Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-21 / 275. szám

ISC’?, november 21, kedd 3. oldal líj firmák a termeliszövelkezeti vezetőképzésben A KÖZELMÚLTBAN jelent meg a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter utasítása a termelőszövetkezeti vezetőkép­zés átszervezéséről. Az utasítás figyelembe veszi azokat a meg­változott körülményeket és kö­vetelményeket, amelyek a leg­utóbbi években a termelőszö­vetkezetekben kialakultak. Ed­dig a vezetőképzés többnyire egyéves tanfolyamokon történt, és úgynevezett alapozó tantár­gyakat is magában foglalt. Hát­ránya volt az ilyen képzésnek, hogy egy-egy szövetkezeti veze­tőt túlságosan hosszú időre el­vont a közös gazdaságtól és a tanfolyam tematikája nem vet­te eléggé figyelembe a tanfolya­mok hallgatóinak különböző szakmai felkészültségét. Vizsgálódások alapján a me­zőgazdasági szakoktatást irányí­tó szervek arra az elhatározás­ra jutottak, hogy célravezetőbb­nek mutatkozik a tsz-vezető- képzés nagyobb megosztottsága. Ennek megfelelően a mostani miniszteri utasítás három rész­re tagolja a vezetőképzést. AZ EGYIK tanfolyam úgyne­vezett alapfokú oktatást nyújt olyan tsz-elnökök, üzemegység- vezetők és brigádvezetők részé­re, akiknek az általános iskolai végzettségükön kívül más képe­sítésük nincs. Az ilyen tanfo- lyafok időtartama három-öt hó­nap. A másik típusú tanfolya­mokon azok a szövetkezeti ve­zetők képezhetik magukat to­vább, akik középfokú mezőgaz­dasági technikumot végeztek, il­letve annak megfelelő képesí­tést szereztek. Az ilyen tanfo­lyamok időtartama egy-három hónap. A harmadik tanfolyamtípuson azok a szövetkezeti vezetők ve­hetnek részt, akik elvégezték a felsőfokú mezőgazdasági techni­kumot. Az ilyen tanfolyamok időtartama 4—8 hét. Mindhárom oktatási formát az erre kijelölt mezőgazdasági szakoktatási intézmények mel­lett állandó jelleggel szervezik meg. Ez egyik biztosítéka an­nak, hogy a ^szövetkezeti vezető- képzésben jó tanerők közremű­ködésével a legkorszerűbb isme­reteket sajátíthassák el a szö­vetkezeti elnökök, üzemegység- és brigádvezetők. A tanfolyamos oktatás egységes célja, hogy elő­segítse a legfontosabb üzem- szervezési, ökonómiai és a kü­lönféle szövetkezeti vezetői munkakör ellátásához szükséges gyakorlati és tudományos tud­nivalók megismerését. A miniszteri utasításnak meg­felelően, néhány helyen ezekben a hetekben, már meg is kezdőd­nek a szövetkezeti vezetőképző tanfolyamok. Így például Zsám- békon 4 hónapos alapfokú tan­folyamon 60 szövetkezeti vezető ismerkedik a nagyüzemi gazdál­kodás szervezésének, irányításá­nak tudományával. Debrecen­ben kéthónapos középfokú tan­folyamon összesen negyvenen vesznek részt. Fertődön ugyan­csak kéthónapos tanfolyam in­dul olyan szövetkezeti vezetők részére, akik középfokú kerté­szeti technikumot végeztek. HASONLÓKÉPPEN rövidesen újabb tanfolyamok kezdődnek az ország egyes tájain működő felsőfokú mezőgazdasági techni­kumok mellett. Fontos törekvés, hogy az or­szág minden táján a termelés szakirányához, a gazdálkodás követelményeihez igazítsák egy- egy tanfolyam tananyagát. A tanfolyamokra a termelő- szövetkezetek vezetőségei jelö­lik ki a résztvevőket. Helyes tö­rekvés, hogy minden esetben olyan embereket küldjenek ta­nulni, akik mint vezetők már eddigi munkájuk során is, meg- állták a helyüket, érdeklődést tanúsítanak az új ismeretek iránt, s a tanfolyam elvégzése után remény van arra, hogy te­vékenységük még több hasznot hajt egy-egy közös gazdaságnak. A termelőszövetkezetek javasla­taikat a megyei tanácsokhoz to­vábbítják, mert a tanfolyamok létszámának betöltéséről a me­gyei tanácsok végrehajtó bizott­ságai gondoskodnak. INTÉZKEDIK a miniszteri