — Nem találom, mon commandant! A hadnagy meglepetten felismerte a katonát: — A te fegyvereddel azt a vastag embert is megsebesítették. Hol voltál, amikor a lövés történt? A merénylőnek megint nem sikerült Galambot eláztatni. öten is jelentkeztek, hogy az áldozat mellett futott. Egy altiszt jött puskával a kezében. — Itt a domb mellett, ötven lépésre a sebesülttől találtam. — Ez a te puskád? — kérdezte a hadnagy Galambot. — Qui, mon adjutant. — Különös. Neked mindig alibid van, és közben a puskád gyilkol. Semmit sem tudtak megállapítani, de Galambot, habár teljesen igazolták a katonák, a megmagyarázhatatlan gyanú, a bizalmatlanság rosszindulatú homálya fogta körül. A menetoszlop folytatta útját. Iljics bal vállát érte a lövés, és a tüdőt is megsértette. Az ezredorvos és a vörös szanitéc ápolás alá vették. A Szaharának olyan vidékén meneteltek, amerre évekig nem vetődik el ember. Vergődve, küszködve haladtak. A lábuk bokán felül süppedt az izzó talajba, égette, felsebezte a bőrüket, és a napi másfél liter pos- hadt vízadag nem enyhítette nyomorúságos állapotukat. A véksőkig ingerlékeny és ideges volt ember, állat egyaránt. (Folytatjuk.)