Petőfi Népe, 1968. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-01 / 26. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! “PETŐFI ff EPE A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIII. évf. 26. szám Nemes Dezső Kecskeméten Tegnap Kecskeméten járt Nemes Dezső elvtárs, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Párttör­téneti Intézet főigazgatója. A megyei pártbizottság épületében dr. Molnár Fri­gyes, a megyei pártbizott­ság első titkára, dr. Glied Károly és Borsodi György, a megyei pártbizottság tit­kárai, valamint Erdélyi Ig­nác, a kecskeméti városi pártbizottság első titkára fogadta a vendéget. Rövid megbeszélés után Nemes Dezső dr. Molnár Frigyes és Erdélyi Ignác társaságában ellátogatott a Zománcipari Művek kecs­keméti gyáregységébe. Itt Zárai Géza igazgató és Szabó Lajos főmérnök ka­lauzolása mellett megte­kintette az új, korszerű melegüzemi nagycsarnok­ban az automatizált kád­gyártást. Az üzemlátogatás befejezése után Nemes elv- társ részletesen érdeklő­dött a gyáregység szerve­zeti felépítése, a gyártás- technológia, a munkások bérezése, anyagi ösztönzé­se, az üzem szociális léte­sítményekkel való ellátott­sága, az iparitanuló-képzés és a gyár politikai élete iránt Zárai Géza és Szabó Lajos válaszai után Nemes Dezső sok sikert kívánt az idei termelési célkitűzések valóra váltásához. Délután Nemes Dezső elvtárs a megyei pártbi­zottság, a járási és városi pártbizottságok vezetőit tájékoztatta a kül- és bel­politikai élet legújabb fej­leményeiről. N. O. Partizánok az amerikai nagykövetség épületében Elkeseredett utcai harcok Saigonban SAIGON. (MTI) Hírügynökségi jelentések szerint szerdán a délutáni órákban minden eddiginél hevesebb harcok lángoltak fel Saigonban. Az egész vá­ros egyetlen csatatérré vál­los védelmet és tűzzel árasztották el az elnöki pa­lotát. a szállodákat és a kormányépületeket. Ezt megelőzően Thieu tábornok dél-vietnami elnök a reg­gel üzembe helyezett pót­fél: így kezdődött meg a drámai ostrom, amelynek eredményeként a partizá­nok béhaitoltak a nagykö­vetség épületébe és azt hat órán át tartották meg­szállva. Amerikai helikopter száll le az utcai harcok színhelyére. tozott. Az utcákon, és a su­gárutakon a partizánok és az ámerikaiak, valamint szövetségeseik elkeseredett csatákat vívnak. A UPI gyorshírben szá­mol be arról, hogy a par­tizánok százai ismét beha­toltak az amerikai nagykö­vetség területére, áttörték az amerikai katonai főha­diszállás köré vont páncé­Elégedettek a szovjet megrendelők Növekszik a vegyipari gépek exportja A Kiskunfélegyházi Vegy­ipari Gépgyár évek óta bő­víti kapcsolatait a szovjet iparral. Tavaly 120 millió forint értékű exportjából 111 milliót szállított a test­véri szocialista országba. Zömmel vegyipari beren­dezéseket az épülő festék-, műgyanta, karbamid és po­liészter gyártó üzemeknek. A félegyháziak a jó mi­nőségen és a szállítási ha­táridők pontos betartásán túl, igyekeznek teljesíteni megrendelőjük rendkívüli kívánságait is. Tavaly pél­dául nagyobb mennyiségű hőcserélőt, az év végi határ­idő előtt körülbelül másfél hónappal indítottak útnak. Ezzel segítettek abban, hogy az egyik szovjet üzem a tervezettnél hamarabb meg­kezdhesse a termelést. A határidő lerövidítése első­sorban azoknak az export szocialista brigádoknak kö­szönhető, akik a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszte­letére vállalták a kérés tel­jesítését. Érdemes ily módon is kedvében járni a külföldi partnernek. Bizonyság er­re, hogy idén