Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-25 / 20. szám

spout Mikor készül el a megyei bajnokság sorsolása? Téli Kupa lesz Kecskeméten A főtitkár válaszol Az NB III-ban és a me­gyei I. osztályban március 17-én kezdődik a bajnokság tavaszi fordulója. Olva­sóink közül többen tettek fel kérdéseket a kiírás meg­jelenése óta. A válaszadás­ra Fekete Ferencet, a me­gyei szövetség főtitkárát kértük fel. KÉRDÉS: Mikor készül el a megyei I. osztályú bajnokság tavaszi fordu­lójának sorsolása? — Sajnos, a megyei sorsolást mindaddig nem tudjuk elkészíteni, míg az NB-s csapatok sorsolása el nem készül. Nagyon sokan kérnek a résztvevők közül az NB 1. B-s. az NB1 Il-es és NB III-as csapatokkal azonos vagy ellentétes sor­solást. Sok helyen —Kecs­keméten, Baján, Kiskun­félegyházán, vagy Halason a pályák igénybevételét is figyelembe kell venni. Amíg erre lehetőség nyílik, addig is gyűjtjük a kívánságokat. és igyekszünk valamennyi­nek eleget tenni. KÉRDÉS: Miért szüntet­ték meg a megyei II. osz­tályú bajnokságot? — Elsősorban gazdasági okokból. Ezután minden já­rás önállóan rendezi meg a bajnokságát. Megszűnt a tartalékbajnokság is. Az NB I B-s és NB Il-es csa­patok tartalékcsapatai a megyei I. osztályba, az NB III-as csapatok tartalékcsa­patai pedig a járási baj­nokságokba kaptak beosz­tást. A tartalékcsapatok a bajnokságban teljes értéke­lésben részesülnek. Fel nem juthatnak ugyan, de kies­hetnek. KÉRDÉS: Miért volt szükség a csoportbeosz­tás módosítására? — Az NB-s tartalékcsa­patok beosztása miatt ke­rült sor a módosításra. A Balog Ádám SE csapata — földrajzi fekvése miatt is jogosan — került át a déli csoportba és vissza került létszámkiegészítés folytán a már kiesett Vaskút. KÉRDÉS: Hogyan foly­tatódik az MNK küzdel­me? — Az állva maradt nyolc csapatnak március 10-én és március 20-án kell mér­kőzéseket játszaniok. E két forduló után már csak két csapat marad, s ezek részt vesznek a májusban induló országos selejtezőkön. KÉRDÉS: Hogyan tud­nak segíteni a jelentkező játékvezető-hiányon? — Valamennyi járásban játékvezetői tanfolyamokat szervezünk. Konkrét ered­ményt Kecskemétről tudok mondani. Itt január 22-én 20 fővel indult meg a já­tékvezetői tanfolyam, ör­vendetes. hogy még Ti- szakécskéről és Lakitelek­ről is vannak hallgatók. Ügy tudjuk, hogy a me­gyében mintegy 60 fő je­lentkezett és kezdte meg a tanulást. KÉRDÉS: Már többször szó volt az edzőbizottság megalakulásáról, de mind­eddig kevés sikerrel járt ez a törekvés. Van-e va­lami újság ezen a téren? — Az edzőbizottság most már tényleg megala­kult. Jelenleg Fenyvesi Ká­roly vezetésével ideiglenes elnökség viszi a munkát. A vezetőségválasztó közgyű­lést február 10-én tartják a megye összes edzőinek részvételével. Itt lesz ezen az összejövetelen Pálfai Já­nos országos szakfelügyelő is, aki előadást és bemuta­tó edzést tart. Végül, ezt a sportrova­tunk kérdezi: Téli Kupa tervezetéről hallottunk, lesz-e valóban ilyen ver­seny? — Valóban indul ilyen bajnokság. Február 21. és 28-a között rendezik meg Kecskeméten. Részt vesz a Kecskeméti Dózsa. K. Fém­munkás, K. Volán SE, és a Cskalov SE. Kár, hogy a KTE és az Egyetértés csa­patai nem használták ki ezt a jó felkészülési lehe­tőséget. Ez a terv jónak látszik és jövőre több vá­rosban is megrendezzük a Téli Kupát. Szabó Zoltán