Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-31 / 25. szám

N A P T A B 1968. január 31, 1 szerda j Névnap: János Napkelte: I 7 óra 14 perc. Napnyugta: 16 óra 41 perc. I Ha temetik Sipkay Barnát Ma helyezik örök nyuga­lomra a nyíregyházi teme­tőben Sipkay Barna, Jó­zsef Attila-díjas írót és új­ságírót. A 40 éves korá­ban elhunyt írót a Magyar írók Szövetsége saját ha­lottjának tekinti. Sipkay Barna Nyíregyhá­zán született 1927-ben, jo­gi tanulmányai mellett fes­tészettel és rajzolással is — „Kopogtatnak” a kis- — A Szépirodalmi Könyv­csibék. A Kecskeméti Kel- kiadó megrendelésére a tető Állomáson napvilágot Bács megyei Nyomda Vál­láttak az első kiscsibék. Szerdán és csütörtökön 9 ezer bújik ki a tojásból, s kerül majd a termelőszö­vetkezetek nevelőházaiba. A hét végén megkezdik a libakeltetést is. A tojást a lalat 50 ezer példányban készíti el Mikszáth: Noszthy fiú esete Tóth Ma­rival c. regényét. A szedést már megkezdték a nyomda kecskeméti üzemében. — A RENDŐRKAPITÁNYSÁG kiskunfélegyházi tsz-ek kérl azokat a személyeket, szállítják, s részükre, mint­€§y SM 100 ezret keltetniek Kuruc tér környékén hetipiaci ki a szezon alatt. napokon lovaskocsijukról, egy­egy zsák csöveskukoricát eltu- — PÉNTEKEN 18 órakor lajdonítottak, valamint azt a találkozott. Első önálló a Kecskeméti Fotoklubban Ä január első hetében a MÁV Havas József tart színes nagyállomás előtt elhelyezett ban jelent meg, amelyet diavetítést „Képek a, Bala- kerékpárjáról kabátokat, bőr­maga illusztrált. Mindvégig tonról” címmel kesztyűt és egy piroskockás Nyíregyházán élt és alko- ° tott. 1954 óta a Kelet-Ma- — Virágos Kecskemétet! Kecskemét, Kossuth tér 3., I. gyarország című lap mun- — indítványozták a 600 emelet 34. számú szobájában, líatársa, majd olvasőszer- éves megyeszékhely lakó- — Háromnegyedmillió Vastaps a fővárosban A drágszéli táncosok vendégszereplése kesztője. — Gombatermesztés. Az úgynevezett fán termeszt­hető késői laskagombából sai, csaknem valamennyien forint értékű munkát vég- — az eddig lezajlott — ,ta- zett el a múlt év második nácstagi beszámolókon. A javaslat mellett nem fu­karkodtak a társadalmi igen ízletes ételek készíthe- munka felajánlással sem. A tők. A szaporítást elősegíti, kezdeményezést felkarolva hogy a Hosszúhegyi ^Állami a Községgazdálkodási Vál- ____r__________ ______j G azdaság laboratóriumot lalat parkrészlege gondos- számos vállalati építkezés­felében — a Kecskeméti Vegyes Ktsz vízvezeték- és villanyszerelő részlege. So­ron levő feladatuk a mé- heslaposi népfrontlakások szakipari munkái mellett, hozott létre a fa beoltásó- kodik róla, hogy a szűk­höz szükséges steril oltó- séges virágpalánta kellő anyag üzemi előállítására, időben a lakosság rendél- A gazdaság béroltást is vál- kezésére álljon, lal, sőt az év második fe­sel, valamint az úgyneve­zett gázbontó állomásokkal ikapesolatos szakmai ten­nivalók elvégzése. Az amatőr néptánc-moz­galom legrangosabb hazai fóruma az Országos Nép­művelési Intézet bemutató színpada. Megyénk tánc­folklórjának értékét jelzi és együtteseink eredmé­nyes munkáját dicséri, hogy alig egy hónap eltel­tével a bajai járás együt­tesének fellépése után a drágszélieket is meghívták a színpadra. Szereplésük kirobbanó sikert hozott. Közös mű­sorban léptek föl az Építők Vadrózsák Együttesével, és a fővárosi táncosok helyen­ként balettszerű, filozo­fikus kompozíciói után va­lósággal üdítően hatott a nézőkre a drágszéliek ter­mészetes jókedve, friss pa­raszttánca. Műsoruk, amelyet Beros Ferenc, Drágszél tanács­elnöke szellemes konfe- ransszal vezetett be, több, mint egy óráig tartott. A hetven tagú együttes a község minden nemzedékét képviseli a 8—10 évesek­től a nagyanya-nagyapa kordákig. A Fővárosi Művelődési Ház nagytermét csaknem teljesen