Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-12 / 241. szám

Í96T október 12, «sBtfirtfik 5. oldaJ Veisek, száz szólamra A Ruházati ütsz szerény kul­túrtermében ülök és hallgatom a szöveget, amelynek címe: Vers, négy szólamra. Juhász Ferenc írta és a kecskeméti Szövetkezeti Bizottság Orfeusz Irodalmi Színpada készül vele Borkics Péter, az együttes tit­kára. A címképen: Próbál az »Or­feusz”. a következő viadalra. A har­minc fiatal erősen reménykedik abban, hogy nem eredménytele­nül. Két éve, amióta elkezdték a munkát, szereplésüket szám­talan siker kísérte. Budapest, Debrecen, Szeged, Kapuvár, Kis­kunhalas. Az ország szinte min­den részén megismerték a ne­vüket. Most csupán próba van. Szi­gorú rendben együtt a kollektí­va. Jelképesen a lélegzetet is hallani, amikor végre eljön a pillanat: lehet kezdeni. Rend, fegyelem, önkéntes persze, de vasból való — csak így lehet nekifogni, csak így lehet dia­dalra vinni... Csupa húsz-huszomkét éves fiatal. Szövetkezeti dolgozók, vagy azok gyermeked, rokonai. Itt ül Marozsi Judit, az együt­tes isólistája, akinek hangja hasonlatos a tengeri csiga zú­gásához, számos versmondó ver­seny győztese, a versek — és az irodalom — szerelmese. Aztán Bogdán Lajos, aki a volán mel­lől jár el a próbákra tanulókora óta, immár hatodik esztendeje. Aztán Benkő Irén gépírómé, meg Borkics Péter, az együttes tit­kára. Vagy Kalán Erzsébet, meg Molnár Annuska. Fel lehetne sorolni mind a harmincat Meg­érdemelnék. Folyik a próba, zúg-hömpö- lyög a vers. Lapozgatom az együttes továbbképzési tervét. Mert az is van. Meg alapsza­bály is, nem is tessék-lássék, hanem jogok és kötelességek szigorú körülhatározása. És mégis: gyarapodik az együttes, jönnek, jelentkeznek új tagok, önként, a szép iránti lelkese­désből. Szóval: lapozgatom a tervet. Ilyeneket olvasok benne: Nagy László költészete. Idealizmus és vallás. Ady Endre szerelmei. Az egzisztencializmus. A kor­szerű ízlés. Hemingway: Az öreg halász. Munka és boldog­ság. A futurizmus. Beszédtech­nikái előadás. Az irodalmi szín­pad tagjai által írt versek meg­vitatása. Közös színházlátogatás után az előadás megvitatása. És még sok más téma. Ennél dúsább ismeretterjdfez- tést nem kívánhat magának az együttes. És az anyagiak? Mert az sem lényegtelen. A sok utazás, a versekre, bemutatókra való fel­készülés pénzbe kerül, nem is kevésbe. Nos, a Kecskeméti Szövetkezeti Bizottság áldozat- készségéről tanúskodik, hogy vállalja az együttes fenntartását, sőt fejlesztését is. Orfeusz — ez a név kötelez. A névadó ugyanis egy vándor­díj, Mészáros Mihály szobrász­művész hasonló nevű alkotása, amelyet debreceni szereplésé­vel nyert el az együttes — egy esztendőre. Vagy lehet hogy többre is? Hogy így legyen, az­ért folyik most a próba, a fel­készülés. Hamarosan újra szín­padra lépnek, ismét Debrecen­ben, a szövetkezeti irodalmi színpadok országos vetélkedő­jén. Az Orfeusz — reméljük Kecskeméten marad. Balogh József Ülést tartott a jubileumi év előkészítő bizottsága Megtartotta első ülését a 600 éves Kecskemét jubileumi ün­nepségeit előkészítő bizottság. A tanácskozáson részt vett Új­vári Lajos vb-elnökhelyettes is, aki ismertette a tanácsülés ha­tározatát és a jubileumi év ese­ményeit szervező intéző bizott­ság elgondolásait. Ezután Krajcsovszki József, művelődésügyi osztályvezető, a kulturális bizottság elnöke és Heltai Nándor, a bizottság tit­kára részletesen ismertette a jövő évre tervezett kulturális eseményeket Ezt a bizottsági ta­gok javaslatai kiegészítették, s elkészült az ünnepi év tartal­mas, gazdag programja, amiből ízelítőnek álljon itt néhány pél­da: országos dalostalálkozó, nemzetközi bélyegkiállítás, a ké­szülő Lenin-szobor felavatása, megyei bábfesztivál, ének-zenei iskolák fesztiválja, a Katona Jó­zsef Emlékmúzeum felavatása, „Ki tud többet Kecskemétről” című vetélkedő, országos nép­zenei találkozó. A fentieken kí­vül még jó néhány országos rendezvényre kerül sor 1968-ban Kecskeméten. V. M. rés történetét így írta le a no- vouzenszki kommunista zászló­alj egyik derék magyar vörös­vitéze, a Moszkvában megjele­nő magyar nyelvű forradalmi