Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

Hatvani Dániel:

m&tyfmc

K

ét nagyfröccsöt kérek’

Koppan az aprópénz: visszajár kettőhatvan. Az öreg a pultnál is beáll a sorba, öten vannak előtte. Unokaöccse, Pista mellésodródik. Ezt mondja:

— Nekem egy kisfröccs is elég lett volna.

— Ugyan hagyd már — mondja borízű hangján az öreg. Az arra se elég, hogy az ember megnedvesítse a torkát.

Folytatná, de az első vágányon, közvetlenül mellettük mozdony tolat el komótos szuszogással. Nyomban utána a hangszóró monoton, fontoskodó bugybo- rékolása hangzik fel.

— Ez nem a miénk — jegyzi meg Pista.

— De ez igen — nyomja a poharat a kezébe az öreg. Koccintanak. Fagyos szél libben át_ a perronon, a sorbanállók mogorván, álmos képpel húzzák össze magukat. Köd-udvar fogja körül az állomás didergő fényeit.

Bemennek a váróterembe. Alszanak a padokon; ki fekve, megroggyant térdekkel, ki csak ülve, előre csüggesztett fejjel, féloldalt a bőröndre vagy a táskára dőlve. Jobbra, a második pad üres. Leülnek. Előttük egy kopott ruházatú, nem túl idős, barnaképű asz- szony ül. Mellette a lánya, legalábbis annak tűnik; kissé csúnyácska, előre ugró állú teremtés.

Pista észreveszi, hogy az öreg izeg-mozog, fészkelő- dik. Tudja már, hogy perceken belül megszólítja az előttük ülőket. Megint nem fér a bőrében, gondolja a nagybátyjáról; amolyan huligán-típus, és ha harminc évvel később születik, beat-frizurát hord és farmer- nadrágban jár. Mosolyog saját ötletén, elképzeli az öreget, amint vállra lógó hajjal flangál a körúton. Már-már bóbiskolásra ereszti a fejét, mikor nagybátyja rekedtes hangjára lesz figyelmes.

D

rága asszonyom, nem gondolja, hogy beszélgethetnénk?

— Ugyan miről? — vakkantja hátra az asszony, hangsúlyában megkopott, de még mindig érezhető cigányos kiejtéssel.

— Az időjárásról. Hidegről, melegről, télről meg a kikeletről.

— Fázik?

— Inkább melegem van.

— Mindjárt gondoltam.

— Miből?

— Merthogy lázas — és pillantásával végigsújt az öregen, közben az ujjait a homloka előtt billegteti.

Egy null — állapítja meg magában Pista. Most az öreg következik, ha nem akar vesztésre állni.

— Hadd üljek maga mellé — s az asszony mögé könyököl, a pad támlájára.

— Üljön a jó anyukája mellé.

— Ülnék, de már nem éL — Kár.

— Bizony, kár.

— Ugye? Mert ráférne magára a pelenkázás. Kisfiam — kuncogja az asszony.

Kettő null. Pista arra gondol, hogy ezúttal nehéz ellenfélre akadt az öreg. Segítségére kellene sietni, hiszen a vesztés szégyenéből rá is hárul bizonyos rész. Pár pillanatig forgatja az agyát, aztán a lányhoz hajol: — Nem tudják, mikor jön a bécsi expressz?

— De tudjuk — így a lány, s Pista meglepetve tapasztalja, hogy durván metszett arcához képest szokatlanul lágy a hangja. — Fél hét után negyvennel.

— Az jó — veszi a lapot a fiú. — Mert mi azzal megyünk.

— Hová? Huligán-országba?

— Kicsit messzebbre. Kanadába.

— Az ugye túl van Cegléden?

— Kevéssel. De Vecsésen innen. — Kicsit hallgat, aztán hozzáteszi: — Nem jön velünk? Üknagyapám most halt meg. Egy várat hagyott rám.

— Részvétem. De huligánokkal nem megyek.

— Az kár. Pedig megtenném várúrnőnek.

A z asszony, aki eddig hallgatott, most morcosán, összehúzott szemekkel hátrafordul. Ráförmed a fiúra:

— Jó lesz, ha hagyja a lányomat.

— Kinek lesz jó? — kérdi az öreg.

Ténagy Sándor :

Hétfő

A csúnyán csikorgó műhelykaput felnyitja a hétfős virradat. Vas-állkapoccsal roppantó satuit már lesik: mibe harapjanak.

A gombokat a kapcsolófalon csillagoknak képzeli a szem; álmos még, hunyorgó; s a szorgalom is tűnődő izmokban pihen.

