Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-01 / 284. szám

1 offlal ~ 1961. december 1, péntek Az olvasó írja - a vendéglátásról Vacsora helyett bosszúság Mint kecskeméti, leninvárosi lakó, . t hittem, hogy a Toronyház Ente­rn a közönség szolgálatában áll, ért létesült, hogy étkezni lehessen ■ i. Egyik nap (november 15-én) ár nem volt kedvünk vacsorát föz- . ezért a szomszédos házból 9,30 'akor lementünk az étterembe. Ke- .;cn ültek az asztaloknál. Tízper- •s üldögélés után hozzánk jött a pincér és közölte, hogy kizárólag ■ ■ rer.sült ételek vannak. Az étla- n nyomban megkaptuk. További t perc múlva a felszolgálónö fei­nte a rendelést, majd távozott. ■ gyanakkor az Italos pincér Is az balunkhoz Jött, akitől megrendel­ik a vacsorához kívánt Italt — mit vacsora hiányában nem fo- y.isztottunk el. További tíz perc núlva ugyanis sürgetésünkre a pin­án közölte, hogy most már nincs tlszolgáláis, vacsorát nem kapha­tunk. Hangsúlyozom: sem a Wolncér, sem a megrendelésit felvevő pincér- nő nem közölte velünk, hegy este lé) tízkor az étteremben nem lehet Bűnös Presszóban ülök. Előttem két po­hár: egy kávé és égy szóda. Ülök és töprengek, hogy mitévő legyek. Kérjem a panaszkönyvet, vagy ad­jak fel egy hirdetést? Panaszkönyv . . . Vajon kézbe ve- szik-e egyáltalán az illetékesek? Hi­szen ami most is bosszant, már oly régi tünet! Talán hirdetéssel többre mennék. S már fogalmazom is ma­gamban: „Szeretnék megismerkedni azzal a hölggyel, aki a névjegyét: alsó ajka szabályos vonalát itt, a presszóban felszolgált kétdecis po­háron hagyta. ,,Csókálló rúzs” jel­igére a hirdetőbe.” De nem. Ez mégsem Jő, mert a hirdetésre még felkeresne egy nyug­díjazás előtt álló néni, akit azért, fizetnek, hogy tisztára mossa a po­harakat . • • vacsorázni. Ezután kértük, hogy vagy az üzletvezetőt küldje az asz­talunkhoz, vagy a panaszkönyvet hozza. Ezt a kérésünket háromszor megismételtük. Üjabb várakozás után, alighanem az üzletvezető-he­lyettes jött az asztalunkhoz és ud­variasan végighallgatott bennünket. De mindez nem segített azon, hogy a Toronyház Étteremben nem kap­tunk vacsorát és végül is éhesen távoztunk. Tudomásom szerint az étterem es­te 22 óráig van nyitva. Ez azt je­lenti, hogy záróráig lehet ott vacso­rázni. Ügy látszik azonban, csak el­vileg. Megjegyzem: a most leírtakhoz ha­sonló eset már másodszor fordult velünk elő ebben az étteremben. Hogyan lehetne segíteni az ilyen gondokon, tekintettel arra is, hogy rövidesen .életbe lép a gazdaságirá­nyítás új rendszere? Ügy látszik, ennek még csak a szélű sem ért el a?, új étteremhez. Dr. Lengyel Zoltánná a rúzs? Inkább egy plakátot kellene készí­tenem. Körülbelül ilyenformán: A képen látható egy piros női száj és egy tiszta pohár. Alatta ezzel a szö­veggel: „Hölgyeim, használjanak csókálló rúzst. Biztosítjuk, hogy nem marad nyoma a poháron! Ezzel az ön után érkező vendégnek örömet szerez, nem is szólva a mosogató néni munkájának megkönnyítésé­ről.” Hosszas töprengés és alapos vizs­gálódás után végül is rájöttem, hogy a piros folt könnyedén eltá­volítható a pohár széléről. A presz- szó nevét azért nem közlöm, mert sajnos, alig van kivétel. • Siroki