Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-16 / 12. szám

\ 1968. Január 16. kedd ae-------a— ■ 5. oldal Lépést tartani a fejlődéssel Közeledik a félév vé­ge a marxizmus—leniztiz- mus esti középiskoláin. A pártoktatásnak ez a formája nem régi, de nép­szerű. A hallgatóság igen vegyes. Munkások és értel­miségiek, fiatalok és veze­tő beosztásúak. Különféle a politikai előképzettségük és a cél is, ami ide vezette őket. Az egyik itt akarja megszerezni az alapot az esti egyetemhez, a másik — mondhatni — kíváncsi­ságból jött. mert joggal úgy érzi, hogy a marxiz­mus ma már elengedhetet­len része az általános mű­veltségnek ... Az iskola elvégzése nem jár semmiféle előnnyel, vagy kedvezménnyel. Sok más társához ha­sonlóan Nagyapáti János, a Harkakötönyi Községi Tanács V. B. elnöke mégis megjelenik pontosan min­den kedden délután Kis­kunhalason. az iskola fog­lalkozásain. — Könyvből tanulni? Végeredményben az is elég volna. De az előadások és a szemináriumok „hatás­foka” sokkal nagyobb... Meglehetősen elfoglalt em­ber vagyok, ezért inkább bejárok. így kevesebb időt Terv — három évre Hétfőn délután Kecske­méten, a Vöröskereszt me­gyei szervezetének helyisé­gében megtartotta idei első ülését a megyei tbc elleni küzdelem társadalmi bi­zottsága. A tanácskozáson a bizottság tagjain kívül megjelentek a megyei egészségügyi irányító és szakellátási szervek képvi­selői, akik előtt dr. Sárkány Imre, a bizottság titkára, tüdőszakorvos ismertette a tbc elleni küzdelem 1968, 1969 és 1970. évi feladatait, terveit. A gyógyító és megelőző munka célkitűzéseivel fog­lalkozva megemlítette, hogy a következő bárom évben a tüdőszűréseket a tüdődaga­natos megbetegedések fel­derítésével is összekapcsol­ják. kell fordítanom a könyv­ből való tanulásra. — Csak azért? — Nemcsak. Tanulás köz­ben sok kérdés felmerül az emberben. Az itt mind „ki­jön” ... Minden ismerettel úgy vagyunk, hogy minél inkább a mélyére nézünk, annál több a kérdés. Élve­zem a szemináriumokat, mert nem kisiskolás rend­szerben tanulunk. Nem té­teleket. Gondolkozni kell. Futólag említi, hogy maga is régi propagandista. Már az ötvenes évek ele­jétől. Akkoriban az ifjú­sági mozgalomban dolgo­zott. Kereskedelmi eladó volt, aztán boltvezető, utá­na a járási tanács előadó­ja. És alapszervezeti párt- titkár. Most már hat éve tanácselnök Harkakötöny- ben. — Még az ilyen régi pártmunkást is meglepetés éri itt, mint amilyen én vagyok. A fogalmak újra­értékelése például. Egy se­reg közgazdasági fogalom: árutermelés, vagy ez és az állammonopolista kapita­lizmus stb., ma másképpen vetődik fel. S nincs titok, meg illetlen kérdés... Per­sze ehhez olyan képzett A NAPOKBAN olvastuk a hírt, hogy még az idén napirendre tűzik a pedagó­gus-továbbképzés jelenlegi rendszerének korszerűsíté­sét. Az illetékesek azt ter­vezik, bogy a pedagógus- képző intézményekre bíz­zák a továbbképzés ellátá­sát is. Előreláthatólag a kö­vetkező évtől fokozatosan térnek majd át ennék a tervnek a megvalósítására. Változást jelent majd az ed­digiekhez képest az is, hogy az új rendszerben differen­ciáltan, kategóriánként tör­ténik a pedagógusok to­vábbképzése. Más-más ok­tatási formában vesznek részt az