S egy gobmnyomás! Egy pillanat?

Felkattan minden zsibbadás, szelíd motorok röppennek, ébresztgetik

a közönybe olvasztott vasat.

S a kéz, az ember mozduló keze: mintha már parancsot intene.

— Nem magához szóltam.

— Senki nem bántja a lányát — szól félvállról Pista.

— Csak azért mondom — fordul vissza az asszony. A lány a füléhez hajol. Ezt súgja neki:

— A fiatal rendesnek látszik.

Az asszony nem válaszol. Legyint, mintha csak azt mondaná: mind egyformák ezek.

ét katona az oszlophoz támaszkodva beszélget; tökmagot rágnak, néha oda-oda pislantanak. Többen megfordulnak a pádon, s sarokból horkolás hallatszik, majd a hangszóró érkező és induló vonatokat említ.

Az öreg unokaöccsére pislant, aztán az asszony fülébe duruzsolja:

— Meghívhatnám magukat egy fröccsre?

— Piáljanak kettesben, kisfiam.

— Csak tudnám, mire vág fel — morogja az öreg, majd Pistának egy oldalba bökéssel megadva a jelzést, indulnak kifelé.

Amikor becsukódik mögöttük az ajtó, a lány ezt mondja az asszonynak:

Éppen elfogadhattuk volna a meghívást.

— Ne idegesíts már te is!

A lány nem szól. Karján kissé felhúzza a kabát újját: az időt összehasonlítja a várótermi óráéval. Sóhajt.

Kint a söntésnél az öreg Pistához fordulj

— Rossz lóra tettünk ma este.

Hallgat a fiú, aztán csöndesen megjegyzi:

— Az még nem biztos.

Amaz vállat von. Gégéjén az ital gurgulázík. Visszamennek. Pista a lány mellé ÜL

— Mikor megy a vonatjuk?

A lány arca komoly. A válasza ist

— Jó félóra múlva. Ha nem késik.

— A miénknek még kell egy óra.

Az öreg megint duruzsolni kezd az asszony fülébe, de az nem figyel rá. Szeme a távolba réved.

A fiatalokat nézi az öreg, szomorkásán, nagyokat pislantó szemekkel. Azok beszélgetnek. Ki gondolná, hogy Pista ilyen beszédes is tud lenni? — morfondírozik magában. Éppen most mondja, hogy darukezelő, egy nagy építkezésen dolgoznak. A lány pedig arról cseveg, hogy varrodába jár és a pénzt bútorra rakja félre.

A vonat érkezését háromszor is bemondja a hangszóró. Az asszony készülődik, a lány is meleg pillantásokkal búcsúzik Pistától. Mennek a kijárathoz. A fiú nézi őket egy darabig, majd felugrik, s gytorsan ezt mondja álmélkodó nagybátyjának:

— Elmegyek én is ezzel, majd Cegléden átszállók. Maga menjen a vicinálissal. Az enyém csak öt perccel fut be később. Várjon a kijáratnál.

S ezzel az asszony meg a lány után lódul. Az öreg látja, amint elveszi tőlük a nagy piszkossárga bőröndöt, s maga előtt engedi fel őket a vonatra. Aztán eltűnik ő is a forgatagban.

\/ áliában, tagjaiban megélénkülő sajgást érez, ” mintha az álmatlanság szívódott volna fel a csontjaiba. Mélyet lélegzik, újból a pénztárhoz ballag, s maga is érzi, milyen fáradt a hangja, amikor ezt mondja:

— Kérek egy kisfröccsöt!

Vas Gereben

A kiegyezés értelmében a magyar—osztrák közös

ügyeket intéző delegáció felváltva Pesten és Bécsben tartotta üléseit. 1868 elején Bécsen volt a sor. Itt ültek össze a két parlament küldöttei. A delegátusokat a szokásos adminisztrációs és hírlapírói gárda kísérte. A magyar hírlaptudósítók között volt Radákovics József, népszerűbb nevén Vas Gereben is. Akkor fordult élete negyvenedik évébe. Nem volt idős ember, de kalandos, nehéz élet volt a háta mögött és koránál jóval törődöttebbnek látszott. Napi munkájának megkezdése előtt, 1868. január 26-án reggel beköszönt az egyik patikába valami erősítő gyógyszerért, de még mielőtt a gyógyszert bevette volna, összeesett és meghalt.

Mit tett, mit végzett, míg a korai befejezésig eljutott?