Sándor Kecskemét A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. A napirend megtárgyalása előtt az ülésen elnöklő Fehér Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese méltatta azokat a ki­magasló érdemeket, amelyeket a szerdán elhunyt dr. Münnich Ferenc szerzett a magyar nép felszabadításáért, hatalmának kivívásáért, megszilárdításáért és a nemzetközi munkásmoz­galomban a népek szabadsá­gáért egész életén át folytatott harcában. A Minisztertanács úgv határozott, hogy jegyző­könyvben örökíti meg dr. Mün­nich Ferencnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány volt elnökének emlékét és elévül­hetetlen érdemeit Az ülés napirendjének első pontjaként az Országos Terv­hivatal elnöke előterjesztette a népgazdaság jövő évi fejleszté­si tervét. A kormány a tervet megtárgyalta és elfogadta. A pénzügyminiszter előter­jesztette a jövő évi állami költ­ségvetés tervezetét. A kormány megvitatta, elfogadta, s felha­talmazta a pénzügyminisztert, hogy a javaslatot az országgyű­lés elé terjessze. A pénzügyminiszter és az Or­szágos Tervhivatal elnökének javaslatai alapján a Miniszter- tanács határozatot hozott a jö­vő évi hitelpolitikai irányelvek­ről. A munkaügyi miniszter je­lentést tett az első háromne­gyed év munkaügyi helyzetéről. A kormány a jelentést tudomá­sul vette. Az igazságügyminiszter be­nyújtotta a polgári törvény- könyv módosításáról, valamint a választott bírósági' eljárásra vonatkozó rendelkezések módo­sításáról szóló törvényerejű rendeletek tervezetét. A kor­mány az előterjesztéseket meg­vitatta, s úgy határozott, hogy a tervezeteket a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa elé ter­jeszti. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt Erős földlökések rázták meg csütörtökön reggel a Macedón Szocialista Köztársaság nyugati részeit. A belgrádi rádió bejelentette, hogy a földrengés közép-euró­pai idő szerint 8,24 órakor kez­dődött és a lökések egész Nyu- gat-Maced ómában érezhetőek voltak. Több város lakossága pánikszerűen elmenekült ottho­nából. A szkopjei szeizmológiai in­tézet a 8-as erejű földlökések Alapítvány Dunavecsén Negyvenkét esztendeje annak# hogy egy dunavecsei fiatalember szerencsét próbálni indult a nagyvi­lágba. Fábián Lajoshoz mozgalmas, regénybe illő életútján hozzá szegő­dött a szerencse. Az akkor még gye­rekcipőben járó hangosfilm techni­kusaként találmányok, világszaba­dalmak létrehozása fűződik a nevé­hez. Idegenbe szakadt hazánkfia —, akinek ma Párizsban gyára van — a felszabadulást követően több íz­ben is hazalátogatott Vecsére. Leg­utóbbi látogatása alkalmával száz­ezer forintos alapítványt tett azzal a kikötéssel, hogy annak kamatát évről évre egy-egy 8—15 éves duna­vecsei fiatal segélyezésére fordítsák. Ezzel egyidejűleg képgyűjteményé­nek három legdrágább darabját — szinte felbecsülhetetlen értékű rit­kaságokat ■— végrendeletig a Szép­művészeti Múzeumnak adományoz­központját Szkopjétól 105 kilo­méterre nyugatra jelölte meg. A földrengést érezték Szkop- jében is, de anyagi kár itt nem keletkezett. A TANJUG-hírügynökség leg­újabb jelentése szerint Debar városában az épületek 80 szá­zaléka, köztük az újonnan épült postaépület is romba dőlt. Sok lakost holtan húzták ki a. ro­mok alól. A mentőosztagok folytatják a romok alá temetett emberek mentését. Földrengés Macedóniában Debarban az épületek 80 százaléka romba dőlt N A P T A R 1967. december 1, péntek Névnap: Elza Napkelte: 7 óra ll perc. Napnyugta: 15 óra 55 perc. . 