Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-19 / 15. szám
Még jobb eredmény elérésére készül a VTSK AMIKOR az elmúlt év végén az NE Ill-as labdarúgó-bajnokság befejeződött, a Kalocsai VTSK a Közép csoportban a 8. helyet foglalta el 31 ponttal és 44:44-es gólaránnyal. Ez az eredmény az elmúlt évhez viszonyítva fejlődést jelent, s a megszerzett 31 pont értékét csak növeli, hogy az őszi szezonban a VTSK mindössze négyszer játszott a saját pályáján, s éppen a legerősebb ellenfelek ellen. A csapat eredményével teljes egészében nem lehetünk elégedettek. Egy azonban bizonyos. Ebben az idényben a csapat valóban már játszott, nem pedig a kiesés ellen küzdött. A közönség néhány alkalommal egészen jó mérkőzést láthatott. Különösen nagy élményt nyújtott a Láng SK, a Vegyiművek, a Tűzoltó Dózsa és a kubai válogatott elleni hazai találkozó, amelyeken a játékosok is csillogtatták igazi képességüket. Sajnos, a VTSK továbbra, is csak s,hazai” csapat maradt. Vidéken mindebből alig láthattunk valamit, és ez okozta a váratlan és kellemetlen vereségeket. A KALOCSAI csapat értékelésénél először Molnár Ferenc edző áldozatkész munkájáról kell megemlékeznünk. Kellő szakértelemmel az állandóan kiesés ellen küzdő csapatból az élmezőnyhöz tartozó együttest kovácsolt. A bajnokságot 16 játékos küzdötte végig. Kollár volt az egyetlen, aki minden mérkőzésen szerepelt. 29 mérkőzésen játszott Matos és Farkas. A további sorrend: Vatai, Bende. Miskei 28, Pécsi, Débics 26, Tóth 22, Sáfrán, Sípos 20, Nyit- rai, Szabadi 12. Szatmári 6, Szvétek 4 mérkőzésen játszott. A csapatból többnyire a védelem játszott jól. A támadósor teljesítménye nagyon rapszódiikus volt. A legegyenletesebb teljesítményt nyújtó játékosok Matos, Kollár és Vatai. A legtöbb gólt Bende lőtte (12). Vatai 7. Farkas 6, Nyitrai 5, Sípos 4, Matos 3, Miskei 3, Pécsi 3, Szabadi 1 a további gólszer- szerzők. AZ ŐSZI KEZDÉS óta a játékosokat — a városi tanács áldozatkészsége folytán — minden igényt kielégítő pálya és öltöző fogadta. A jó pálya, megfelelő környezet jó hatással volt az utánpótlásra is. Mintegy 80—100 fiú, vett részt az edzéseken, s a fiatalok közül többen már az első csapatban is helyet kaptak. Végül nem szabad megAtlétika NB I-ben a női ifjúsági válogatottunk A férfi és női felnőtt csapatunk az NB I B-bcn szerepel A megyénk atlétikai életének számottevő fejlődését igazolja a Magyar Atlétikai Szövetség határozata. Az 1968. évre a megyei női ifjúsági válogatott csapatunk az NB I-be, a női felnőtt és a férfi felnőtt válogatottunk pedig az NB I B-be kapott beosztást. A szövetség intézkedése azonban nemcsak megtiszteltetés, hanem egyben nagy felelősség is az edzőknek, vezetőknek és a versenyzőknek egyaránt. A megyei atlétikai szövetség az ösz- szes szakemberek bevonásával igyekszik a legjobb megyei válogatottat kialakítani. Fontos tehát, hogy még az eddigieknél is szorosabb kapcsolat alakuljon ki az egyesületek és a szövetség vezetői között. A válogatottnak minden számottevő atlétára szüksége van. A határozat folytán különösen Baján, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán yárható előrelépés, de A világ sportja Az argentin labdarúgószövetség a Racing-Celtic világkupa harmadik mérkőzésén sportszerűtlenség miatt kiállított két argentin játékost Alfio Basáiét és Juan