Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-10 / 7. szám

Í968. január 10, szerda 5. oldal Új házban megújult munka Kiskőrösnek olyan régen nem volt már műve­lődési háza, hogy az em­berek lassanként el is fe­ledkeztek róla. Mikor a Tölgyszéki-házban új ott­hont kapott a kultúra, és felirat hirdette egy cirku­szi előadásról, hogy „Je­gyek a művelődési ház­ban”, tanácstalanul keres­gélték a községben, nem tudták, hol van. A Tölgyszéki-ház erős, jó formájú épület. Teljes egészében csak november­ben lett a művelődésé, amikor a háztartási bolt után végre az AKÖV is kiköltözött belőle. A hely­reállítási, átalakítási mun­kák már korábban meg­kezdődtek, a járási és a községi tanács mintegy 240 ezer forintot fordított az épületre. Egy fal lebontásával tá­gas tánctermet nyer­tek, két barátságos klub­szobája, több szakköri he­lyisége van már a műve­lődési háznak. A falak közt még mindig dolgoznak: klubpresszó megnyitására készül az értékesítő szö­vetkezet, a kávéfőzőgép és a modern bútorzat már megérkezett. Az épület megújulásá­val egyidőben újjászervez­ték a klubokat, szakkörö­ket is. Nem volt könnyű dolga a művelődési ház — ugyancsak új — lelkes fia1 tál vezetőségének, hiszen úgyszólván mindent elöl­ről kellett kezdeni. Ma már délelőttönként gyer­mekfoglalkozásokat tarta­nak, a szakkörök közül a foto-, a díszítőművész- és a bábszakkörben kezdődött meg az élet. Klubjaik közül különö­sen a művelődési klub ér­dekes. Tulajdonképpen át­meneti forma az ifjúsági és az értelmiségi klub között, tagjai érettségizett, dolgozó fiatalok. Az utóbbi időben er­kölcsi tárgyú viták, művé­szeti estek, külföldi él­ménybeszámolók szerepel­tek programjukban. Rövide­sen megindul a honismereti, az értelmiségi és a nyug­díjas klub is, a Fegyveres Erők Klubjával közösen pedig filmesztétikai soro­zatot indítanak. Az irodalmi színpad si­keres november 7-i bemu­tatója után jelenleg Fia­talság, bolondság címmel egy világirodalmi összeállí­tást tanul be. A művelődési ház nem­rég elkészült hároméves munkaterve még egy igen fontos és ugyancsak telje­sen elfelejtett feladatot újít fel: Kiskőrös művelő­dési háza tulajdonképpen az egész járásé. A jövőben ezt a fel­adatukat is maradéktala­nul teljesíteni akarják: el­lenőrizni, rendezvényekkel és javaslatokkal segíteni a községek és a tanyavilág népművelését. Film Puskin haláláról German Fradkin drámaíró és Fjodor Tyapkin rendező — a szovjet tudományos filmek ne­ves mesterei — Puskin halálá­ról szóló új művükben a költő gondolatait és hangulatait elem­zik életének utolsó éveiben. „Megpróbáltunk betekinteni a költő lelkivilágába és feltárni a cári udvarral és a nagyvilági körökkel való kapcsolatainak tragikus voltát — közölte nyi­latkozatában G. Fradkin. A film hűen ábrázolja a köl­tő családi életének bonyolult! körülményeit, barátaival valói kapcsolatait. A narrátorszövegl alapját Puskin levelei, feljegy­zései é® az utolsó években írt költeményei alkotják. A film bemutatja egyes művei alkotá­sának történetét is. A szerzők a kéziratok elemzése alapján kísérték nyomon az alkotás fo­lyamatát. A filmkészítés során felhasz­nálták azokat a dokumentumo­kat és anyagokat is, amelye­ket az irodalomtörténészek az utóbbi években találtak. A szovjet kritikusok a „Pus­kin halála” című filmet máris