Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-10 / 7. szám
A V t A R 11968. Január 10, I szerda Névnap: Melánia Napkelte: 1 7 óra 31 perc. Napnyugta: | I 16 óra 12 perc. — Lyonban átadták rendeltetésének az európai viszonylatban legkorsze- 'űbb, a súlyos égési sebek gyógykezelésére szolgáló kór- názi központot. Az egészségügyi létesítménynek saját epülőtere van, melyen öt helikopter szállhat le gyors orvosi beavatkozásra szoruló betegekkel. — Ifjúsági klub alakult Jászszent- lászlón 35 taggal. A klub vezetője Nagy- istók János pedagógus, az ő irányításával rádiós vetélkedő indul rövidesen a kiskőrösi ifjúsági klub rádiósaival Ki tud többet egymás szűkebb hazájáról címmel. — LENINGRAD* BAN emlékmúzeumnak rendezték be Alekszandr Popov híres orosz fizikus lakását. A tudós ebben a lakás* ban dolgozta ki nevezetes találmányát, itt létesítette 1895-ben az első rádiókapcsolatot. — Szovjet szakemberek rendkívül nagy pontosságú szabványmérleget szerkesztettek tudományos célokra. Egy skálabeosztás 0,05 milligrammnak felel meg. — A Német Demokratikus Köztársaság négy optikai üzeme január elején új vállalatba, a „Fotokino Penta- con” vállalatba tömörült. Az egyesítés a termelés gazdaságosabbá tételét szolgálja. Ölni vagy nem ölni Sajátos ötlete támadt Erzo Castel- lari olasz filmren- iezőnek: Shakespeare Hamletiét western-történet- ként viszi filmre. Símé: ölni vagy nem ölni. — A KISKŐRÖSI művelődési ház és a Fegyveres Erők Klubja pénteken Hlmesztétikai soro- zatot indít, amelyben a filmtörténet 12 kiemelkedő alkotását mutatják be a néma burleszktől az „új hullámig”. — Az idei poznani nemzetközi vásárra, amely június 9-én kezdődik, már 37 ország jelentette be részvételét. — Ma indítják a keltetőgépeket a kecskeméti baromfi- keltető állomáson. Az első turnusban 12 ezer darab tojást keltetnek ki. — Az olvasók negyedrésze iratkozott újra be kedden délig a Kecskeméti Katona József Könyvtárba. — Emelkedett a születések száma Kiskunfélegyházán. 1966-ban 815 gyermek született a városban. tavaly vi szont 881. vagyis 66-tal több. Érdekes, hogy a házas ságkötések száma nem változott. — Az év közepén adják át az új bal- lószögd orvosi rendelőt és lakást, amelyet mintegy 800 ezer forintos költséggel építenek. Az új orvosi hajlék nem marad üresen, egy fiatal orvos vállalta, hogy letelepszik a községben. — JAPAN UTJAIN az elmúlt esztendőben a közlekedési baleseteknek 13 500 halálos és 640 000 sebesült áldozata volt. A közlekedési balesetek száma az országban az elmúlt évhez viszonyítva 23 százalékkal emelkedett. — Előzetes letartóztatásba helyezte a kiskunhalasi városi és járási rendőr- kapitányság Nagy Pétemé 25 éves foglalkozás nélküli, Kiskunhalas, Alsó- ipartelep 5. szám alatti lakost és J. I. 18 éves társát, mert január 6-án egy kunfehértói lakostól 500 forint készpénzt loptak el. — A Kiskunmajsai Gépjavító Állomás, amely jelenleg 320 munkást foglalkoztat 1970-re 700-ra emeli dolgozóinak létszámát. Az önállóvá lett drót- fpnatgyártó vállalat ugyancsak 700 dolgozót foglalkoztat maid két év múlva, amikor már 80 millió forintos tervet kell teljesítenie. Az időjárásról egyre zordabb és borúlátóbb hírek érkeznek. Eopeii ezért „szivmelengetö” ez a kép, amely a napokban a teli Nizzából érkezett. Itt az évszakhoz képest néhány nappal ezelőtt még olyan kellemes volt az időjárás, hogy a váró. lakói és vendégei kockázat nélkül vállalkoztak a tengeri fürdésre is. _ FILMRE KE- UMIMIIM RÜL az Egyszál majám. A tervek sze- Sok napsütéses óra rint Mihályfi Imre ^ kivételesen 75 órán keresztül 190 éve, 1778. január 10-én halt meg Carolus Linné svéd orvos és botanikus, a növény- és állatvilág korszerű rendszerezésének megalapítója. — Az orvosi oklevelet Hollandiában szerezte meg; majd Londonban és Párizsban folytatott tanulmányai közben kapcsolatba került kora nagy természetkutatóival. Korszakos természetrajzi reformjának első alapvetése mindössze 14 oldalas. 