Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-04 / 261. szám
1987. november 4. szombat 3. oldal A szocializmus nagy győzelmeinek ötven éve kalandjukat és nem hordják el magukat Vietnamból. Az Egyesült Államok, Anglia és az NSZK eljárása, az, hogy állásfoglalásukkal bátorították bábjaik, az izraeli vezetők agresszióját a szomszédos arab államok ellen, újra megmutatta a népeknek az imperialisták politikájának ármánykodásait és világszerte a haladó erők felháborodását váltotta ki, jogos elégedetlenséget idézett elő a sokmilliós arab tömegekben. Ugyanakkor az arab népek újra meggyőződtek arról, hogy a Szovjetunióban és más szocialista államokban hű barátokra, függetlenségük megbízható védelmezőjére találtak. Elvtársak! Pártunk jól ismeri az imperializmus agresszív természetét, és ezért azt tartja, hogy a Szovjetunió békepolitikáját legyőzhetetlen védelmi erővel kell alátámasztani. Ezt követelik a Szovjetunió és az egyetemes béke megóvásának érdekei. Ezért a Központi Bizottság, a szovjet kormány és az egész nép egyik állandó feladatának tekinti dicső fegyveres erőink további erősítését. Levontuk a következtetéseket a múltból és mindent megteszünk, hogy senki sem üthessen rajtunk. Ha azonban akadnak olyan őrültek, akik kezet mernek emelni a Szovjetország és szövetségeseink biztonságára, a szovjet nép nem retten meg. Bárhonnan induljon is ki ez a merénylet, északról vagy délről, nyugatról vagy keletről, az ag- resszornak megálljt parancsol dicső fegyveres erőink legyőzhetetlen ereje. Ettől az erőtől nem lehet elbújni, ez az erő nem ismer távolságokat. Jegyezze meg mindenki, hogy a Szovjetország bármilyen agresszor- ral harcolva olyan győzelmet vívna ki, amely méltó nagy népünkhöz, méltó Október hazájához! A kommunista párt: a szovjet nép győzelmeinek lelkesítője és szervezője Az előadó beszéde befejező részében a Szovjetunió Kommunista Pártja 50 éves fejlődésének alapvető mozzanataira tekintett vissza. Elmondotta, hogy 1917 februárjában, mikor a párt kilépett az illegalitásból 24 ezer tagja volt, s ez a szám 1917 októberére 350 ezerre emelkedett. Ezzel a rohamos fejlődéssel egyúttal teljesült az egyik legfőbb célkitűzés, s az Októberi Forradalom győzelmével, a szovjet állam megteremtésével a párt első programja is valóra vált. A VIII. pártkongresszus már a második pártprogram felett döntött, megszavazta a szocializmus felépítésének lenini tervét. Országunk félévszázados múltja — mondotta Brezsnyev — meggyőzően bizonyítja: a párt szava azonos tetteivel. A párt harmadik programja — a kommunista társadalom alapjai felépítésének programja — szintén teljesülni fog. A Szovjetunió a szocializmus hazája, a kommunizmus hazájává fog válni. Az idén, amikor az új világ születésének nagyszerű évfordulóját ünnepli Lenin pártja, a bolsevikok soraiba félmillióan léptek be, és az új párttagoknak több mint a fele munkás. Utalt Brezsnyev elvtárs a párt szervezeti egységének jellemző vonásaira. A pártirányítás helyes módszereire. Méltatta a demokratikus centralizmus elvét, a pártélet lenini normáinak jelentőségét. Ma, Október hazája második ötvenéves időszaka kezdetének előestéjén mi kommunisták teljes felelősséggel kijelentjük, hogy továbbra is a népet szolgáljuk, az érdekeiért és boldogságáért vívott harc szolgálatába állítjuk ismereteinket, erőnket és képességeinket. Pártunk ereje — tette hozzá — a népet önzetlenül szolgáló forradalmárok több nemzedéke önfeláldozó harcának és hatalmas munkájának óriási eredménye. A kommunisták számára, a szovjet emberek számára nincs szen- tebb kötelesség, mint őrizni a párt tekintélyét, erősíteni annak kapcsolatait a néppel, megsokszorozni erejét. Az SZKP Központi Bizottságának első