az 1967-es év legérdekesebb filmkísérletei közé soroljál«!:. jr Adómnak hívták Este a szállásokon \A/alter Ilonát, a ho- ^ * mokmégyi művelő­dési ház igazgatónőjét nem találom az irodában. — Alsómégyre mehetett, vagy Hülyére, ha ugyan nem Halomra — mondják. — Mind az ő körzete. Tekintélyes terület, négy­hat kilométerre vannak egymástól a szállások. Végül a hillyei Dózsa Tsz irodájában sikerült ta­lálkozni vele. A tsz kultu­rális tervét beszéli meg a vezetőséggel. — Hát persze, hogy jó volna egy klub, de miből? — sóhajt Romsics Mátyás tsz-elnök. — A szövetkezet Budapesten lesz a nemzetközi fizika-diákolimpia A Lengyelországban, az első nemzetközi fizika­diákolimpián elért magyar győzelem alapján hazánkat kérték fel a második nem­zetközi fizika-diákolimpia megrendezésére. A kérést teljesítjük, s így ez év júniusában Bu­dapesten kerül soí a nem­zetközi versenyre. A tervek szerint nyolc ország fizikában Jég jobb középiskolás fiataljai mé­rik össze tudásukat. A ne­mes vetélkedőre Bulgáriá­ból, Csehszlovákiából, Ju­goszláviából, Lengyelor­szágból, a Német Demok­ratikus Köztársaságból, Romániából és a Szovjet­unióból érkeznek a „válo­gatott” együttesek. S ter­mészetesen ott lesznek a fizikában legjártasabb ma­gyar középiskolások is. (MTI) szociális-kulturális alapja összesen sincs 30 ezer fo­rint. Minden fillérnek öt helye is van már év ele­jén. Örülünk, ha végre el tudjuk kerülni a mérleg­hiányt. — Az iskola megürült osztályával lehetne kezdeni valamit — biztatja Walter Ilona. — Talán sikerül használt bútort szerezni a járási tanácstól. A tsz-nek van tv-je, rádiója, vehet­nének néhány játékot is. ___ C ő, hogy megkez­d ődjön, hogy a fiatalok kedvet kapjanak a társas együttléthez. Ha megszeretik a klubot, ma­guk is tesznek érte többet, mint képzelnénk. Walter Ilona tavaly érettségizett Kalocsán nép­művelés tagozatos osztály­ban. Bámulatos, hogy hon­nan merít ennyi energiát és ilyen lelkes optimiz­must ehhez a nem éppen hálás és minduntalan anya­gi nehézségekbe ütköző munkához. — Alsómégyen és Ha­lomban már sikerült klu­bot alakítani. Az alsómé- gyiek éppen most kaptak bútort a napközi otthon­tól. Huszonötén is össze­jönnek egy este. Többnyire tv-t néznek, táncolgatnak. Halomban és Homokmé- gyen politikai oktatást in­dítottunk, jó néhány érde­kes irodalmi, művészeti vitát is rendeztünk. — Hogyan képzeli el a legnehezebbet, a klubok anyagi fenntartását? — Az Induláshoz feltét­lenül anyagi támogatásra van szükség. Megéri a be­fektetést! Az elmaradott­ságukról közismert szállás­vidékeken kulturális pezs­gés kezdődik. A klubokat aztán saját erőből is fent lehet tartani. Nagyon jó az a megoldás, amivel már kísérleteztek néhány he­lyen, hogy a tsz-ek adnak egy hold földet, s ezt a klubtagok társadalmi mun­kában művelik. Az alsómégyi klubban fejezzük be a beszélgetést. Két kis helyiség egy hosz- szú parasztházban, amely hármas rendeltetésű. Az alsó vége imaház, idős ol­vasócsörgető asszonyok gyülekeznek esti ájtatos- ságra. A középső teremben alsótagozatos gyerekek ta­nulnak. klubban vidáman pattog a tűz, sorra érkeznek a fiúk, lányok, rendezgetik a kopott széke­ket a képernyő elé. örül­nek, hogy együtt tölthetik a hosszú téli estét. (Mennyi minden elfér egy házban!) A filmet érdeklődéssel vártuk, mert témája