7 óra 11 perc. I Napnyugta: 15 óra 55 perc. Új fajta műszál — kodAl? zoIt­ta V születésének 85. évfordulója alkalmából rendezendő országos ünnepségsorozat első eseményeire szomba­ton Kaposvárott kerül sor. A 21 művet fel­ölelő kórushangver­seny keretében itt és ekkor csendül fel elő­ször a mester „Mohács” című műve. — Eddig 250 ezer forinttal teljesítette túl éves tervét a Kecske­méti Községgazdálko­dási Vállalat virág- kertészete. Év végéit? ez az összeg meghalad­ja a 300 ezer forintot. Kína és a szerelem A Wen Huej Ribao című kínai lap felhá­borodottan ítéli el a sétáló — tehát fölösle­gesen időt pazarló — szerelmes fiatalokat. Mint írja a szerelem, illetve a házasság „osz- tály.iellegű probléma”, amellyel a burzsoázia igyekszik az ifjúságot befolyásolni. A cikkíró véleménye nem ke­vésbé lesújtó Liu Sao- cs’ről sem, aki meg­kockáztatta azt a né­zetét, miszerint: ahol férfiak és nők vannak, ott — így a szocialista társadalomban is — szerelem is van. Változás a Televízió mai műsorában 11.2J: vállvetve. Doku- mentnmfilm. H. rész. (Isin.). — U-45: Telesport (ism.) — Négykézláb»« világ­rekord. Kauma finn város IUarktanen nevű polgára a r.égykézlábon való Já­rásba specializálta magát. Fáradozását siker követte, világrekordot állított fel: 5ö kilométert tett meg négykézláb 12 óra g pero alatt. — A Kiskunhalasi Állami G azda Ságban a szocialista brigádok többsége koncentrált, önelszámoló nagyüze­mi központokban dol­gozik. s ezzel a Szo­cialista üzemegység, illetve Szocialista ke- — SZlNHÁZLÁTO- rület cím elnyerésére GÁTASSAL egybekö- törekszenek. A gazda- tött városnéző autó- Közismert a műszá- ság vezetői ehhez min- buszt indít vasárnap lak kellemetlen tulaj- den segítséget megad- Budapestre a kecske- donsága, amelyet a nak. A nagy évforduló méti IBUSZ-iroda. A ruhadarab viselője a tiszteletére 57 munka- negyvenöt fős csoport fel- vagy lehúzásnál csapatban 839 dolgozó délelőtt a főváros ne- való sercegés formájá- tett munkafelajánlást, vezetességeivel ismer- ban észlel. A textil­amit javarészt teljesí- kedik, este pedig a Vi- ipari feldolgozás során tettek, s így 47 csapat dám Színpad Álom az ez a jelenség sok eset­nyerte el a meatiszte- államban című politi- ben kifejezetten káros, ló szocialista brigád kai kabaréját tekintik Japán kutatók Nylon címet. meg. —L elnevezéssel most olyan újfajta műszál gyártását kezdték meg, amely mentes a stati­kus elektromosságtól. A kedvező tulajdonsá­got a fonás alatti ke­zeléssel érik el. — Tanácstagi beszá­molót tart szombaton délután 2 órakor a ménteleki központi is­kolában Almási Lajos és Demo vies János, délután fél 6-kor pe­dig a Kuruc téri is­kolában Töröik József, a 65-ös választókerület tanácstagja. AZ ÖREG ISKOLA IFJÜSAGA Szimíeropolban van a Szovjetunió egyik legnagyobb tanárképző intézete, melyet >1. V. Frunzéról nevez­tek el. Az intézet