Petőfi Népe, 1967. november (22. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-15 / 270. szám
2. oldal 1961. november 15, szerda Tábornok a vesxteséglisíán Széles harci körzet Dák To-nál SAIGON—HANOI. A kambodzsai határ közelében fekvő stratégiai fontosságú fennsíkon. Dak To vidékén a harcok körzete kiszélesedett. Hétfőn este a szabadságharcosok heves támadást intéztek az amerikai 173. ejtőernyős brigád egységei ellen a Dák To-i amerikai támaszponttól 22 kilométernyire délnyugatra. Hírügynökségi jelentések szerint ezen a területen a majdnem áthatolhatatlan dzsungel a felszabadító hadsereg egységeinek helyzetét könnyíti meg. Az amerikai ejtőernyőseiknek hosszú órákra van szükségük ahhoz, hogy háromszáz méter hosszú ösvényt vágjanak a dzsungel kígyóktól és vörös- hangyáktól hemzsegő bokrai között. A Dák To-i harcokban, amelyekbe az amerikaiak bevetették a B—52-s óriásbombázókat is, mindkét fél súlyos veszteségeket szenved. Az amerikai légierőnek Észak- Vietnam feletti tevékenységét a rossz időjárás már közel két hete korlátozza. A VNA közlése szerint a múlt héten hat amerikai gépet lőttek le a VDK területe felett Washingtoni tájékozott köröket idézve jelenti kedden a UPI, hogy amerikai kormány- tisztviselők elhatározták rövi- debb bombázási szünetek beiktatását Vietnamban a karácsonyi és az újévi ünnepek alkalmából. de ez ,;nem ‘ érifítf'az Egyésült Államok alapvető politikáját,1 hanem csak emberiességi gesztus”. Egy amerikai helikopter, amely Bruno Hochmuth tábornokot, a demilitarizált övezet mentén harcoló amerikai tengerészgyalogosok parancsnokát szállította, a levegőben felrobbant és egy sekély vizű tóba zuhant. A tábornok és a kíséretében levő négy másik személy meghalt. Hochmuth gépe Hűéből szállt fel és Saigontól 650 kilométernyire északra zuhant le. A robbanás okát egyelőre nem tudják. Hírügynökségeik megjegyzése szerint ez az első amerikai tábornok, alá életét vesztette Vietnamban. WASHINGTON (MTI) Ellsworth Bunker, az USA saigoni nagykövete, aki jelenhasználni. Jellemző, hogy a veterán diplomata számára igen sok nyilvános programot írtak Holnap amséül as Arab Li^a Anglia a hónap végéig kivonul **:&$**:•• .iísj&írs.* A „Békét Vietnamnak!” elnevezésű japán bizottság a sajtó rendelkezésére bocsátotta annak a négy amerikai katonának a fényképét, akik az Intrepid repülőgép-anyahajéról Japánba szöktek, mert nem akartak harcolni Vietnamban. Balról fent: Alfred A. Linder, jobbról fent: John M. Barilla. Balról lent: Craig W. Anderson, jobbtól lent: Richard D. Bailey. (Rádiótelefoto — MTI Külföldi Képszolgálat.) téstételre Washingtonba érkezett, kedden egy tv-adásban azt hangoztatta, hogy megítélése szerint Vietnamban megnyugtatóan halad az amerikai tervek megvalósítása és jövőre a katonai és politikai eredmények „gyorsuló ütemben következnek be”. Bunker hasonló nyilatkozatot adott újságíróknak Johnson elnökkel folytatott hétfői tárgyalásai után is. Washingtoni politikai megfigyelők szerint a kormányzat Bunker útját mindenekelőtt propagandacélokra akarja kdNásáretben bamba robbant Arab partixántámadás TEL AVIV (MTI) Arab ellenállók kedden hajnalban megtámadtak egy izraeli katonai tábort a Jordán- folyó megszállt nyugati partvidékén, Hebron közelében. A partizánok géppuskával és páncélököllel nyitottak tüzet — közölte az izraeli hadsereg. A közlemény a tábor veszteségeiről nem közölt részleteket. Hat napon belül ez volt a második olyan partizántámadás, amelyet az AP-hírügynök- ség tudósítója „Vietcong-roha- mokkal” hasonlít össze. A kedd hajnali támadás nyomán átkutatták a szomszédos falvakat is, az arab osztagot azonban nem tudták megtalálni. Miközben a kutatás folyt, Názáretben bomba vetette szét az izraeli hadsereg egyik garázsát Bizalmas értekezletre készül a bonni külügyminisztérium PÁRIZS (MTI) Jól tájékozott diplomáciai forrásokból származó megbízható értesülés szerint december 4-én és 5-én bizalmas értekezletet tartanak Bonnban az NSZK külügyminisztériumában. Az