Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-13 / 242. szám

httWó a Műkertben Párizsi vendégszereplése után három hónapra hazánkba ér­kezett ' és Kecskemétre is ellá­togatott a Román Nagycirkusz harminchat tagú fiatal társula­ta. Műsorukat a műfaj kiala­kult hagyományai szerint^ állí­tották össze. Pergő zsonglőrszá­mok, Gegea Minu zeneparódiá­ja, kedves kutyarevü, artista- és erőmutatványok váltják egy­mást, s közben jókedvűen mu­lattat a két örök bohócfigura: a flegmatikus Boni és elválaszt­hatatlan társa, a mindig balul kezdeményező Sache. Izgalmas kupolaszámmal mutatkozik be a két Banea levegőakrobata, és perzsszámával a Stanescu pá­ros. Kilenc pompás, ám alat­tomosan figyelő, s eltérő ösztö- nű oroszlánt és párducot irá­nyít együtt lenyűgöző bizton­sággal Lidia Jiga idomámő. akit ilyen együttes idomító számmal csak Amerikában elő­zött meg valaki. Végeredményben, két és fél órás színvonalas cirkuszműsort produkáltak a román vendég- művészek. Baráti segítség Kecskeméten a Cifrapalota mellett szovjet katonák bonta­nak több régi földszintes épüle­tet. Serényen emelgetik csáká­nyaikat, hogy úgy mondjam ég a kezük alatt a munka. Egy te­hergépkocsijuk pedig a törme­léket hordja, az épségben ma­radt téglákat pedig külön táro­lóhelyre viszi. Szkirgyin Grigorij főhadnagy, a munka irányítója elmondta, hogy tulajdonképpen szívessé­get viszonoznak. A Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat — mely­nek a munkát végzik — több­ször segített a, Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok­nak épületjavításnál. Az SZMT-székház melletti földszintes, régi házak helyén épül fel az Ingatlankezelő Vál­lalat és a Beruházási Bank me­gyei fiókjának irodaháza. Ily módon a város központjának erre a részére is modern épület kerül. Csibrány Pál, az IKV műszaki vezetője arról tájékoz­tatott, hogy még az idén elkez­dik az irodaház alapozását. A szovjet katonák segítsége pedig éppen a legjobbkor jött, ugyan­is a bontáshoz nem tudtak vol­na munkásokat elvonni a város más részein folyó tatarozások­ról. Megjelent a Jelenkor októberi száma A pécsi egyetem 600 éves ju­bileuma alkalmával a folyóirat is tiszteleg az évfordulón. A szépprózai anyagban olvas­hatjuk örsi Ferenc Jus ultimae noctis (Az utolsó éjszaka joga) című drámai művének első ré­szét. Egyetemi éveire emlékezik vissza Csorba Győző, Takáts Gyula, Várkonyi Nándor, Halla- ma Erzsébet, dr. Donhoffer Szi­lárd munkásságáról írt ripor­tot; Tüskés Tibor Pécsi válto­zatok című több részes írása kapcsolódik az egyetemi évfor­dulóhoz. A 'szépprózai rovatban Bertha Bulcsú szerepel új no­vellájával Ejnye, Ábel címmel; ugyancsak ebben a rovatban ol­vashatjuk Tímár György; Tár­sulati vacsora című kitűnő sza­tíráját. A tanulmányok közül különös érdeklődésre tarthat számot Ko­lozsvári Grandpierre Emil esz- széje és Bajomi Lázár Endre Francia krónikája. A lírai művek sorában töb­bek között Arató Károly, Or­bán Ottó, Rákos Sándor és Ró­nay György verseit olvashatjuk. A mű mellékletben Ferenczy Károly, Réti István és Bene Géza alkotásai szerepelnek. Norvég szakszervezeti küldöttség megyénkben A norvég mezőgazdasági és erdészeti szakszer­vezet négytagú küldöttsége érkezik ma délután Kecskemétre. A delegáció állami, mezőgazdasági üzemeink dolgozóinak munkakörülményeit, szo­ciális ellátottságát tanulmányozza megyénkben. Az északi vendégek holnap egy gépjavító állo­másra látogatnak, vasárnap Baján, a szakszer­vezeti nap nagygyűlésén és rendezvényein vesz­nek részt, hétfőn pedig a Hosszúhegyi Állami Gazdaság szőlő- és gyümölcstelepét keresik fel és innen utaznak