Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-14 / 217. szám

1967. szept. 14, csütörtök

3. old a1

Levél Grim mából

Rendszerint rövid megbeszéléssel kezdi a napot Kocsis Lajos szocialista brigádja, a Kiskunfélegyházi Vegyipari Gépgyár vasszerkezeti üzemében. Gyakorlott lakatosokból áll a kollektíva, jól tudja a kötelességét mindenki. Mégis szükségét érzik, hogy néhány percet áldozzanak a napi teendők számbavételére. Különösen azóta, amióta megszületett a brigád november 7-re tett vállalása: négy hőcsérélőt, a szerződésben szereplő decemberi határidő helyett, október végéig elkészítenek és elszállítanak a Szovjetuniónak.

•

Ezen a reggelen is úgy

zajlott le a diskurzus, mint máskor, de amikor már indult volna ki-ki a dolgára, Kocsis Lajos előhúzott a zsebéből egy levelet és közelebb lépve a napfényes ablakhoz, lassan, minden szót jól kihangsúlyozva, olvasni kezdte:

„Az önök üzemében szerzett kellemes benyomásaim, valamint a magyar elvtársakkal való személyes kapcsolatok kialakítása után, az üzemük megbízottait üdvözölhettem itt Grim- mában.”

Szándékosan hagyta el a brigádvezető a feladó címét, hogy a levél végén kellemes meglepetést szerezzen, de már az első mondatok után is mindenki tudta, hogy a meleg hangú üdvözlet a brigád tiszteletbeli tagjától, Heinz Möbiustól érkezett.

Egyetértőén bólogatva hallgatták NDK-s barátjuk beszámolóját arról, hogy a Vegyipari Gépgyár műszaki igazgatójának a vezetésével Grimmában járt szakemberek megállapodtak az ottani Gép- és Készülékgyár dolgozóival: a jövőben kapcsolatot alakítanak ki a hasonló termelési profilú üzemek között.

„Kívánok további sikereket

szocialista hazájuk építéséhez, jó egészséget és személyes jólétet” — így záródott a levéL *

Májusban járt Félegyházán Heinz Möbius, üzeme műszaki küldöttségével. Elmondták, hogy ők is vegyipari berendezéseket gyártanak, főleg szovjet megrendelésre.

Kohut Béla párttitkár így emlékszik a látogatásra:

— Beszéltünk vendégeinknek az üzem pártéletéről, a brigádok vállalásairól, eredményei-' ről. Kérdéseikből azonban kezdetben az csendült ki, hogy úgy vélik, kicsit idealizáljuk a dolgokat. Ezért azt ajánlottuk nekik, menjenek ki a műhelyekbe, nézzenek körül, ismerkedjenek meg személyesen a brigádokkal.

Hogy mit tapasztaltak, arra könnyű következtetni, hiszen Heinz Möbius a vasszerkezeti üzemből visszatérve, boldogan újságolta: tiszteletbeli taggá választotta két kiváló kollektíva: a Kocsis és a Herédi szocialista brigád.

Nem csupán a vendégnek kijáró udvariasság késztette arra a brigádokat, hogy így határozzanak. A tiszteletbeli tagság tulajdonképpen a mindkét fél számára hasznosnak ígérkező munkakapcsolatok kialakításának a kezdetét jelenti. A német látogatók hangsúlyozták: sok olyat láttak, hallottak Félegyházán, amit felhasználhatnak termelő munkájukban, a brigádverseny szervezésében. Ugyancsak ígéretet tettek, hogy a továbbiakban levél, vagy tapasztalatcsere útján megismertetik a gépgyáriakkal üzemük munkaszervezését, az itt is alkalmazható technológiákat, újításokat.

•

Az exportmunka meggyorsítását becsületbeli ügyüknek tekintik Kocsis Lajosék, hiszen jól tudják, miért kérték a hőcserélők határidő előtti leszállítását a szovjet elvtársak: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére, a tervezettnél hamarabb, november 7-re üzembe akarnak helyezni egy vegyipari gyárat. A munkaidő minden percét ki kell használniuk ahhoz, hogy két hőcserélőt már e hónap végén, másik kettőt pedig októberben útnak indíthassanak.

