Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-06 / 263. szám

_ AZ ÖTHETES történelmi totó döntő­jét rendezik meg a Ba­jai József Attila Mű­velődési Ház ifjúsági klubjában kedden dél­után. A döntőben az öt forduló során legjobb helyezést elért részt­vevők versenyeznek a helyezésekért. — Tovább gyára, jxxlnak a megye szö­vetkezeti majorságai. A megyed beruházási iroda megbízásából az idén 111 és fél millió forint összértékben ké­szülnek el a létesít­mények, s az idei év­re tervezettek kivétel nélkül átadásra is ke­rülnek. A jövő évre az iroda 118 millió fo­rint értékű építkezés lebonyolítását vállalta, A létesítmények köre bővül és a program­ban több hűtőtároló szerepel. Figyelmeztető számok A közúti közlekedés­ben résztvevőket inti elsősorban a szabá­lyok maradéktalan tiszteletére: az idén október 1-ig 96 köz­lekedési baleset tör­tént Kecskemét bel­területén — 77 sérü­léssel és egy halál­esettel —, szemben a múlt évi hasonló idő­szakban bekövetkezett 58 balesettel. Ugyan­csak tanulság levo­nására késztet: a rendőrhatóság által szabálytalanságért ki­rótt 2179 bírságolás közül 1203 alkalommal járművezető ellen kel­lett a bírságot kiszab­tm Bét Kiváló dol­gozó jelvényt adtak át a Szövetkezetek Bács megyei Értékesítő Köz­pontjában a pénteken megtartott ünnepi termelési tanácskozá­son a jubileumi mun­kaversenyben legjobb eredményt elért dol­gozóknak. — PETUR WEISS ŰJ színműve. Peter Weiss be­fejezte a vietnami népnek az elnyomók elleni harcá­nak szentelt drámáját. Peter Weiss előző drá­máihoz hasonlóan a da­rab meglehetősen hosszú: előadása négy óra hosszat tart és két részre tagoló­dik: konstrukcióját, stí­lusát tekintve leginkább Auschwitz-drámájához, „A vizsgálat” című szín­padi oratóriumhoz hason­lít. A darab cselekménye kétezer évvel ezelőtt kez­dődik és 1964-ben, rövid idővel az amerikai ag­resszió kezdete előtt ér véget. A szerző megkísér­li érthetővé tenni, hogy mi is történik jelenleg Vietnamban; Igyekszik be­bizonyítani a forradalom szükségességét és meg­próbálja a tényeket a le­hető legobjektivebben be­mutatni. — 1800 vagon vö­röshagymát és 850 va­gon paradicsomot vá­sárolt fel a szerződés- kötések alapján a me­gye állami és közös gazdaságaitól ebben az évben a MÉK. — A világtakarékos­sági napok alkalmából pénteken az OTP mélykúti fiókja, a ta­karékszövetkezet és az fmsz divatbemutatóval egybekötött kérdés-fe­lelet estet rendezett A vetélkedőn mintegy háromszázan vettek részt A hat legjobb versenyzőt értékes dí­jakkal jutalmazták. — Befejeződött a takarmánykeveréknek használt őszi káposz­tarepce, őszi borsó, szöszösbükköny, és pannonbükköny vető­mag akciója. Ezeknek a növényeknek a mag­jából csaknem ezer mázsát szállított a Ve­tőmagtermeltető’és El­látó Vállalat kecske­méti alközpontja a kö­zös gazdaságoknak. —- Emeletes KISZ­tábort építtet mátétel- ki üzemegységének központjában a Bács­almási Állami Gazda­ság. A 200 személy el­helyezésére szolgáló létesítmény, s mellette a 400 személyes — a gazdaság állandó dol­gozóinak igényét is jó’ kielégítő — üzem' konyha összesen egy. millió forintba kerül, s a jövő év közepén adják át rendeltetésé­nek. — Száznegyven hol­don fejezték be eddig a kecskeméti járásban a talajelőkészítést, a cellulózgyár telepíté­séhez. November má­sodik felében kezdik meg a fák ültetését és még ebben az évben száz hóidon telepítik ki a csemetéket — Jogerősen nyolc, hónapi javító-nevelő munkára ítélte a Ba­jai Járásbíróság — munkabérének 20 szá­zalékos csökkentésé­vel — Vass István húszéves szentesi la­kost A fiatalember áprilisban Baján it­tas állapotban megver­te G. J. ismerősét, ak; súlyos sérüléseket szenvedett. — ANGLIÁBAN „Cam­bridge!” kenyeret hoztak forgalomba azok számára, akik fogyni akarnak. A orvosok nagyon ajánljál, ezt a kenyeret a kővé reknek. A szójalisztbő sütőn különleges kényé csupán 15,7 százalék szén hidrátot tartalmaz, míg ." megszokott kenyér szén hidrát tartalma eléri a 50 százalékot. A ,.cam- bridgei” kenyérben igen sok a protein, amely el­nyomja az éhségérzetet. — Románia pár év­vel ezelőtt csak né­hány száz kiló kávét importált s ma már kávé-behozatala több­ezer tonna. Az igények kielégítésére 1967. ne­gyedik negyedévére 950 tonna babkávét importálnak, ami egy­szerű számítások alap­ján is körülbelül 874 millió duplát tesz ki. — Lenin arcképe­ket és forradalmi mo­tívumokat ábrázoló bélyegkiállítás nyílik ma a Kecskeméti Fegyveres Erők Klub­jában. A kiállí­tást Varga Károly őr­nagy nyitja meg. — BENSŐSÉGES ün­nepségre került sor tegnap a Kiskunfél­egyházi Vegyipari Gép­gyár 2-es telepén. Ba­ráti beszélgetésen és ebéden látták vendé­gül a gyár nyugdíjas dolgozóit. Az őszi könyvhetek alkalmából Jól sikerült könyv­vásárt rendeztek a hét közepén az Alföldi Cipőgyár Kiskunfélegyházi Üzemében. Felvételünkön ebédidő­ben válogatnak a könyveik között a gyár dolgozói. (Rádi József felvétele.) Kép szöveg nélkül. 1— Klubnapot rendez csütörtökön délután 5 órakor a bajai szak- szervezetek szakmakö­zi bizottságának műve­lődési otthonában a Magyar Elektrotechni­kai Egyesület helyi csoportja, — Lovas kocsinak ütközött a 9-es AKÖV rakodómunkása mo­torkerékpárjával, mert figyelmetlenül veze­tett Hasonlóképpen járt Makai István,, a jánoshalmi Vegyes­ipari Ktsz személy- gépkocsijával az 5-ös számú főútvonalon. Szerencsére egyik bal­eset alkalmával sem történt sérülés,, az anyagi kár azonban 3 ezer forint. — A véradás jelen­tősége címmel film­vetítéssel kísért elő­adást rendezett szom­baton a Keceli Erkel Ferenc Művelődési Ház. — Önkiszolgálás automatikával. Az NDK önkiszolgáló üz­leteiben a halat még­hozzá az élőhalat is félautomaták árusít­ják. A vásárló kivá­lasztja azt a halat amely éppen megtet­szik neki és a mérleg­re teszi. Ezután már nincs többé vele dol­ga: az automata a ha­lat leméri, papírba göngyöli, s a csoma­gon pontosan feltünte­ti az árat — Nyolc mázsa ha­lat fogtak ki holdan­ként a dávodi Rákó­czi Termelőszövetke­zet halászai. Az 58 holdas halastó az idén került a termelőszö­vetkezet kezelésébe. Gondos munkával ér­ték el ezt a kiváló eredményt, amely egyedülálló az idén a termelőszövetkezeti kezelésben levő halas­tavaknál. — Megtartotta első összejövetelét a Kecs­keméti Képzőművé- . szeü Kör keretén be­lül létrejött díszítő­művészeti szakkör. A szakkör tagjai meg­ismerkednek a hagyo­mányos népművészeti motívumokkal és azok elkészítésének módjai­val. — Baráti találkozót rendeznek ma este a szegedi ruhagyár bács­almási telepének kul­túrtermében a község 2-es számú óvodájá­nak dolgozói a gyer­mekek szüleivel és az óvodát patronáló ru­hagyár Május 1 bri­gádjának tagjaival. Budapesten a DNFF művészegyüttese Kuba, a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság után vasár­nap Budapestre érkezett a Dél-vietnami Nemzeti FeLszabacktuSi Front ének-, zene- és táncegyüttese. Nguyen Yuan Hong, az együttes veftetője rövid nyilatkozatot adott: ».Elő­ször járunk Magyarország földjén, nagy örömmel jöttünk, köszönjük a meg­hívást. Műsorunkban a vietnami nép zenéjéből, dalaiból, táncaiból adunk ízelítőt. Ezenkívül a ma­gyar nép dalainak egy csokrával szeretnénk ked­veskedni nézőinknek.