öt karán hatezer fiatal sajátítja el a pedagógusok nemes és felelősségteljes hivatását. Nagy gondot fordítanak a szovjet Iskolákban a gyermekek egészséges fizikai nevelésére. Sok krími iskolában az Intézetben végzett testnevelő tanárok foglalkoznak a növendékekkel. Az intézet testnevelői karán tanuló hallgatók között nem egy kiváló spor­toló van, kiknek nevét Szovjetunió-szerte Ismerik. A képen: A jövő testnevelő tanárai nagy gonddal készülnek hivatásukra. — A KOLUMBIA délnyugati részében fekvő Timbióban is­mét tömeges ételmér­gezés történt, amely­nek ’következtében egy ember meghalt és 50 megbetegedett. Ko­lumbiában múlt szom­baton mérgezett ke­nyér fogyasztása 75 ember halálát okozta. (AFP) — A vadászati idény végéig nyolcvan őz ki­lövését tervezi vadász- területeiről a Kiskun­sági Erdőgazdaság. — Megkezdték La­dánybenén egy korsze­rű, ötvenszemélyes óvoda építését. Az új óvoda a jövő évben készül eL — A Vajdaságban intenzív gyógynövény­termesztést kezdtek a külföldi piacok ellátá­sára. Az első, 15 hek­táros szövetkezeti fo­dormenta-parcella a becslésék szerint 30 tonna virágot hoz, amelyet kilónként egy dollárért értékesítenek majd. — A vállalatok, bol­tok, termelőszövetkeze­tek és magánosok mé­rőeszközeinek két évenként esedékes hi­telesítését ezekben a napokban végzik az Országos Mérésügyi Hivatal megyei kiren­deltségének munkatár­sai. A megyeszékhelyen és környékén öt hét alatt mintegy 120 vál­lalat és intézmény, il­letve 800 magános mérlegének súlyait, űr­mértékeit és egyéb mérőeszközeit vizsgál­ják majd meg az al­kalmasság, a hitelesség szempontjából. — Rákellenes recept a XII. századból. Iszfahan ósi perzsa városban olyan orvosi könyvre bukkan­tak, amely a xn. század­ból származik. A könyv sok meglepő tanácson kí­vül receptet ajánl a rák, az álmatlanság és a kopa­szodás ellen. — AZ ÜNNEPEKET megelőző könyvvásárra üzletekbe kerül a kecs­keméti Nyomdaipari Vállalat két ízléses ki­adványa is Fekete Gyula: Csördül az ég, és Szuhai István: Piga, Piga című könyve. — Angol, osztrák és német vadászok járták a napokban a Duna- ártéri Állami Erdőgaz­daság erdeit. Jól sike­rült a külföldiek fá­cánkereső vadászata, nem kevésbé a szarvas­bikák becserkészése, mely utóbbi során négy vad került pus­kavégre, s az egyik­nek tíz és fél kilo­grammnál súlyosabb agancsa szép trófeá­nak bizonyult. Az er­dészetbe a jövő hónap­ban ismét több nyu­gatnémet vadászt vár­nak, akik a fácánhajtó is kereső vadászaton tívül vaddisznót is szándékoznak ejteni. — Havonta 27—28 millió cigarettát ad át értékesítésre a kecske­méti járás és város kereskedelmi vállala­tainak és magánérté­kesítőnek a dohány­ipari elosztó. A legke­resettebb a Kossuth cigaretta, amelyből 10 —11 millió fogy el ha­vonta. ezt követi a munkás, 6—7 milliós damabszámával. — Befejeződött a dohány előkészítése a matkói dohányszárító telepen. Az üzemből a napokban indították útnak az utolsó szál­lítmányt további fel­dolgozásra a szolnoki fermentáló üzem ré­szére. A szárítási mun­kák befejezésével a te­lepen meskezdték a gépek karbantartási munkáit. — A kiskunhalasi Thorma János Múze­um munkatársai 1967. január elején tíz és félezer különféle