tovább Szekszárdira, N A P T A B 1967. október 13, péntek Névnap: Kálmán, Ede Napkelte: 5 óra 59 perc. Napnyugta: 17 óra 01 perc. — Érdekes TIT-ren­d ez vények. Magyaror­szág idegenforgalmi földrajzáról hangzik el előadás hétfőn este a TIT megvei szerveze­tének földrajzi és ide­genforgalmi szabad- egyetemén Kecskemé­ten a Móricz Zsigmond utcai klubban. Ugyan­itt kedden, október 17-én délután megkez­dődik a biológiai elő­adássorozat. Az első élőadást ,.Az élet ki­alakulása — a mo­dern biokémiai isme­retek tükrében” cím­mel tartják. — A fogyasztók megkárosítása miatt 500 forintra bírságol­ták Simon Gábor or­das! lakost, a helyi földművesszövetkezeti italbolt csaposát. 600 forintra pedig Paza- rev József fajszi és Jagicza István dusno- ki italboltvezetőt. — Községi kertésze­tet hoztak létre Duna- patajon a Szelidi-tó környékének megfele­lő parkosítása céljából. A jövő évtől kezdve ez a kertészet neveli az üdülőhely parkosí­tásához szükséges vi­rágokat — A BAJAI Türr István Múzeumban az új szerzemények kiál­lítását „A Szovjetunió 50 éve” című tablóki­állítás váltja fel októ­ber 20-án. Ugyanakkor szovjet bélyegkiállítást is bemutat a múzeum. — Ellopta Ívócimborája pénzét Tari Ferenc 26 eves csólyospálosi lakos. Tari Balogh Péterrel együtt iszogatott és ami­kor hazafelé tartottak, Balogh a sok italtól ösz- szeesett. Tari 1200 forin­tot emelt ki a zsebéből, a magatehetetlen embert pedig sorsára hagyta. Ta­ri a rendőrségen beismer­te tettét. A félegyházi já­rásbíróság a napokban megtartott tárgyaláson Ta­ri Ferencet 6 hónapi sza­badságvesztéssel sújtotta. — A BEA brit repü­lőtársaság egy Cornet típusú menetrendszerű repülőgépe Athénből Nicosiába tartva lezu­hant a török partok előtt fekvő Kastellori- zon sziget közelében. A gép 59 utassal és héttagú legénységével szerda este magyar idő szerint 22,45 óra­kor indult el London­ból. A görög polgári repülőtársaság egy szó­vivője Athénban csü­törtökön bejelentette, hogy Kastellorizon környékén a tenger felszínén úszó repülő­géproncsokat vettek észre. — Kerékpárokat és irattárcát lopott Pa- pacsek István bünte­tett előéletű bajai la­kos, aki állandó mun­kahellyel nem rendel­kezik. A bíróság köz­okirattal való vissza­élés és kétrendbeli lo­pás miatt jogerősen 10 hónapi szabadságvesz­tésre ítélte. A Kecskeméti Városi Járási Rendőrkapitányság kéri az ismeretlen gyárt­mányú FB 84 704. vázszá­mú kerékpár — melye* 1967. szeptember 8-án éj­jel a Hírős Étterem elől elloptak — tulajdonosát, tanúkihallgatás végett je­lentkezzen a rendőrkapi­tányságon. í— Többszőr megdézs­málta a dunapataji Üj Élet Tsz vagyonát magán- fuvarozó férjével együtt Németh Józsefné, a szö­vetkezet volt tagja. Ki­sebb mennyiségben szé­nát és fát loptak. A nyá­ron is engedély nélkül füvet kaszáltak a közös gazdaság dűlőútja men­tén, Dóba Sándor mezőőr azonban megakadályozta őket a lopásban. Erre Né­ni ethné vasvillával neki­támadt a közvagyon őré­nek, s bár súlyosabb tett- legességben a két férfi megakadályozta, arcul ütötte Dobát. Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a bíróság Németh Józsefnót nem jogerősen három hónapi szabadságvesztésre ítélte. •— Uruguay ban és Chilében szovjet ünne­pi filmheteteket ren­deztek. A bemutatott filmek a Hamlet és a Patyomkin cirkáló nagy sikert arattak. — Közel négy és fél ezer mázsa baromfit, és több mint 1 millió 800 ezer darab tojást vásároltak fel eddig a kecskeméti járás fmsz. felvásárlótelepei. — Hét ország mű­vészei adnak hangver­senyt az új zenei évad­ban Kecskeméten.. Bolgár, japán, szovjet, svájci és NDK-beli he­gedű. zongora- és gor­donkaművészeket vár a megyeszékhely ko­molyzenét kedvelő kö­zönsége. Az ifjúsági hangversenysorozatban fellép egy belga vokál kvartett és egy jugo­szláv kamarazene­kar is. — Kellemes hangu­latban töltötték a csi- kériai Idős emberek a helyi szervek által ren­dezett öregek napját. Étellel, itallal vendé­gelték meg őket, s ve­zetők, úttörők kíván­tak további jó egészsé­get az öregeknek. — Elromlott a kor­mányszerkezete a Kun- bábony Tsz Utos típu­sú munkagépének, s az Kunszentrrpklós hatá­rában az árokba bo­rult. magával rántva az utána akasztott pót­kocsit. A pótkocsin utazó négy személy könnyebben megsérült. ■» Nem tartotta be a követési távolságot a Solt és Kecskemét közötti úton Kiss Sándor, mart­fűi lakos. Emiatt motor- kerékpárjával nekiütkö­zött az előtte haladó, s már fékező tehergépko­csinak. A motorkerékpár pótutasa könnyebben megsérült. q itqp +4VMQI2A — Ss ha az állást el­foglalom, a fizetésem év­ről évre emelkedni fog? — Ha elégedettek le­szünk a munkájával, ter­mészetesen igen. — Mindjárt tudtam, hogy valami turpisság van a dologban! — SZOVJET KÖL­TÉSZET címmel iro­dalmi estet rendeznek október 25-én a kecs­keméti művelődési házban. A műsorban két fővárosi előadó- művész: Keres Emil és Surányi Ibolya lépnek fel Épül a PX—15 búvárhajó Svájcban megkezd­ték a Jacques Piccard által tervezett PX—15 búvárhajó építését. Jacques Piccard — August Piccard neves svájci tudós fia — kü­lönös kirándulásra indul. 1968. tavaszán öt társával egy her­metikusan elzárt acél­gömbbe száll Kalifor­nia partjainál és át­engedve a furcsa köz­lekedési eszközt az elemek kénye-kedvé- nek, a Golf-áramlatra bízza magát. A jár­mű 100—200 méter mélységben halad, és a számítások szerint hat héttel később Üi- Skócia partjainál köt ki. 300 éve, 1667-ben Ma­gyarországon született Jan Kupeczky festőművész. Atyja, a csehországi hu­szita üldözések elől ide­menekült takács, fiát is a szövőszék mellé fogta. Jan 15 éves korában meg­szökött a szülői háztól. Festői tanulmányait Becs­ben, majd Rómában vé­gezte. 22 esztendei római tartózkodás után neves, elismert művészként tért vissza Béosbe, ahol az Ud­vari körök kedvelt arc­képfestője lett, azonban huszita vallási meggyőző­dése miatt távoznia kel­lett. Nümbergben telepe­dett le és out élt 1740-ben bekövetkezett haláláig. — Sok képet festett utazásai közben Lipcsében, Prágá­ban, Karlsbadban és más helyeken is. Festett élet­képeket, de életműve túl­nyomórészben biztos rajz- készségre valló, tárgyila­gosan jellemző arcképe­ket foglal magába. Erőtel­jes színezésükön az olasz mestereken kívül legin­kább Rembrandt hatása érvényesül. Számos képe van a magyar múzeumok­ban, de sok képe a nürn­bergi, prágai, firenzei, versaillesi, New York-i és néhány más olasz- és németországi képtár fa­lain függ. Időjárás Várható időjárás péntek estig: kevés fel­hő, eső nélkül. Meg­élénkülő délkeleti, déli szél. Sokfelé reggeli köd. Az évszakhoz ké­pest meleg marad az idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet pénteken 20— 25 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: október 11-én a középhőmérséklet 13,5, (az 50 éves átlag 12), a legmagasabb hőmérsék­let 19,3 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 4. Október 12-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 13,2, a délután 1 órakor mért hőmérséklet 17,6. a legalacsonyabb hőmérsék­let 12,4 Celsius-fok. Utolsó forduló Az ordasi Úttörő Tsz 70 holdas silókukorica földjéről az utolsó fordulóval érkezett meg So- vák József traktoros. Az idén megkétszereződött a tsz szarvasmarha-állo­mánya, így aztán a silódombot is meg kellett