Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-16 / 39. szám

Világ proletárjai» egyesüljetek? vertmutpe a MAGYAR SZOCIÁLIS T A M U NK ÁS PÁRT B Á C S-KISKUN MEGYEI BIZOTTSA GÁN A K NA PILAPJA XXIII. évf. 39. szám 1968. február 16. PÉNTEK Ara 80 fillér Döntés előtt ® sztályfőnöki órákon, szülői értekezleteken és személyes beszélgetések al­kalmával sok szó esik mos­tanában arról, hogy ki mi­lyen pályát válasszon, ho­vá érdemes jelentkezni, hol van esély a felvételre, A középiskolák negyedik osz­tályosai számára elérkezett a döntés pillanata. A pá­lyázók felvételi kérelmet március elseje és 15. kö­zött fogadják el az idén érettségizőktől. Évek óta mind erősebb a verseny a felsőoktatási in­tézményekbe pályázók kö­zött. Az idén több mint öt­venezer diák kerül ki a középiskolákból, s a felső- oktatási intézmények mint­egy tizenháromezret tud­nak közülük fogadni. A je­lentkezőknek csak egy há­nyada nyerhet felvételt. A társadalomnak ugyan­is nagyjából meghatározott számú mérnökre, orvosra, tanárra, jogászra, s egyéb értelmiségi foglalkozású dolgozóra van szüksége. Maguknak a jelentkezők­nek sem válna javára, ha a diploma megszerzése után nem találnának mun­kahelyet. Pedig ha meg­szorítások nélkül vennék fel a jelentkezőket, rövid idő alatt eljutnánk ide, s akkor valóban okuk volna a fiataloknak az elégedet­lenségre. Mégis meg kell mondani, hogy a jelenlegi körülmé­nyek között sem az a leg­nagyobb baj, hogy kevés a hely, hanem az, hogy aránytalanságok vannak a választott pályák között. A bölcsészkar, az orvosi, a jogi kar évek óta túl­zsúfolt, míg a természet- tudományi karokon vi­szonylag kevés a jelentke­ző. Matematika, fizika ta­nári szakon, a különféle mérnöki karokon lényege­sen kevesebb pontszámmal fogadják el a jelentkezése­ket most is. Érthető. Míg a legtöbb egyetem bölcsész­karán például legfeljebb negyven-ötven hallgatót vesznek fel az idén, és tu­catszámra betöltötték a helyek már a tavalyi elő- felvételekkel is, addig a debreceni egyetem termé­szettudományi karán 165, Szegeden 205 jelöltnek tud­nak helyet biztosítani, s a miskolci egyetem gépész- mérnöki karán 350 első­éves mérnökjelöltet fogad­hatnak. Ezek a számok önmagu­kért beszélnek. A techni­ka haladásával a lehető­ségek a jövőben még fo­kozódnak. Helyes volna, ha a szülők, tanárok már zsenge kortól igyekeznének felkelteni az érdeklődést a gyerekekben a természet- tudományok iránt, s a fia­talok is jobban tekintetbe vennék a reális lehetősé­geket — vagyis a társa­dalom szükségleteit — a pályaválasztásnál. M. L. Kerekeken guruló nagyüzem Megkezdődött a műszaki felülvizsgálat az AKÖV-nél Kilométerek és tonnák milliókban Kétezer-ötszázbanminc dolgozójával már bátran a jelentős nagyüzemeik közé sorolhatjuk a Kecskeméti 9. sz. Autóközlekedési Vál­lalatot. Teher- és személv- szállító járműveik nem­csak a megyében, hanem az ország szinte minden ré­szében megfordulnak. Pod- maniczky Jánossal, a for­galmi és kereskedelmi szakosztály vezetőjével a múlt év eredményeiről be­szélgettünk a najpokbani, de szó esett az idei felada­tokról is. —- (Nem panaszkodha­tunk a múlt esztendőre — jegyeztem a választ — Hatszáznegyvenegy teher­gépkocsink és százötven pótkocsink vett részt a szállításban, összesen 