értekezleten megvitatják a Német Szövetségi Köztársaság keleteurópai politikájának eddigi eredményeit. Értesülések szerint újra szorgalmazni kívánják a diplomáciai kapcsolatok felvételét azokkal a szocialista országokkal, amelyekkel, mint mondják, nincsenek területi vitáik, így Magyarországon kívül Bulgáriával és Jugoszláviával. Ezzel kapcsolatban az értekezleten ki akarják dolgozni további differenciált diplomáciai lépéseiket az egyes szocialista országok irányában. Az értekezletre Bonnba hazarendelik a szocialista országokban működő nyugatnémet diplomáciai és egyéb misszióvezetőket. elő. Bunker feladata az lesz, hogy a közvéleményt és különösen a törvényhozókat igyekezzék megnyugtatni az amerikai sikerekről szóló nyilatkozatokkal. Makkavi, a FLOSY főtitkára Kairóban több arab és szocialista ország nagykövetét tájékoztatta az adeni helyzetről. Bejelentette, hogy csütörtökön Bagdadba utazik az iraki vezetők tájékoztatására. Ezután, hasonló céllal, Kuwaitba és Algériába látogat. Közölte, hogy El Asznag, a FLOSY politikai bizottságának elnöke Damasz- kuszban megbeszélést folytatott Atasszi elnökkel és Asszad •szíriad hadügyminiszterrel. A kairói sajtó a dél-arábiai nemzeti szervezetek viszályával kapcsolatban kifejezi azt a reményét, hogy a liga dél-arábiai bizottsága megkísérli majd az ellentétek elsimítását. Az Arab Liga közölte, hogy a dél-arábiai bizottság csütörtökön összeül a véres adeni események megvitatására. A bizottságnak az EAK, Szaúd-Ará- bia, Jemen, Kuwait és Tunézia a tagja. Mint jelentettük, a FLOSY kérte az Arab Ligát, hogy az adeni események ügyében tartson rendkívüli ülést. A FLOSY emlékiratában rámutatott a súlyos incidenseket okozó NLF felelősségére. Az NLF emlékirata viszont a FLOSY-ra hárítja a felelősséget a két szervezet tárgyalásainak megszakadásáért. Kahtan el-Szabi, az NLF politikai bizottságának tagja felkereste Szajed Nofalt, a liga főtitkárhelyettesét és kifejtette szervezetének áláspontját. Majd hétfőn este Kairóban sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy az NLF ellenőrzi egész Dél-Arábiát és a szövetségi hadsereg háromnegyed részét. Ismertette az NLF nyilatkozatát, amely szerint ez a szervezet tartja magát a dél-arábiai nép egyetlen jogos képviselőjének. LONDON. (MTI) George Brown külügyminiszter kedden az alsóházban bejelentette, hogy Anglia és az adeni Nemzeti Felszabadítási Front (NLF) küldöttsége november 20-án — „vagy e naphoz közei eső más időpontban” Genfben hivatalos tárgyalásokat kezd. Az angol küldöttséget lord Shackleton tárca nélküli miniszter vezeti. Dél-Ará- bia függetlenné válását és a brit csapatok teljes kivonulásának befejezését november 30-ra tűzték ki. Hozzáfűzte, hogy ha a tárgyalások november 30-ig nem vezetnének eredményre, semmi akadálya annak, hogy úgy folytassák őket. ahogyan független országok között a tárgyalások folyni szoktak. Kormányválság Peruban LIMA (MTI) Peruban kormányválság robbant ki, miután Belaunde elnök népi akciópártja egy időközi választáson súlyos vereséget szenvedett. A kormánypárt veresége nyomán a kisebbségi koalíciós partner; a perui kereszténydemokrata párt bejelentette, hogy kivonul a kormányból. A perui kormány a koalíciós partner kiválása után az alsóházban 132 mandátum közül mindössze 34-et ellenőriz. Ismét egyperces A genfi leszerelési értekezlet kedden mindössze 68 másodperces ülést tartott. A résztvevők egyike sem jelentkezett szólásra. A szovjet és az amerikai küldött sem nyilatkozott az atomsorompó-szerződés j elenlegi állásáról, habár az ülés megkezdése előtt 10 perces magán- beszélgetést folytattak. A keddi egyperces ülés az eddigi három legrövidebb ülés közé tartozik. A bonni kormány által oly sokat hangoztatott új keleti politika szólamai nem hatnak kellőképpen az NSZK közvéleményére. Sem azokra, akik a szólamok hívei, sem azokra, akik készpénznek veszik. Több alkalommal nyílt volna lehetőség arra, hogy Bonn tettekkel igazolja, valóban híve az