Petőfi Népe, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-19 / 299. szám

19<W. 19. kpdd 5. oldal Határőreskü Mégis nagy a forgalom Derűs vasárnap délelőtt. A kiskunhalasi határőr-laktanya udvarán a szülők, hozzátarto­zók gyűrűjében feszes vigyázz­állásban hallgatta az újoncegy­ség Gazsó Béla alezredes sza­vait A határőrkerület politi­ka’ • osztályvezetője arról a ma­gasztos hivatásról beszélt, ame­lyet az ifjú katonáknak el kell látniok: a Magyar Népköztár­saság határainak védelmét. A bátorságról, a nehéz szolgálat férfias próbáiról, a határőrizet megkönnyítését segítő modem fegyverekről és harceszközök­ről, valamint arról a nagy ba­rátságról szólt, amellyel a dol­gozók segítik a határ védelmé­nek nehéz munkáját. Sok min­dent kell elsajátítanak, meg kell edződniük a nemrég még iskolapadban tanuló, vagy mű­helyekben, földeken dolgozó fia­taloknak ahhoz, hogy igazi ha­tárőrökké váljanak. A beszéd szavai még ott vissz­hangoztak a laktanya falai kö­zött, amikor a csapatzászlónak tisztelegtek a katonák. S aztán felhangzott az eskü szövege: „Én, a dolgozó magyar nép fia esküszöm!...” Mellettem egy idősebb há­zaspár állt. A papa levett kucs­mával, megilletődött büszkeség­gel tartotta szemmel a fiát. A mama, csendesen sirdogálva só­hajtozott. Amikor a fiúk dísz­menethez sorakoztak, szóba ele­gyedtem velük. — Bugacon lakunk, s tegnap este indultunk el. hogy ide ér­jünk fiunk eskütételére — mondta Vass Ferenc, a KPM Közúti Igazgatóságának dolgo­zója. — Amikor ideértünk, be­Huszonötén a pódiumon Kiosztották a „Szép magyar beszéd''-verseny díjait A háromnapos Kodály-ürmep- ségsorozat második napján, va­sárnap délelőtt huszonöt ünnep­lőbe öltözött fiú és leány fog­lalt helyet a Kecskeméti Óvó­nőképző Intézet dísztermének széksoraiban: a „Szép magyar beszéd” verseny résztvevői. De nemcsak ők jöttek el. hanem sokan azok közül, akiket érde­kel nyelvünk tisztasága, a szép magyar beszéd. A bíráló bizottság soraiban tott és egy kötelező szöveget kellett elmondania. A délutáni órákban hirdették ki az ered­ményt. Első díjat kapott Maro- zsi Judit, a Kecskeméti Szövet­kezeti Bizottság Orfeusz Irodal­mi Színpadának szólistája; má­sodik lett Orosz István, a Ka­tona József Gimnázium tanuló­ja, harmadik díjat kapott Zsil- ka Márta, az óvónőképző inté­zet hallgatója. Érdekességként kell megem­A verseny résztvevői, és a közönség. helyet foglalt: Montágh Imre, a Színház és Filmművészeti Fő­iskola tanársegéde, a zsűri el­nöke, továbbá Somogyi György, a Kecskeméti Katona József Gimnázium tanára. Beke Jó­zsef igazgatóhelyettes, dr. Lu­kács László tanár és dr. Kraj- nyák Nándor, az óvónőképző intézet igazgatóhelyettese. Montágh Imre bevezetőjében utalt arra a mozgalomra, ame­lyet Kodály Zoltán harminc év­vel ezelőtt, 1937 decemberében indított el a szép magyar be­szédért, nyelvűn^ tisztaságának megőrzéséért. Ennek a mozga­lomnak keretében rendezik meg évről évre a versenyeket, ame­lyeken a legjobb vers- és rzö- vegmonóók tesznek tanúbizony­ságot tehetségükről, nyelvi kul­túrájukról. Ezután megkezdődött a ver- senv, amelynek során minden indulónak egy szabadon válasz­A IPSZIÉY műsora kedd 18.10: Riport (Titográd). — 18.30: Telesport. — 19.10: Turizmus. — 20.40: Dokumcntumfiim. — 20.55: „Hölgyek a bulognei erdőből” — francia film. líteni: Marozsi Judit és Orosz István, az első és második he­lyezett a két évvel ezelőtti Szép magyar beszéd versenyen ugyancsak első, illetve második helyezést ért el. B. J. szélgettünk vele. Egészen meg- emberedesedett a fiú ... Tetszik neki a katonaélet, igaz dicsé­retet is kapott a jó tanulásért. Nem féltem a gyereket, hiszen