cáfol­ni látszott azt a csaknem törvényszerűnek mondható jelenséget, hogy a könnyű­zenei filmekben a cselek­mény csak ürügy, jellem­zés, mondanivaló gyakorla­tilag nem létezik és a pro­dukció legjobb esetben is a g'iccs határát súrolja. mintsem a társadalmat. így aztán a progresszív­nak szánt mondanivalóból valamiféle mérsékelt repub­likánus okoskodás sül ki. Mintha arra figyelmeztetne a film: Jó fiúk ezek a né­gerek, csak nagyon csínján keü velük bánni, mert kü­lönben megvadulnak! Ez­zel a kicsengéssel egy pil­Adam Johnson csodála­tos tehetséggel megáldott dzsessztrombitás, akiből jellemző módon csak félre- siklott zseni, izsákos bot­rányhős lehet bőre színe miatt a faji előítéletekkel terhes Amerikában. Valószínűleg így akarták ábrázolni a film szerzői a néger fiú tragikus pályafu­tását csak aztán — szán­dékosán-e, véletlenül-e — annyira belefeledkeztek a hirtelen indulatú hős szer­telenségeinek ábrázolásába, hogy az eredetileg haladó mondanivaló majdnem visz- szafelé sült eb Mert céloznak ugyan többször a fajüldözésre, lát­hatunk egy hamisíthatatla- nul déli lincselést is, de annyira háttérben Adam részegségi jelenetei, érthe­tetlen dühkitörései mögött, hogy sokkal inkább őt ma­gát okolhatjuk bukásáért, lanatig sem tudunk egyet­érteni. Egyetlen, maradéktalanul élvezetes része a filmnek a zene. Kitűnő dzsesszbetéte- ket hallhatunk, fájdalmas New Orleans-i bluesokat, vontatott, dallamtalan cooltj szédületes, modern ritmu­sokat. A Louis Armstrong megformálta szerep drama- turgiailag teljesen fölösle­ges, mégis örömmel meg­bocsátottuk ezt a hibát az örökifjú „Satchmo” virtuóz trombitaszólóiért, szívből- jövő, rekedt énekéért. Az Adamot alakító ifjú Sammy Davisben és a sze­relmesét játszó Cicely Ty- sonban kitűnő színészeket ismerhettünk meg. A ju­nior Frank Sinatra epizód- szerepe viszont nem volt alkalmas rá, hogy eldönt- hessük, megközelíti-e tehet-; sége apjáét. i i Sz. 3. 7. — Eleinte nagyon rossz odalent, de később, ha az ember látja, hogy sohasem lehet megszokni, hát bele­törődik mindenbe... A katonák nyugtalan, sötét tekintettel hallgatták. Csupa tanulmányfej. Sovány, vértelen suhancfejek, sze­mük alatt sötét gyűrűkkel, napbarnított, elszánt, mar­káns kifejezésű arcok. Csak egy ember nem figyelt oda. Egy sovány, elálló fülű légionárius. Két párhuzamos ránc vonult az orra és a szája sarka mellett hosszában. Ha vigyorgott, ez a két ránc barázdává mélyült, és mert állandóan vigyorgott, a két különös barázda szin­te odadermedt az arcára. Fényes, fürge szeme örökké ide-oda mozgott, és a homlokába fésült haja csak job­ban kihangsúlyozta azt, hogy degenerált. Minden ke­ze ügyébe kerülő tárggyal állandóan rajzolgatott, ezért elnevezték Krétának. Rövid idő alatt Kréta lett a dur­va tréfák célpontja. De erről, úgy látszott, nincs tudo­mása. — Milyen az élelmezés? — kérdezte valaki. — Az kitűnő. Csak meneteléskor kissé egyszerű. Ha nincs idő főzni, akkor mindenki kap egy pár marék lisztet meg hagymát, és megeszi, ahogy tudja... Pilotte-tal szemben ült a légió legkülönösebb figu­rája. Középtermetű, groteszken vastag ember. Nem volt kövér, csak vastag. Köpcös nyak, deszkányi váll, nagy csípőcsontok, irtózatos gorilla-áükapocs, és kopa­szodó fején néhány sűrű, hosszú fekete hajcsomó gu- bancolódott össze. Igen