1735-ben megjelent értekezés. Az úttörő jelentőségű mű, a XVTII. század szemléletének megfelelően egyaránt magába foglalta a növény-, állat- és ásványvilágot. Hazájába visszatérve, a tudományos akadémia elnöke lett. Legfőbb érdeme, :hogy az élők világában elsőként látta meg a törvényszerűséget, s ezzel megdöntötte az addigi felfogást, egyúttal pedig megmutatta a további fejlődés útját. A kor általános nézetével ellentétben hirdette, hogy élő csak ■ é'őtől származhat. rendezésében filmet készítenek Raffai Sarolta nagy sikert íratott Egyszál majám című drámájából. — Angol gyárak Romániában. 1968 második felében Romániában egy angol cég megkezdi két vegyipari üzem építését. Az angol cég a román In- dustrialimport vállalattal kötötte a megegyezést. Hársfából — kaptár Fontos vevő jelentkezett a báta- székd erdészetben kitermelt hársfákra: a puha fát egy kaptárgyártó szövetkezet veszi át nyersanyagul. A megcsappant kereslet miatt eddig nehezen értékesíthető faanyag így gazdaságosan hasznosítható. enyhe és száraz novembert rendkívül derült és mérsékelten csapadékos december követte. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelentése szerint csak a hónap derekán volt igazán télies, kemény az idő, amikor átlagosan mínusz 2,8 fok hideget mértek. Ekkor a talaj felső, 20 centiméter vastagságú rétege többnyire átfagyott, és egy esetben a talajfagy elérte a 30 centiméter mélységet is. A legalacso- nyobb hőmérséklet mínusz 10,3 fok volt. 15-én pedig a talaj mentén mínusz 13,6 fokot mutatott a hőmérő higanyszála. Fagypont alá húsz esetben süllyedt a hőmérséklet. A hónapban sütött a nap, s így a napsütéses órák száma harminccal több volt az átagos- nál. A csapadékösz- szeg 4 milliméterrel felülmúlta a szokásos decemberi 39 millimétert. Kilenc napon át borította a földet összefüggő hótakaró, ami nem haladta meg a 2 centiméteres vastagságot. EES99S A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 8-án a középhőmérséklet mínusz 6,7. (az 50 évi átlag mínusz 1,6), legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,5 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 0,4. Január 9-én a reged 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 10,1. a délután egy órakor mért hőmérséklet mínusz 5,1, legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 13,1 Celsius-fok. Xasperak állapota kritikus A kaliforniai Stanford egyetem orvosai elkeseredetten küzdenek Mike Kas- perak 54 éves acélipari munkás életéért. Kasperak állapota válságosra fordult 48 órával azután, hogy az orvostudomány történeté - nek negyedik szívátültetési műtétjét hajtották végre rajta. A beteg meglepően jól érezte magát hétfőn délután azonban belső vérzés és különböző komplikációk léptek fel. Az orvosok azonnali vérátömlesztést hajtottak végre és ezután Kasperak állapota valamit javult, a vérzés megszűnt, de az orvosok közlése szerint „a beteg állapota továbbra is kritikus, jóllehet nem reménytelen”. Tegnap tartotta zárszámadó igazgatótanácsi ülését a Kecskeméti Termelőszövetkezetek Baromfinevelő Önálló Közös Vállalkozása. Megjelent a közgyűlésen dr. Greiner József, az MSZMP városi bizottságának titkára és Agud Károly, a városi tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője is. A megyeszékhely hét közös gazdaságából alakult társulás vezetői előtt Paksi József, a vállalkozás igazgatója ismertette az 1967. évi gazdálkodás eredményeit tartalmazó beszámolót. Kitűnt a beszámolóból, hogy a társulás elmúlt évi célkitűzéseit sikerrel hajtotta végre. A baromfi- telep dolgozóinak mindegyike — csaknem negyedmillió forint értékben — 92 mázsa árut állított elő, s ennek az egyhatoda a vállalkozás tiszta jövedelmeként jelentkezik. A telepről tavaly 1848 mázsa áru került ki, s e mennyiségből az állami felvásárló szervnek 1600 mázsa jutott; szabadpiacon 80 mázsát értékesítettek, a fennmaradó rész pedig az idei év termelésének alapjául szolgál. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Bőrön te Mária (anyja neve: Géró Mária), Lajos László (Marozsi Klára), Kara Mihály (Domokos Anna), Keresztes Pál (Nyúl Erzsébet), Körös István (Fodor Irén), Csereklyei Erika (Csikós Jolán), Csorba Tibor (Kullai Julianna), Szabó Ágota (Lovas Ilona), Szabó Ferenc (Lökös Edit), Gerber Katalin (Kádár Katalin), Vágó Áron (Domokos Klára), Lábos Éva (Horváth Ida), Kocsó László (Nagy Margit), Bodri Ágnes (Gál Emma), Vörös Márta (Bakos Erzsébet), Tóth Mónika (Szedmák Erzsébet), Bíró Marianna (dr. Karcag Mária), Szinkó Mihály (Túri Erzsébet), Szabó Zsolt (Tóth Erzsébet), Kiss István (Marton Julianna), Réthey Gabriella (Bodó Erzsébet), Pancza József (Bende Ilona), Kormos Géza (Bagpinszki Sára), Csizmadia József (Rózsa Erzsébet), Békési Katalin (Nagy Katalin), Patai János (Merász Judit), Somogyi Edit (Basa Mária), Mondok Zoltán (Nagy Mária), Sikala Ildikó (Tóth Anna), Anka Imre (Varga Éva). Keresztes Béla (Dékány Éva), Beke Attila (Haragos Borbála), Berta Imre (Szabó Mária'», Dóka László (Kovács Margit). MEGHALTAK: Hack Ádámné Moldoványi Ágnes 74, Kulha- nek Károly €0, Szűcs Györgv 63. Berényi Györgyné Közel Terézia 81, Beck Emilné Engel Mária 74, Farkas József 79. Lakatos István 74. Szabó Laios 55. Sima-Nagy János 44, Kocsis Imre 42, Kis« Ferenc í>2, Bakó Istvánné Sallai Mária 63, Fazekas József 66. Holló Miklós 72 éves korában. Shumway professzor, aki Kasperakon a szívátüleiési műveletet elvégezte, közölte, hogy a belső vérzés a beteg májbajára vezethető vissza, a légzési nehézségek pedig Kasperak krónikus tüdőbajának a következményei. * A másik szívátültetéses beteg, Blaiberg fokvárosi fogorvos állapota napról- napra javul. Barnard professzor hétfőn kijelentette: „Betegemnél 99,9 százalékig minden jól megy. A 0,1 százalék a bizonytalansági tényező.” A professzor közölte, hogy a GrooteSchuur kórházban a közeljövőben elvégzik a harmadik szívátültetési műtétet is. Az elhullás aránya a pecsenyecsirkénél 8 helyett mindössze 3,35 százalék volt, a Shawer-utánpótlás- nál pedig a tervezettnek az egyharmadát sem érte el. A vállalkozásban társult közös gazdaságok részére évről évre magasabb ösz- szeg szétosztása válik lehetővé. Ez alkalommal — a termelésben való részvétel arányában — 670 ezer forinton osztoznak. Az elmúlt gazdasági év a vállalkozás életében kiemelkedően eredményes volt. Az árbevétel teljes tervét 108,6, ezen belül a tojásértékesítését 112,8, a tyúkértékesítés tervét pedig 132,8 százalékra sikerült teljesíteni. Tartalmas vita és számos hozzászólás után a vállalkozásban társult gazdaságok képviselői jóváhagyólag elfogadták az 1967. évi zárszámadást. J. T. Várkonyi György, az Orion Gyár kereskedelmi igazgatója kedden újságíróknak elmondotta, hogy fő gyártmányuk — termelésüknek háromnegyede — továbbra is a televízió, amely itthon és külföldön egyaránt