*’ Az együttes november 10-én a Nemzeti Színház­ban mutatkozik be, majd Ercsiben, Szolnokon, Deb­recenben és Nyíregyházán tart előadást. (MTI) — Több mini 19 ezer holdon fejezték be eddig a szüretet a kecskeméti járás kö­zös gazdaságaiban. A leszüretelt szőlőből 158 vagonnal adtak át külföldi értékesítésre a felvásárló telepeknek. — HÁROM kijevi fiatal­ember egy 9 méter hosz- szú motorcsónakon Kijev- ből az Amur menti Kom- szomolszkba utazott. A mintegy 12 ezer kilométe­res utat folyókon és ten­gereken át tették meg. A Laguna nevű motorcsóna­kot minden szükséges esz­közzel (utazó fülke, rá­dió adó-vevő, búvárruha) felszerelték. A három hó­napig tartó út során film­felvevőgépükkel érdekes felvételeket készítettek a Szovjetunió északi tenge­reinek vízalatti világáról. \ telet Komszomolszkban töltik és a következő év­ben a Japán-tengeren folytatják útjukat. — Exportra 2500 hí­zott marhát vásárolt fel még ebben az év­ben a Bács megyei Állatforgalmi Vállalat a termelőszövetkezeti és háztáji gazdaságok­tól. Érd ékességek a Szovjetunióból ötezer éves fuvola A Számár kandi Üz- bég Történelmi Mú­zeum egyik termében kiállítottak egy fuvo­lát, melynek korát a szakértők legalább öt­ezer évre becsülik. A csontfuvolát a tasken- ti régészeti expedíció találta, amely ásatáso­kat végzett az urgutsz- ki kerületben levő Mu- minabad település kö­zelében, ahol egy bronzkori sirt tártak fel. A kiemelt fuvola alapján a tudósok azt a fontos következte­tést vonták le, hogy a zerafisani völgyet be­népesítő törzsek már az i. e. harmadik év­ezredben ismerték a hangszeres zenét. A núzeum munkatársai arra számítanak, hogy némi restaurálás után a fuvolát sikerül meg­szólaltatni. Automatizált hal ászhajók Szovjet mérnökök és technikusok teljesen automatizált halászha­jók építésén dolgoz­nak, amelyeknek nem lesz személyzetük és a távoli anyahajóról irá­nyítják majd őket. Ezeket a hajókat elekt­ronikus felszereléssel látják el, amely lehe­tővé teszi a 300 méter mélységben vonuló ha­lak észlelését; nagyobb hajóknál ez az érzé­kenység eléri a 800 métert. Az ősember amulettje A ezovjet tudósok Üzbegisztán egyik ős­kori településén sok egyéb használati tárgy között egy simára csi­szolt kőre bukkantak, amelyen a Nap ko­rongja látható. Az ar­cheológusok feltevése szerint ez nem más, mint egy amulett, amely évezredekkel ez­előtt valamely napimá­dó törzs egyik tagjáé lehetett. Szamarlcand közelében az ősember­nek eddig körülbelül 10 000 használati tár­gyát ásták ki­várható időjárás hétfő estig: felhős, pá­rás idő, az ország terü­letének nagy részén esőkkel, egy-két he­lyen esetleg zivatarral. Élénlk, átmenetileg erős, helyenként viha­ros déli, délnyugati, majd nyugatira, észak­nyugatára forduló szék Enyhe éjszaka, a nap­pali felmelegedés lé­nyegesen nem változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn: 10—15 fok kö­zött. (MTI) (Tudósítónktól.) Kalocsán s Petőfi Sándor Műve­lődési Házban vasárnap este emlékezett meg a vá­ros lakossága a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulójáról. A jubileumi ünnepség ven­dégei között helyet foglaltak a szocialista brigádok tagjai, az ipari üzemek és a helybeli Iszkra Terme­lőszövetkezet képviselői. A magyar és a szovjet Himnusz elhangzása után Gcrl