tovább növel­heti exportját a vegyipari gépgyár. Körülbelül 265 millió forint értékű gépet, berendezést szállít a hatá­ron túlra, s az export szin­te teljes egészében a Szov­jetunióba irányul. Megrendelés tehát van éppen elég. Nem lesz azon­ban könnyű teljesíteni. Szükség van az üzem fej­lesztésére, bővítésére. Meg is kezdődött a beruházás és az év végéig 90 millió fo­rintot költenek műhelyek, szociális létesítmények épí­tésére, gépesítésre. Már a harmadik negyedévben be­kapcsolódik a termelésbe a nagy szerelőműhely,, s je­lentősen növeli a gépgyár termelő erejét. B. D. adó ’ hullámhosszén egész Dél-Vietnam területére rendkívüli állapotot ren­delt el. és felszólította a la­kosságot, hogy ne támo­gassák a partizánokat. A saigoni nagyadó nem mű­ködik, mert a partizánok csaknem földig lerombol­ták az adóépüietet és an­nak berendezéseit. Közben az amerikaiak és szövetségeseik megkezdték a saigoni külvárosok bom­bázását. Előzőleg felszólítot­ták a lakosságot, hogy hagyják el otthonaikat. Az AFP szerint a Sai­gonban bekövetkezett drá­mai eseményeket követően Thieu elnök ismeretlen helyre távozott. Hírügynökségek újabb részleteket közölnek a sai­goni amerikai nagykövet­ség ellen múlt éjszaka in­dított partizánostromról. Az AP hangoztatja, hogy a tá­madást „elképesztően jól” szervezték meg. Maga az ostrom egyéb­ként valóban sajátos kö­rülmények között kezdő­dött. A tárfiadást végrehaj­tó partizánok valamennyien polgári öltözéket viseltek. Egyeseken a vietnami pa­rasztokra jellemző fekete ruha volt. míg mások a saigoni burzsoázia között divatos fehér inget visel­tek. A partizánoknál tö­kéletesen hamisított igazol­ványok voltak. Az AP úgy tudja, hogy az ostromlók egy része taxin érkezett a nagykövet­ség elé, míg a parasztruhá­sok gyalog. A taxiból ki­szállók mintegy jelként fe­hér ingük felső gombján Az AFP gyorshírben köz­ti, hogy a hazafias erők a iDelta vidék 16 tartománya .közül 14-ben indítottak tá­madást az amerikai állá­sok ellen. Egy amerikai szóvivő azt mondotta, hogy „a helyzet rendkívül za­varos”. A partizánok be­hatoltak a Can Tho nevű stratégiai fontosságú vá­rosba és a 4. katonai kör­zet lakótelepét támadják. A partizánok tűz alá vet- ,ték a város repülőterét is. A dél-vietnami nemzeti felszabadító hadsereg egy­ségei másodízben intéztek nagy erejű támadást Da Nang, Dél-Vietnam máso­dik legnagyobb városa el­len. A hazafias egységek tüzérségi tüzet zúdítottak a városra, majd partizán­csapatok hatoltak be Da Nangba. Más jelentések szerint súlyos harcok folynak Dél- Vietnam északi területein is. E térségben öt tartomá­nyi fővárosban dúlnak ut­cai harcok. Washingtonban a haza­fias erők minden eddiginél nagyobb erejű offenzívája mélységes megdöbbenést és nyugtalanságot keltett. Mint az AFP írja, Amerika ön­érzetén nagy sebet ejtett, hogy a partizánoknak si­került elfoglalniok a saigo­ni nagykövetség épületét. A Pravda szerdai számá­ban kommentárt közöl a legújabb dél-vietnami fej­leményekről. Miként írja, a dél-vietnami -hazafiak új támadássorozata. 15 dél­vietnami város és tíz nagy amerikai támaszpont ellen intézett egybehangolt tá­tartották ujjúkat, míg a í mád ás leleplezi az ameri- parasztöltözéket viselők vő- I kai agresszoroknak azt az rös karszalagot kötöttek i állítását, hogy a Dél-viet­nami Nemzeti Felszabadí- tási Front ereje „kimerü­lőben van”. 