Carlos Rullit, ideiglenesen felfüggesztette a játéktól. A végső szót az argentin szövetség fegyelmi bizottsága mondja ki a legközelebbi ülésén. A felfüggesztés miatt nem szerepelhetett a két labdarúgó a chilei Octogonal tornán, a Colo-Colo ellen. más városokban és községekben is — kölönösen a középiskolákban — az atlétika fejlesztését tűzték ki célul. A cél érdekében össze kell fogni a szakembereknek, hogy a megyei atlétikai szövetség irányításával biztosítható legyen a szerény helytállás, vagyis válogatottjaink bentmara- dása az NB csoportjaiban. feledkeznünk a szurkolókról sem. Köszönet jár azoknak, akik még Kiskőrösre is elkísérték a csapatot. Azok pedig, akik a botrány kirobbantásával a súlyos erkölcsi és anyagi bajt okozták, reméljük már belátják, hogy ezzel csak ártottak a csapatnak. Az ilyen szurkolásra nincs szüksége a VTSK-nak. AZ ELSŐ‘komoly sikernek számító bajnoki év után a VTSK néhány új játékossal felfrissülve még jobb eredmény elérésére készül. Reméljük, terveik valóra válnak, és ezzel maradéktalan örömet szereznek nagy számú szurkoló gárdájuknak. Miskei Félesyliázi sporthírek A Magyar ökölvívó Szövetség kiküldötte előtt tettek sikeres technikai minimum vizsgát a Kun Béla SE ifjúsági ökölvívói. Jól felkészültek a fiatalok, s mind az elméleti, mind a gyakorlati vizsgán a legjobb osztályzatot kapták. A jó felkészítés Molnár Lászlónak, a Kun Béla SE másodedzőjének érdeme. A le- vizsgázottakat a JTS elnöke köszöntötte és ökölvívó versenyzőkké fogadta őket. A népes szakosztály így újabb ifjúsági versenyzőkkel erősödött, akik az idei szezonban már részt vesznek a mérkőzéseken. Csólyospáloson és a ti- szaújfalui Alkotmány Tsz SK-nál a napokban tartották meg az elmúlt évi munka értékelését és ismertették a jövő terveit. A sportkörök tagsága nagy lelkesedéssé! ígérte a kitűzött célok megvalósítását. Terveik között a ' nyári spartakiádokon való részvétel, a sporttelep felújítása és továbbfelesztése szerepel. Kerékpár Három bajnoka vari a Kiskunfélegyházi Vasasnak Kiszámították az 1967. évi délkerületi kerékpáros egyéni és csapatbajnokságok végeredményeit. A délterületi bajnokság nyolc versenyből állt, ezek különböző városokban kerültek megrendezésbe. Nyolc egyesület versenyzett a bajnokságért: Szolnoki Kinizsi, Szegedi Postás, Szegedi Vasutas, Szegedi Kinizsi, Békéscsabai Vörös Meteor és megyénkből a Kecskeméti TE, valamint a Kiskunfélegyházi Vasas. A megyénkben működő két szakosztály versenyzői nem indulhattak mind a nyolc versenyen, mivel egy időben rendezték a budapesti osztályozó versenyekkel. Eredmények: Vaskerkes 1II. oszt.: 5. Dudás Zoltán KTE 53 pont, 8. Szabó Károly KTE 22 pont. Versenykerekes ifi: 6. Bartók Dezső KTE 42 pont, 9. Német KTE 3 pont, 10. Nagy KTE 3 pont. Vaskerekes III. osztály: Délterület 1^67. évi bajnoka: Török Imre Vasas 84 pont, 11. Almási László Vasas 24 pont, 14. Szabó Árpád Vasas 17 pont, 15. Szabó Károly KTE 16 pont. Vaskerekes ifi: 1967. Délterület bajnoka: Szederkényi Sándor Vasas 92 pont, 3. Fricska László Vasas 62 pont, 16. Csányi Csaba Vasas 21 pont. Vaskerekes serdülő: Délterület 1967. évi bajnoka: Endre József Vasas 89 pont, 7. Nagy Miklós Vasas, 9. Járdi Sándor Vasas, 10. Földi László Vasas, 11. Kovács Mihály Vasas, 15. Mátyás KTE, 16. Körösi László Vasas, 20. Dancsó Mihály