István, a városi ta­nács tagja nyitotta meg az ünnepséget, majd Mes­ter József, az MSZMP városi bizottságának titkára méltatta az évforduló jelentőségét. Az ünnepség ke­retében a szocialista címért vetélkedő brigádoknak emléklapot és pénzjutalmat adtak át. M. VILENSZKIJ: Közel a kislányhoz Amikor megtudtam, hogy Ljuba, az étterem felszolgálónője szabadságra ment, szomorú lettem. Mert Ljubának szép, mosolygós szemei voltak, és ne­kem mindig mócsing nélkül hozta a húst, még akkor is, ha semmi más rém volt a menüben, csak kotlett. Két évvel ezután megjelent Ljuba az étteremben, s karján egy puha húsú, aranyos kislányt tartott. — Most már ismét itt dolgozol, Lju­ba? — kérdeztem. — Ö, nem, már más munkahelyem van! A bölcsődében dolgozom, mint szakácsnő. Közel a kislányhoz. Jó három év múlva, amikor a kira­katokat nézegettem az utcán, majdnem nekimentem egy mosolygós nőnek. — Szervusz, Ljubácska! Hol dolgo­zol? Még mindig a bölcsődében? — Ugyan már! Átmentem az óvodá­ba. Közelebb a kislányhoz. Teltek-múltak az évek. Egyszer a Metró mozgólépcsőjén áll­va pillantottam meg Ljubát Éppen hogy oda tudtam neki kiáltani: — Hol vagy? — Az iskolában. Kezemmel köröket írtam le, mintha egy fazékban kavargatnék. Ljuba hu­nyorogva bólintott. „Értem — gondol­tam —, szakácsnő az iskolában, a lá­nya közelében.” A Föld tovább folytatta Nap körüli forgását, s nem emlékszem már ponto­san, hogy milyen körülmények között találkoztam Ljubával a GUM-ban. Ép­pen egy elegáns sétapálcát nézegettem, amikor jól érezhetően oldalba nyom­tak. — Kicsit óvatosabban! — dörmög- tem. — Maga pedig ne ragadjon itt órák hosszat a pulthoz! — nyelvelt vissza egy nő, aki fölöttébb ismerősnek tűnt. Az emlékek automtikus felvonójában a LJUBA név emelkedett a magasba. — Tudom ám, hol dolgozol! Szakács­nő vagy az egyetemen — mondtam neki. — így van! — Milyen szakon van a lányod? — A konyhán dolgozik velem együtt. A felvételi nem sikerült... De nem esünk ám kétségbe! Megtudtam, a rek­torunkat zrazival etette kicsi korában a mamája, de a feleségének halvány gőze sincs, miként is kell a zrazit el­készíteni. Nos, én majd főzök neki, de olyat, hogy mind a tíz ujját megnyalja utána! Bármibe fogadni mernék, jövő­re egyetemi hallgató lesz a lányom! Eltelt aztán még vagy tíz esztendő, talán még több is... Egyszer az egyik parkban ültem és köhécseltem. Az utóbbi években egyebet se csinálok. Egy cekkert tartó középkorú telt asszonyság barátságos pillantásokkal méregetett, majd lehorgonyzóit mellet­tem. Nevetős szeméről azonnal felis­mertem. — Mit dolgozol, Ljuba? — kérdez­tem. — Szakácskodom, mint mindig. — Hol? — A Tudományos Akadémián. — Tényleg?... — tátottám a számat. — Közel a kislányhoz? Csak nem? ... — De igen! — válaszolta büszkén. — Holnap tartja a székfoglaló beszédét. (Baraté Rozália fordítása) PEIOFl NEPB — a Magvat Szocialista Munkáspárt Bács-Ktskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja - Főszerkesztő F roth Pai - K'a-it » B4<* megvei .mt,Kiadó VftUalat — Felelős Idadó: Mezei István Igazgató. - Szerkesztőség- Kecskemét Várót! Tenáesház Szerkesztőségi telefonközpont 76-19 -15-16 Szerkesztő bizottság I0-3S — Kiadóhivatalt Kecskemét, Bzabadsőt tőr Ua. Telefonj 17-09, — Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető: a helyi postahivataloknál a« kézbesítőknél. Előfizetési dl- egy hónapra: IS.— forint. — Bőco-Kískun megyei Nyomul« V. Kecskemét. Telefon: 11-05. — Index: u 065,

Next

/
Thumbnails
Contents