1968. február I. CSÜTÖRTÖK Ara 80 fillér Egész oldalas összeállítás a gazdasági élet különböző kérdéseiről a 3. oldalon A megyei tanács vb napirendjén: Bács-Kiskun megye ez éri költségvetési terve Legutóbbi — két héttel ezelőtti — ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsá­ga jóváhagyta a megye ez évi tervét, amely a tanácsi fejlesztési és fenntartási alap irányszámai mellett a tanácsi vállalatok idei te­vékenységére vonatkozó információkat is tartalmaz­ta. E terv végrehajtása függvénye a megye költ­ségvetési tervének, melyet tegnapi ülésén vitatott meg a végrehajtó bizottság. A tervjavaslat — amely a megyei tanács központi költségvetése mellett rög­zíti a járási, városi taná­csok költségvetési szabály­zóit és kötelező előirányza­tait — az új gazdaságirá­nyítás követelményeihez igazodva, sokoldalú tár­gyalás, egyeztetés nyomán született meg. Csaknem fél éven át foly­tak a költségvetés össze­állításának előkészületei. A megyei tanács vb szak­osztályai a városi, járási tanácsok végrehajtó bizott­ságaival együtt, például két alkalommal is tárgyalták. A megyei tanács központi költségvetése a tervezett kiadások fedezetéül — a működési bevételekből, vállalati befizetésekből és állami hozzájárulásból ösz- szetevődő — 155 milliós forrással számolt. Ez az összeg 18 százalékát jelen­ti a megye összesített költ­ségvetésének, amely meg­haladja a 790 millió forin­tot. Említésre méltó, hogy a megye össz-költségvetési kiadásainak 31 százalékára biztosít fedezetet az állami hozzájárulás. A legnagyobb hányaddal a megyei tanács költség- vetésében a szociális és egészségügyi ágazat sze­repel. Ezen belül a legjelentősebb előirányzatnövekedés a me­gyei kórháznál jelentkezik, részben a 90 ágyas új pa­vilon belépése, másrészt a volt szabadszállási szülő­otthonnak a megyei kórház­hoz kapcsolt működtetése miatt. Az igazgatási, gazda­sági ágazat előirányzatának csökkentése mellett, némi­leg csökkent a megyei ta­nács költségvetésében a kulturális ágazat előirány­zata is. Ennek döntő oka. hogy — a megnövekedett önállóság jegyében — a művelődési célfeladatok elő­irányzatai az alsóbb taná­csokhoz kerültek. Megvitatása nyomán a végrehajtó bizottság jóvá­hagyta a költségvetési ter­vet. Elfogadta az alsóbb tanácsok pénzügyi szabály­zóit és kötelező előirányza­tait is, melyek magukban foglalják a járási és városi tanácsoknak — feladataik ellátásához — nyújtandó megyei támogatás mérté­két. Egyidejűleg úgy döntött a vb, hogy mind a megyei tanács ez évi fejlesztési ter­vét, mind a költségvetési tervezetet a megyei tanács soron következő, ülése elé terjeszti. A tanácsülés összehívá­sának időpontját febru­ár 14-ében határozták meg. A továbibakban a Bajai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának a város kom­munális ellátottságáról szó­ló beszámolóját vitatta meg a vb. E napirendi pont tár­gyalásában részt vett Papp György, a városi pártbi­zottság első titkára is. Az ülés több bejelentés megvitatásával, illetve el­fogadásával ért véget. P. I. Jutalom a leníobb honismereti A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének kezdeményezé­sére az Akadémia, a KISZ’ Központi Bizottsága, a Mű­velődésügyi Minisztérium,' a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium elhatározta, hogy időről- időre megjutalmazza a kö-' zépfokú iskolák legkivá­lóbb honismereti szakkör vezetőit. A jutalmakat az erre a célra alakított bi­zottság ítéli oda. Az első díj 3000. a második 2000, a harmadik 1000 forint. A szakkörvezetők munkássá­gához, eredményeihez mér­ten többen is kaphatnak ugyanolyan fokozatú díjat! A díjakat első ízben no­vember 7-én osztják sí.

Next

/
Thumbnails
Contents