utasítás a tanfolyamokon részt­vevő szövetkezeti vezetők díja­zásáról, illetve a tanfolyam költségeinek fedezéséről is. Így például az alapfokú képzésben résztvevők a tanfolyamon való elhelyezésükért és ellátásukért nem fizetnek térítést sőt ellen­kezőleg: a tanfolyamtól kapnak keresettérítést. A közép- és fel­sőfokú képzésben résztvevő szö­vetkezeti vezetők a tanfolyamon való részvételükért kedvezmé­nyes térítést fizetnek, amely azonos az iskola diákotthonában elhelyezett tanulókra érvényes ellátási díjak összegével. Kétségtelen, hogy a tanfo­lyamra kerülő vezetők jövede­lemkiesésének pótlása a terme­lőszövetkezetekben oldható meg. Helyes tehát, ha egy-egy terme­lőszövetkezet vezetősége a tan­folyamra küldés határozatával együtt intézkedik az anyagiak HÁROM vallom! Párttagsági könyv. Sokszor ihletett már regény meg­írására, film készítésére. Hiszen jelentősége a világ minden kommunistája számára azonos:' a párthoz tartozás doku­mentuma. S ez nem kevesebbet jelent, mint igaz hittel val­lani, tűzön-vízen át szolgálni az eszmét, a párt politikáját, a dolgozó nép érdekeit; fenntartások nélkül vállalni és tel­jesíteni a szervezeti szabályzat előírta, megtisztelő köteles­ségeket. A mi pártunkban, u párt alapszervezeteiben december folya­mán sor kerül a tagsági könyvek kicserélésére. Lezajlottak már az ezzel kapcsolatos előkészületek, összeírások, amelyek jelentősége éppen a dokumentum eszmei tartalma miatt, ter­mészetszerűen több volt a pusztán szervezési feladatnál. Kü­lönböző vonatkozásaiban érintve, mégis a tagkönyvcsere igazi jelentőségéről vall ezúttal három kiskőrösi kommu­nista. BENYÖ PÁL, a Kalocsavidé- ki Fűszerpaprika- és Konzerv­ipari Vállalat „v Kiskőrösi Tele pének párttit kára: — Alapszer vezetünk a vi­szonylag kislét számúak köz tartozik, s min denkinek meg van a személy re szabott párt megbízatása. Ezért is döntői tünk úgy, hoy a cserével kap csolatos szerve zési feladatokat hatom: nem is volt könnyű po­litikai munka. De mivel engem kérdezett, hadd szóljak inkább arról, ami személy szerint fog­lalkoztat. Mert én reklamáltam az ösz- szeíráskor. Méghozzá a munkás- mozgalmi tevékenységem idejé­nek elismerése miatt. Igaz ugyan, hogy 1961-ben vettek fel tagje­löltnek, s egy évvel később al­kalmasnak találtak elvtársaim a párttagságra. De: már 19 ,t. óta tagja vagyok a szakszerve­zetnek és szívvel-lélekkel tevé­kenykedtem a kommunista ifjú­sági mozgalomban, atnely a pártba is ajánlott. Ma is a KISZ-munka segítése az egyik pártfeladatom. Ezért kérdeztem meg, miként lehetne a munkás- mozgalomban való részvétele­met a szakszervezeti, vagy a KISZ-tagságom keltével az új párttagsági könyvecskémben feltüntetni. Mert a mostaniban ez áll: „1962”. Pedig igazán büszke vagyok rá, hogy már jó­val korábban is megértettem a párt szavát és legjobb igyekeze­temmel szolgáltam és szolgálom célkitűzéseit. • KŐVÁGÓ VENDEL, BM- nyugdíjas, a községi pártalap­Kuti Pista bácsi ugyancsak régi párttag és szintén nehéz fizikai munkát végző elvtár­sunk. Neki el kellett monda­nunk, hogy nem fogadta egé­szen kommunistához méltó meg­értéssel, amikor a szeszfőzde karbantartása miatt a munkák átcsoportosítása vált szükséges­sé. S észrevételeztük, hogy párt­megbízatása teljesítésében — a rárt-propagandaanyag terjesz­tés segítésében — is nagyobb aktivitást várunk tőle. De meg kell hagyni, megértéssel fogad­ta az elvtársi intelmet. Becsü­lettel, törekvőn dolgozik, párt­megbízatása teljesítésének is szép része van benne, hogy a , , legutóbb kapott 600 forint érté- összekötjük személyre szólóan a kű Kossuth-kiadványból már pártszervezeti és a gazdasági csupán 70 forintot érő propa- munka értékelésével. Vezetősé- gandaanyag