Atyja uradalmi gazdasági tisztviselő. Taníttatni akarja. Vezsprémben, majd Pécsett jár iskolába. Utóbbi helyen az apja kívánságára a papnevelőbe. Innen dévaj társaságban mulatozás miatt kicsapják. Gazdasági gyakornok lesz, abban az uradalomban, ahol apja dolgozik. Nem soká gyakornokoskodik. Az uradalom gőgös tiszttartóját versben és prózában kigúnyolja. Elveszti állását, apját is nyugdíjazzák. A tizenkilenc éves fiú Pápán írnoki és házitanítói munkát vállal. Végül a győri jogakadémián köt ki. Itt Atádi Vilmossal önképzőtársaságot szervez és Kétgarasos Tár címmel írott lapot szerkeszt. Erős tréfáiért itt kapta a Vas Gereben nevet. Az Életképek-ben 1844-ben Darázsfészek című írása alatt látja először nyomtatásban nevét.

Jogi tanulmányainak befejezése után joggyakomok Sopronban. 1846-ban jurátus Pesten. 1847-ben leteszi az ügyvédi vizsgát. 1848-ban a magyar kormány rábízza a Népbarát szerkesztését. Győri szerkesztő társát Atádit is sokat foglalkoztatja. Világos után búj- dosik. Hónapok múlva Pesten elfogják. Kiszabadulása után eltiltják az ügyvédi gyakorlattól. Írásból él. Rajzaival, népies életképeivel, anekdotáival nagy népszerűségre tesz szert

Kora olvasói Jókai mellett a legkedveltebb írónak tartják. Naptárokat, népies folyóiratokat szerkeszt. Utóbbiakban hűséges munkatársa mindig Atádi is. Sikerei ellenére igen viharos Vas Gereben élete folyása. Sokat nyomorog családjával együtt. Nyugtalanul vándorolgat az országban. Régi igricek hagyománya szerint parókiák és irodalombarátok vendége,

Pálfy Gusztáv: Akt

(Ábrahám János felvétele.)

és Kecskemét

Regényei és más írásai, amelyek e század elején még megjelentek gyűjteményes kiadásban, sovinizmusba hajló patriotizmustól fűtöttek, de egyébként jó korrajzot adnak a XIX. század első feléről és jellemző alakjairól. Nagy idők, nagy emberek című 1856-ban megjelent regényében a felvilágosodás korát festi, mindenben hangsúlyozva a magyar szellem és élet fel- sőbbségét. Bowring angol utazó, a regény egyik alakja, annyira megszereti a magyarokat, hogy letelepszik Magyarországon és magyarul is megtanul. Ez az angol, mintegy előképe Jókai „Űj földesúr”-ának.

De nézzük az író kecskeméti kapcsolatait. 1847- ben a kecskeméti Szilády-nyomdában jelentet meg egy 7 oldalas füzetecskét, amelyben Zerffi Gusztáv hírlapírót figurázza ki dr. Laube Henrik német író lipcsei lapjában megjelent, a magyar irodalmat becsmérlő irodalmi leveleiért. Zerffi Didaszkália címmel oktatja ki a magyar írókat, köztük Petőfit is, az igazi irodalom mivoltáról. Vas Gereben Harapófogó Dániel álnéven, „Irodalmi deres” címmel jelentette meg gúnyiratát. A gúnyiratot, „az összes német irodalom” nevében szerkesztett apokrif levéllel vezeti be. A levél többek közt a következőket mondja: „kérjük azért az összes magyar Irodalmat, hogy addig is, míg az illető egyén, méltó büntetését nálunk elvehetné, az ott elkövetett garázdaságokért tüstént elveendő pálczaüté- sek kiszolgáltatása után, őt hozzánk visszaküldeni mél- tóztassék. ösmertető jele: Szemtelen, azaz: rövidlátó” Ezután következik a kor jogi szabályainak megfelelő kihallgatási jegyzőkönyv.

A Kecskeméttel való kapcsolat másik szála Atádi Vilmos révén szövődött. Az 1821-ben családjában 22-ik gyermekként született ifjú, Vas Gerebennel együtt, Győrött végzi jogi tanulmányait. Ügyvéd és író. Részt vesz, mint munkatárs barátja folyóiratkiadásaiban, s egyéb folyóiratokban — Életképek, Pesti Divatlap, Hazánk — is jelennek meg írásai. 1854-ben Kecskeméten nyit ügyvédi irodát és egyúttal titkára a Tisza-szabá- lyozással megbízott Gróf Andrási Manónak is. 1865. február 23-án bekövetkezett haláláig tartja a baráti és irodalmi kapcsolatot Vas Gerebennel, akinek hibái ellenére is értékes korrajzait még ma is — száz évvel halála után — érdemes átlapozni.

Joós Ferenc