titkára a testvérpártok sikereinek méltatásával, a kommunizmust építő hős szovjet nép, az SZKP, a marxizmus —leninizmus éltetésével fejezte be hatalmas japssal fogadott beszédét. Leonyid Brezsnyev négyórás beszédének elhangzásával véget ért az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsa együttes ülésszakának péntek délelőtti programja. Lenin-szohor a Kremlben Felavatták az új Lenin-szobrot a Kremlben, az Iván téren, annak az épületnek közvetlen közelében, ahol Lenin dolgozott. A szürke gránit talapzatra helyezett bronzszobor Venjamin Pxn- csuk leningrádi szobrászművész munkája. (Telefoto — MTI Külföldi Képszolgálat) Tábornoki kinevezések Balabán Sándor magas kitüntetése r Újabb zsoldoscsapatok törtek be Kongóba A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából pénteken délután ünnepséget rendeztek a Magyar Néphadsereg Központi Klubjában. Megjelent az ünnepi eseményen Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Czi- nege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja, valamint Borbándi János, az MSZMP KB osztályvezetője. Részt vett az ünnepségen 1. V. Tutarinov vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokságának magyarországi képviselője. • A Magyar Néphadsereg tagjaiAz izraeli kormány a napokban megtartott ülésén foglalkozott a megszállt járdán területekről elmenekült arabok ingó és ingatlan tulajdonának kérdésével. Az ülésről rendeletet adták ki, s ennek értelmében a helyi hatóságoknak november végéig össze kell írniuk, elhagyott javakká kell nyilvánítaniuk ezeket a vagyontárgyakat. Kezelésükkel külön izraeli szervet bíznak meg. Az ENSZ-nek a Palesztinái menekültek kérdésével foglalKozmosz—190 A Szovjetunióban pénteken földkörüli pályára juttatták a Kozmosz—190. jelzésű mesterséges holdat, hogy tudományos műszereinek segítségével folytassák az 1962. március 16-án bejelentett űrkutatási program megvalósítását. A szputnyik rátért pályájára, berendezése kifogástalanul működik. A földi koordinációs számító központban feldolgozzák a beérkező adatokat nak harci és politikai kiképzésében huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként — a honvédelmi miniszter előterjesztésére — az Elnöki Tanács Fehér Ferenc, Nagy József és Orovecz István ezredeseket vezérőrnaggyá nevezte ki; Vörös Csillag Érdemrenddel tüntette ki Mihály Imre ezredest, Hunyadi Ferenc, Paulicsek Imre, Sztanó Géza és Balabán Sándor alezredeseket. A Minisztertanács több főtisztet ezredessé nevezett ki, a honvédelmi miniszter pedig a Magyar Néphadsereg több tisztjét, tiszthelyettesét és polgári alkalmazottját soronkívül előléptette, illetve kitüntette. kozó bizottsága megállapította hogy a Jordán folyó nyugati partjait. Jordánia izraeli megszállás alatt álló területét 220 ezer ember hagyta el. Többségük minden tulajdonát hátrahagyta. Ay bizottság egyik tagja Bonnban adott nyilatkozatában elmondta, hogy Szíria, Jordánia, valamint a gazai övezet izraeli megszállás alatt álló területeiről összesen 372 ezer ember menekült el, s ezek közül 120 ezren az elmúlt 20 év alatt már másodszori hagyták el otthon úkat. CALABAR (MTI) Külföldi újságírók első ízben kereshették fel Calabar városát, amelyet a szövetségi csapatok két hete foglaltak el a biafrai erőkkel vívott rövid, de véres csatában. A város tetemes károkat szenvedett a harcokban. Az elkeseredett ütközetben körülbeNasszer elnök megbeszélései Andersonnal KAIRÓ (MTI) Kairóban nagy érdeklődést keltett Robert Anderson, volt amerikai pénzügyminiszter látogatása. Andersent Nasszer elnök két ízben is fogadta. Az Ahram, a kairói kormány- lap értesülése szerint Nasszer elnök Anderson előtt kifejtette az EAK elvi álláspontját és az amerikai nézetekről