Így a levél felolvasását követő délelőttön nem igen esett szó a brigádtagok között az NDK-beli barátokról, de hogy a fejekben ott motoszkáltak az üdvözlet mondatai, az bizonyos, mert délután az öltözőben már ezzel állt elő az egyik brigádtag:

— Jó lenne viszonozni a látogatást.

— Nem olyan egyszerű ám az, hékás. Nem a szomszédban van Grimma. Pénz kell az utazáshoz, s nem biztos, hogy segíteni tud a vállalat — hűtötték társai, de közben a brigádvezető arcát fürkészték: Hátha tud valami biztatót mondani.

Kocsis Lajos • megértette a kimondatlan kérdést, de — szokásához híven — most sem ha- markodta el a választ. Előbb komótosan rendberakta öltöző- szekrényében a kék vászonruhát, a bakancsot, s csak aztán szólt:

— Mielőtt bekopogtatunk a

kéréssel a vezetőink ajtaján, teljesítsük, amit vállaltunk.

Békés Dezső

Kirándulás a kozmosz világába

O

Hol tart ma az emberiség. Ezt reprezentálja a Szovjet Tudomány és Technika 50 éve kiállítási, amelyet a Budapesti Nemzetközi Vásár hét pavilonjában helyeztek el. Betekintést

Kiskőrösi pince a nullponton

Az elkeseredés határáig türelmetlenek a kiskőrösi Petőfi, Rákóczi és a kasikantyúi Homok Gyöngye Szakszövetkezet vezetői, gazdászai, amiért a közös [ szőlőfeldolgozó és pince építésének szekere a nullpontról — és a rajtuk kívül álló okok miatt

— nem tud kimozdulni. Türelmetlenségük érthető: a pincetéma már két év óta napirenden szerepel. Úgy is, mint terv, úgy is, mint elhatározás. S nem utolsósorban úgy is, mint egyre égetőbb szükséglet.

Manapság, pár hónappal a gazdasági reformokra való áttérés előtt, nem lehet vita tárgya, hogy szükség van-e saját szőlőfeldolgozóra és 16 ezer hektós pincére az összesen 600 hold nagyüzemi szőlővel rendelkező gazdaságokban. Ám ez önmagában kevés ahhoz, hogy pince nőjön ki a homokból a szőlőstábláik között.

Szükség van pénzre, illetve az azzal egyenértékű bankhitelre és építőipari kapacitásra is. Az előbbi már tavaly is rendelkezésre állt, de hiába, az építésre kijelölt cég, az ÉM Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat nem rendelkezett a szükséges kivitelezői apparátusai: munkaerővel és anyaggal. Várni kellett, noha az egy mázsa súlyt kitevő tervdokumentáció — belekerült majd 300 ezer forintba

— csaknem szétfeszítette a Petőfi Szakszövetkezet szekrényét.

A gazdaságok aggodalma valójában az idén fordult komolyra, amikor a vállalat csak hosz- szas huzavona után, Eilig pár hónapja kötötte meg velük a szerződést. Ügy látszik, a vállalati kapacitás hosszú távra le volt már kötve tavaly is, egyébként a szakszövetkezeti igényt számításba kellett volna venniük. Emellett szól az a körülmény is, hogy a szerződés megkötése előtt a vállalat igényelte a szakszövetkezettől, a másik kettő nevében is tárgyaló Petőfitől: adjon az építkezéshez húsz kőművest (?) és szállítsa ki az építőanyagot a helyszínre (!). Utóbbit a vállalat azzal indokolta, hogv az AKÖV nem hajlandó szállítani olyanfajta „lehetetlen helyre”, mint ahol a pince is épül majd. Vagyis a szőlőstáblák közé. (Talán az AKÖV szerint a szőlőfeldolgozó lehetséges helye a városközpontban, a szálloda és az áruház környékén lenne elképzelhető?)

Természetesen a gyümölcsöző együttműködés kialakítására a gazdaságokkal joga van a vállalatnak, s jól is teszi, ha erre törekedik. Tehát nincs akadálya annak, hogy a szakszövetkezetek kisegítő munkásaikat az építkezés rendelkezésére bocsássák, s annak sem, hogy hellyel közzel segítsenek az anyag kiszállításában. De ez nem mehet a gazdaságban végzendő munka rovására, vagyis a szak- szövetkezet nem alakulhat át sem építő, sem fuvarozó vállalattá. Mint ahogy az_ építővállalatnak sem a szőlő megművelése a feladata.

Az építés viszont az ő profilja — a kiskőrös-kaskantyúi határban is. Bár az átadási határidőt 1968 végére, illetve 1969 elejére tűzték ki, azért egy 16 millióba kerülő létesítmény jövőre sem a varázsigétől fog elkészülni. Egyelőre még a felvonulás sem kezdődött meg. A keceli és a kiskőrösi pinceépítésre az idén ötmilliót juttatnak a pénzügyi keretekből. Ám egymilliónál nagyobb értékű építésre már a szerződés megkötésekor sem volt kilátás. És most? ... Ne firtassuk. Végezetül elégedjünk meg meg annak megállapításával, hogv a gazdaságok aggodalma továbbra is jogos. Mivel az előkészületek máris százezreket emésztettek fel. Minden ezutáni huzavona a százezreket növeli. A feleslegeseket, az elkerülihetőket!

H. D.

Pneumatikus

kuhorica-vetőífép

Elkészült a Bajai Gépjavító Állomáson egy, a kukoricát szemenként vető, műtrágyaszóró adapterrel felszerelt, pneumatikus gép mintapéldánya, amelynek műszaki próbái a napokban kezdődtek el. A gyártó vállalat rövidesen a szövetkezeti gazdaságok vezetőinek is bemutatja a célszerű gépet azzal a szándékkal, hogy még a tavaszi vetések megkezdése előtt legyárthassa az igényelt mennyiséget.

nyerünk itt a Föld természeti kincsekben leggazdagabb országának alapanyagtermelésébe, láthatjuk a világ legnagyobb hő- és vízierőműveinek makettjeit, az atomot és más új energiaforrásokat felhasználó erőművek modelljeit. Olyan műszerekkel ismerkedünk meg, amelyek mérik azt is, amit mi szabad szemmel nem láthatunk, s olyan új anyagokkal — amelyek mellett a hagyományosakat múzeumi tárgyaknak érezzük — hiszen az újak megváltoztatják egész eddigi életünket.

S amikor a 6-os pavilonba lépünk, érezzük igazán, hogy a

történelemnek egy új korszakába lépünk már. A terem közepén űrhajós ruhába öltöztetett alak (természetesen csak bábu) fogadja a látogatót. Körös-körül a műholdak, űrállomások, űr- labóratóriumok valóságos arzenálja mutatja, hogy a Szovjetunió, amely 1957. október

4-én felbocsátotta a világ első mesterséges holdját, ma is vezet az űrkutatásban. A Kozmosz világa elevenedik itt meg előttünk és ejt csodálatba bennünket maga az ember is, amely magas fokú technikát teremtve uralja a Földet, s elindult már a világűr meghódítására.

„Íme az ember” — az űrhajós, akinek már szűk az öreg bolygó, s kinyitotta a világmindenség kapuját. A legtovább „öt” nézik a kiállítás látogatói.

Felnőttek és gyerekek egyaránt csodálják a mesterséges égitesteket, amelyekből „bő választékot” állítottak ki. Sűrűn kattognak a fényképezőgépek is a ritka látvány megörökítésére.

Egy a legnagyobbak közöl a „Proton” űrállomás, amely tulajdonképpen nem más, mint egy bonyolult automatikus tudományos laboratórium. 1965. július 16-án nagy teljesítményű hordozórakétával bocsátották fel. A pályára vitt hasznos teher 12,2 tonna volt. Az űrlaboratórium berendezései többek között a kozmikus sugarak nagy energiájú részecskéi energiájának mérését végzik. Még két ilyen űrlaboratóriumot bocsátottak fel azóta a Szovjetunióban.

Sok csodálója akad a Hold-glóbusznak. Ma már megbízható adataink vannak a Hold — bolygónkról —sohasem látható oldaláról is. Először 1959. októberében a „Lima—3” fényképezte le Földünk kísérőjének túlsó oldalát, azóta több űrrakéta is megismételte ezt, s ma már nincs ember számára fehér folt a Hold térképén.

Nagy Ottó