Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-12 / 293. szám

CENTROPRESS helyzetképe CENTROPRESS helyzetképe CENTROPRESS helyzetképe Kedden délelőtt a brüsszeli NATO-központ zárt konferen­ciatermében tanácskozásra ül­tek össze a szövetség hadügy­miniszterei, egy nappal a kül­ügyminiszterek értekezletének megkezdése előtt. A hadügymi­niszterek konferenciáját délig a nukleáris védelmi ügyek bizott­ságának hívták, délután — Iz- landdai és Luxemburggal együtt védelmi tervező bizottsággá alakultak át, Franciaország, amely a NATO katonai tevé­kenységében már nem vesz részt, ezúttal is távol maradt. A tanácskozás eddigi mene­tére egyfajta kettősség nyomja rá bélyegét. Mialatt szavakban sok szó esik a Kelet és Nyugat közötti új típusú kapcsolatokról, amelyeknek a NATO — úgy­mond — eszköze lehet, azalatt a tényleges tervek az európai feszültség fokozására irányul­nak. Ide tartozik az az elkép­zelés, hogy a NATO „lágy” szár­nyain, a skandináv térségben és a déli , szárnyon több nemzeti­ségű, gyorsan mozgó szárazföl­di és haditengerészeti erőket ál­lítanak fel „alkalmi feladatok” megoldására. A déli NATO- szárny megerősítésére vonatkor zó terveknek már csak a közel- keleti helyzet miatt is elsőbb­ségük van. Amikor Manllo Bro­sio, a NATO olasz főtitkára hét­fői sajtóértekezletén a Földkö­zi-tengeren megjelent szovjet flotta miatt panaszkodott, már szemmel láthatóan az integrált NATO-flottára vonatkozó ter­vek kedvező fogadtatását készí­tette elő. A NATO tanácskozása is kü­lönös időszerűséget kölcsönöz az ENSZ leszerelésügyi vitájának, amelynek fóruma most a köz*- gyűlés első — politikai — bi­zottsága. A szocialista országok, Lengyelország és a Szovjetunió küldöttei emlékeztettek rá, hogy egyes nyugati hatalmak merevsége teszi lehetetlenné a megérett leszerelési lépéseket. Ezért nem lehetett eddig pél­dául a moszkvai atomcsend- egyezménybe beiktatni a föld alatti nukleáris robbantások megtiltására vonatkozó pontot, S az Egyesült Államok az atom- esendegyezmény óta 117 föld alatti nukleáris robbantást haj­tott végre. A szocialista álla­mok küldöttei javasolták, hogy az atomes-endegyezményt most terjesszék ki a föld alatti nuk­leáris robbantásokra is. Figyelemre méltó cikk jelent meg a Nhan Dán című hanoi lap mai számában azokkal az amerikai tervekkel kapcsolat­ban, hogy az ENSZ-t a VDK el­leni politikai propaganda fóru­maként használják fel. A viet­nami lap cikkének alapgondo­lata. hogy ha a világszervezet hozzá akar járulni a béke meg­őrzéséhez, miként ezt az ENSZ alapokmánya is előírja, akkor el kell ítélnie az USA vietnami agresszióját és követelnie kell Washingtontól a háború be­szüntetését. A település kihaltnak látszott... az amerikai gyalogosok ellesi SAIGON (MTI) A dél-vietnami szabadsághar­cosok kedden a kora reggeli órákban tüzérséggel támogatott rohamot intéztek az amerikai 25, gyalogoshadosztály egységei ellen Saigontól 40 kilométernyi­re északnyugatra. A szárazföldi harcok másik központja a de- militarizált övezettől délre fek­vő terület volt, ahol szintén a felszabadító hadsereg egységei kezdeményezték az összecsa­pást. A szárazföldi harcokkal egyidőben B—52-es amerikai légierődök bombázták a demili- tarizált övezetet. A dél-vietnami amerikai ka­tonai szóvivő közlése szerint a fegyvermentes övezet . mentén megkezdték az úgynevezett „McNamara-fal” építését A szögesdrótból és elektromos árammal