Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-09 / 265. szám
19«. november 9. csütörtök 8. oldal „Kiváló együttes Hírt adtunk róla, hogy a művelődésügyi miniszter két másik művészeti csoporttal együtt „Kiváló együttes” címmel tüntette ki a Kecskeméti Berkes Ferenc SZÖVOSZ Kollégium irodalmi színpadát. Két esztendő óta az irodalmi színpadok valamennyi megyei és városi vetélkedőjén a „Berkes” kapta az első díjat és az idei Gyulai Diáknapok versenyén 14 hasonló együtes közül első lett az országban. Mi a titka ennek a sikersorozatnak? Megnéztük őket egy próba alkalmával, amikor éppen a Debreceni I. Országos Orató- riumd Napokra betanult darabjuk utolsó simítását végezték. A színpadon negyven leány (fiú nem szerepel ebben a műsorukban) katonás rendben, moccanás nélkül. Elöl ül a szóló szereplő, Kassai Marika és fi- noman-halkan mondja a szöveget: „Megyek az utcán — sehova ...” Juhász Ferenc: Sirály című költeményét adják elő orató- rikus feldolgozásban. Aztán zúg a kórus, mint a messzi vihar, távolodó: „Kihalt a tenger, medre már vak szemgödör ... „És zúg, ismétlődik a refrén: „Halott sirály lelke vijjogva visszaszáll...” Nehezen felfogható, bizarr, de gyönyörű vers és így, a leányegyüttes előadásában különösen megrázó. Az ember a hamar eltűnő húsz perc végén szinte álomból ébred: — Még, még... De nincs tovább, vége, sajnos. Sokáig elhallgatnánk. Az együtes csupa lő—17 éves iskoláslányból áll. Hogyan lehet — a tanulók állandó cserélődése mellett — a nívót tartani, ezt kérdeztük meg a Színpad művészeti vezetőjétől. Varga Mihálytól. Az összpróbát sok részletmegbeszélés előzi meg. Kassai Marika, az együttes szólistája társaival megbeszéli a darabot. A címképen: Próbál az együttes. Vonják be ◦ szülőkéi* is — Fegyelem kérdése az egész, s az, hogy az együttes tagjai naigyon szeretik a verset. — A tagok legtöbbje szövetkezetben fog dolgozni, ha befejezte iskoláit, így bőven lesz alkalmuk arra, hogy az együttesben elsajátított és megszeretett népművelő munkát a falvak művelődési otthonaiban is gyakorolják. Így tesz Kassai Marika, az együttes szólistája is, aki a ra- kamazi szövetkezetben vállal majd munkát. Így vall erről: — Otthon részt kérek a kultúrotthon munkájából és szeretnék a debreceni tanítóképző népművelés-szakára beiratkozni. Egy biztos: a gazdasági munka mellett egyik feladatom lesz a népművelés. Lehet, hogy éppen irodalmi színpad formájában. Balogh József Néhány nappal ezelőtt beszámoltunk arról a pályaválasztási ankétről, amelyet a Megyei Pályaválasztási Tanács és a TIT rendezett iskolaigazgatók, pedagógusok részére. Ezúttal inkább az elvi jelentőségű tényekkel foglalkozunk, a pályaválasztás gyakorlati lebonyolítására decemberben úgyis sort kerítenek az iskolák. Ehhez azonban már jó előre szükséges némi eligazítás. Nos, az említett ankéton a pszichológus és az orvos előadásában rendkívül sokoldalúan bontakozott ki a pályaválasztás alapos, sokoldalú előkészítésének szükségessége. Sokoldalú, alapos-e az a pályaválasztás, amikor a szülő már évekkel előre meghatározza, hogy gyermekéből orvos, mérnök, vagy éppen szerszámlakatos lesz? Évekig szuggerálják a gyermeket: neked erre a pályára kell menned, ez a foglalkozás a neked- való és semmi más. Csak a pályaválasztással foglalkozók a megmondhatói annak, mennyi élet tört derékba ilyen pályaválasztással, hány — munkáját hanyagul végző, azt nem szerető — szakember szeretné az életét újrakezdeni. Az erőszakolt pályaválasztás legtöbbször kiábrándultságot, elégedetlenséget szül. Melyik szülő akarná szántszándékkal gyermekét boldogtalanná tenni? Egy se. Es mégis, a legtöbb kellően meg nem gondolt pályaválasztás ezt idézi elő, bárha