3 millió 613 ezer tonna árut fuvaroztak rendel­tetési helyére. és ezalatt 19 millió 890 ezer kilométert tettek meg. Jelentős eredmények szü­lettek az állásidő csökken­tésében, nem utolsósorban azért mert nyolc új rako­dógépünk lépett munkába tavaly, s így ezeknek az ügyes masináknak a szá­ma negyvennyolcra emel­kedett. — Mit hozott az új esz­tendő? — Egyelőre nem sokat tudok mondani erről. Most, télen a szokásos munka- hiányról beszélhetünk. Az időjárási, az útviszonyok lehetővé tennék ugyan a teljes kapacitás igénybe­vételét, de a fuvaroztatók nem használják ki a lehe­tőségeket. A Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat nagyon helyesen teszi, hogy most végeztet elő­szállítást, odaviteti a só­dert és más építőanyagot a később kezdődő építke­zéseihez. Így azután a csúcsforgalom idején nem lesznek szállítási nehézségeik. Bár a többi vállalat is így gondolkodna. Kilenc­ven gépkocsinkat kellett télire teljesen leállítani munkaihiány miatt — A gépkocsivezetők? — Nehéz volt megszer­vezni állandó foglalkozta­tásukat. de sikerült. Je­lenleg sokan vannak, csúcs- forgalom idején viszont nagy a hiány belőlük. Most indítottunk egy hathetes tanfolyamot a jövendő vezetők részére, és hamarosan megkezdjük az új rakadógép-kezelők kiképzését is. — Néhány szót a mű­szaki állapotról, a tavasz­ra való felkészülésről. — Gépjárműveink álla­pota kielégítőnek mondha­tó. Kétszázötvenen foglal­koznak a kisebb javítások­kal, a teljes felújításokat autójavító vállalatokkal végeztetjük. Az idén ösz- szesen nyolcvan gépjármű kerül erre a sorsra.' Tizedikén megkezdődött a műszaki felülvizsgálat, április harmincadikáig minden járművünk a KPM és a rendőrség bi­zottsága elé kerül. Nem félünk a szemléktől, hiszen nekünk különösen nagy gondot kell fordíta­nunk a kocsik megbízható állapotára. Az idén kü­lönben negyven kocsit ki­selejtezünk, s helyettük ugyanennyit vásárolunk saját erőbőL Újnak számít az új mechanizmusban az, hogy olcsóbban fuvarozunk, és az. hogy konkurrenciát kaptunk. Az új rendelet szerint a különböző közü- letek meglevő járműveik­kel vállalhatnak bérfuva­rozást Ez természetesen arra ösztönöz bennünket — mondotta befejezésül a szakosztályvezető —, hogy az eddiginél is jobban, gyorsabban lássuk él fel­adatainkat O. L. Vita a szocialista demokráciáról Negyedik kongresszusára készül a népfront Mint azt a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának decemberi ülésén is megfogalmazták: a kongresszuson politikai, társadalmi életünk néhány — pontosan öt — kiemel­kedő kérdését mélyrehatóan meg kell vitatni abból a szempontból, hogy fejlődé­sünk jelenlegi szakaszában mi szolgálja legjobban elő­rehaladásunkat. Ezeket a témákat még a kongresszus előtt szélesebb körben meg­tárgyalják a népfront kü­lönböző szintű fórumain. „A szocialista demokrácia Felsálszelet — made in Kecskemét Végy 800 kiló marhahúst, hőmérsékletű, egyenként 25 Jó ízek, jó zamatok — 300 kiló lecsót, 75 kiló zsírt, dekás adag kerül. De az jó valuta. A képlet egyszé- 50 kiló lisztet, 15 kiló pap- előhűtőben már nullfokos rű. hamar eltanulható. rikát és ugyanannyi sót, azonkívül öt kiló cukrot és másfél kiló borsot... a klíma, a mélyhűtőben pedig a mínusz 40-et is meghaladja a dermesztő hideg. Roppannak a dobo­zok, mint a betonkockák. .. TT ____ Majd a mínusz tízfokos Ä terembe lépünk, ahol a Nem a mesebeli óriás számára készül a grandió­német exportra, a kecske­méti Park Étterem kony­hájában, a Kecskeméti Ál­talános Fogyasztási Szövet­kezeinek az elmúlt ősz óta __„,.J.