keveset beszélt, mindig melan­kolikus szomorúsággal nézett a környezetére, és olykor piszkos papírlapokat olvasgatott, amikkel minden zse­bét teletömte. — Azt hallottam — szólt közbe rekedten borízű hangján —, hogy a légióban sok művész is szolgált már. Pilotte köpött. — Két évvel ezelőtt együtt szolgáltam egy norvég erőművésszel, bizonyos Krögmannal. Szegényt egy ár­tatlan kocsmai összetűzés közben agyonverték. Azon­kívül ismerek a Meknesben állomásozó árkásznál egy kárpitost, aki szépen trombitált. Több művésszel nem találkoztam Afrikában. — Maga talán művész? — fordult feléje egy újonc. A kérdezett elgondolkozva simogatta hatalmas goril­la-állkapcsát, amely korotválatlanul erős, fekete boros­tákat termelt: — Igen... — felelte sóhajtva —, én művész vagyok. — Miféle művész maga? — Troppauer vagyok, a költő. 11 Ezt úgy mondta, mint aki döbbent ámulatot vár. De semmiféle elfogódottságot nem mutattak ezek a rezig­nált kátonák. Inkább olyasféle megértéssel néztek ösz- sze, mintha orvosok volnának, és megállapodnának va­lamiben egy konzílium után. — Ha megengedik — közölte szerényen Troppauer, a költő —, elolvasom egy ismertebb versemet. És mielőtt még határozatot hozhattak volna kérését illetően, már előhúzta piszkos papírcsomói egyikét, nagy élvezettel szétteregette, és bajtársainak legna­gyobb megdöbbenésére olvasni kezdett: — Én egy virág vagyok, írta Troppauer Hümér.. 1 És olvasott. Nyugodt, öntelt mosollyal, időnként meg­kúszálva hosszú, sötét hajfürtjeit... Mikor elmondta az utolsó sort, diadalmasan nézett körül. Iszonyú csend honolt a fenékben. Pilotte a ro-. hamkésen tartotta a kezét. Csak egyetlen hang szólalt meg harsány elragadta­tással: — Bravó! Igazán gyönyörű! Galamb volt. Szinte, fülig vigyorgott a műélvezettől.' Troppauer Hümér bágyadtan hajlongott, szerény mo­sollyal, majomállkapcsait mellére szegezve, fürtjeit rez­getve. — Igazán nem tudom .mivel érdemeltem... ki el­ismerését — mondta elfogódottan. — Talán azért szép ez a vers, mert szegény anyámra emlékezve írtam... Isten nyugtassa... — A katonák hüledezve látták, hogy Troppauer szeméből két könnycsepp gördül le, és meg- csuklik a hangja. — Ha megengedik, anyám jellemzé­sére felolvasok egy rövid kis verses elbeszélést... — Halljuk! Halljuk! Galamb kiáltotta ezt lelkesen, és tapsolt. — Halljuk! Halljuk... — sipította egy cérnavékony hang. Kréta volt. De ő nem tudta, miről van szó. A könnyező költő azonban nem kezdhette meg újabb műve felolvasását, mert néhány elszánt katona fel- emelkedett, és odajött elébe. — Azonnal hagyja abba ezt a marhaságot — mondta egy kanadai óriás. — De uraim... Hát nem szépek az én ... verseim? — Ügy látszott, hogy nyomban sírva fakad. — A maga versei unalmasak és hülyék... — kiáltot­ta öklét rázva egy görög díjbirkózó. Ami azután következett, az olyan volt. mint valami rossz álom. A költő úgy vágta szájon a görög díjbirkó­zót, hogy az repedt állkapoccsal röpült egy vasoszlop­nak, és elájult. Azután egyetlen könnyed mozdulattal a kanadai favágót fél kézzel nekicsapta a társainak. Még néhány zord kritikus sietett az erélyes költő el­len ... De hiába. Troppauer úgy dobta egyiket a má­sikhoz, mint apró forgácsot. A katonák döbbenten, ijedten nézték.:: (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents