Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-04 / 234. szám

N A P T A B 1967. október 4. szerda Névnap: Ferenc Napkelte: 5 óra 46 perc Napnyugta: 17 óra ia perc — A KECSKEMÉTI városi művelődési ház gyermek képzőművé­szeti szakköre ismét megkezdte a foglalko­zásokat. A felsőtago­zatos általános iskolá­sok részére minden pénteken délelőtt 10— 12 óra között Goór Im­re festőművész tart el­méleti és gyakorlati órát. Ugyancsak ő fog­lalkozik a felnőttek képzőművészeti szak­körének tagjaival is minden hétfőn és pén­teken 18—20 óra kö­zött. Mindkét szakkör­be a fenti időben lehet jelentkezni. — Négy és fél millió forintot költenek az idén a kalocsai járás 15 községében az üt­és járdahálózat kor­szerűsítésére. Triticale a hajdúságban A búza—rozs keresz­tezéséből a Duna—Ti­sza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben előállított gabonafaj­tát, a triticalét har­madik esztendeje ter­mesztik kísérleti táb­lákon a hajdúsági ter­melőszövetkezetekben ben is. Az idén mint­egy 200 holdon került földbe a nagy termést adó gabona vetőmagja. Az előző évi tapaszta­latok szerint a vidék gyenge homoktalajain 3—5 mázsával ad több termést a triticale mint a rozs. Biztató ered­ménnyel folytatnak ta­karmányozási kísérle­teket is az új gabona­fajtával. Kilencszáz hold sző­lő fordult az idén ter­mőre a kiskunhalasi járás termelőszövetke­zeteiben. A tőkeállo­mány 60—70 százaléka hozott most termést — a többi pótlás, s így a következő évben fog „beállni.” Jövőre további 450 hold gyü­mölcsös és több mint 1200 hold újtelepítésű szőlő válik termővé a járás közös gazdasá­gaiban. Takarékos község Az „Ahány ház, annyi betétkönyv” mozgalom országos el­terjedésében kicsit magukénak is érzik a kezdeményezés dicső­ségét a vaskúti ak. 1954. januárjában fog­lalkozott a községi ta­nács a takarékossági mozgalom megindítá­sával, s a „Vas kúti mozgaloménak elne­vezett kezdeményezés azóta évről évre gaz­dagabban gyümölcsö­zik. Jól szemlélteti ezt a lakosság taka­rékbetét-állományának alakulása. Míg 1955. decemberében 1236 be­tétkönyvben 112 ezer forint volt elhelyezve, addig 1967. közepén 10 millió 791 ezer forin­tot őriz 1405 betét­könyv. — A kiskunfélegyhá­zi járás pedagógus szakszervezete október 19-én szakszervezeti napot tart, ahol a gaz­dasági mechanizmusról tartanak előadást. — Szabálytalanul előzött az 5-ös számú főútvonalon Aesimo- vics Radisa jugoszláv állampolgár személy- gépkocsijával, s ezért összeütközött egy lo­vas kocsival .Szeren­csére személyi sérülés nem történt, de az anyagj kár meghalad­ja az ezer forintot. Kis kutya, nagy kutya... Ellentétben a nótával, egyik-másik közülük úgy látszik, mégis hiába ugat: a helyi autóbusz- járatok némelyikén nincs joga utaznia. Többszörösen díjnyertes, idomított, nyolcéves német juhászkutyájával együtt ezzel a panasszal keresett fel bennünket a Csepel Autógyár egyik dolgozója. A 2-es buszvonal végállomásánál lakó rokonait akarta meglátogatni, az autóbusz veze­tője azonban a kutya szállítását, a fennálló ren­delkezésre hivatkozva, megtagadta. Utánaérdeklődtünk. Kiderült, hogy nyomozó-, vakvezető kutyát, sőt még ölebet is minden to­vábbi nélkül elfogadnak utasnak, a pompás kül­lemű, okos és szájkosárral ellátott Lord azonban kivétel... Miért? Taxin, távolsági autóbuszon — de a helyi járatok legtöbbjén is — zokszó nélkül szállítják viteldíj ellenében az ebeket. Pont a GA 36—38-ra nem érvényes ez a szabály? A megoldás csupán egy lehet: körültekintő, méltányos rendelkezés, nem kevésbé pedig ennek egységes és következetes alkalmazása! — jóba —1 — Teheránban meg­nyílt a nőgyógyász és szülész szakorvosok V. nemzetközi kongresz- szusa. A kongresszu­son 23 ország mintegy 300 orvosa vesz részt. A kongresszuson a gyermekbetegségek, a családhigiénia kérdév- seit, a gyermektelen- ség elhárítására hozan­dó intézkedéseket és más kérdéseket tár­gyalnak meg. — Korszerű, kétszin­tes áruházat építenek Kiskunhalason a Bács- Kiskun megyei Ruhá­zati Vállalat és a Bács megyei Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat közös beruházásával. Az új áruház a Lenin tér déli részén épül majd fel. — VÁLTOZÁS a te­levízió mai műsorá­ban: 15,48: Újpesti Dó­zsa—Spartak Tmava Közép-európai Kupa labdarúgó-mérkőzés II. félidejének közvetí­tése. 21,10: Út a végte­lenbe. 21,20: Vidám dalos fiúk. 22,05: Tv- híradó második kiadás. — Tíz mázsa gyöngy­batot termeltek a csi- kériai diákok, a poli­technikai órák kereté­ben megművelt föld­jükön. A napokban be­takarított terményt a földm űvesszö vetkezet­nek adják át, s a be­vételből jövőre ország­járó kirándulásokat szerveznek. Várható időjárás szerda estig: keleten is megnövekedő felhőzet, helyenként, elsősorban a Dunántúlon eső, zi­vatar. Mérsékelt szél. A nappali felmelege­dés kissé gyengül. Vár­ható legmagasabb nap­pali hőmérséklet szer­dán 17—22 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrome- teorológiai Obszervatóri­um jelenti: Október 2-án a középhőmérséklet 15,9 (az 50 évi átlag 14,4), leg­magasabb hőmérséklet 23,2 Celsius fok. A nap­sütéses órák száma 10. Október 3-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 12, a délután egy órakor mért hőmérséklet 25,7, legalacsonyabb hőmér­séklet 11,1 Celsius fok. Kerekeken járó ii&zieleídíj i. @JUifLafe& OCtcjJtemélm­A polgárháború legendáshírű lovasvezérének, Csapajevnek. életútjáról, készült, három év­tized múltán is döbbenetes ere­jű szovjet film címszereplője, Borisz Babocskin és A. M. Mjasz- nyikova, a női főszereplő, csü­törtökön Kecskemétre érkezik. A Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság és a városi tanács által tiszteletükre rendezett fogadás után részt vesznek az Árpád moziban a felújított film díszbemutatóján, majd a Művészíklubban tartan­dó ankéton. Ülésezett a megyei takarékossági albizottság A Hazafias Népfront megyei székházában tartott munkaérte­kezletet tegnap a megyei tanács pénzügyi és terv állandó bizott­ságának takarékossági albizott­sága. A megbeszélés napirendjén — a téma végrehajtó bizottsági ülésen való megvitatásának elő­készítése jegyében — a múlt évi iskolai takarékossági ver­seny értékelése és az újabb ver­seny meghirdetése szerepelt. Ezzel kapcsolatban főként azt a tényt méltatta elismeréssel a ta­karékossági albizottság, hogy a megye tanulóinak 80 százaléka vesz részt a takarékossági moz­galomban. A továbbiakban a vi- lágtákarékossági nap előkészü­leteiről tárgyalt az albizottság. Megkezdődött a vadászati idény A vadászati naptár szerint szeptember közepétől lehet fo­golyra, október 1-től fácánra, október 15-től pedig mezei nyúlra vadászni. A kedvező őszi időjárást kihasználva vasárnap már ropogtak a vadászfegyve­rek megyénk apróvadban gaz­dag területein. A vadászati idény várható eredményeiről és a vadállomány fejlődéséről érdeklődtünk Hor­váth Jánostól, a megyei tanács vadászati felügyelőjétől. — A vadállomány szaporula­téi még most, amikor a mező- gazdasági termékek egy része a földeken van, nehéz felbe­csülni. Annyit mindenesetre el­mondhatok, hogy az időjárás kedvezett a vadszaporulatnak. A megye vadászterületeiről eb­ben az idényben 25 ezer nyulat, 12 ezer fácánt és 7800 foglyot szándékozunk elejteni. A magyar apróvad keresett cikk a külföldi piacokon, a hat­vanas évek elejétől pedig egyre nagyobb az érdeklődés az élve befogott vadak iránt. A va­dásztársaságok mind több va­dászatra vonulnak ki puska nél­kül, hálókkal felszerelve; Ez ugyan nagyobb fáradságot kí­ván, de többszörös haszonnal fizet, mivel az élővadért a kül­földi megrendelők a lőtt vad­nak háromszorosát is megadják. A nagyobb bevételi lehetőség ösztönzően hat a vadásztársasá­gokra, különösen Kiskunfélegy­háza és Dunavecse tűnt ki ered­ményeivel. Ebben az évben a megyéből 9 ezer nyulat, 650 fá­cánt, és 3400 foglyot továbbíta­nak élve a külföldi megrende­lőkhöz. Az élővad befogására az előkészületek megtörténtek és a MAVAD átadta az elejtés­hez szükséges hálókat a vadász- társaságoknak. P. G. Kedd — reggel fél hét körül. Vöröses pára és por üli meg Kecskemét központját. Munká­ba igyekeznek az emberek, leg­többjük kerékpárral. Az Arany­homok Szálló előtt mint sima páncélú színes bogarak — sora­koznak az alvó személygépko­csik. A hotel mögötti útrészen ha- talmas kék teherautó fordul. Akkora, hogy maga a ponyva­sátras, duplakerekű pótkocsi el­foglalja az út szélességét. „Ren­des körülmények között” külö­nösebben nem figyelne rá az ember; teherautó — és kész. De ennek az oldalán teljes hosszá­ban fehér vászoncsík és rajta nagy piros betűkkel: „A Bor­sodi Vegyi Kombinát tisztelet­díja a legmagasabb gabona ter­mésátlagot — 32,9 q/kh-t elért termelőszövetkezetnek.” Hol jár ez itt, és hová tart? Vezetője — úgy lehet — az Aranyhomokban aludt, s most folytatja útját messzi, gabona­termő tájakra... De hátha a megyébe, nekünk hozott ajándé­kot? Akkor meg el ne szalajt- suk! Negyed perc, s már mint ismerősök beszélgetünk Szakái Lajossal, a kombinát gépkocsi- vezetőjével. Kerek arcú, kes­keny bajuszú fiatal férfi a pi­lóta. — Melyik az a boldog terme­lőszövetkezet, ahová ezt a kere­keken járó tiszteletdíjat viszi — intek a pótkocsira. — A vagonnyi műtrágyát? A szabadszállási Leninbe. Ma dél­előtt adjuk át. Ott lesz a vezér- igazgatónk, dr. Szántó István is. — Mi az ajándék története? — Az Országos Mezőgazda- sági Kiállításon nekünk is kiílön pavilonunk volt. Ügy tudom, hogy egy sajtótájékoztatón je­lentette be vezérigazgatónk, hogy üzemünk mivel lepi meg a legmagasabb gabonaátlagú tsz-t. — Mégis, mi indokolja köze­lebbről ezt a gesztust? — A mi műtrágyánkkal dol­goztak a szabadszállási Lenin Tsz-ben is. Gratulálunk a tsz-nek, amely ilyen szép termésátlagot hozott ki földjéből, de a kombinátnak is, az újszerű ötletért: a jó „reklám” megér egy vagon mű­trágyát. II. A telefonvonal túlsó végén Báli Ferenc elvtárs, a szabad- szállási Lenin Tsz elnöke, or­szággyűlési képviselő, — Milyen nagy esemény lesz ma önöknél Báli elvtárs? — Jön a televízió... Megné­zik a gazdaságot, a vetéseket, az új szerfás marhaistállót... Meg bizonyára a negatívumokat is, például a rossz utakat... Aztán lesz ez a műtrágyaát­adás ... — Már útban az ajándék, ma reggel Kecskeméten találkoz­tunk vele. Hány holdon érték el azt a nagy átlagot? — ötszáznegyvenen... A ho­zam értékelése és a borsodi kombinát műtrágyájából fel­használt mennyiség felmérése után illeti a mi szövetkezetün­ket a tiszteletdíj. Ennek külön érdekessége még, hogy míg a kiállítás díjainak odaítélésénél a tavalyi eredmények a mérv­adók, a kombinát feltételei kö­zött az idei termésátlag mér­téke szerepelt... Egyébként a nálunk kiszórt műtrágyameny- nyiség 54 százaléka a Borsodi Vegyi Kombinát terméke volt. — Szeretnénk szocialista szerző­dést is kötni a borsodi gyárral, s ebben többek között arról len­ne szó, hogy a mi tsz-ünk földjei alapul szolgálnának a műtrágyák hatékonysága rend­szeres vizsgálatához. Ehhez az ötlethez és a tiszte­letdíjhoz is csak további sike­reket kívánunk. Tóth István Új cipőbolt Kecskeméten Pénteken nyitotta meg a Bács megyei Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat Kecskeméten a Fővárosi Minőségi Cipőszalon modelljeit árusító üzletét. A bútorbolt kirakatában reklámo­zott modellek már a megnyitás napján sok vásárlót vonzottak. Az érdeklődők megtalálták szá­mításukat, hiszen 7 ezer pár cipő között válogathattak 30— 40 százalékkal olcsóbb áron. Az új üzlet eladói elmondták, hogy jelenlegi helyén a cipőbolt csak ideiglenesen működik. A válla­lat vezetői tervezik — a tanács támogatásával — egy korszerű cipőszalon létrehozását. Addig a jelenlegi körülmények között igyekeznek a vásárlók érdekeit szolgálni. A látogatásunk alkal­mával tapasztalt forgalom után ítélve a közönség máris meg­kedvelte az új üzletet, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a hétfői, első egész napos forgalmuk meghaladta a 30 ezer forintot. Vietnami műszakra készülnek a tiszakécskei Béke Tsz KISZ- fiataljai. A szüret idején egy napot dolgoznak a szőlőben és gyümölcsösben, aminek munka­díját a vietnami nép megsegí­tésére ajánlották fel. Rendőrségi krónika Halálos és életveszélyes közúti balesetek A nagy sebesség elérése a mai korszerű járműveken nem boszorkányság. Azonban a szá­guldó gépjármű felett az em- ben könnyen elveszti az ural­mát, amely nemegyszer az éle­tébe kerül. Elütötte a gyalogost, maga is megsérült Az 5-ös számú főútvonalon hétfőn, este 8 óra után Farkas Vincze Pál, kiskunfélegyházi lakos motorkerékpárjával el­ütötte az úttest jobb oldalán gya­logosan haladó Borzák Károly- né, városföldi lakost. A motor- kerékpáros a szerencsétlenség után az úttestre zuhant, s a jármű nagy sebessége következ­tében öt métert csúszott. Far­kas Vincze Pált életveszélyes, Borzák Károlynét súlyos sérü­lésekkel szállították a kórházba. A baleset ügyében a vizsgálat még folyik, ugyanis a motor- kerékpárosnál vezetőli igazol­ványt nem találtak. Mozgó járműre ne ugorjunk Hétfőn délelőtt súlyos közúti baleset történt Dunavecse belte­rületén. Tóth József 55 éves, dunavecsei lakos egy mozgásban levő vontató pótkocsijára akart felugrani, megcsúszott, s a ke­rekek alá esett. Tóth Józsefet életveszélyes sérüléssel, eszmé­letlen állapotban szállították a dunaújvárosi kórházba. Oszlopnak ütközött a motoros Kedden reggel, néhány perc­cel 8 óra után tragikus baleset történt a Baja és Bácsbokod közötti úton. Szabó János, 19 éves munkavezető az Alsóduna- völgyi Vízügyi Igazgatóság mo­torkerékpárjával Baja felé ha­ladt nagy sebességgel. Ennek tulajdonítható, hogy járművével letért az útpadkára, ahol egy távíróoszlopnak ütközött. Sza­bó János olyan súlyosan megsé­rült. hogy a helyszínen meghalt. G. G. PETŐFI NEPE — A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun me gyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál — Kladia a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. — Felelős ldadó: Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19, 25-16. Szerkesztő bizottság: 10-38 — Kiadóhivatal! Kecskemét. Szabadsát tér l/a. Telefoni 1.7-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dl- egy hónapra; 13.— forint. — ' * ~ Bács-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon; 11-85. - Index; 25 065.

Next

/
Thumbnails
Contents