van a pártszerve- günk egyik tagjával, Csennák zet birtokában. János elvtárssal együtt végez- Mindent összevetve, bátran tűk a feladatot. állíthatom: Pártszervezeti mun­A Szervezeti Szabályzatban kánk felpezsdülésében — pél- előírt kötelességekből indultunk dául minden kommunista részt ki. Nevezetesen: miként mutat- vállalt a Petőfi Népe terjeszté- nak példát alapszervezetünk tag- sében — kamatozik a tagkönyv- jai a párt politikájának szolgá- cserével kapcsolatos összeírás latéban, milyen a gazdasági során folytatott elvtársi beszél- munkában való helytállásuk és getés, amely egy kicsit káder- így tovább. Köszönettel, elisme- munka is volt. réssel nyugtáztuk a példaadó * helytállást minden kommunistá- PÉTERVÁRI JÁNOSNÉ, a Kis- Szom amelv miatt nvusdfiha „ak, aki ecre rászolgált. S bi- körösi Vegyas«,.« Kiss gépész- JCUÄSK ÄST szervezet tagja: — ötven elv­; # társammaJ be­szélgettem ; tagkönyvcserét megelőző adat­összeíráskor. x Harmincukkal a pártházbar f ff Hl JL találkoztunk, folytattunk esz­mecserét, húsz­hoz — mer idős és gyen­gélkedő embe­rek —. szemé lyesen mentem el. Szerencsé­re kegyes volt hozzám az isiá­Üídonsáq: harsnyacsizma A Martfűi Tisza Cipőgyár újdonságokkal jelentkezik. Az országban elsőnek megkezdte a harisnyacsizma gyártását. A félcombig érő harisnyacsizma fejrésze bőrből készülj forma- talopal, szára nyúlós bőrből. A másik .,sláger’’ a hazai műbőr­lakkból készült esőcsizmácska lesz. „„ ——------gépész z ony, ahol szükség volt ra, elv- technikusa, rol is. Hiszen figyelembe kell i társi szóval figyelmeztettünk, pártbizalmi é- venni, hogy a továbbképzés nem | észrevételeztük a hiányosságo- a járási pártbi­kat is. zottság tagja: Hadd említsek csupán két pél- — Nálunk a dát. Molnár János elvtársunk- gazdaságsá­nak, akit a Nagy Október jubi- nyitás új rend leuma alkalmából Kiváló dolgo- szerének beve zó oklevéllel jutalmazott meg zetésével össze a gazdasági vezetés, csak gra- függésben, e túlélni tudtunk, ő 1947 óta tag- termelő műnk: ja a pártnak. A szállításnál jár- problémái je- műkísérőként nehéz fizikai lentették légin munkás. Bizony, szezonban sok- kább a beszél- szor napi kétszer nyolc órán át getési témát r is dolgozik. Kommunistához tagkönyvcsere illő példaadással. Tisztelettel, előkészületei megbecsüléssel veszik körül során. Sok én- munkatársai. és ellenérv hangzott el. S mond annyira egyéni, hanem inkább közösségi érdek; a jobban fel­készült vezető munkájának ké­sőbb majd az egész közös gaz­daság is hasznát látja. HAZÁNK mezőgazdaságában kereken 15 000 alap- és közép­fokú képzettséggel rendelkező üzemi irányító dolgozik. A ve­zetőképzés mostani új rendsze­re módot nyújt arra, hogy a következő években az ilyen me­zőgazdasági vezetők rendszeres továbbképzésben részesüljenek. H. L. Az ideiglenes szálláson szorongó családok érdekében Meg kell gyorsítani a belvízkárt szenvedett lakások újjáépítését Az 1965. és 1966. évi megyei belvízkárok 90 százaléka Kecs­keméten és Kiskunfélegyházán jelentkezett. E két városban az OTP megyei fiókja az újjáépí­tési költség meghitelezésén fe­lül, a beruházás — teljesen in­gyenes — lebonyolításával is segítségére sietett a károsul­taknak. Mindenekelőtt arra kér­tünk választ a takarékpénztár illetékeseitől, hogyan _ halad Kecskeméten és Félegyházán az építkezés, hiszen sok család rendkívül nehéz körülmények között, ideiglenes szálláson vár­ja a beköltözést. Kecskeméten, a méheslapo- si. illetve ki “kecskeméti város­részen, 64 kétszobás és 30 egy­szobás otthon épül az akció ke­retében. Ezek közül 32 kétszo­bás és 16 egyszobás lakást át is adtak az építő ktsz-ek. Nem egészen megnyugtató ütemben haladt azonban a hátralévő