vallott véleményét a közel-keleti válsággal kapcsolatban. Az elnök szilárd elvi alapokra és a khar- toumi értekezlet határozataira támaszkodott — fűzi hozzá a lap. A kairói megfigyelők szerint Anderson magánlátogatást tett ugyan Egyiptomban, de kétségtelen, hogy Johnson elnök személyes képviselőjének tekintették. A megfigyelők szerint Anderson küldetése összefüggött az ENSZ-ben kialakult válsággal. Hamengku Buwono indonéz gazdaságügyi miniszter szombaton Genfben felszólította a nyugati tőkésvilág képviselőit, hogy nagy összegekkel vegyenek részt indonéziai beruházásokban. lül kétezren pusztultak el. Több ház üszkös romjai még mindig füstölögnek. Olykor szórványos puskalövések is eldördülnek. A szövetségi csapatok keleti irányba próbálnak továbbnyomulni, míg nyugati irányban egy biafrai zászlóalj Oron városában még tartja magát, sőt ellenőrzi a Port Harcourthoz vezető utat. Kongóban válságos helyzetet teremtett, hogy a szomszédos Angolából ismeretlen nemzetiségű zsoldosok két nagy csoportja betört Katangába és folytatja előnyomulását a tartomány belsejébe. A kinshasai rádió közölte, hogy a hadsereg Dél-Katangában kézben tartja a kulcsfontosságú pontokat, közöttük Dilolo városát, amelyet a betörő zsoldosok csütörtökön feldúltak és kifosztottak. Legutóbbi jelentések szerint a zsoldos csapatok Kolvezi térNEW YORK (MTI) Az ENSZ-közgyűlés gyámsági bizottsága csütörtökön folytatta a portugál közigazgatás alatt álló területek helyzetének A világ legnagyobb monopóliumainak képviseletében megtartott genfi értekezleten az indonéz politikus gyökeres politikai irányváltozást ígért. Hangoztatta. hogy hazája páratlan, túlnyomórészt kiaknázatlan természeti kincsekkel rendelkezik, ezért rendkívül szívesen venné a külföldi tőkebefektetéseket. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a mai indonéz rezsim a külföldi tőkét egyáltalán nem tekinti „a gazdasági imperializmus faltörő kosának, amely veszélyeztetné a politikai függetségében vannak, félúton a határ és Lubumbasthi város között. Még nem tudni, hogy milyen irányban szándékoznak előnyomulni. a várost akarják-e meghódítani, vagy pedig észak felé törve a kaminai légitámaszpontot akarják-e elfoglalni. Csütörtökön az amerikai kormány nyugtalanul reagált a kongói eseményekre. Washingtonban Foy Kohler külügyi államtitkár magához kérette a portugál nagykövetet és magyarázatot követelt megvitatását. Az ülésen ismertették a 24-es bizottság jelentését, amely követeli, hogy szüntessék meg a fegyverszállításokat Portugáliának. A vitában felszólaló indiai delegátus hangoztatta, hogy NÁTO- beli szövetségeseinek támogatása nélkül az elmaradott gazdasággal rendelkező Portugália aligha folytathatná a háborút az afrikai lakosság felszabadító mozgalma ellen. Az utóbbi időkben tett portugál intézkedések, így fehér telepesek küldése a portugál gyarmati területekre, arról tanúskodnak, hogy Portugália állandósítani akarja gyarmati uralmát. Az indiai »delegátus felhívta az ENSZ tagállamait, szakítsák meg a gazdasági és diplomáciai kapcsolatokat Portugáliával, ne szállítsanak fegyvereket a Sa- lazar-rendszemek és kényszerítsék rá Portugáliát az ENSZ- határozatok végrehajtására. A Mali Köztársaság képviselője kijelentette, áz egész világnak meg kell tudnia, hogy a NATO tagállamai továbbra is Portu- fegyvereket használja fel. lenséget”. Indonéziában ma már ,.más véleményt formálnak a külföldi tőkéről, újszerű magatartást tanúsítanak vele szemben;* — mondotta, fegyvereket szállítanak gáliának, amely e az afrikaiak dien 372 ezer arab menekült ♦ A nigériai testvérháború veszteségei Megkezdik Indonézia természeti kincseinek kiárusítását Portugáliát a NATO segíti fegyverrel Afrikában