töltött kerítésből ösz- szeállított védővonal körülbelül 12 kilométer hosszúságban ké­szül. fZ-,"''e- i Percy amerikai szenátor , új­ságírók ,<§§<■,j affiépl?sü,, katonái személyiségek kíséretében ked­den helikopteren megszemlélte a dél-vietnami harctereket. A kambodzsai határ közelében gé­pükre a szabadságharcosok ak- navetőtüzet irányítottak, de senki sem sebesült meg. Sai­gonba visszatérve részleteket mondott el az esetről. A szená­Winzcr tárgyalásai BELGRAD (MTI) Belgrádban kedden folytatód­tak Otto Winzemek, az NDK külügyminiszterének tárgyalásai Marko Nikezics jugoszláv kül­ügyminiszterrel. Belgrádban biztosra veszik, hogv a tárgyalások témája szé­les körű, s a két ország közötti közvetlen kapcsolatok kérdésein túl a két külügyminiszter az európai biztonság általános és konkrétan a két Németország­gal összefüggő problémáit is megvitatja. tor és kísérete előbb csak egy polgári légiforgalmi helikopter­ről szemlélte a vidéket, majd miután úgy látták, hogy a te­lepülés teljesen kihalt, a heli­kopterrel leszálltak. A szenátor néhány amerikai ’ személy kísé­retében kiszállt a gépből és kö­zelebb ment a házakhoz, fele­sége a helikopteren maradt. Ekkor érte a csoportot a geril­lák támadása, egy lövedék tő­lük öt méterre csapódott be. Egy faházikó mögött hasravá- gódva várták ki a támadás vé­gét. A helikopter Percy felesé­gével a lövések hallatára azon­nal felszállt és katonai helikop­tereket hívott segítségül, ame­lyek közül az egyiknek sikerült Percyt és társait felszednie. Gia Dinh dél-vietnami tarto­mányban a bábkormány úgyne­vezett „pacifikációs programjá­nak” egyi'k helyi vezetője' 11 társával a gerillák támadásá­nak áldozatául esett. Ugyaneb­ben a tartományban hétfő este támadást hajtottak végre a sza­badságharcosok a regionális fegyveres erők egy tábora el­len is. Hangsúly az aggályokon NA TO-hadügym in isst éri tanácskozások BRÜSSZEL (MTI) Délnyugat-A Inka függetlensége II hangzott el magyar felszólalás menüi az ENSZ,ben Kedden délelőtt. a brüsszeli NATO-központ zárt kpnf^ren- da~!enneben tanácskozásra gyűltek össze a szövetség 'had­ügyminiszterei, égy nappal1 (a külügyminiszterek értekezleté­nek megkezdése előtt. A had­ügyminiszterek konferenciáját délig a nukleáris védelmi ügyek bizottságának hívták, délután — Izlanddal és Luxemburg­gal együtt — védelmi tervező bizottsággá alakultak át. Fran­ciaország, amely a NATO kato­nai tevékenységében már nem vesz részt, ezúttal is távol maradt. Manlio Brosio, a N.&TO olasz főtitkára hétfői sajtóértekezle­tén nagy hansúlyt adott a NATO aggályainak a Földközi­tengeren megjelent szovjet ílottaerők miatt. Kiemelte: a Szovjetunió ma már képes ar­ra, hogy bármikor és a világ bármely részén éreztesse jelen­létét. Ezzel Brosio körülbelül megadta a védelmi tervező bi­zottság központi témáját is. Brüsszeli sajtókörökben úgy tudják, hogy az új stratégiai rendszer részeként a NATO integrált, „magasabb egységei­nek” parancsnokai adott eset­Hogyan győztek a gaulleistdk Réunion szigetén ? Az Humanité keddi száma le­leplezi a Reunion szigetén va­sárnap tartott községtanáesi és járási választások során elkö­vetett nagyarányú visszaélése­ket. A választások előestéjén a gaulleista jelölt aláírta ugyan azt a megállapodást, amely sze­rint a választások normális mó­don folynak le, de már ugyan­azon este ismeretlen egyének kövekkel megdobálták Paul Vergesnek, a Réunioni Kommu­nista