___. ___ cs omagolás történik. A mí­nusz húszfokos hűtőka­miont havonta háromszor működő ételüzemében. A fenti mennyiségekből Ba­konyi felsálszelet formájá­ban pontosan ötezer adag Lengyel Antal, a telik ki. Készülnek itt más üzemvezető. De nagy ipari központjai felé. — Napi ötezer adag a termelésünk — tájékoztat fiatal máris ételek is. Eszterházy felsál- bővítenünk kell a tároló­ét teret. Tehetjük, hiszen a és két és fél milliós beruhá­zás már az idén megtérül. A fogyasztási szövetkezet­tel osztozik a hasznon a Pannónia Szálloda- és Ét­terem Vállalat, valamint a HUNGAROCOOP nevű szö­vetkezeti exportcég. Hogy mennyi a haszon? szelet, Pusztai felsálszelet, Debreceni rostélyos Magyar gulyás. Legutóbb angol megren­delésre is készítettek vad­hús-ételeket. Nyulak, őzek. vaddisznók „szolgáltatták” az alapanyagot. Az üzemnek nemzetközi fejlesztéséről” című téma­kört tegnap délelőtt vitat­ták meg a megye politikai, társadalmi, gazdasági éle­tének vezetői, a Hazafias Népfront megyei bizottsá­gának székházában. Az elő­re kiadott anyagot, melyet neves közéleti személyisé­gek. a tárgykörben járatos szakemberek mintegy „nyers” vitaanyagként dol­goztak ki, a résztvevők igen alaposan tanulmányozták. Dr. Molnár Frigyes elvt"”S. a megyei pártbizottság első titkára, mint a probléma­kört majdan véglegesen kongresszusi megvitatásra kidolgozó Központi Előké­szítő Bizottság tagjának irányításával folyt a vita. Ennek során mélyenszántó, tömör, tudományos precizi­tással megfogalmazott véle­mények hangzottak el. A tanácskozáson, amel­lett, hogy sokoldalúan ele­mezték a szocialista de­mokrácia elvi és gyakor­lati összetevőit, különösen hangsúlyt kapott a szövet­kezeti demokrácia, vonat­koztatva a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, föld­művesszövetkezetek, s a kis­ipari termelőszövetkezetek életére egyaránt. Mind a központi anyag­gal kapcsolatos kibővíté­sek, észrevételek, mind a gazdag helyi tapasztalatok­ra, eddig is leszűrt elvi megállapításokra épülő, vé­lemények sok segítséget ad­nak a fontos munka to­vábbviteléhez. Megyénkén kívül még öt további me­gyében vitatják meg ezt a témakört. Biztos, hogy azokkal együtt, a Bács me­gyeiek állásfoglalásai is színvonalas hozzájárulást jelentenek a tárgykört fel­dolgozó Központi Előké­szítő Bizottság munkája, majd a kongresszus sikeré­hez. Ilyen értelemben fejezte ki elismerését a vita tar­talmasságáról Tóth Jánosi a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa mozgalmi osz­tályának vezetőhelyettese, aki ugyancsak részt vett a tanácskozáson. hírű főszakácsa van: Gróf Sikerült megtudnunk: egy- Nándor. egy adagért 90 dollárcen­A polifóliával bélelt pa- tét fizetnek. Itteni önkölt- pírdobozokba 60—80 fokos sége: 9-—10 forint. Csernák János megindítja a svéd gyártmányú cso­magológépet, amelynek teljesítménye még korántsincs kihasználva. Óránként 3000 adagot képes készíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents