Petőfi Népe, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-21 / 249. szám

1961. október 21, szombat S. oldal A Forradalom és a nagyvilág Fél éyszá- zad elég idő ahhoz, hogy lemérhes­sük: mit változott a “ világ attól, hogy a Szovjetunió — van. A világ persze, sok minden okból és sokfajta hatásra válto­zik. De azon, amit a technika, a tudomány, az emberiség tu­datosodása az utolsó ötven évben teremtett, felismerhetjük meg­különböztető bélyegét annak, ami a Szovjetunió hatására jött létre, ami azért, és csak azért történhetett így, mert a szocia­lizmus, a kommunizmus meg­valósításának kísérlet^ valóság­gá válik. A SZOVJETUNIÓ az egyetlen olyan ország — pontosabban születésétől kezdve a második világháborúig az egyetlen volt. amely egy eszme jegyében jött létre, egy korszerű, sok tekin­tetben korunk előtt járó, jövő­be mutató, de ötven esztendő viharaiban életképesnek, növe­kedésre késznek bizonyult esz­me jegyében. Az eszme, a kommunizmus mindmáig nem valósult meg tel­jességében és tökéletességében. Ez természetes. Éppen azért, mert a kommunizmus nem áb­ránd, és nem varázslat, csakis reális és csakis emberi módon, vagyis hosszú küzdelmes úton. győztes és vesztes csatákkal, magasra szárnyalva és meg­torpanásokkal haladhat felé az emberiség. De ötven esztendő ahhoz is élég volt. hogy bizo­nyítva lássuk: ez az az irány, amely felé a történelem, az em­beriség halad. Hogy miből látjuk ezt? Abból is persze, hogy 1917-ben Orosz­országban volt egyedül szovjet hatalom, és ma 14 országban épül a szocializmus. Ez idő alatt, akár hogyan nézzük, ösz- szezsugorodott a Régi. és növe­kedett az Üj. A szocialista or­szágok sorsa nem úgy alakult, mint ahogy előre, sokszor telve illúziókkal, az úttörők, s itthon Magyarországon, mi magunk is elképzeltük. KÜLÖN cikkek során, könyv­tárra valót írhatnánk arról, ho­gyan befolyásolta a szocializ­mus országának léte, politikája, harca az emberek és népek sza­badságának ügyét. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom idején a világrésznyi Oroszor­szág, fényes cári udvarával együtt maga is csak elmaradott gyarmat volt. Ma már alig van­nak gyarmatok, bár az imperia­lista, gyarmatosító országok ma gazdagabbak és hatalmasabb eszközökkel rendelkeznek mint valaha. Ma is van neokolonia- lizmus, van a világban erőszak, elnyomás és kizsákmányolás. De ezzel szemben nemcsak az áll, hogy az emberi szabadságnak és a békének egy világhatalom és szocialista szövetségesei az őr­zői. A Szovjetunió és a szocia­lista országok létének hatását a világtörténelemre, csak akkor mérhetjük le igazán, ha nem­csak azzal számolunk, amit ezek az országok elértek és megcse­lekedtek, hanem azzal is, amit a tőkés hatalmak nem érhettek el, és nem cselekedhettek meg, ha azt is figyeljük, hogy ami rossz és kárhozatos. azért és csak azért nem zúdulhatott az emberiségre, mert van szocialis­ta világhatalom. Külön tanulmány tárgya, hogyan változott meg a tőkés országok gazdasága, társadalmi rendszere a Szovjetunió létének hatására. Ma már el sem kép­zelhető. hogy a' modem tudo­mány, a modem termelőerők kihasználhatók legyenek az „egyéni vállalkozás”, a „szabad piac” hagyományos keretei közt. központi tervezés, állami be­avatkozás. az erők nemzetközi méretű összefogása nélkül. Akarják, nem akarják a tőkés országok is csak így tudnak ma élőre haladni. Minden arról vall. hogy a világban nem lehet többé a régi módon élni. hogy meg kell találni az új tár­sadalmi együttélési módot. A Szovjetunió, a kommuniz­mus leglényege, hogy kiküszö­bölje az emberek életéből azo­kat az okokat, amelyek viszályt, erőszakot, háborúkat szőne. A Szovjetunió, a szocializmus fel­építésén fáradozva arra töreke­dett, hogy megszüntesse a há­borúk okát. De addig is, amíg az egész világon megvalósul a szocializmus, arra törekszik, hogy ne zúduljon a világra atomkatasztrófa. Vannak az életnek, a gazdaságnak olyan területei, amelyben az Egyesült Államok előbbre van mint a Szovjetunió. Áll ez megfordítva is. De ami a legdöntőbb, azt a Szovjetunió ötven esztendő alatt el tudta érni: a világ legerő­sebb tőkés hatalmát is képes visszarettenteni az atomháború­tól. FELMÉRHETETLEN, mit kö­szönhet az emberiség a Szovjet­uniónak már eddig is. és bízunk benne, hogy még többet köszön­het majd ezután. Űj szerzemények kiállítása A bajai Türr István Múzeumban a Bellosics Bálint emlékkiállí­tással egyidőben a múzeumi hónap keretében bemutatják leg­újabb szerzeményeiket is. Ezen a kiállításon láthat a közönség sok olyan tárgyat, amely nem illik az állandó kiállítás anyagába, de mégis érdeklődésre tarthat igényt. Például a jelVénygyűjte- ményt, furcsa konstrukciójú írógépet Baja első autójának fény­képét De látható a néprajzi gyűjtemény néhány remek darabja is, amit első képünkön mutatunk be. Bácsalmási lány, felvidéki telepes és bajai bunyevác asszony teljes ruhatára. — Kilenc kiemelt díjat és 23 díjat adott át pénteken délután Pap Ist­ván, megyei úttörőtitkár Kecskemé­ten, az SZMT dísztermében nyílt gyermekrajz-kiállításon. Az úttörő képzőművész-szakkörök tagjainak müveit november első felében a kis­kőrösi Petőfi Sándor Művelődési Házban is bemutatják a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 50. év­fordulója tiszteletére. * — Holnap, vasárnap délelőtt a la­kiteleki községi kulttúrházban a he­lyi általános iskola VII—VIII. osztá­lyos úttörői — szovjet pionírokkal együtt — magyar és orosz nyelvű előadást tartanak. Az Októberi For­radalom jubileuma tilBzteletére sorra kerülő két nyelvű műsor után a Tőserdőben közös akadályversenyre kerül sor. ft — Jól sikerült kerékpártúrát rendezett úttörőcsapatuaik veze­tősége az óalmási erdőbe. Szán­tóföldek, gyümölcsösök mellett haladt a karaván, míg elérke­zett a túra végcélját jelentő pázsitos tisztásra. Itt az aka­dályverseny résztvevői mérték össze tudásukat, de nemcsak ők, hanem az úttörőszakácsok is kitettek magukért. A finom ebéd után labdajáték, erdei sé­ta következett. Szuhai Zsolt, őnsl tudósító, Bácsalmás « — Akadályversenyt rendeztek a kerekegyházi úttörőcsapat ifjú spor­tolód. Célba érés előtt — utolsó aka­dályként — paprikáskrumplit készí­tettek a versenyzők, akiknek főzt­jével elégedett volt a főkóstoló mes­ter. A legeredményesebb úttörő-at­létákat értékes jutalomban részesí­tette a csapatvezetőség. Bujdosó Borbála, tudósító * — AZ AURÓRA-AKCIÓ ke­retében ajándékokat készítettek a szovjet pionírok részére a fü- löpszállási úttörők. Az elküldés­re váró ajándék-magnószalagon oroszul köszöntik szovjet testvé­reiket, a fülöpszállási pajtások. Ezenkívül albumok, térítők in­dulnak útnak rövidesen a Szov­jetunióba. Az ajándékokat ki­állításon is bemutatták a köz­ség úttörői. Perényi László, az úttörőtanács titkára * ± KOVÁCS JÁNOS pajtás képviselte a dunavecsei járás úttörőit a Ki tud többet a Szov­jetunióról című megyei vetél­kedőn, ahol a kilencedik helye­zést érte el. A vetélkedő köz­ségi, járási elődöntőin Kovács Jánoson kívül a Mohikán őrs tagjai és Ruttkai Róbert pajtá­sok szerepeltek a legeredmé­nyesebben csapatunkból. Serényi Ágota, csapatriporter, Tass * — Szerkesztői üzenetek: Hartmann József, Helvécia, Csorkasor 1/2. 2. szám és Kodó Bálint, Kecskemét, Csányi u. 1. szám. Megkaptuk szív­ből jövő, szép írásaitokat. Csupán azt kérjük, hogy a további tudósítá­sokban az események megírásáról sem feledkezzetek el. Ebben az eset­ben nem lesz akadálya leveleitek közlésének. — FÜLÖPSZÁLLÁSON a köz­ség úttörőinek közreműködésé­vel rendezték meg az öregek napját. A nagymamákat és nagy­papákat műsorral köszöntötték a kiskórus és az irodalmi szín­pad tagjai. Papp Anna, osapattanács-tudósitó ft — Tartalmas, színes programot bonyolítottak le az idei tanév kea- dete óta a katonatelepi Katona Jó­zsef Úttörőcsapat pajtásai, akik szá­mos próbakövetelményt teljesítet­tek. Hulladékgyűjtés, üzemlá.ogatás, a biológiai ismereteket kiegészítő kirándulás, akadályverseny tette szí­nessé, emlékezetessé az elmúlt he­teket. A katonatelepi pajtások ün­nepi megemlékezést és sportver­senyt rendeztek a Fegyveres Erők Napja alkalmából. Bíznak abban, hogy ebben a hónapban is sok ne­mes tettük válik valósággá. Börönte Erzsébet, csapatkrónikás * X Nagyszabású akadályver­senyt rendezett a kiskunhalasi 932. számú Petőfi Sándor Úttö­rőcsapat. A verseny lebonyolí­tásában Néphadseregünk kato­nái is segítettek, akik színes ra­kéták, köd gyertyák tűzijátékával szórakoztatták a résztvevőket. Moronyák Erzsébet, csapatkrónikás Ki tud többet a Szovjetunióról? IV. Negyedik keresztrejtvényünkben a Nagy Honvédő Háborúval kapcsola­tosan kell megfejtenetek egy re­gényeimet, egy nevezetes csata szín­helyét, valamint három olyan fiatal szovjet hős nevét, akik a hazáért áldozták életüket. Beküldendők a vízszintes 1, 39, 41, valamint a füg­gőleges 2, 4, 7, sorok megfejtései. Beküldési határidő 1967. október 25. A Petőfi Népe szerkesztősége, Kecs­kemét, Kossuth tér 1 címre. A leve­lezőlapra írjátok rá: REJTVÉNY! Külön teremben a legértékesebb tárgyak kiállítása látható. A múzeum Kőhegyi Mihály régész vezetésével országos viszonylat­ban is jelentős ásatásokat végez Madaras határában. Az itt fel­tárt hun kori halomsírban talált ékszerek, fegyverek, használati töltötte be a hanglemez szerepét. Pásztor Zoltán felvételei. VÍZSZINTES: 1. Ez a hadiesemény döntő fordulatot hozott a Nagy Honvédő Háború történetében. 7. A férj — az anyós szempontjából. 9. Ételízesítő. 10. Talált tárgyat bevisz. 11. Titokban elcsen. 13. Népszerű oUtsz operaszerző. 14. E helyben. 15. Erangtalan gól. 16. Párizs repülőtere. 18. összezavart Mikes. 20. Kicsinyí­tőképző. 21. Az arzén kémiai jele. 22. Vissza az ABC első betűi. 23. Fundamentum, vagy egy fejér-me­gyei község. 24. ördög oroszul. 25. Fermetezőszerként használják a bor­dói .. ,-t. 26. Kutya. 27. -ra, -re, az oroszban. 28. Nem ezen, hanem . .. 30. ... posta az orosz nyelvben (lé­gi). 32. össze-vissza kél. 33. O. M. 35. Megkeveredett szabó (az első kockába kettős betű). 37. Visszalop­ja. 39. A Nagy Honvédő Háborúban súlyos harci események zajlottak e város térségében, s majdnem telje­sen elpusztult maga a város is. Ma már szebb, mint volt. 41. Hős par­tizánlány, akit a fasiszták feladata teljesítése közben fogtak el, másnap ki is végezték. 42. I. E. 43. Nem megy el. FÜGGŐLEGES: 2. Egyik hős par­lamenter, akit a németek Budapest határában orvul meggyilkoltak. 3. Igá=állat. 4. A hős Ifjú Gárda egyik vezéralakja. 5. Vadgalambfajta. 6. örül oroszul. 7. Egy a Moszkva alatti csata idején játszódó szovjet regény címe. 8. Strázsa. 12. Idegen összetételekben olaj. 17. Aramköz- vetítést végez. 19. Halfajta. 29. Ba­kut az .. . fővárosának nevezik. 31. Behozatal idegen szóval. 36. Német sör. 38. Védi régiesen. 40. Sportver­senyre készül. 41. Z. A. U. 43. Me­zőgazdasági gépjavító, (összeállítot­ta: Pap Géza). A harmadik forduló helyes meg­fejtése: Mindenkitől képességei, mindenkinek munkája szerint. Ipa­rosítás, nehézipar, tervszerűség, Goelro, átszervezés, önkéntesség. Ezúttal négy pajtás részesült könyvjutalomban a hibában megfej­tésekért. Barna József (Kecskemét, Rákóczi út 6. I. em. 6.1 Balázs Jó­zsef; Négy év vasban és vérben cí­mű, Harmath Csaba, (Hálós, Kos­suth u. 3.) Andreasz Frangiasz: Em­berek és házak című, Molnár Hella (Bácsalmás, Rákóczi út 22.* Sk«ib: Déli jégvirág című és Udvarhelyi Gvula íHaiós. Rákóczi u. 2.1 Jurij Trftonov: Sirályok a sivatagban cí­mű művét kanták, a nyereménye­ket postán küldjük el

Next

/
Thumbnails
Contents