Hogyan tippeljünk E heti labdarúgótippjeink: 1. Brescia—Torino x, 1 2. Cagliari—Bologna 1, x 3. Fiorentina—Milan x, 1, 2 4. Juventus—Atalanta törölve 5. Napoli—Roma 1 6. Sampdoria—Varese x 7. Spal—Lanerossi 1 8. Bari—Perugia 1 9. Catania—Livorno 1 10. Catanzaro—Novara 1 11. Lazio—Reggiana 1, x 12. Lecco—Monza 1, x 13. Messina—Genoa x, 2 14. Padova—Verona x, 1 15. Palermo—Foggia x, 1 16. Inter—Mantova 1 SJLKsK Ellenáldozat Nemcsak a versenyjátszmá- d6 7. Fc4, Hf6 8. f3 (Manapság ban hagyjuk ki a helyzeteket, hanem az elemző asztal mel­lett is elnézünk vagy helytele­nül elemzünk egyes állásokat. | Az alanti játszmára legalább tízszer annyi időt használt fel világos, mint egy hasonló lé­pésszámú versenyjátszmára. — Mégis a játszma kritikus sza­kaszában nem veszi észre a közvetlen nyerésre vivő foly­tatást, és a szép nyerés áb­rándját kergetve elnéz egy ve­zér áldozatot. A támadó fél számításba veszi a védekezés minden módját, az ellenáldo­zattal azonban kevésbé számol, így történt az alábbi játszmá­ban is. 1 SZICÍLIAI VÉDELEM Czár Androvitzky Levelezési bajnokság döntője, 1967. 1. e4, c5 2. Hf3, g6 3. d4, cd: 4. Hd4:, Fg7 5. Hc3, Hc6 6. Fe3, Röplabda Szombaton és vasárnap ként jól is játszó kecske- Katona J. Gimn. tornatér- méti csapat.' méhen . folytatódtak az 1ÜG8. évi röplabda téli te­Cskalov SE—Szfehérvár 2:2 (48:41) Vezette: Varjú. Hatalmas küzdelemben igazságos végeredmény. A kecskeméti csapat kezdett jobban, de a második játsz­mában biztosan nyert a fe­hérvári együttes. A harma­dik játszmában szoros küz­delem után ismét kecske­méti csapat vette át a ve­zetést. A negyedik játszmá­ban az igen lelkes székes­fehérváriaknak sikerült ki­egyenlíteniük. A második forduló válo­gatottja: Aünéf (Cskalov). Varga (Szfehérvár), Sej ben (Szfe­hérvár). Kovács (Építők), Farkas (Cskalov), Horváth (Szfehérvár). Csere: Pataki (Cskalov), Kullai (Építők). A jövő vasárnapi mér­kőzések: SZÖVOSZ—Kato­na I. 8 óra ifj.. Építők— Cskalov 9 óra ffi. Katona III.—SZÖVOSZ 10 óra ifj. . . ... r,.: Tipográfia I.—Szovjet v. loth Ibolya, a Tipogr i ^ óra. női, Tipográfia II.— legeredmenyesebb játékosa. Reszel5 1140 női Katona , , . , . • c II.—SZÖVOSZ 12.20. remkupa mérkőzéséi. Szom­baton a női és ifi csapa- Kecskeméti AKÖV— tok léptek pályára. Külö- Szfehérvári TC 3:1 (60:45) nősebben váratlan ered­mény nem született, talán Budapest. Vezette: Gaal. csak a Katona Gimn. leá- A Vasas Izzó temiében nyainak biztos győzelme lejátszott találkozón az okozott kisebb meglepetést. AKÖV csapata helyenként Megválasztották a sportkör vezetőségét Új néven szerepelnek a dunavecseiek Dunavecsén megválasz­tották a sportkör vezetősé­gét. A megjelent nagyszá­mú tagság előtt dr. Kolos Gergely, a sportkör elnöke ismertette az elmúlt év eredményeit. Megállapítot­ta, hogy a sportköri munka nem érte el a kívánt szín­vonalat. A sikertelenség oka a vezetőségi tagok passzív magatartása volt, de a sportolók egy része, különösen a labdarúgók sem végeztek dicséretes munkát. Az elnök részletesen be­számolt a három működő szakosztályról. A beszámoló után került sor a vezetőség újraválasz­tására. Czifra József, a köz­ségi tanács vb-elnöke tett javaslatot a közgyűlésnek. A jelenlevők egyhangúlag ismét dr. Kolos Gergelyt választották a sportkör el­nökévé, aki sok-sok év óta végzi már a sport irányítá­sát Dunavecsén. Kimondta a közgyűlés, hogy az egyesület neve a jövőben Dunavecsei Ve­gyesipari Vállalat Sport­köre lesz. A felszólalók között Gó­ró Mihály, a vállalat igaz­gatója elmondta, hogy na­gyobb lelkesedést várnak a sportkör tagjaitól, s a vál­lalat nevében fokozott er­kölcsi és anyagi támoga­tást ígért a község spor­tolóinak. Súlyos vereséget szenvedett a Vasas Eredmények: Ifj. Cskalov—Katona I. 0:4 (13:75). Katona IV.