az volt is az eredeti cél, hogy a gyermek jól keressen, megtalálja a számításait. Más pályán — neki alkalmason is — megtalálja, ha szívvel és örömmel készül fel rá. És mivel a pályaválasztás idején — a serdülő kor közepén, vagy annak a vége felé — a fiatal még korántsincs tisztában magával ahhoz, hogy teljes értékű emberként beilleszkedjék a társadalomba, a társadalom és az iskola közös feladata, hogy a szülőkkel karöltve a fiatalok mellett álljon és ebben a nagy elhatározásban segítségére legyen. Mert — bizony — nagy horderejű az. Talán szabad azt mondani: az életre szóló pályaválasztás időben megelőzi ugyan a párválasztást, de rangjában aligha kevesebb jelentőségű. Mi a helyzet most iskoláinkban, hogyan segítjük a fiatalokat pályaválasztásukban? Majdhogynem azt mondjuk: a pedagógus és a szülő magára van hagyva. Az iskolai rendtartás előírja ugyan, hogy évente egy szülői értekezleten tájékoztassák a szülőket, ez azonban a legtöbbször nem lép túl az adminisztratív tájékoztatáson, orvosi, pszichológiai jellegű felvilágosításra egyáltalán nem kerül sor. Pedig mennyire kellene! Éppen azért tértünk vissza cikkünkben az említett pálya- választási ankétra, hogy felvessük: miért nem lehet hasonlókat a szülők bevonásával rendezni? Mert: jó, hogy az iskola- igazgatók és néhány pedagógus ezt a nagy élményt jelentő pár előadást meghallgatta, ettől azonban a szülők még aligha lesznek okosabbak. Pedig a pályaválasztás sorsa végső ütemében az ő kezükben van, ők a letéteményesei gyermekük sorsának. Egyáltalán nem tartjuk merész állításnak: ha a szülők a pályaválasztási eligazításnak ebben a formájában részesülnének, sokkal kevesebb lenne a félre sikerült életút, csökkenne a pályatévesztett emberek száma. A munka- és oktatásügyi szervek feladata, hogy gondolkozzanak ezen, és mielőbb a cselekvés útjára lépjenek. B. J. A jugoszláv műsora CSÜTÖRTÖK 9.40: Iskola-tv. — u.SO: Iskola-tv. — 17.50: Gyermekműsor. — 17.25: Pionírok tv-stúdlója. — 18.00: Hírek. — 18.15: Ifjúsági tribün. — 18.35: Zenés műsor. — 19.00: Ügyeletes utca. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Időszerű beszélgetés. — 21.10: Az Atelje 212 előadása. — 22.20: Tv- híradó. M. Zaharov: Esetem a hiúzzal Htjuk össze, akkor szembetűnő különbségeket látunk. Azonos jövedelem mellett a fizikai dolgozók sokkal többet költenek élelmiszerre, alkoholra és Jóval kevesebbet a higiéniára, kultúrára, lakásra. A nyaralásra kilencszer, a könyvekre ötször kevesebbet, mint a szellemi foglalkozásúak. As utóbbi években gyorsan növekedett a tartós fogyasztási cikkek iránti kereslet. 1967-ben a lengyel kereskedelemben 32 ezer személygépkocsi, 85 ezer motorkerékpár, 450 ezer tv-ké- sziilék, 350 ezer mosógép, 290 ezer hűtőszekrény talált gazdára. Kowalskiék űj, modem lakásról álmodoznak. Álmaik lassan valósággá válnak. A tervek alapján az 1981—65-ös években a lengyel építőipar 2,2 millió lakószobát adott át a városokban. A jelenlegi ötéves tervben a lakásépítés üteme tovább fokozódik. Kowalskiék nemcsak esznek és Iáknak hanem pihennek, szórakoznak is. Hogyan töltik szabadságukat? Lengyelországban az üdülésnek kétféle szervezett formája van napjainkban. Az egyik a szakszervezeti üdülés, amelyben évente mintegy 580 ezer dolgozó vesz részt. Emellett a nagyobb üzemek, vállalatok és hivatalok saját dolgozóik részére is szerveznek üdülést. Ez évente 750 ezer dolgozót érint. A kéthetes üdülés költsége személyenként 150—350 zloty. Az üdülés helyére és vissza 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak. Szanatóriumi gyógykezelésre az utazás ingyenes. Az így szervezett üdülések különösen a szellemi dolgozók körében népszerűek. Kiváltképpen