mű­értéket, régi tárgyat vettek nyilvántartásba A legutóbbi számvetés alkalmával megállapí­tották, hogy a gyűjte­mény újabb 335 igen értékes tárggyal gya­rapodott a többi kö­zött Thorma János né­hány festményével. — Két hónappal ea- előtt kezdték szervez­ni a bedolgozó rend­szert a kecskeméti Kesztyűs Ktsz-ben. A kezdeményezés bevált, eddig 14 háziasszony vállalt munkát, és így a háztartás vezetése mellett jut 800—1000 forint jövedelemhez. — Szuper-szilárdságú rost. Angliában szllícium- karbidból bámulatosan szi­lárd rostot állítottak elő, amely négyzetcentiméte­renként 70 ezer kilo­gramm teherbírású. Az új rostot a rakétahajtómű­vek, a gázturbinák és az atomberendezések fém- testjeinek erősítésére szán­dékoznak felhasználni. A ceruzabél vastagságú és 152 milliméter hosszúságú rost még 1200 Celsius-fok hőmérsékleten is megtart­ja szilárdságát. — Egy idős lengyel asz- szony elhatározta, hogy pénzt gyűjt saját díszte­metésére, s megtakarított összegét nyereménybetét­könyvbe fektette. Legna­gyobb csodálkozására fél­év alatt három autót nyert. Ennél még megle­pőbb eset történt egy má­sik lengyel nénivel, aki öt év alatt minden esz­tendőben nyert egv kocsit és annyira megszokta Fortuna barátságát, hogv amikor tavaly semmit sem nyert, vidéki lakhe­lyéről Varsóba utazott és botrányt csaoott a taka­rékpénztár Igazgatóságán. — Különlegesen jó minőségű diófából ké­szíti el az Épületasz­talos- és Faipari Vál­lalat kecskeméti gyár­egysége a Budapes­ten épülő reprezenta­tív „körszálló” mozaik parkettáját. A burko- lósnvag jó részét már előállította az üzem, s rövidesen indulhat az 500 négyv°,méter par­ketta a fővárosba. — Ötszázezer éves koponya. Charles Du­bois francia profesa- szor Marokkóban 500 000 éves ősember­koponyát talált. A le­let alapján feltételez­hető, hogy Marokkó az ember által benépesí­tett legrégibb területek egyike. —^ Telemikroszkóp rövidlátók számára. Dr. William Feinbloom amerikai orvos olyan szemüveget készített, amely a legisúlycsobb ■ rövidlátással küszködő embereknek is vissza­adja a normális látá­sát. Feinbloom doktor j 3,5-szeres nagyítást biztositó „telemikrosz- kópokat” szerelt a ha­gyományos kétfóku- szos szemüvegékre. Sa- j átságots üvegei hely­rehozzák az összes op­tikai hibákat és kon- vergenciás nehézsége­ket. Óriás akvárium Bostonban óriási ak­váriumot készítettek, amely négy emelet ma­gas és 90 millió liter űrtartalmú. Az akvá­riumot felülről világít­ják és a látogatók spi­rális lépcsőn közleked­ve csodálhatják meg az üvegfalon át a ten­gerek világát. Időjárás Várható időjárás péntek estig: válto­zóan felhős. párás, helyenként ködös idő, elsősorban a déli me­gyékben esővel, havas­esővel. Mérsékelt, nap­közben megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 3—8 fok kö­zött. (MTI) A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: november 29-én a középhőmérséklet mínusz 0,5 (az 50 évi ál­lag 2,6), legmagasabb hő­mérséklet 1,4 Celsius-fok. Csapadék 0,5 milliméter. November 30-án a reggel 7 órakor mért hőmérsék­let plusz 0,5, a délután egy órakor mért hőmér­séklet 4,2. legalacsonyabb hömérsévlet mínusz 0,5 Celsius-fok.

Next

/
Thumbnails
Contents