enyhülésnek, és a maga részéről eleget is tesz az ebből rá háruló kötelezettségeknek. Még szélesebb skálán mozgó problematika az atomstop szerződés megkötése. Az előzetes, szovjet és amerikai párhuzamos tervezet elfogadásának fő gátja azonban az NSZK magatartása, amelyről épp a minap mondotta el ismét Roscsin, a szovjet megbízott, Genfben: „Az a fő nehézség, hogy az NSZK befolyásos körei mindenképpen igyekeznek megakadályozni e cikkely (az a bizonyos harmadik. az ellenőrzéssel foglalkozó) elfogadását, és ezzel megtorpedózni az atomsorompó szerződés egészét. Bonn-nak ez a magatartása feltétlenül óvatosságra int és felveti a kérdést, melyek tulajdonképpen Nyugat-Német- erszág igazi céljai és szándékai az atomfegyverek további terjedésének megakadályozása ügyében.” A kérdés természetszerűleg függ össze a kelet—nyugati enyhülés problémájával. Ha az atomstop elősegítése ügyében fáradozna az NSZK és nem ellenében, az feltétlenül alátámasztaná szavait e kapcsolatok felvétele tárgyában. Ám Bonn a k^let—nyugati kapcsolatokkal úgy van, hogy ezt is szeretné otthonos szövetsége, a NATO keretein belül megoldani. Willy Brandt külügyminiszter legutóbKiesinger „új pártja” bi párizsi tárgyalásain is szóba hozta az úgynevezett Hearmel- fervet, amely azt irányozza elő, hogy az Atlanti Szövetség tagállamai hogyan valósítsák meg közösen a kelet-európai államokkal az együttműködést, hangolják össze ez irányú lépéseiket. A francia fél elutasította e tervet, minthogy véleménye szerint az európai államoknak maguknak, és nem amerikai segédlettel — amit a NATO fedőnév jelent — kell kialakítaniuk viszonyukat a szocialista országokkal. Éppen a francia politika mutatja, hogy e kapcsolatok kialakításához nem szükséges fedőszerv. sőt a nyílt, őszinte és egyedi forma csak használ. Bonni „nem akarások” közben a nyugatnémet közvélemény folyamatosan tapasztalhatja az NDK növekvő készségét a két Németország közötti viszony normalizálásának útján. Sokasodnak a berlini vezetők nyílt levelei Kiesingerék asztalán. Egyoldalú a próbálkozás, pedig a kelet—nyugati együttműködés kiterjesztésének legjobb nyitánya volna bonni részről e legkézenfekvőbb kapcsolatok normalizálása, megteremtése. Kivédeni — mégis ez jellemzi Kiesingerék „hozzáállását” a berlini kapcsolatokhoz. Ezért hozta létre „új pártját” — az elismerési pártot a kancellár. Azokat, akik sürgették a Stoph- levél érdemi megválaszolását, egyszerűen kinevezte ^elismerési párt”-nak. Tudta, mit ér el ezzel. A nyugatnémet politikában vörös posztó annak említése is, hogy végre el kell ismerni a tényleges európai határokat, elsősorban az Odera— Neisse-határt, ennek kapcsán tudomásul venni az NDK létét. A hivatalos propaganda nyomán á nyugatnémet közvélemény egy része ugyancsak úgy véli, hogy ez az „engedmény’' egyenlő lenne valamiképpen a „nemzet” sírjával. A józan és világosan gondolkodó rétegek azonban tudják, hogy a s,nemzetet” nem egyedül jelentik a nyugatiak és tisztában vannak az egyedüli képviselet elvének tarthatatlanságával. Az évek óta folyó hivatalos propagandakampány következtében egyértelmű a megbélyegzéssel mégis, ha egy csoportra ráhúzzák az „elismerési párt” cégért. Lett is belőle Bonnban olyan tiltakozás, hogy Kiesingernek a Bundestagban kellett visszakoznia, mondván, bogy nem a parlamenti csoportokra, vagy személyiségekre értette az elnevezést, hanem inkább bizonyos publicistákra és sajtóorgánumokra. Ez a cécó pedig nemcsak a józan nyugatnémet közvéleményt, hanem a világét is meggyőzhette arról, hogy Kiesinger az enyhülést csak szavakban óhajtja szorgalmazni — továbbra is. Brandt külügyminiszter — aki egyben a szocialisták vezére is — legutóbbi sajtóértekezlete pedig nem sejteti, hogy a közeljövőben a koalíciós partner megfelelő nyomást gyakorolna a bonni vezetésre. De facto semmiképpen, legfeljebb de jure. Brandt ugyanis többek között azt mondotta el, hogy az NDK elismerését csak de jure- aiapon tudja elképzelni a maga részéről. B. K.