az idősebb munkáscsaládok — nyári szabadságukat inkább a falusi rokonság meglátogatására, vagy az otthoni munkák elvégzésére fordítják. Most az 5 napos munkahétre való áttérés lehetőségeit és az ebből adódó feladatokat vizsgálják nálunk. A felmérésben szociológusok, közgazdászok, orvosok vesznek részt. Lényegében a két szabad nap ésszerű felhasználásának lehetőségeit és feltételeit kell kidogozni, biztosítani úgy, hogy ezzel együtt a munka termelékenysége is tovább növekedjék. A jelenlegi gazdasági problémák azonban még hátráltatják ennek az igen jelentős elképzelitek a megvalósítását. Feliks Bilos Űj munkahelyemen már a legelső napon váratlan esemény történt. — Vaszílíj Vaszílje- vics! — üvöltötte a porond felügyelője, amikor berontott az irodámba. — A hiúz megharapta a tigrist. A nőstényt. S méghozzá ott a porondon, a nézők szemeláttára! — Már milyen értelemben? — kérdeztem. — A sző szoros értelmében. Pontosan a tarkóján. Rá kellett lőnünk a ... tűzoltófecskendővel. Nem boldogul vele az állatszeli- dítő sem. Mát két ostornyelet tört el a hátán. — Hívjátok csak ide! — mondtam, s félretettem a napi ügyeket. — Az állatszelidítőt? — Miért éppen az ál- latszelidítö? Hát ő harapott?/ — Nem nem ö, de hát akkor... nem ér-' tem. Kit hívjunk be önhöz? — Hát azt, aki harapott. Azt hívja idei A felügyelő nagy szemeket meresztve tántorgott ki az irodából, majd néhány percen belül két egyenruhás ember kíséretében tért vissza, akik pórázon vezetve hozták a hiúzt. A se élő — se holt állatszelidítő tüz- oltófecskendővel követte őket, s mindkét pisztolyát élesre töltötte. — Nincs beszámítható állapotban — mondta remegő hangon —, ráugrik az emberekre, mint róka a nyálra. — Minden világos — nyugtattam meg a köröttem állókat —, ilyen esettel előző munkahelyemen is találkoztam már. Kérem önöket, hagyjanak bennünket magunkra. — Én is menjek? — rebegte az állatszelidítő. — Persze, hogy menjen! Csak az maradjon itt, aki a nősténytigrist megharapta! — Most már kijöttem a béke- tűrésből. Végre kettesben maradtam. A hiúzzal. Égy ideig szótlanul tanulmányoztuk egymást, végül elszántam magam a beszélgetésre. — Ügy gondolom, helytelenül viselkedtél — mondtam neki szelíden, kissé elgondolkozva a történteken.— Hát szabad ilyet tenni egy jól nevelt hiúznak? Megharapni saját földijét? Hát lehet ilyet tenni? Ezután gondterhelten hallgattam egy sort. Hallgatott a hiúz is. — Persze ha nem munka közben történik — folytattam egy kis idő múlva —,, akkor nem kerítenénk ekkora feneket a dolognak. De a porondon, a nézők szemeláttára! ... Ez igazán csúnya dolog. Mit gondoljanak ezekután a nézők? Mit tanuljanak tőled? Arra akarod őket tanítani, hogy ha hazafelé mennek, ők is egymást harapdál- ják? Igen? Ezt akarod elérni? Szégyelld magad! Beszélgetésünk első óráját a békés egymás mellett élés bonyolult problémájának szenteltem. A második óra első felében a feszült nemzetközi helyzetről festettem hátborzongató képet, majd a még megtalálható hiányosságoknál horgonyoztam le, de az érdemek felsorolásával sem maradtam adós. Nem bizony!... A negyedik órában csupán szűk körű családi dolgokról beszéltem. Majd az általános emberi problémákat ecseteltem. A hatodik óra végén kinyitottam az ajtót, és kiszóltam a folyosón várakozó állatszelidítő- nek: — Tessék, vigye el innen ezt a kismacskát! A szelídítő belesett az ajtón, és nem akart hinni a szemének. Bizonyára azt hitte, álmodik, mert kétszer is magába csípett, hogy meggyőződjék: ébren van-e? — Hát ezt... ezt hogy csinálta?! —kérdezte elképedve. — Hát... nem volt éppen könnyű, de ment. Ezzel a módszerrel ráncbaszedtek már keményebb legényt is!... Fordította: Krecsmáry László