Vasas. A csapatbajnokságban 3. Kiskunfélegyházi Vasas 555 pont, 7. Kecskméti TE 143 pont. Grassy titkos levelei kerültek elő Kecskeméten A Kecskeméti Katona József Társaság iratanyagának tanulmányozása közben gondosan lezárt iratcsomóra bukkantak. Fedelén a felirattal: „A háború végéig zártnak kezelendő.” A rejtélyes mappát felbontották, s kiderült, hogy a Horthy-hadseregben jelentős szerepet játszott Grassy vezérőrnagy 18 bizalmas levelét tartalmazza. A hírhedt kecskeméti hadosztályparancsnok az akkori főispánhoz s a város polgármesteréhez címezte közléseit. Rendszeresen beszámolt nekik a hadihelyzetről, a magyar csapatok súlyos veszteségeiről, kilátástalan helyzetéről. Egyik levelében például teljes részletességgel leírta a szovjet csapatok egyik — 25 évvel ezelőtti — januári offenzíváját. A hadititkokat tartalmazó Grassy-leveleket — miután nem semmisítették meg, a címzettek biztos helyen akarták elrejteni, így kerülhettek a Katona József Társaság terjedelmes iratanyagába. Különben az egyik címzett dr. Kiss Endre főispán volt, a társaság akkori elnöke. Grassy titkos leveleit nyilvánosságra hozzák a „Kiskunság” című kecskeméti folyóirat márciusi számában. ilzemoBzdászoket képez A tervezéshez, a kalkulációs és a gazdálkodást elemző tevékenységhez értő üzemgazdász szaktechnikusokat képez termelőszövetkezeteink számára immár 1962 óta a Zsámbéki Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum. A következő tanévre ismét felvételt hirdet a Pest megyei intézmény. Növendékeit 3 év alatt készíti fel hivatásukra. Nemzetközi munkaügyi szeminárium Veres József munkaügyi miniszter megnyitó előadásával csütörtökön délelőtt a budapesti Gundel étterem nagytermében megkezdődött a nemzetközi munkaügyi szeminárium. A tanácskozáson európai szocialista országok munkaügyi szervezeteinek vezetői és vezető munkatársai vesznek részt. A magyar szakemberek a szemináriumon ismertetik az új gazdasági mechanizmus munkaügyi vonatkozásait, az anyagi érdekeltség helyzetét, a bérezés szabályait, a munkaerőgazdálkodás problémáit. Tájékoztatást adnak a Munka Törvénykönyvéről, a kollektív szerződésekről, a munka- és üzemszervezés legújabb tapasztalatairól. A baráti országok képviselői beszámolnak saját munkaügyi elképzeléseikről és törekvéseikről. A szeminárium részvevői néhány üzemet is meglátogatnak. (MTI) Apróhirdetések tlÁROMSZOBA összkomfortos ház, OTP-kölcsönnel eladó, fele részben is. Lakáscserét beszámítok. Kecskemét, Béke fasor 37. Érdeklődni vasárnap egész nap, hétköznap délután 3-tól. 329 ELCSERÉLEM Rákóczi úti III. emeleti gázfűtéses egyszoba összkomfortos lakásomat költségmegtérítéssel kétszoba összkomfortosra. Leveleket »^Bér- ház 118 768” jeligére a Kecske- méti Magyar Hirdetőbe. 335 SZERÉNY 65 éves özvegy ember megismerkedne korban hozzáillő, egyedül álló asszonynyal. Saját házam van. Leveleket „Hűség 118 769” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ____ ______336 E LADÓ 1100 négyszögöl terület részben szőlő és szántó, külső körút mentén, Szolnokihegyben. Érdeklődni: Kecskemét, Bethlen körút 46. Szabóék, délután 4 után. 337 ELADÓ 4 éves előhasi, mindenórás üsző, Fülöpházán, bekötő út mellett, Magyar Gábornál. Ugyanott rőzse eladó. 339 ELADÓ használt hordozható, sütős cserépkályha és süldő malacok. Kecskemét, 10-es busz végállomása mellett, Bálái János. 