igazgatók, a fel­ügyelők, az iskolai szakmai munkaközösségek vezetői és a vezető óvónők. propagandisták kellenek, mint a mostaniak. A mienk is: Nagy Károly és Tóth Ferenc. (A járási pártbizottság munkatársa, a népfrontbi­zottság járási titkára.) — Jó — mondom — ha az ember örömmel tanul. De végül is: szüksége volt erre? Elég sok községi vezetőt ismerek, és bizony akad köztük, akin látni, hogy megállt. Nem lelik magu­kat az új viszonyok kö­zött és egyre jobban le fog­nak maradni. Még ilyet is hallottam egyiktől: »Hát most már felfordult a vi­lág? ...” Dehogyis! Emelke­dik! Ezért csak az érezheti magát jól, aki tudja ezt és biztosan áll a talpán... Remek hasonlat, azt hi­szem. Még egy kérdés: ezután hová? — JÖVÖre az esti egye­temre akartam jelentkezni. De közben a tanácsakadé­miára jelöltek... Így hát, látja, mégiscsak lesz hasz­nom az itt tanultaikból, mert a rendszeresebb poli­tikai ismeretekre az aka­démián' jobban építhetek. M. I* Megyénkben különösen örömmel fogadják ezt a hírt a pedagógusok, hiszen megyénkben is találhatók előfutárai az új rendszer­nek. MINDENF.KFXŰTT a Bájai Tanítóképző Intézet törekvéseire gondolunk. Ta­valy már másodízben ren­deztek továbbképzést Ba­ján, a környék tanítói szá­mára. Abból indultak ki, hogy éppen ők, akik a fia­tal tanítónemzedék nevelé­sét végzik, többet, tartal­masabbat adhatnak a már dolgozó tanítóknak is, mint az irányító szervek egy-egy előadás keretében. Amel­lett ismertethetik a leg­újabb, legkorszerűbb ta­pasztalatokat és módszere­ket, hiszen tantestületük a ________________________-i__________ Tá jékoztató a művészeti szakközépiskolákba és az Állami Balettintézetbe jelentkezésről A zeneművészeti szakis­kolák és a zenei gimnáziu­mok az 1967/68. tanévtől egy intézményként, zene­művészeti szakközépiskóla- •ként működnek. A zene- művészeti szakközépisko­lákba az 1968/60. tanévre jelentkezők névsorát az ál­talános iskolák igazgatói február 1-ig küldik el. Zeneművészeti szakkö­zépiskolába csak azok ke­rülhetnek, akik pályaalkal­massági zened felvételi vizsgát tesznek és ott meg­felel enek. A képző- és iparművé­szeti szakközépiskolába je­lentkezőket a szakközépis­kolák március elején rajzi felvételi vizsgára hivják be. Az Állami Balettintézet­be az. 1968/69-es tanévre május 1-e és 5-e között je­lentkezhetnek felvételre azok a 10—14 éves fiúk és 10—12 éves lányok, akik az általános iskola négy osz­tályát elvégezték, illetőleg szakmai kérdéseket legjob­ban ismerő szaktanárokból áll. Nyilvánvalóan a bajai ta­pasztalatok hozzájárultak ahhoz, hogy a pedagógus­továbbképzés új rendszeré­nek terve megszületett MUTATJA ez egyúttal azt is, hogy az új gazdasági mechanizmussal egyidejű­leg a gazdaságon kívüli te­rületeken hasonlóképpen meggyorsult a demokrati­zálódás. Mindinkább a gya­korlati élet eredményedre és követelményeire irá­nyítják figyelmüket a ve­zető szervek, s igyekeznek a tapasztalatokat össze­gezni és gyümölcsözőn ka­matoztatni. az idei tanévben végzik. Hi voltunk az előfutárok új módszer a pedagógus-továbbképzésben 12. Galamb rohant. Súlyos futóléptek döngtek a nyo­mában. Most látta csak, hogy a villasorban van. A szerencsétlen doktor Brétail villájához ért. Hoppá! Ez