Párt. főtitkárának, az. el­lenzéki lista, vezetőjének a fe­leségét és három gyermekét. Másnap a . választás délelőttjén pedig St. André-ben megjelen­tek dr. Dubard gaulleista jelölt bérencei és ütlegelni kezdjék az ellenzéki szavazókat, az egyiket közülük, M. Savignyt még is ölték. A rendőrök csak ezután avatkoztak be és eltávolították a színhelyről... — nem a tá­madókat. hanem — Paul Verges híveit. A sziget rendőrfőnöke ezt követően a sorozatos tör­vénysértések miatt tiltakozó Paul Vergest kitiltotta St. And- réból és rabszállító kocsival a várostól 35 kilométer távolság­ra szállíttatta el. Egyidejűleg a .szavazóhelyiségekből kiűzték a kommunista jelöltek bizalmi embereit és a szavazás további folyamán, valamint az össz>e- számlá1ásinál, kizárólag a gaul- 1edsták maradtak a he^iségben. Tlyen előzmények után hirdet­nék ki a gaiűleista jelöltek nagyarányú győzelméb Decemiber 11-én, az ENSZ- közgyűlés Délnyugat-Afrika kér­déséről folyó vitájában felszó­lalt Lőrincz Tamás, a magyar küldöttség tagja. Emlékeztetett arra, hogy, 1966-ban a közgyűlés formálisan megfosztotta a faj­üldöző, Apartheid-politikát foly­tató Dél-afrikai Köztársaságot attól a jogtól, hogy Délnyugat- Afrika igazgatását ellássa, A terület igazgatása ürügyén — folytatta — a dél-afrikai fa­siszta kormány valójában a te­rület annektálására törekszik, s itt' is bevezeti az erőszakos faji elkülönítés embertelen rendszerét. A Dél-afrikai Köztár­saság kormánya ahelyett, hogy a gyarmati rendszer maradvá­nyainak felszámolásáról szóló ENSZ-nyilatkozat szellemében lehetővé tette volna Délnyugat- Afrika népe számára a függet- f lengédet, a területet valóságos katonai erődítménnyé változtat­ta, fegyveres erővel kívánja megakadályozni, hogy aa:ENSZE által létrehozott Délnyugat-af­rikai Tanács átvegye a terület igazgatását. A kérdés bonyolult történeté­nek fontos és döntő szakaszá­hoz érkeztünk — szögezte le a magyar delegátus. Hazánk szi­lárdan támogatja Délnyugat-Af- rika népének jogát a független­ség azonnali elnyerésére, ha szükséges, az Afrikai Egység- szervezetbe tömörült testvéri népek segítségévéi. Nem kétsé­ges, hogy Délnyugat-Afrika né­pe kiharcolja majd a jogot az önálló állami létre. A I>él-afri- kai Köztársaság barátain és szö­vetségesein a felelősség, hogy emberéletben milyen árat kell majd ennek kivívásáért fizetni. Az ENSZ-közgyűlés hétfői ülésén 53 ország határozati ja­vaslatot nyújtott be, amely fel­hívja a dél-afrikai kormányt, haladéktalanul vessen véget a Pretoriában folyó pernek, amelynek vádlottja 37 délnyu- gat^áfiikai, f,,,...á • f,' 1... f' ,,;t. Jolansöii — Nixon 47:44 Amiben McCarthy világosan lát Eugene McCarthy demokrata szenátor, aki Johnsonnal szem- . ben a vietnami béke megterem­tésének programjával indul a tavaszi próbaválasztásokon, hét­főn egy zsidó nőszervezet kong­resszusán kijelentette: a közel- keleti válság megoldatlanságá­ban'jelentős szerepet játszik az Egyesült Államok vietnami há­borúja. Dél-Jemen az Arab Liga tagja Kedden Kairóban az újon­nan függetlenné vált Dél-je­meni Népi Köztársaságot fel­vették az Arab Liga tagjai közé. Az Arab Liga politikai bi­zottságának ülésén jelen levő 12 küldött az új független arab ország felvétele mellett szava­zott. Szaúd-Arábia a politikai bizottság ülését böjkottáíta. Miképt a UPI hangoztatja, a Dél-jemeni Népi Köztársaság teljes jogú tagként történt fel­vétele lehetővé