az érettségi bizonyítványa is jó volt. — Felesége szipogására csak megrántotta a vállát. — Tudja milyenek az asszonyok, mindig találnak okot a sírás­ra... Az öröm könnyei ezek, igaz mama? ... Vass Ferencné, akinek egyet­len gyermeke eddig Budapesten lakatoskodott, nem haragudott meg férje kifakadása miatt, sőt amikor szóba került — no per­sze tréfásan —, érdemes volt-e egész éjszaka utazni, ő vála­szolt — Nem tudtam volna otthon maradni, s egyáltalán nem azért sírok, mert katona a fiam... Csak tetszik tudni, olyan szép ez az egész, és Feri csak 18 éves... Sütöttem egy kis tész­tát, meg fasírtot, azt szereti... — mutatott egy kartondobozra. A pattogó katonainduló el­nyomta szavait. A Vass házas­pár búcsúzás nélkül furakodott a minket körülvevő tömegbe. Zokon vehette-e az újságíró, ha a szülők a fiukat, a fiatal ha­tárőrt akarták látni? ... Gémes Gábor A kecskeméti járás egyik legjobb könyvtára a lakiteleki. A könyvtáros, Aradi Aranka tanítónő példamutató munkát vé­gez, nagy szerepe van abban, hogy a község apraja-nagyja szo­ros barátságot kötött a könyvekkel. Meghitt ez a kapcsolat, an­nak ellenére, hogy a könyvtár éppenséggel nem otthonos. 5000 kötet zsúfolódik itt össze egyetlen szobában. Leülni, olvasgatni nincs hely. Mégis mindig nagy a forgalom. Képünkön: Hankovszky Jenő és Kakó Miklós az általános iskolai kötelező olvasmányok között válogatnak. Jelentés egy szép estéről —■ Jogos volt-e a pofon, amely a Rozmaring eszpresszó­ban elcsattant? Joga volt-e Andrisnak ahhoz, hogy elragad­tatott indulatában arcul üsse Julikát, akinek már fél éve ud­varol? Szabad-e, lehet-e ilyes­mit tenni egy mai fiatalnak? Félreértés ne essék: egy fel­tételezett eset megvitatásának voltunk tanúi néhány napja a dunavecsei művelődési ház ifjú­sági klubestjén. Elöljáróban csak annyit: hosszas vajúdás, válság után feléledt ez az ifjú­sági klub és a kezdeti eredmé­nyek azt mutatják: sikerült a válságból kikerülnie, most már bizalommal nézhetünk működé­se elé. Csatlakozva a megyei tanács egyik ellenőrző csoportjához, be­néztünk a dunavecsei művelő­dési házba, milyen programot találunk vajon az esti órákban. A klubterem ablakának fényei már messziről jelezték: ma nem jöttünk hiába. És úgy is volt. A zsibongó, tréfálkozó fiata­lok már nagyon várták a klub­az előadásra. A fiatalok megér­tőén vették tudomásul a műve­lődési ház igazgatójának beje­lentését. Aztán már hozzá is fogtak a mai programhoz, ami — bár rögtönzött volt — semmivel sem sikerült rosszabbul, mintha elő­re készültek volna rá. Talán éppen a hirtelen programválto­zás okozta a nagy aktivitást? Hogy folyt le az est, amelyen a pofon jogosságát kel­lett eldönteni? Nos, a foglalkozásvezető Sze- pes Lajos, a művelődési ház igazgatója magnóról lejátszott egy rövid történetet. Summázva annyi a história, hogy Andris egy vélt hazugság miatt felelős­ségre vonja Julikát és arculüti. Talán nem is a történet az ér­dekes, hanem a nyomában ke­letkezett vita, amely a dunave­csei ifjúsági klub aktivitását példázza. Néhány hozzászólást idézünk: Csapai Lajos: Eleve' kizárt, hogy egy fiú megüsse a lányt estet, mert rendkívül érdekes. Bármilyen vita merülhetett is előadást terveztek, a megyei rendőr-főkapitányság egyik tisztjével találkoztak volna. Fél­órával a kezdés előtt derült ki: csak a jövő héten kerülhet sor fel köztük, a pofon nem volt jo­gos. Biksi Vera: Hogy ez a pofon elcsattanhatott, azt bizonyítja: a két fiatal között nem volt igazi, őszinte lelki kapcsolat. Minden kétes helyzetet meg lehet vitat­ni, lezárni. A pofon nem volt jogos, de indokolt sem. Kovács Endre: Én szégyell­ném magam, ha