állítólag lakatlan. A vaksötét útrpl átvetette ma­gát a kerítésen. Néhány másodperc múlva odaért az őrjárat, össze­vissza kiáltoztak, zseblámpáikkal világitottak min­denfelé. Nem látták eltűnni Galambot, csak azt tud­ták, hogy errefelé vesztették el a nyomát. Valame­lyik mellékutcába futott be, vagy egy üres_ telken bujkál. Rövidesen két-háiom rendőr is segített az éjszaka csendjét felverni. Galamb lábujjhegyen a házhoz lopózott. Most is néma, elhagyott volt a lezárt villa, az ablakain sö­tét redőnyökkel... Az egyik földszinti ablakon nem volt redőny. Valami cselédszoba lesz vagy mosdó­helyiség A nagy zajra és lövöldözésre egy megijedt szom­szédos villalakó telefonált a riadókészültságnek. Hir­telen éles szirénázás süvöltött fel. Galamb nem mu­lasztotta el az alkalmat. Mialatt a szirénahang min­dent túlharsogott, hátralépett, és bajonettjét neki­vágta a csukott ablaknak. Az oldalfegyver berepült a helyiségbe, közben kitörte az üveget. Olyan volt a csörömpölés a szirénahang mellett, mint légydöngés az oroszlánorditáshoz képest. Most már átlépett a párkányon. A konyhába ért. Tapogatózva ment, míg újabb ajtó előtt állt. Hallgatózott. Azután lassan lenyomta a kilincset, hogy tovább haladjon. Maga sem tudta, hogy miért, de megijedt, ahogy a beszáradt ajtósarok hosszan, élesen nyikórgott, be­töltve a hatalmas hallt. Mert hallba nyüt az ajtó, óriási sötét terembe. Magasan, az egyik szellőztető ablakon keresztül bevilágított a hold. És mélységes némaság. Elindult a folyosón, amely jobbra-balra kanyar- gott, és odaért, egy kis kapuhoz, ahol a kísérteties nőt látta. Ez a hátsó bejárat. Lenyomta a kilincset. Zárva volt. Egy ideig céltalanul ődöngött a sokfelé nyíló oldal­folyosókon. Kijárást keresett, de a ház valóságos la­birintus volt. A cselédlakásokhoz vezető lépcsőre ült, és elszívott egy cigarettát. Itt esetleg holnapig el­bújhat. Eldobta a cigarettát, és tovább ment. Egy­szer csak ott állt ismét a néma, sötét hallban. A csend bántóan nehezedett a teremre. De Galambnak jó idegei voltak. Elhatározta, hogy keres valahol egy fekvőhelyet, ahol átalussza a vitathatatlan szökéshez szükséges néhány órát. Elindult a falépcsőn, amely a haliból egy karzatra vezetett. Bizonyára onnan nyílnak a hálószobák. A falépcső fülsiketítőén nyikorgott, és nagy por­felhőket szusszantott magából. Igazán kísérteteknek való hely. Felért a korridorra. A lépcsővel szemben, az első ajtón benyitott. Vaksötét volt. Nem baj. A fő, hogy valami fekvőhelyet találjon, aludni úgyis csak sötét­Kalandorok A cím vérbeli kalandfil­met sejtet. így is kezdődik — kitűnően: Egy csinos lány és egy férfi rádión ke­resztül társalog egy pilótá­val, aki közben hajmeresz­tő mutatványokat végez duplaszárnyú repülőgépén. A nézőben ágaskodik a kí­váncsiság, ki lehet ez a vak­merő légiakrobata. A nagyszerű indítás után vége is az izgalmaknak. A pilóta, a lány és barátjuk, a motorszerelő valami fur­csa, meghatározhatatlan, pusztulnak, de meghal a pilóta is. Ha ehhez a cselekmény­hez ragaszkodva a rendező kalandfilmet készít, bizo­nyára sikere lesz. Csakhogy mindenáron filozófiai taní­tást akart belepréselni a meglehetősen naiv mesébe. Nyilván a romantikus