teszi, hogy részt vegyen a január 17-én Rábái­ban tartandó arab csúcsérte­kezleten. fldeni rendelet: Földbirtokok elkobzása KAIRÓ (TASZSZ) Adeni rádiójelentés szerint Kahtan el-Sabi, a Dél-jemeni Népi Köztársaság elnöke rende­letet adott ki a szultánok és azon személyek földbirtokainak és ingatlanainak elko-bzásáró' akik a gyarmati uralom idejét magas vezető tisztséget töltöt­tek be. Egy másik rendelet zá­rolta a fent említettek bank­betétjeit. Ebéd a Kremlben az NDK-dc!egáeió tiszteletére MOSZKVA (TASZSZ) Az SZKP Politikai Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertaná­csa kedden a Kremlben ebédet adott a Német Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsé­ge tiszteletére, amely Walter Ulbrichtnak, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bi­zottsága első titkárának, az NDK állartitanácsa elnökének vezetésével tartózkodik Moszk­vában. Szovjet részről Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Koszigin, a Minisz­tertanács elnöke és más'vezető személyiségek vettek részt az ebéden. A vietnami háború megfosz­totta az Egyesült Államokat a közel-keleti helyzet rendezésére szolgáló fizikai, diplomáciai és erkölcsi eszközöktől. Ä közel- keleti problémát csupán egy olyan amerikai külpolitika tud­ná közelebb vinni a megoldás­hoz, amelynek célja a Szovjet­unióval fennálló feszültség csök­kentése. McCarthy ugyanakkor az iz­raeli szélsőséges körök állás­pontját magáévá téve, azt han­goztatta, hogy az Egyesült Ál­lamoknak támogatnia és garan­tálnia kellene azokat a határ- módosításokat, amelyek Izrael számára „szükségesek”. Washingtonban hétfőn közzé­tették a Louis Harris közvéle­ménykutató intézet legújabb je­lentését Johnson elnök és a lehetséges elnökjelöltek jelen­legi esélyeiről. Eszerint John­sonnal jelenleg 47:44 arányú előnye lenne egy elnökválasz­tás esetén Nixonnal szemben. November elején ez az arány 48:41 volt. A többi lehetséges ellenjelölt­tel szemben Johnson arányai a következők: Reagan californiai kormányzóval szemben 65:22, Romney michigani kormányzó­val szemben 63:24, Rockefeller New York-í kormányzóval szem­ben 52:33. Tehát a Köztársasági Párt jelöltig között jelenleg Ni­xon. a volt alelnök a legnép­szerűbb. Szovjet olaj — régi áron A moszkvai magyar kereske- ümi kirendeltségen a napok- an aláírták az 1968. évi ma- j,-ar—szovjet olajszállítás: gyezményt. A Szojuznyeftex- 'orttal kötött megállapodás a lövő évre mintegy 60 millió ru­bel értékű kőolaj- és olajtermék szállítását irányozza el. Az idei évhez képest a jövő esztendő­ben 15 százalékkal több szov­jet kőolajat kap a magyar nép­gazdaság. A világpiaci kőolaj­árak és a szállítási költségek emelkedése ellenére változatlan áron. ben maguk határozhatnák meg a „visszavágás” formáját és mé- ret-.üt, ,á}ÖiFKn'Ukléari# szinten is. Ugyanakkor szamot vetettek azzal, hogy az. Egyesült Álla­mok, ‘Anglia?és4 több1 »mám ■«de-. szág — Amerika a vietnami emberszükségletek miatt, a többiek takarékosságból — csök­kentették a Nyugat-Európában levő erőik létszámát. A NATO stratégái ezt az űrt egyelőre még ismeretlen tervekkel akar­ják áthidalni. De brüsszeli meg­figyelők emlékeztetnek' rá: a közelmúltban hadászati terve­ket dolgoztak ki több nemze­tiségű, könnyen mozgó kato­nai egységek megalakítására. Az új elgondolások részét al­kotják az 1968-tól 1970-ig ter­jedő katonai ötéves tervnek.

Next

/
Thumbnails
Contents