— ITSK 0:4 (16:58) Dózsa— Katona III. 4:0 (67:7), sziporkázó, szellemes já­tékkal biztosan nyert a jó erőt képviselő 'fehérvári csapat ellen. (Bajnokság­ban a fehérváriak 3:1 arányban győztek.) A csa­SZöVOSZ—Katona IV. 2:2 pat'ból különösen G. Nagy, (37:40) Cskalov—SZÖVOSZ Pápai, és Asztalos játszott 3:1 (39:27). kiemelkedően, de a töb­Nők: Reszelőgyár—Kató- biek is az átlagos formát na 0:4 (10:51), Tipográfia I. mutatták. —Tipográfia II. 4:0 (34:19). Vasárnap a férfi mérkő­zések már igazi kupaküz­delmeket hoztak. Cskalov SE—Szovjet vegyes 2:2 (5-.:42) Vezette: Varjú. A kissé kényelmesen ját­szó NB II-s Cskalov csa­patát a második, harmadik játszmában meglepte a lel­kes és, igen jó ütőerőt kép­viselő Szovjet vegyes csa­pat. Ha a labdakezelésben feljavulnak, még több kel­lemes meglepetést okozhat a csapat. Szfehérvár— Kecskeméti Építők 3:1 (52:35) Vezette: Varjú. Az NB II-s fehérvári csa­patnak komoly gondot je­lentett a lelkes , és hely en­Magyar idő szerint szer­dára virradóra a santiagói Octogonal labdarúgótornán újabb két' mérkőzést ját­szottak. Hatvanezer néző előtt az Universiad Catoli- ca a Csehszlovák váloga­tottal, a Vasas pedig a Santos-sal mérte össze ere­jét. Az eddig lejátszott tíz mérkőzés után a Santos áll az első helyen hat pont­tal, Csehszlovákia pedig a sereghajtó pont nélkül. A Vasas a negyedik helyet foglalja el, két ponttal, de csak gólaránnyal előzi az egy mérkőzéssel keveseb­bet játszott Colo Colót. Eredmények: A Kecskeméti Tipográfia női röplabdacsapala. TJniversidad Catolica— Csehszlovákia 4:1 (1:1) Góllövő: Reinoso (22. és 56. perc), Samari (59. perc), Messem (66. perc), illetve Vrana (17. perc). Santos—Vasas 4:0 (3:0) Góllövők: Edu (7. és 74. perc), Pelé (17. perc) és Toninho (25. perc). A Santos óriási lendü­lettel kezdett, a Vasas vé­dekezésre kényszerült. A 7. percben Pelét csak sza­bálytalanság árán tudták megállítani a védők, a sza­badrúgást Edu értékesítet­te (1:0). Tovább tartott a brazilok fölénye és a 17. percben Pelé csillogtatta tudását, később kitűnő lab­dáját Toninho helyezte a hálóba (3:0). A második félidőre a Santos Pelé nélkül jött ki. A Vasas sokat támadott, de az akciók befejezése nem sikerült. A 74. perc­ben ismét szabadrúgáshoz jutott a Santos s Edu bom­bája ezúttal sem tévesztett célt (4:0). • A Téli Universiadéról: Az Innsbruckban folyó Téli Universiade legjobb eredményei: Jégkorong: Kanada—Finnország 4:1 (2:0, 0:0, 2:1) Svédország—Ausztria 9:2 (2:1, 2:1, 5:0) Az első helyen a Szov­jetunió áll 6 ponttal (43:2). 