megtöltő, főként táncszakemberekből álló közönségnek nehéz lett volna eldönteni, mi ragad­ta meg őket jobban: az ör- jegi csikósok legényes vir­tusa, a gyermekjáték kere­setlen bája, az éneklő asz- szonykórus, a férfiak mél­tóságteljes subástánca vagy a lakodalmas színpompás kavargása. Táncukon, já­tékukon túlmenően nagy sikere volt a Kalocsa kör­nyéki díszítőművészet leg­szebb virágaival ékes kosz­tümöknek, amelyet a mű­sor közben többször is cse­rélték a táncosok. Az elő­adás végén szűnni nem akaró, dörgő vastaps köszöntötte a produkciót. A műsor után a művelő­dési ház klubjában a Nép­művelési Intézet munka­társai és több neves ko­reográfus részvételével vi­tát rendeztek. Valameny- nvien elismerésüket fejez­ték ki Beros Ferencnek, az együttes művészeti vezető­jének és Ács Sándor ko­reográfusnak. Sz. J. NEB-ülés Dunavecsén (Tudósítónktól). Megélén­kült a dunavecsei járásban a népi ellenőrzési tevé­kenység. A napokban, mint arról beszámoltunk, kibő­vített NEB-ülést tartottak, ahol megbeszélték az el­következendő idők felada­tait. Ezen az értekezleten határozták el, hogy a szak­maközi bizottság és a ke­reskedelmi felügyelőség társadalmi ellenőrei részé­re megbeszélést tartanak. Erre a megbeszélésre ke­rült sor január 30-án Du­navecsén, a járási pártbi­zottságon. A megbeszélésen jelen volt Trepák Árpád, a megyei tanács vb keres­kedelmi osztályának cso­portvezetője, s a helyi tár­sadalmi szervek vezetői. Dr. Túri Dezső, a járási NEB elnöke, valamint Bor­bély Lajos, kereskedelmi felügyelő ismertették a tár­sadalmi ellenőrök felada­tait, amelyek között kü­lönösen jelentős helyet fog­lal el a folyamatos árfi­gyelő szolgálat. A múlt év­ben is eredményesen tevé­kenykedő társadalmi ellen­őrök most információikat a községi népi ellenőrzési csoportok és a helyi álla­mi és pártszervek vezetői­hez juttatják el. Ezáltal gyorsabbá válik az esetle­ges problémák orvoslása. lében forgalomba hoz ter­mőképes oltott rönköket is. — A KISZ és a kultúr­otthon patronáldsában rá­dió, foto, kézimunka, tánc- és színjátszó szakkör ala­kult Kunbaján. E héten az — A tataházi k-ultúrkom­binát építésére, amely ma­gába foglalja az új kultúr- és filmszínházat, valamint a cukrászdát is. az idén 700 ezer forintot fordítanak. — Javul a vízellátás Kis- kunmajsán. A községben első foglalkozásokat is meg- e(jdig 13 kilométer hosszú tartják. — Lesz torma a virsli mellé. A nagy keresletre való tekintettel a Kecske­méti Fogyasztási és Érté­kesítési Szövetkezet he- tényegyházi savanyító üze­mében fő gyártmányként szerepel a tubusos torma­vízvezetéket fektettek le. Az idén újabb kutakat fúr­nak a vízvezeték-rend,szer táplálására. Munkaértekezlet a népfrontnál A Hazafias Népfront já­rási és városi bizottsá­g-feSS?SStt szegedi kiskereskedelmi vállalatoktól. Külföldi cé­geknek is küldtek minta- . szállítmányokat Az idén , vál„ztásofc SS Ä “ “■ «-*■ előtt munkaértekezletet tar­tottak a megyei népfront- titkárság tanácskozótermé­mint a további teendőket. — A Kola-félsziget he- — Három megyei híradó gyeiben új apatit lelőhelyet és két kisfilm készült az fedeztek fel. A mintegy elmúlt évben a Báes-Kis- három kilométer hosszú ]ain megyei Filmstúdióban, apatitréteg közvetlenül a a két kisfilm egyike a felszín alatt van. Rövidé- Nagy októberi Szocialista Plakát-párbaj A franciaországi Rouen városának te­metőjével pontosan szemben egy vállalko­zó szellemű polgár kocsmát nyitott. A tu­lajdonos ezt a táblát akasztotta a kocsma­ajtóra, hogy a vendé­gekben. kedvet támasz- szón egy kis itókára: „Akár mit is tesznek vagy mondanak, itt kellemesebb mint szemközt!’* A temető gondnokát bosszantot­ta ez az ízléstelen „reklám”, és táblát akasztott a temető ka­pujára ezzel a szöveg­gel: „Bármit is tesz­nek vagy mondanak: aki itt pihen, többnyi­re odaátról érkezik.” A hideg és a vér A hűtőberendezések­kel foglalkozó Lengyel Központi Laboratórium munkatársai egy olyan hűtőszekrényt készítet­tek, amelyben a leg­drágább orvosság — a vér —három éven át(!) mínusz lös fokon tá­rolható. Korábban a vért legfeljebb három hétig tárolták. HUM QR Noblet, a színész na­gyon szórakozott em- _____bér volt. Egy napon s en évi négymillió tonna Forradalom félévszázados SíoTvSfÄszönl apatitot fognak itt ba- fordulójának tiszteletére nyászni. készített „Egymásért har­coltak”, amely a forrada­lomban részt vett magyar internacionalistáknak, illet­ve a hazánkat felszabadító 80 éve, 1888. január 31-én szü- szovjet harcosoknak állít letett Szaton Rezső, a Kommu- emléket nisták Magyarországi Pártja egyik alapítója. Tizenhat éve- ,, .. - . sen, 1905-ben, a nagy vasas- Megállapították, hogy sztrájk idején a váci úti gőz- Kanada lakosságának egy kazán- és Gépgyár vaseszter- százalékát — több mint 180 gályos inasaként kapcsolódott a embert _ «ImitV. nelr munkásmozgalomba. Belépett a ezer emoert ^ irttutb-nek szakszervezetbe és a Szociálde- (Kovácsnak) hívnak, mokrata Pártba. Mindvégig büszke volt arra, hogy párttag­neki. Noblet nem is­merte meg. Tristan, aki vidám természetű volt, udvariasan be­mutatkozott neki: — Tristan Bemard. Noblet szerényen fe­lelt: —s összetéveszt, uram. ■ A francia forradalom alatt egy elítéltet töb- bedmagával a vérpad­ra vittek. Az első lép­csőn megbotlott és Így szólt sorstársaihoz: — Rossz jel. Egy ró­mai megfordulna és hazamenne. Várható időjárás szerda ságát ettől az évtől számítot­ták. A KMP első Központi Bi­zottságának tagja volt és még 1918-ban a vidéki vasas szak- szervezetek titkára lett. A pro­letárdiktatúra alatt népj^eti est;g. változóan felhős, pá­pest kormánybiztosa volt. A ta- ras, több fele. főleg az ej- nácshatalom leverése után az szakai és a délelőtti órák- ellenforradalom bebörtönözte. b ködös idő. csapadék Kétesztendex rab élet után, elv- ,, . ... társak segítségével sikerült a nélkül. A sze,l tovább gyen- váci fegyfiázból megszöknie, gül. A hőmérséklet alaku- Kíkerüit Bécsbe. 1923-tól a fsában lényeges változás detbin'“a “szakmájában dolgo- nem lesz. Várható legala- zott, majd 1946-ig hazatéréséig, csonyabb éjszakai hőmér- felelős pártfunkciót töltött be. séklet mínusz 1—mínusz 6, MALÉV "ingató j akén tműkö- legmagasabb nappali hő- dött. utolsó éveiben megírta a mérséklet szerdán általá- magyar munkásmozgalom érté- ban plusz 3—plusz 6 fok kés dokumentumai közé szarni- .„ „ tartósan ködös tó visszaemlékezéseit. 1957 ta- KOZOtt, a tartósan KoUOS vaszán halt meg. helyeken 0 fok korul. Professzor: Jones kolléga, tegyük fel, olyan beteghez hívják, aki lenyelt egy pénz­érmét. Milyen eljárás­hoz folyamodna? Medikus: Papot hi­vatnék, uram. Azok mindenkiből ki tudják szedni a pénzt. * — Huska, van egy kis Fiatom, üdülőm a Velencei-tó mellett és egy milliomos nagybá­tyám Amerikában, aki­nek én vagyok az egyedüli örököse. — Jó magának, An­dersen úr! — Bocsánat, én Ko­vács vagyok. Miért szólít Andersennek? — Mert olyan szépen tud mesélni! AVEGZETES PILLANAT En megyeki Várandós az asszonyod. Hadd repüljek helyetted lakóházam felett vagyok. Két élet vár ott ram. PETOFi NEPF - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Felelős kladc- dr Mezei István igazgató Szabadság tér — — - - Főszerkesztő: F. 10th Pál. ■ • Kiadta a Bács mecvei 1—inimrir, v011,1.. :ván Igazgató - Szerkesztőség- Kecskemét Városi Ttnácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-16. Szerkesztő bizottság- 10-38 - KladóhWatiu a Íja. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónaora- 11- forint ‘ Ke kemé' Bács-Kiskun megyei Nyomda v. Kecskemét. Telefon: 11-85. =, Index; 25 065. sy P ‘ ‘ £orlnt-

Next

/
Thumbnails
Contents