350 KÖLTÖZKÖDÉS miatt, átadom ez évben épülő kétszobás társasházrészem. — Érdeklődni: Kecskemét, Rákócziváros 23, segédipari porta.______' 353 K. 25-ÖS Zetor-motor eladó, üzemképes állapotban. Keserű Imre, Lajosmizse, Alsólajos 84. 354 KÉK női irhabunda, nagyméretű eladó. Kecskemét, Kende- ressy utca 8. 358 TELEK eladó, villanegyed legszebb részén, 12-es buszhoz egy percre. Kecskemét, Ságvári Endre u. 7. Levélcím: Fonyód, Szent István út 59. 359 BÚTOROZOTT szobába férfi szobatársat keresek. Kecskemét, VI. kér. Zrínyi Ilona u. 3. szám. 360 KECSKEMÉT, Szarvas utca 4. alatt kétszoba összkomfortos házrész eladó. Érdeklődni a helyszínen, dr. Bordásnál. __361 E LADÓ sötét Szikra kombinált szekrény. Kecskemét, Rendőrfalu. Bakonyi Antal u. 44. 364 ÖTVENES vágógép, százas lemezolló, perforáló és könyvkötészeti felszerelések, anyagok eladók. Nagy Ferencnél, Gyu- lán, Dob utca 10 alatt. ___386 V ESZEK 0 km-es Wartburg, vagy 850-es Fiat személygépkocsit készpénzért. Miskó Imre, Tiszakécske, Tiszabög 116. Telefon: Üjbög 3._______________387 0 KM-ES felújított Gaz 51-es tehergépkocsi tipizálás végett eladó. Műszaki vizsgán megfelelt. Tiszagyöngye Mg. Tsz. Tiszakécske, Üjbög. Telefon: Üj- bög 3._________________________388 E GY szoba, konyhás lakást költségmegtérítéssel keresek, esetleg megvételre is, Kecskemét, belterületén. Érdeklődni: Kecskemét, Bánffy utca 15. 10 órától 14-ig, Hegedűséknél. 389 170 CM magas, barna, 24 éves, jó megjelenésű, önhibáján kívül elvált, saját házzal rendelkező szakmunkás férfi házasság céljából, megismerkedne, hozzáillő komoly nővel. Fényképes leveleket „Nem iszom 118 806” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 391 KECSKEMÉT, Külső-Szabadság út 12/a számú ház eladó, beköltözhetően._________________392 T RÁGYA eladó nagyobb meny- nyiségben. Kecskemét, Felső- széktó 55. Kiskecskemét után. Tóbi Kálmán. _______393 K ISGYERMEK nappali gondozását vállalom. Kecskemét, Bocskai utca 8. Farkas Istvánná. _________394 3 DB lószőr matrac eladó. Érdeklődni 6 óra után, Kecskemét, Széchenyi tér 1. VI. em. 93. _________395 ELADÓ kisipari íróasztal és nagyméretű tükör. Kecskemét, Batthyány u. 21; 11075- üiiriER hússertések eladók. Kecskemét, II. kér. Tatársor végén, Nyúléknál.____________316 E LADÓ sötét politúros hálóbútor. Kecskemét, Schönherz Zoltán tér 4. I. em. 4. Megtekinthető 15 órától. 331 100 LITERES horgony lemez új hordó, csappal, olaj tárolására is alkalmas, eladó. Érdeklődni Kecskemét, Rákóczi út 26. Ház- felügyelőnél._______________ 155 a ülüNLlGES esküvői ruhák kölcsönzése. Kecskemét, Ceglédi út 29. Barnevál mellett. 10918 ELADÓ 800 négyszögöl telek, kis tanyával, szabadkézből. Kecskemét, Talfája 1. sz. (10-es autóbusz-végállomásnál, Budai betonúttól 5 perc) Szűcs Imre. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Felvilágosítást a Riha- csek-féle üzletben is adnak. 264 KÉTSZEMÉLYES sezlon eladó. Kecskemét, Vak Bottyán u. 16/a. 266 FIATAL mangalica hízott sertés 180 kg-os eladó. Kecskemét, Czigány János u. 33. Jusztin Ferenc. 304 HÁZ eladó, két részben is. Kecskemét, Zimay László u. 6. Érdeklődni egész nap. 306 180 KG-OS hízott sertés eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Fehér utca 11. mellett, Uzsoki u. 6. 307 ELADÓ Kisfaludy utca 11 alatt fél utcai házrész. Érdeklődni: Kecskemét, Batthyány utca 5. Kisséknél. 396 KÉTSZOBÁS bérházi lakást cserélek, két egyszobás lakásért, vagy költségmegtérítéssel egyszobás lakást keresek. Kecskemét, Erzsébet körút 10. 397 PERZSASZÖNYEGEK eladók. Kecskemét, Reiszmann Sándor utca 5, 15 órától 17-ig. 398 GYERMEK nappali gondozását vállalom. Kecskemét, Holló u. 29/a, Pulainé. _________________366 M ARIAHEGYBEN 686 négyszögöl szőlő eladó. Kecskemét, Ka- szap u. 13. 368 ÖLTÖZTETŐ munkakörbe női munkaerőt alkalmazunk. Előnyben részesülnek a varrnitudók. Jelentkezés: Kecskemét, Szín- ház portáján. 369 HÍZOTT sertés eladó. Kecske- mét, Csáktornyái utca 55. 399 ÜJ beépített cserépkályha eladó. Kecskemét, Cserép utca 45. 400 ELADÓ Máriahegy 47. számú tanya mellékhelyiséggel, egy hold gyümölcsös szőlővel, beköltözhetően. Érdeklődni: Kecskemét, Kuruc körút 9/a. 401 HÍZOTT sertések eladók, 160 és 180 kg. Kecskemét, Kuruc körút 35. szám.__________________357 Ü RES szobát, vagy szoba, konyhát keresek Kecskeméten költségmegtérítéssel, esetleg megvételre. Haiagos Erzsébet Kecskemét. Nádasdi u. 7. 381 ELADÓ háromszobás ház. Kecskemét, Szegedi út 11. 385 ELADÓK kedvezményesen szép hálóbútorok, konyhabútorok kombinált szekrény, hármas- szekrény, rekamié-gamitúra sezlon, rekamié, ágyak, tükö^ Kecskemét. Vak Bottyán u. 9 Rákóczi útból. 52 ELADÓ jó állapotban levő, szoba, konyha, kamra, melléképületből álló ház, villanyvilágítással. 800 négyszögöl szőlővel. He- tényegyháza, Lenin u. 6, Kó- kaiék._______________________11067 KÉTSZOBA összkomfortos, tanácsi rendelkezésű lakást, költségmegtérítéssel keresek. Címet ..Otthon” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 11068 PARKETTAGYÁR gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót vesz fel. Jelentkezés: Kecskemét, Halasi út 10. 317 V ROZSABARACK Szaloszövet- cezét megkezdi részes műve- 'őkkel a szerződéskötést. Szerződést lehet kötni, paradicsomba. dinnyére, burgonyára és ’zőlőtermelésre. Szerződést a szövetkezet irodájában, Kecskemét. Szolnoki út 7. alatt kötőik. mindennap 9—12-ig. Vezetőség. 163 ELADÓ beköltözhető kétszobás, kertes családi ház. mellékhelyiséggel. Kecskemét. Méhesfa- !u, úi osztás. Tóth László. 277 ELADÓ hálóbútor, konyhabútor, páros ágyak, szekrények. Kecskemét. Kossuth körút 23. ^égi zsibDiacnál. 108 35—40 MÁZSÁIG bíró gumiskocsi és 250-es Pannónia motorkerékpár eladó. Kecskemét, Máriahegy 60. Benei út elágazásánál. 286 DÍSZKAPUK, kerítések és egyéb lakatosipari munkákat vállalunk. Üj Élet Tsz, Tiszakécske, Kerekdomb. 325 KIFUTÓFIÜT azonnal felveszek. Kecskemét, Lugosi I. u. 5. 11069 BALLÓSZÖGBEN 5 kh gyümölcsös szőlő feléből kiadó. Lakás van. Értekezés Kecskemét, Kunk u. 4. 11070 ÉLTETÖGÉPEK, jó tojó tyúk- llomány, bútor, költözés miatt ?ladó. Cím: dr. Verecs Béláné. Oregcsertő, 11058 ÜRES szoba plusz kis főzőhelyiséget keres rádió- és tv- műszerész novemberig, lehetőleg a központban. Előre is fizetek. Leveleket „GELKA 118 774” jeligére a Kecskemét5 Magyar Hirdetőbe. 349 NAGYMÉRETŰ ajtó és ab'ak, bontásból eladó. Kecskemét, Nagykőrösi utca 15. Bőrosztálv. 380 SZŐLŐ eladó, vagy feléből kiadó. Házhelyeknek is megfelel. Főútvonalon autóbusz a sarkánál áll meg. Hetényi iskolával szemben. Vonathoz 2 percre. Érdeklődni Kecskemét, Fürdő u. 2. Palló Mihálynál. 11072