lapban, a Szociális Forradalom­ban: „Wienermann elvtárs..': vitt magával egy páncélos teherau­tót, amelyen egy gépfegyver volt a bataillonunkból és egy könnyű autót, amelyen szintén egy gépfegyver volt. Célnak volt kitűzve... a kozákok teljes megsemmisítése. A várostól hat versztre eső majorban voltak a kozákok előőrsei. Ezeket hirtelen rajta­ütéssel lekapták a körmükről, és ... minden oldalról megkö­zelítették a falut. A kozákok éppen ebédnél ültek, és igazán nem sejtették, hogy milyen meglepetést készítettek elő a ré­szükre a mieink. Az autókról megkezdték a tüzelést; a kozá­kok fejüket vesztve rohantak az ágyúkhoz, de a lovakat be­fogni csak az egyikbe sikerült. Wienermann ezeket is kilőtte gépfegyverével. A kozákok, lát­va, hogy minden veszve van, az egyetlen szabad úton próbál­tak menekülni, de az csak ke­vésnek sikerült az ott levő 600 főnyi csapatból. A többiek gép­fegyvereink tüzétől nagyrészt elestek, vagy a tizenöt fogoly­nak kivételével, akiket elhoz­tunk magunkkal, a falut körül­fogó vízbe szaladtak, és ott vesztek el. A hadizsákmány egy 12 cm-es tarack sok muní­cióval. Azonkívül három gép­fegyver, nagyon sök fegyver, kard, telefonfelszerelós és min­denféle más hadianyag... Ha­zatérésünk után viharos ün­neplésben részesítették a győz­teseket, különösen Wienermann elvtársat, aki ezzel a kis ka­landdal még jobban öregbítette bataillonunk jó nevét.. .* Amikor Wienermann mind a 16 sértetlen emberével vissza­tért a rajtaütésről — két teher­autójuk magasan megrakva zsákmányolt fegyverekkel — bement a parancsnoki irodá­ba, letette a sapkáját, amelyet ötágú vöröscsillag díszített, meg- pödörte bajuszát, s csak annyit mondott: — Hű, de éhes vagyok! Nem volt nap, hogy a hadosz­tályparancsnok személyesen ne indult volna harcba. Az a hír járta róla, hogy sebezhetetlen. Október 15-én maga indult egy kicsiny különítmény élén, hogy felderítse a kozákok állá­sait. Erről a vállalkozásról töb­bé nem tért vissza Taborka faluban váratlanul kozák gya­logsággal találkoztak. Már majdnem kijutottak a faluból, amikor a kozák lakosság rájuk tört. Néhány kalmük harcos, aki Wienermann egységében volt, már-már megadta magát. Wienermann pisztolyt rántott, s a kalmükök mégis harcoltak. Wienermann a tokjába dugta lőfegyverét, magasra emelte kardját. Mint mindig, most is legelői vágtatott. Sikerült is győzelemre vezetni kicsiny csa­patát a túlerő ellen. A harc hevében a katonák észre sem vették, mikor hanyatlott földre nyergéből parancsnokuk. Csak az ütközet után találták meg holtan. Egy homlokát végigsze­lő kardvágás végzett vele. A szomszéd faluban, Szavin- kán ravatalozták fel, ahol zo­kogva búcsúztak tőle a kör­nyékbeli parasztok. Aztán Sza- rátovba szállították holttestét. Itt az egykori hadifogoly bolse­vik harcosok búcsúztak tőle. Az utolsó végtisztességre Moszkvá­ban, a Drezda Szálló előtt ke­rült sor. Ebben a szállodában székelt a nemzetközi hadifo­goly mozgalom magyar cso­portjának vezetősége. Innen kí­sérték utolsó útjára a. Hodinka mezején levő forradalmi teme­tőbe, a vörös hősöket megillető pompával. Pintér István í Tátrán innen és túl Kedden reggel elindultunk az IBUSZ cseh—lengyel turistaút- jára, az úgynevezett Poprád— Krakkó külföldi társasutazásra: Néhány óra múlva már szinte zuhogtak ránk az események. Balassagyarmaton az utolsó hazai fekete és már rá is gör­dült a busz a „szlovák paradi­csomra”. Színes, virágos, jó le­vegőjű városok. Az üzletek két­nyelvű feliratokkal, az utcák, há­zak háromféle számozással. Rozsnyón ebéd, indulás tovább. A \ hegy-völgyes útvonal olyan káprázatos, amihez a Szász- Svájc hasonlítható. Vezetőnk, mintha már ismerője lenne útunknak, magabiztos, s utazá­sunk első percétől nekünk is szinte családfőnk, barátunk, szó­rakozásunkban, ismereteink gya­rapításában, élményeink megér­tésében lelkes társunk, segí­tőnk. Miként a második képen látható, ö megy elöl, vezeti tár­saságunkat a dobsinai jégbar­langhoz. B. A. ■ /•. i .o. J&. v'ííx &&&£&& Losoncon készfiit a kép. Mindenki szebb akar lenni. Érdekes látvány a barlangban. Ct a dobsinai jégbarlanghoz.

Next

/
Thumbnails
Contents