ilyesmire vete­mednék. Nem szabad az ember­nek ennyire elragadtatni magát. De Jonge Kornélia: Helytelen volt Julika részéről, hogy And­ris előtt ilyen alkalmatlan idő­ben hozakodott elő. Vagy talán éppen az őszinteségét akarta be­bizonyítani? Akkor meg külö­nösen indokolatlan volt... Gázon Sándor, Hajmást Haj­nalka: Mindketten elítélik a po­fozkodó fiatalembert. Több tisz­teletet a nőknek! Még a lányok­nak is. Mindenki elmondta a véle­ményét, volt, aki többször is, majd megjátszottak egy bírósági tárgyalást — ügyésszel, bíróval — ahol a pofon-ügyet jogi úton próbálták tisztázni. Érdeklődés­sel, szenvedéllyel és igazságke­reső szándékkal. Szép, hasznos este volt öröm­mel írjuk le ezt, hiszen jó hal­lani, hogy újraéledt a dunave­csei fiatalok klubja, amelynek programja sok szép estét ígér még tagjainak. B. J. Nyolcéves a gyerek Peti nyolcéves lesz, s ez a jelentős sorsfor­duló magvas gondolatot szült a család különféle rendű, rangú, korú tag­jaiban: vasárnap dél­után levisszük a közeli vendéglőbe és ott ünne­peljük. Lesz torta, szörp, csoki, minden. — Hűha, ez aztán igen — tört ki Petiből az elismerés. Ragyogott a boldog­ságtól, ahogy ott feszí­tett a papa, mama kö­zött s fölényes mosoly- lyal kiadta a pincérnek a rendelést: — Hozzon kérem, elő­ször is egy ... nagy gyü­mölcsfagylaltot! — így mondta: naaagy. Összenéztünk, nem kezdi rosszul? Előbb ta­lán mást kellene ... Na, ha ő formabontó, mi sem maradhatunk el. Általában a sörnél kötöttünk ki. Csupán az anyai nagyapó, Simi bá­csi kért konyakot, a test­vére kisüstit, s az idő­sebb „hölgyág” néhány tagja szopogtatott édes likőrt. Jómagam, mint egyik nagybáty, kezdtem a felköszöntést sörha­bos szájjal. — Ecsém, nőj nagyra, ne ess hasra, fejedben legyen ész s nem pedig­len mész. Az ünnepi hangulat­ban félszegen szólt a gyerek: — De ugye... én kér­hetek még egy nagy gyümölcsfagylaltot ? Olyan esdeklő sze­mekkel tekintett ránk, nyelve olyan sóváran nyalogatta az ajkát, hogy megszavaztuk — legyen. Simkóné, távoli ro­kon megszólalt: — De lassan egyed, mert megfázik a gégéd. Gabi, a másik nagy­báty megtoldotta: — ... mert hurutos lesz a nyelőcsöved. Pista bá, egy hajdani operaénekes-jelölt ek­képpen tremolózott: — Óvatosan kana­lazd, mert a hangod el­veszted, mint én. Persze lehurrogtuk, sőt felkértük, a gyerek tiszteletére énekeljen el valami szép dalt. — Van saját szerze­ményem — mondta. összecsaptuk újabb korsóinkat. — „Ez igen, saját szerzemény." Ahi- tatosan hallgattuk, a pincérrel is csak suttog­va közöltük — hozhat­ja a következő korsó­kat, meg egy kis pezs­gőt, hadd legyen igazán ünnepi a hangulat. Az utolsó szakaszt már Pista bá-val együtt zúgtuk: „Éljen, éljen, él­jen!” — Na Péter, mit szólsz ehhez a csodálatos köl­teményhez? — Ehhez a csodálatos hanghoz? — helyesbí­tett a 60 éves Malvin néni, aki hároméves kora óta titkos imádója volt a dalnoknak. — Gyönyörű — mond­ta msghatottan Péter — de izé ... megehetnék még egy nagy gyü­mölcsfagylaltot? így kitartani a gyü­mölcsfagylaltnál, mikor volt, aki már konyakot öntött a sörbe, hogy eV’ vegye a habját! Orvos is volt körünk­ben, tőle kértünk taná­csot — mi legyen? ö dadogva mondta: — Nem ... dem ..: árd ... had meg... ha jól... esik ne... ne- gi. . Ám legyen, de bi­zony a negyedik gyü­mölcsfagylaltot már nem engedélyeztük! Hi­szen ez már valóságos kicsapongás! Es a gye­reknek ilyenkor már ágyban a helye! Még ha ünnepelt is! Így aztán anyja — néhány hölgy társaságában — haza- vezettg Pétert. — Mi persze tovább ünnepeltük őt! Na hall­ják, elvégre az életben nem lesz többször nyolcéves a gyerek... N. J,

Next

/
Thumbnails
Contents