duplázni. Mészáros István már 650—700 köbméter silót tapodtatott le lánctalpas gépével ebben az évben. Közgazdasági bizottságot alakítottak A napokban megtartotta má­sodik küldöttgyűlését Kiskun­halason a Kiskunsági Termelő^ szövetkezetek Területi Szövetsé­ge. Ez alkalommal, az alakulás­kor megszervezett négy mellé, új bizottságot hoztak létre, mely a piackutatás, az áruelhelyezés, a szerződéskötés gondjait lesz hivatva magára vállalni. E 'köz- gazdasági bizottság élére dr. Tüske Lászlót, a kiskunhalasi Szabadság Tsz elnökét válasz­tották meg. A küldöttgyűlés ha­tározott még a függetlenített al­kalmazottak státuszával és a műtrágyabeszerzéssel kapcsola­tos kérdésekről. A tanácskozá­son megjelent Oláh György, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese is. Több ólomra van szükség! A hétköznapi életben egyre ritkábban találkozunk ólommal, a műanyagok, valamint egyéb anyagféleségek terjedése kö­vetkeztében a technika sok te­rületéről is kiszorult. Ebből ar­ra kellene következtetnünk, hogy a világ ólomfogyasztása évről évre csökken, ám a sta­tisztikai adatok ennek éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak. A gépkocsigyártásban (akkumulá­torok, csapágyak) és a kábel- gyártásban ugyanis még ma sem nélkülözhető e nehézfém, márpedig mindkét iparág ro­hamosan fejlődik. Sőt, a jövő­ben az ólomfelhasználás még további növekedésével kell szá­molni, hiszen az atomerőmű­vekben egyelőre pótolhatatlan szerepet tölt be. Egyre inkább előtérbe kerülnek a villamos meghajtású gépkocsik is, ame­lyek ma még ólomakkumuláto­rokból merítik az energiát. Rendőrségi krónika Halálos és súlyos közúti balesetek Az ittas vezetés, a közlekedési szabályok megszegése ismét tra­gikus közlekedési szerencsétlen­ségekhez vezetett. Két nap alatt hat baleset történt a megye köz­útjain, amelyből egy emberáldo­zatot is követelt. Szerdán, a késő délutáni órák­ban Bócsa határában részegen közlekedett motorkerékpárjával Mártinké Mihály, 25 éves kis­kőrösi lakos. Valószínű ittas ál­lapota miatt, áttért az úttest bal oldalára, ahol nekiütközött egy személygépkocsinak. Martinkó Mihályt súlyos, életveszéyes sé­rüléssel, eszméletlen állapotban szállították a kórházba. Az or­vosi jelentések szerint a motor-, kerékpáros állapota válságos. A két járműben több mint hatezer forint anyagi kár keletkezett. Ágasegyháza belterületén Far­kas János, ágasegyházi lakos motorkerékpárjával úgy kanya­rodott el, hogy a szemben jövő motorkerékpárosnak nem adta meg az elsőbbséget. A két jár­mű összeütközött, s vezetőik a földre zuhantak. Szerencsére mindketten könnyebben sérültek meg. Tragikus baleset történt Kecs­kemét határában-is. Ifjú Szabad­kai Pál, a csongrádi Tisza Tsz gépkocsivezetője a rábízott te­hergépkocsival elütötte a vele azonos irányban, az úttest szé­lén kerékpározó Mészáros Ist­ván, 46 éves kecskeméti lakost. Mészáros István olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Valamennyi baleset ügyében a rendőrség még foly­tatja a vizsgálatot. G. G. PETŐFI NEPE - A Magvar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál - Kiad vállalat — Felelői kiadó: Mezei István igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanáesház. Szerkesztőség) telefonközpont: 26-19. 25-1* Szerkesztő bizottság: 10-38 — K srabadsá.t tér I/a. Telefon: 17-08. — Terjeszti a Magyar Posta - Előfizethető: a helyi postahivataloknál és Kézbesítőknél. Előfizetési df- egy hónapra; iS,— Kecske t t Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: U-05. — Index; ü ÖCS. a Bács megye) uapktadú — Kiadóhivatal: formt. —

Next

/
Thumbnails
Contents