népszerű. Tv-készülékeiket a szocialista országokon kívül 11 kapitalista ország is vásárolja. Legújabb piacuk Dánia, Görögország és Spanyolország. Jelentős exportjuk ellenére most már az itthoni szükségleteket is ki tudják elégíteni. Pillanatnyilag csupán az 1550-es Delta Lux a hiánycikk. Az árleszállítás hatásaként a kereslet valamennyi típus iránt lényegesen megnövekedett, erre fel is készültek, s jelenleg 8—9 ezer Orion televízió van a boltokban. Ebben az évben összesen hétféle Orion televízió között válogathatnak a vásárlók. Továbbra is kapható a Delta, nagyobb mennyiségben hozzák forgalomba a Delta Luxot, továbbá az 1651-es típusú televíziót, amely a Fiatal zalai házaspár az év első lottófőnyereményének tulajdonosa Az Országos Takarék- pénztár zalaegerszegi fiókjánál jelentkezett Z. F. Zala megyei lakos és letétbe helyezte a lottó 1. játékheti öttalálatos szelvé- vényét. A csaknem kétmillió forintos lottófőnyeremény tulajdonosa fiatal házaspár. Z. F. elmondotta, hogy rendszeresen lottózik, hosszú ideig állandó számokai játszott, de kettes találatnál többre nem vitte velük. Ezért változtatott a számokon. A nyertes szelvényt is „találomra” töltötte ki. A főnyeremény sorsáról még nem döntöttek. Egyelőre kamatozó és gépkocsi nyereménybetétkönyvbe teszik a nagy összeget. (MTI) Megnőtt a betétállomány az OTP-nél Az Országos Takarék- pénztár fiókjait már az év első napjaiban sokan keresték fel, hogy régebbi betétjükhöz hozzátegyenek, vagy új betétkönyvet nyissanak. Néhány nap alatt a betétállomány csaknem kétszer nagyobb összeggel emelkedett, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az első héten például Budapesten az V. kerületben 4 millió forinttal emelkedett a betétállomány. Pest megyében 5 millió, Csongród megyében 4,5 millió, Bács megyében 4 millió. Békés megyében 3 millió forintot tettek takarékbetétbe az év első napjaiban. (MTI) négy olyan készüléktípus is forgalomba kerül, amelyeknél az elektroncsöveket részben már tranzisztorok helyettesítik. Ezeknek közös tulajdonságuk, hogy üzembiztosak, jóval kevesebbszer szorulnák javításra. Közülük a 751-es Toka) nevű készüléket már megismerte a hazai közönség, a 759-es Orettát azonban eddig csak exportra gyártották, s az idén kerül először a hazai boltokba. Ez a típus egyébként óriási sikert aratott külföldön, kibocsátásakor az utolsó darabig elfogyott. További két tranzisztoros újdonság a 848-as és 859-es típusú televízió. A hétféle Orion tv közül hat nagyképernyős, a 848-as típus pedig középméretű. Jelenleg i millió 245 ezer tv-előfizetőt tartanak nyilván Magyarországon, s számuk az 1975 körüli években előreláthatólag i millió 900 ezerre növekszik. A felmérések szerint egy-egy készülék 8—10 esztendő alatt évül el, ennyi a cse- ideje, s a várható igényekkel számol az Orion. nyugati és a keleti országok adásainak vételére egyaránt rélődés alkalmas. Zárszámadási közgyűlés a kecskeméti baromfinevelő vállalkozásnál Itthon is forgalomba hozzák a nagyképernyős tranzisztoros tv-ket PETŐFI NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-K'skun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál.--Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat — Felelős kiadó- dr. Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét Városi Ttnácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 . 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal- Kecskemét szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra- 17— forint. ' ’ Bács-Kiekun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-85. = Index: 35 «65. ' ^