2. Csehszlovákia 4 pont (2 mérkőzés, 14:5), 3. Kanada 4 pont (3 mérkőzés, 18:10). divatos változat. Sötéttel és vi­lágossal is jó esélyeket ad ez a védelmi rendszer. Világos rendszerint a hosszú oldalra sáncol, és a királyszárnyon gyalogrohamot indít. A h-vonal kinyitása után jó támadása van a sötét király ellen. Sötét ez­alatt a vezérszárnyon rohamoz. A nyitott c-vonal birtokában jó lehetőségei vannak a felvonu­lásra. Nem lehet ebben -a vál­tozatban várakozó lépéseket tenni. Aki gyorsabb, az nyer!) 8. —, He5 (Ez egy ritkábban al­kalmazott lépés. Itt a sáncolás, 8. —, Fd7 8. —, Va5 és 8. —. Vb6 is számításba jött. Ezek az elágazások sok problémát ve­tettek fel eddig. Végleges érté­kelést még az egész változat­ról nem lehet adni, ez a játsz­ma is adalék egy ritkán ját­szott alváltozathoz.) 9. Fb3, a6 10. Vd2 (A következő lépéssel kapcsolatban válaszút elé állít­ja sötétet: elsáncol a király­szárnyra és vállalja a világos gyalogrohamát vagy a vezér- szárnyi sáncolást készíti elő, és lemond a szokásos vezérszár- nyi ,ellenjátékról. Az utóbbi esetben nem fenyegeti közvet­len veszély a sötét királyt, de ebben az esetben világos állás­előnye nyilvánvaló.) 10. —, Vc7 11. Fh6, 0—0 12. h4, Hc4 13. Fc4 Fh6: 14. Vh6: (A gyalognverés tilos 14. Ff7f:-al, mert 14. —, Kg7 következik és világos tisz­tet veszít! Ezért a csapdáért kár volt cserélni a futót, mert a világos vezér sok problémát okoz még sötétnek.) 14. —, Vc4: 15. 0—0—0, e6 (Fenyegetett 16. Hd5!, Hd5: 17. ed:, Vd5: 18. h5! és az áldozott gyalogért veszé­lyes támadása van világosnak.) 16. g4, Be8 17. h5, Vc5 (Azért, hogy szükség esetén az e5 me­zőn keresztül m^jd a g7-pont- ra lehessen a vezért átjátsza­ni.) 18. hg: (Nem célravezető 18. g5, Hh5: 19. Bh5:, gh: 20. Hd5, ed: 21. Hf5, Ff5: 22. ef:, Ve3f 23. Kel, Vf3: és védi az f6 fenyegetést. Nem jó a hu­száráldozat először f5 mezőn se a g6-ra való ütés előtt, se az ütés után.) 18. —, fg: 19. g5, Hh5 20. Bh5:, (Hasonló állások­ból ismert típus minőségáldo­zat. Itt is jó esélyeket ad, de sötét pontosan védekezik.) 20. —» gh: 21. g6! (Jobb mint 21. Vh5:, mert arra Be7 következik.) 21. —, Vc7 22. Bgl (Fenyeget 23. hg:f, Kh8 24. Vf6t, Kh7: 25. Vg6f, Kh8 26. Ve8: tisztnyerés­sel.) 22. —, Kh8 (Egyedüli vé­delem. 22. —, Ve7-re 23. Hf5, ef: 24. Hd5! nyer.) 23. Hf5 (Vi­lágos szépen akar nyerni, és kihagyja a még szebbet! 23. gh:!, Vf7 24. Hí5!, ef: 25. Hd5!, Fe6 26. Hf6!! és Bg8f! ellen nincs védelem. 24. —, Be6-ra 25. Bg8t, Vg8: 26. hg:ft, Kg8: 27. Vg5t, Kh8 28. Vh5f:, Kg8 29. Hc7! nyer.) 23. —, ef: 24. g7f, Kg8 25. Hd5, Vf7 (Most eszmél rá világos, hogy a vezért ál­dozni lehet, és ez védi a köz­vetlen fenyegetéseket. A továb­bi játék még sok gondot oko­zott mindkét félnek, de nyerni már nem lehetett.) 26. Kf6f, Vf6: 27. Vf6:, fe: 28. fe:, Fe6 29. Bdl, Fg4 30. Bd6:, Be4: 31. b3, Bae8 32. a4, Be3 33. Bd8, Belf 34. Kb2, Bd8: 35. Vd8:, Ke7 36. Vd4f, Kg6 37. Vd3f, Kfb 38. Vh7Be7 39. Vh6f — dön­tetlen. Sakkhír Kecskeméti Vörös Meteor­Szentes 6,5:5,5. Pályaválasztó­ként mérsékelt eredményt ért el a Vörös Meteor. Érthetetlen az első hat táblán elszenvedett vereség. A túlzott optimizmus megbosszulta magát. Természe­tesen ebből az egy eredmény­ből nem kell messzemenő kö­vetkeztetéseket levonni, de fi­gyelmeztető a csapat számára, hogy nem szabad a viszonylag gyengébb ellenfeleket sem le­becsülni. A nyert egységeket Nagy, Körösi Imre, Lakó. Ká­dár és Miklós szerezte, Virág. Kalmár és Szemző döntetlenül végzett. Reméljük, legközelebb már jobb eredményről számol­hatunk be, mert csak így le he' a csapat versenyben az első helyért. Czár János

Next

/
Thumbnails
Contents