szem­léletre épített, álomkergető életstílus fölött akar pálcát törni. Ezért mindenféle szimbolikus szertartások szakítják meg a cselekmény pergését. Például a lány társadalmon kívüli állapot­ban éldegél egy szerelőmű­helyben. A lány lángvágó­val absztrakt szobrokat ké­szít autóroncsokból, a sze­relő egy újfajta verseny­autót próbál konstruálni, a pilóta pedig a párizsi dia­dalív alatt akar átrepülni. Terveik sorra kudarcba fúl­nak, ezért Afrikában pró­bálnak szerencsét. Egy öt­millió franknyi kinccsel együtt tengerbe zuhant re­pülőgépet akarnak felku­tatni. A vállalkozás sikerül is, ám gengszterek támadják meg őket, és a lányt halá­los találat éri a tűzharcban. A két barát Franciaország­ba visszatérve felkeresi a lány örökösét, egy kisfiút, és átadják neki a kincs rá­eső részét. Ám a gengszte­rek nyomukban vannak, és a végén egy tengertől nyal­dosott középkori erődben ismét óriási tűzharc követ­kezik. A gengszterek el­„szobrainak” kiállítása, ahol alumíniumlemezekből ké­szített öltözetben ámítja az amúgy is szédelgő sznobo­kat. Aztán a furcsa értel­metlen varázstánc a hajón, a tengeri erőd misztikus el- hagyatottsága és a szenti­mentális víz alatti temetés. Mindezek a jelképnek szánt jelenetek semmit sem árulnak el abból, hogy miért ilyen partravetettek a film hősei, miért nem az élet természetes szféráiban keresik boldogságukat. így csak fölöslegesen széttépik a kincskeresés és a lövöl­dözések önmagában talán izgalmas cselekményfona­lát. Felemás alkotás a Kalan­dorok. Kalandfilmnek túl­ságosan okoskodó, filozófiá­nak nem elég súlyos. A ki­tűnő színészek, Joanna Shmikus, Alain Delon, Lino Ventura, nem tudtak mit kezdeni vértelen szerepeik­kel. Szabó János ben lehet kitűnően, és remélte, hogy a kísértetek nem zavarják. Óvatosan haladt a fal mentén. Közben a keze egy szekrény mellett rátapintott a villanykapcsolóra. Megcsavarta. Világos lett Ijedtében felkiáltott. A szoba közepén, egy nagy vértőcsában, pizsamá­ba öltözött férfi feküdt a padlón, arcra borulva, hol­tan. „Nono.. Ezt suttogta félhangosan, miután visszahőkölt. „Nono. Észnél légy, Harrincourt. Ügy látszik, a sors ellenállhatatlanul sodor bele valami szörnyű­ségbe. Vigyázzan, uram! Nem megőrülni!...” Lehajolt a tetemhez. Mióta fekhet itt ez az em­ber? Hogyhogy mióta!? ... Hiszen a vér meg sem al­vadt, egy csík lassan folyik a tócsából, és most ér össze a szőnyeggel. Megfogta a kezét. Még nem hűlt ki teljesen. Letérdelt a halott mellé, és a hátára for­dította. A hályogosan elfehéredett tekintet kétségte­lenné tette, hogy a halál már beállott. Negyven év körüli férfi lehetett az áldozat. Vagy fél méternyire a testtől ott feküdt a tőr, amivel szí­ven szúrták. De hiszen nem is tőr! Ez egy éguille! Keskeny, légionista bajonett. Fölvette... Ha most detektív volna, már elinulhatna egy nyo­mon. A légionisták minden felszerelési tárgyukba belekarcolnak valamit, hogy aki elveszíti vágy el­hagyja az oldalfegyverét, az ne lophassa el a má­sikét. A bajonett markolatát egészen az arca elé tartotta, hogy megkeresse a kis fabetéten a jelet. Döbbenten ejtette ki a fegyvert. A saját szuronya volt! folytatjuk.}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents