Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-31 / 25. szám
1968. január 31, szerda b. oldal Merre fejlődik a néptánc? Riport A néptáncművészet váltakozó pályát futott be a felszabadulás után. Az első évek feltörekvő útkeresése (1945—49) után a viharos, országos, sőt világsiker évei következtek (1949—55), hogy azután kikerüljön az érdeklődés fókuszából, s ismét új utakat keressen, a művészi továbbfejlődés útján. Az, hogy ma kevesebb reflektorfény esik néptáncegyütteseinkre, mint például 1950 körül, tulajdonképpen inkább jó, mint rossz. Igaz, az együttesek száma ma nem éri el az akkorit (amikor üzemenként. hivatalonként stb. alapítottak tánccsoportot), de a megmaradt kollektívák szívósabbak és alaposabbak, nem a könnyű síiker vonzza őket. hanem vállalják a nehéz munkát is. A művészi továbblépés nem könnyű. A népművészet a maga kicsiszolt tökéletességével csak az első lépéseket könnyíti meg, megadja az elindulás lendületét. De a továbbhaladást keresve minden együttes nehéz feladat elé kerül, ha nem akar örökre a népművészet kincseinek kibányá- szásából megélni: az új, amivel kísérleteznek* ugyanis gyakran (sőt többnyire) nem éri el a régi (az eredeti néptánc) színvonalát. E ZZel a problémával küzdöttek és küzdenek néptáncegyütteseink ma is. Sokat kísérleteztek és kísérleteznek, sokszor tévedtek zsákutcára, de ennek tapasztalatai alapján lassan kezd kialakulni egy új stílus, egy új művészi eszközrendszer az új feladatok megoldására. Ezek a gondolatok foglalkoztattak bennünket, amikor megnéztük a „Táncosok bemutató színpadának” előadását, amely a Táncantológia, 1967 címet viselte. Ebben a műsorban az elmúlt évben tartott fesztiválok legjobb együttesei léptek fel legjobb számaikkal, budapesti és vidéki tánocsoportok egyaránt. Alkalom nyílott tehát arra, hogy együtt lássuk a műfaj elmúlt évi legjobb produkcióit — s ezzel betekintést nyerjünk a néptánckultúra jelenlegi állásába. A legfőbb eredmények között könyvelhetjük el, hogy koreográfusaink ma már a tánc újszerű tematikai megoldásait nem a tánctól független cselekményben találják meg, hanem magából a táncból bontják ki. A koreográfiák táncbeli kidolgozottsága különösen sokat fejlődött, a koreográfusok egyre inkább nemcsak ismerői, hanem urai is a néptáncnak, és hajlékonyán, finoman tudják alkalmazni saját mondanivalójuk kifejezésére. A legkiemelkedőbb produkciót a Magyarországi Központi Nemzetiségi Táncegyüttes nyújtotta, az Iphigeneia előadásával. Eá- tor lépés a híres görög tragédia néptánc-színpadra vitele, de az együttes koreográfusának, Kricskovics Antalnak sikerült ez. Kricskovics kitűnő érzékkel a tánc legegyszerűbb eszközeivel teremt drámai légkört. Igaz. számára különleges lehetőségeket ad az, hogy délszláv—görög táncművészet még mindig őrzi a régi görögök művészetével való közös eredet bélyegeit. Az együttes nagyszerűen kihasználja ezeket a lehetőségeket, de munká ja mégsem csupán a nemzetiségi együttesek számára nyújt példát, hanem a magyar néptánc művészi feldolgozáséban is. Kitűnőéin szerepeltek a Táncantológia, 1967 műsorában a vidéki együttesek is. Az ő munkájuk is ugyanabban az irányban halad mint a pestieké, ebben a művészetben a fővárosi és vidéki megjelölés valóban csak földrajzi vonatkozású, nem takar irányzat, vagy színvonal- különbségeket. Hadd említsük ez alkalommal a vidékiek közül példa gyanánt a pécsi Mecsek- és a Zalai táncegyüttest Az előbbiek egyebek közt a jobbágysorsról készített táncjelenetüket mutatták be. Simon Antal koreográfiája kiforrott, jó alkotás. A Zalai táncegyüttes (vezetője Or- sovszky István) József Attila versedhez fűzött táncképpel szerepelt. A koreográfus itt már , nem ragaszkodott a néptánc formanyelvéhez, hanem újszerű mozgásanyaggal kísérletezett. Az eredményt még nem tarthatjuk teljesnek, de mégsem csak a bátorságnak kell már örülnünk, az ízlés és színvonal is kielégítő. Hogyan halad tovább a nóptáncmozgalom? Nem kell hirtelen, gyors eredményeket vámunk, de bizalommal tekinthetünk a további fejlődés elé. Ma nem a viharos sikerek jellemzik együtteseink munkáját, mint inkább a stabilizáció, művészetük ma már egyre szervesebben tartozik művészeti életünk egészéhez. Nem cél, hogy mindenáron növeljék a csoportok számát, de lehetőség nyílik, hogy a meglevők művészileg előre lépjenek, így válhat a hagyományos néptánc puszta feldolgozáséból a ma életéhez kapcsolódó és azt a többi művészeti ághoz hasonlóan kifejező életerős, modern művészet. V. I. a riporterekről A jjé, riport a riporterről : akasztják a hóhért! — húzódozott J Vass I. Zoltán, a Szolnoki Rádió munkatársa, amikor említettem neki, hogy sze- J retném bemutatni tevékenységüket olvasóinknak. A téma nem a megyehatáron kívüli kalandozás. A szolnokiak adáskörzetébe öt ] megye tartozik, Bács-Kis- kun, Békés, Csongrád, Heves, Szolnok. Igaz, a felosztás eddig inkább elméleti volt, hiszen Kecskemétnél nagyobb távolságban nemigen lehetett fogni a szolnoki műsort. A műszaki fejlesztés azonban júliustól kezdve mintegy 50 kilométerrel terjeszti ki hatósugarukat. Ha pedig a tervezett új antenna felépül, a román határtól a Dunáig és Egertől Szegedig zavartalanul lehet hallgatni minden este 6-tól 7-ig a szolnoki stúdiót a 220 méteres középhullámon. — Közös az őt megye történelmi múltja — mondja Vass I. Zoltán —, hasonlóak társadalmi és gaz- ' dasági problémáink. Sokan járnak át dolgozni Bács megyéből Szolnokra és Szolnok környékéről Kecskemétre. A megyei lapok információit sokszor kevésnek érezzük, az érdeklődésnek nem szabhat gátat a megyehatár. Kilenc riporterünk állandóan cirkál, hogy megismertesse az öt megye népét egymás termelési eredményeivel, hétköznapi gondjaival, kulturális és sportéletével. \/ ass I. Zoltán, me- ” gyénknek avatott rádióreferense, hiszen jó ideig a megyei tanács művelődési osztályának előadója volt. Fiatal kollégájának, Deme Zoltánnak viszont új vadászmező Bács megye. Rajongó lelkesedéssel vágott neki kis riportermagnójával a jakab- szállási tanyavilágnak. Korábban megcsinálta egyszer, amikor éppen járműszűke volt Szolnokon, hogy stoppal látogatta meg Raf- fai Saroltát Egy cukorrépahalom tetején rázkódott Kecskeméttől Úszódig, de megérte. Egész nap beszélgetett az írónővel, riportja hívta fel a szolnokiak figyelmét az Egyszál magam jelentőségére. — Ez igen! — tért visz- sza kipirult arccal a portyáról. — Óriási anyag lenne, ha meg tudnám csinálni. Egy bűnügy kapcsán akarom bebizonyítani, hogy a tanyák ideje lejárt. De ehhez még hónapokig gyűjtögetni, ismerkedni kell. Azt hiszem, állandó vendég leszek Jakabszálláson. Végighallgattam még, amint a község művelődés- ügyéről beszélgetett a vb- titkárral, és hálát adtam titkon, hogy nem a mikrofonhoz sodort a sorsom. Mert én kedvemre dadoghatok beszélgetés közben, rághatom fél óráig a ceruzát egy-egy találó jelző kedvéért, de a mikrofon könyörtelen, azonnal sikerülni kell a beszélgetésnek. Ráadásul a beszélgető partner zavarát is a riporternek kell feloldani, mert a rádiós szólásmondás szeÚj kulturális létesítmények A harmadik ötéves terv hátralevő esztendeiben számos új kulturális létesítményt adnák át, vagy újítanak fel a kiskőrösi járásban. Páhin ebben az évben befejezik a mozival bővült kultúrház 450 ezer forintos felújítását, amelyhez a MOKÉP 200 ezer forinttal járult hozzá. Ugyancsak eri-e az esztendőre esik az akasztói művelődési ház bővítésének befejezése. Ezt a kultúrházat egy 74 négyzetméter nagyságú fedett folyosóval bővítették. Az új helyiség kisebb értekezletek tartására lesz alkalmas. Még ebben az évben befejezik a kiskőrösi napközi otthon áthelyezését. A császártöltési ktsz régi helyiségét tornateremmé és politechnikai műhellyé alakítják át 300 ezer forintos költséggel. A soltvadkerti napközi otthon felújítására félmillió forintot költ a tanács. Jövőre kezdik el a 80 személyes általános iskolai hétközi otthon építését Kecelen. Balázspusztán jelenleg építés alatt van — az Izsáki Állami Gazdasággal közösen — két új tanterem. Páhin és Soltvadkerten 1969-ben kezdik el 4—4 tantermes iskolarész építését egyenként 3 millió forintos költséggel. Csengődön az óvoda áthelyezésére és az iskola bővítésére kerül sor jövőre. Kecelen az idén fognak hozzá az 50 személyes új óvoda építéséhez. Ez a létesítmény mintegy 900 ezer forintba kerül. Még ebben az ötéves tervben megépül a 160 személyes kiskőrösi középiskolás diákotthon valamint a szakmunkásképző iskola épülete. Ez év szeptemberében már átadják a Kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola új szárnyát, amelyben négy tanterem, több szertár és szaktárgyi előadóterem lesz. Jövőre megkezdődik a 80 személyes soltvadkerti hétközi diákotthon építése is. csak rossz riporter. Dersze alkat kérdése. 1 Szabó Margit, a harmadik szolnoki riporter azt állítja, hogy ha tollat vesz a kezébe, minden kimegy a fejéből. A mikrofonnal viszont meghitt barátságban van már öt éve. Sz. J. JÖSNÖNÉL, Egy revizort látok közeledni. a megye felől. fekete Volgán.^ 25. Ott ment el mellettük, és ormótlan, vastag lábszáraival kis híján rálépett Hildebrandtra, azután bedülöngélt a hálóterembe. ... Két bakancsát feltűnő vastagon erős mínium- festék borította... • Sorakozó! A trombita elhal, a század az udvaron áll, és a kapitány néhány búcsúmondat után „Indulás!”-t vezényel. Azután „Jobbra át!”, majd elindul lován a tiszt, magasba villan a kardja, a zenekar rázendít egy indulóra, és a peloton harsány dallal kikanyarodik az utcára... Közben már régen megjött a parancs, amelynek alapján „Latouret őrmester leváltja a menetbe beosztott Larnac altisztet és útközben mint állandó járőrparancsnok teljesít szolgálatot”. Pályafutásának szégyenfoltja, altiszti tekintélyének letörője, ez a vigyorgó suhanc, ez a gyalázatos színlelő. akit ő meg fog tanítani... Pillanatnyilag azonban a „vigyorgó suhanc” a vörös kereszttel díszített ponyvás szekér árnyékos belsejében aludt, makkegészségesen, de minden előnyével a betegállományba helyezett katonának. Szívből sajnálta ezt a szegény Latouret-t. öreg, megcsontosodott katona, de nem rossz fiú. így menetel a század. Este lesz, azután ismét reggel. Csak mennek... A kocsi előrészén át látszott a sivatagban menetelő század hosszú emberkígyója. Végtelen sárga halmok között, iszonyú melegben, sehol egy foltnyi árnyék, csak a vakító Szahara krémszínű porfelülete és lágy vonalú hullám... hullám... ameddig a szem ellát, mindenütt sárga hullám... Az orvos az egymás mellé halmozott kininzsákokon egy pokrócot terített végig, és aludt... Most talán meg lehetne nézni a tárcát... Nem... Amíg nem tudja, mi van benne, addig nagyon kell vigyázni. Tessék ... Egy katonát hoznak, rángatózik... Habzik a szája, véres foszlányok rezegnek minden hörgés után ... Lefektetik. Az orvos álmosan ugrik fel. Hideg tömlőt a fejére... De úgyis vége!!... Valószínűleg tüdőembólia... Egy ér megpattant ... Arcát, kezét szürke por lepi. — Vége — motyogja a köpcös orvos, és sörtés, rövid nyakát töröli egy kendővel... Délután négyre elérik az első oázist. Hosszú fütty. Az ezredorvos sanda szemekkel nézi a kocsiban a makkegészséges katonát. — Kérem, főorvos úr — jelentkezett váratlanul —, szeretnék beállni a sorba, de parancsban van, hogy így utazzam. Nem adhálnám át a helyemet egy gyengébbnek? A vállsebem már igazán nem akadályoz. — Majd intézkedem — felelt nyájasan a főorvos. — Derék elhatározás... Azt hiszem, a hadnagy úr vállalja majd a felelősséget azért, hogy felcserélje a helyét egy invalidussal... A hadnagy napiparancsba vette, hogy a teljesen felgyógyult 40-es közlegény helyét a kórházszekéren egy gyengélkedő vegye át, és a 40-es közlegényt szolgálattételre menetelő szakaszához vezényelték.:. Végre... Galamb elindult, egyedül a ritkás pálmatörzsek között, hogy valamelyik nyugalmas helyen megnézze a tárcát. A pálmakoronákon majmok visongtak, és megszámlálhatatlan kabóca zürrögött mindenfelé. — Megállj, bajtárs! — kiáltotta utána valaki. A gróf úr volt. Csak nem lesz megint valami akadály? Mi az, méltóságos úr? — Ne csúfolj... Tőled nem vártam el. Ez, ez.;: a többiekhez méltó. — Egész komolyan mondom, hogy ez nem csúfnév. Olyan előkelő vagy, öregem, hogy magam is azt hiszem, valami főúri családból származhatsz. — Hát a származásom... — A hosszúkás finom arc elkomorodott. — Szeretnék valamit mondani neked... Te más vagy, mint a többiek... A költőt is megérted, talán én is őszinte lehetek ... Galamb kedve ellenére mondta: — Csak tessék... légy oly közlékeny, és mondj el mindent... bár most... — Én lengyel vagyok, Lukewitzből származom... Tizenöt éves koromban feltaláltam egy gépet... — Nézd... Rajtad látni, hogy nemes vér folyik az ereidben. Valid be, hogy megölted azt a nőt... vagy ismerd be őszintén, hogy elkártyáztad az ezred zsold- ját ,mint gárdatiszt, szóval mondd el a hangosfilmedet s feküdjünk le... A gróf úr sóhajtott. Bánatosan megcsóválta a fejét, és felállt. — Nem. ‘im mondom el... Neked sem... Ne haragudj.,, (Folytatjuk \