ott­honok építése. Kiskecskeméten a tompái Ve­gyes Ktsz-nék október 15-ig — már ez is póthatáridő volt! — át kellett volna adnia 16 lakást. Az OTP október 31-i felmérése szerint e házak ké­szültségi foka mindössze 78 szá­zalékos. Ha nem használja ki a kedvező időjárást a tompái ktsz és nem gyorsítja meg a munkát, az idén nem költöz­hetnek be a belvízkárosult családok új otthonukba. Nem sokkal jobban haladt az újjá­építéssel az elmúlt hónapokban a dabasi ktsz sem. A szerző­dés szerint 16 lakást kellene befejeznie december 3'1-ig. Ok­tóber végéig azonban a munká­nak mindössze 50 százalékát végezte el. Jó lenne, ha a tompaiak és a dabasiak példát vennének a Kecskeméti Építő Ktsz-ről, amely — bár kétségkívül előnyt jelentett számára, hogy helyben dolgozhat — 32 jó mi­nőségű lakást adott át határ­időre. Hasonlóan igyekezett a Jánoshalmi Építő Ktsz is: 16 lakást tető alá hozott határidő­re és a még hátralevő 14-et is elkészíti december 31-ig. Mi a helyzet Félegyházán? A Kálvária úti 16 „belvizes” 'akást már átadta a helybeli Építő Ktsz. Ezen kívül a Gi­zella utcai otthonok építésére is szerződést kötött, s az első ütemben készülő 32 lakásba rövidesen beköltözhetnek a tu­lajdonosok. A hátralevő ugyan­csak 32 lakás is tető alá kerül határidőre, azaz 1968. június 30-ra. Sajnos Félegyházán is baj van a „vendég” építőkkel, neveze­tesen a tiszakécskei ktsz-szel. A Bankfalunak nevezett város­részen 36 lakást kellene befe­jezniük 1968. június 30 ig a ti- szakécskeieknek, de úgy, hogy ezek közül 18 még az idén át­adásra kerüljön. Anyaghiány­ra hivatkozik a szövetkezet, s a kívántnál lassabban dolgo­zik. Az OTP megyei fiókja, a sa­lát beruházásban lebonyolított építkezéseken felül, hosszú lejáratú hitellel segíti azokat az árvízkárosultakat is, akik önállóan látnak hozzá ottho­nuk újjáénítéséhez. helyreállí­tásához. Tavaly és az idén mintegy 22 millió forint hitelt nvúitottak ilyen célra, s 141 ’"’'ás újjáépítése be is fedező­dött, b. n, , zony levesz a lábamról! Megtisztelő, és kedves párt­feladat volt. Egyrészt, mert va­lamennyi idős elvtársamnak .'őlesett, és mindenkor jólesik, ha megkeresik a pártból. Na­gyon hálásak a törődésért. A tagkönyvcsere szükségességét nem kellett magyarázni, hiszen már jóval korábban ők szorgal­mazták: .,Az idén betelik, idő­szerű a csere...” Annál in­kább előkerültek a régi emlé­kek. A 89 éves Laczkó Pali bácsi a hajdani nehéz cselédélet keserű élményei mellett szíve­sen időzött a felszabadulást kö­vető évekből való emlékeinél. Szinte megható, amilyen nagy becsben tartja, külön kis szek­rényben őrzi a párttagsági könyvét. És milyen büszkén mutatta, hogy ő még soha, egyetlen alkalommal sem ma­radt el a tagsági díjjal! Vagy Kovács János elvtárs­nak a rési időkre, például 1917- re való visszaemlékezései... A* ő számára a mostani tagkönyv­csere azért emlékezetes külön is, mert a megyei pártbizottság elismerte az immár 50 éves munkásmozgalmi múltját. És Gerspán néni, aki a szo­ciális otthon lakójaként egy­ben a párt tekintélyének őre, a párt politika iának lelkes agi­tátora is idős társai között. Mek­kora nagy szeretettel emlegette ezúttal is élete nagy élményét’ A Tanácsköztársaság idején ugyanis ápolónőként dolgozol' Budapesten, ahol alkalma nyí­lott találkozni beszélgetni Kun Béla elvtárssal. S ahogyan az már a meglel- tebb korú emberek között szó kás. persze hogy szóba kerül'"' a személyes gondok-bajok. Pó' dául nemegyszer a betegség i S mivel magam is hasonló ,,ci nőben” járok — vigasztaltuk egymást. Ez is jóleső. Ismételjem önmagam? Mee tisztelő, szép feladat volt a tac- kőnyvcserét előkészítő munká­ban való részvétel. Pcrny Irén

Next

/
Thumbnails
Contents