Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
A tévé és a gyermek A konyha kormányosa Hogy gondolkodjon és értsen Nagyon sok szülő megengedi, sőt némelyik úgy rendelkezik, hogy a gyereke naponta, vele együtt ott üljön a televízió előtt — műsorkezdéstől zárásig, úgy vélik, hogy ezzel valami hasznosat, okosat művelnek. A televíziót nem a gyerekeknek találták ki. Vannak hozzájuk szóló műsorok, azok közvetítésekor ott is a helyük a készüléknél, de a többi nem rájuk tartozik. S egyébként a gyereknek nincs, s nem is juthat ideje arra, hogy naponta végignézze a tv-műsort, továbbá nem nyer azzal, ha óraszám a képernyőt nézi. • Mennyit alszik? A gyéreknek — és ez még a serdülőre is vonatkozik — napi 9—10 óra alvásra van szüksége. Ehhez 9-kor ágyba kell bújni, mégpedig jogmosás, mosdás és természetesen napi kötelességeinek rendes elvégzése után, ami egy mai gyereknél nem kis idő: 2—3 óra tanulás, szakkör, edzés, barkácsolás, játék, olvasás. Hozzátartozik a napi programhoz, hogy — életkortól függően — egy-két órát délután a szabad levegőn mozogjon a gyerek. Tessék számolni, miként lehetséges, hogy mindezt meg is valósítsa, s több órája maradVastag gyapjúfonálból igen egyszerű, de nagyon mutatós mintát köthetünk, (szélső szemeket nem jelezve) 1 fordított, 10 sima, 1 fordított 8 sima, 1 fordított minta. Hátulról öltünk a szembe, mintegy kifordítva a szemet. Bal oldalán 1 sima, 10 fordított, 1 sima, 8 fordított. Körülbelül 40 deka fonál és 3'/2-es tű szükséges az egy sima, egy fordított rész kötéséhez. A mintához 4‘/j-es tű a célszerű. A hátát 80 szemre kezdjük 3Vj-es tűvel 1 sima 1 fordítottat kötünk 3,5 cm magasságban, minden 8. szembe szaporítunk, de ezt a sort fordítottan kötjük a minta bal oldalán 4Vi tűvel, a kötés színén elkezdjük a beosztást: 1 fordított, 7 kifordított sima, 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 8 kifordított sima, 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 8 kifordított sima, 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 8 kifordított sima. 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 7 kifordított sima, 1 fordított. A fent leírt módon kötünk 30 em-t. Ezután a karöltőnek mindkét oldalán elfogyasztunk 1x3, 1x2 és 5X1 szemet. Ezután még 17 cm-t kötünk a hónalj fogyasztástól felfelé, majd két oldalon elkezdjük a váll fogyasztást, 2x6 és 2x5 szemet külön-külön mindkét oldalon. A közepén 26 szem marad, ezt egyszerre fejezzük be. Elejét 50 szemre kezdjük. Először a jobb oldalát kötjük meg. A pajort a tv-re is! Nem marad! Amelyik gyerek mást állít, az valahol füllent, valamit nem végzett el. Gyakran szüksége lenne az esti órákra is. De a legsúlyosabb következménye a korlátlan tv nézésnek — amit, sajnos, nagyon sok családban elnéznek —, hogy jelentősen csökken az iskolás feltétlenül szükséges alvásideje, ami előbb-utóbb idegrendszerének károsodásához, kimerüléséhez vezet. • Mikor olvas? Azok a gyerekek, akik minden műsort megnézhetnek, általában felületesen tanulnak, sietnek, hogy „időre” készen legyenek és rendszerint ki sem kérdezik őket otthon, ugyancsak a tv miatt. A legnagyobb baj azonban az, hogy szinte semmit sem olvasnak. A két utóbbi megállapítás azokra is vonatkozik, akik csak este S-ig nézhetik a műsort. A televízió nem pótolja az olvasást. A szellemi fejlődésnek megvan a maga szükség- szerű és megváltozhatatlan útja. A gyereknek meg kell tanulni beszélni, utána írni, olvasni, majd újra beszélni, most már folyamatosan, helyesen, sőt szépen, s végül meg kell tanulnia gondolkodni magasabb szinten is. Ehhez oltent rész után a beosztást a középtől kezdjük 1 sima, 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 8 kifordított sima, 1 fordított, 10 sima, 1 fordított, 8 kifordított sima, 1 fordított, 5 sima, 1 fordított. Hónalj fogyasztás 1x3, 2X2, 5x1 összesen 9 szem. A nyak fogyasztásnál 12 szemet fejezünk be egyszerre. Azután 2, 2, és 5x1 szemet. Váltnak 4x5 szemet fogyasztunk. Ezen az oldalon megjelöljük a gombok helyét és a bal oldalán a megfelelő helyeken a gomblyukakat belekötjük olyképpen, hogy a 4—7 szemet fejezzük be és a következő soron beleszaporítjuk. Ujját 42 szemre kezdjük. Pantent- rószt kötünk 4 cm-t azután a vastagabb tűvel dolgozunk és kb l</t cm-ként beleszaporltunk tizennyolcszor 1—1 szemet lesz 78 szemünk. A karöltőt körülbelül 35 cm-nél kezdjük mindkét oldalon 1x3, 3x2, 3x4 szemet fogyasztva alakítjuk ki. Egyszerre 22 szemmel fejezzük be. Ha készen vagyunk, felszedjük a nyakkivágás szemeit és körülkötjük tetszés szerinti szélességben 1 sima, 1 fordított kötési mintával. HÉTFŐ: Burgonyaleves, lecsó virslivel, szőlő. KEDD: Tarhonyaleves, tejfölös szelet makarónival, paradicsomsaláta, körte. SZERDA: Almaleves, rakott karfiol, őszibarack. CSÜTÖRTÖK: Rizsleves, velő tojással, burgonyapüré, uborkasaláta, szőlő. FENTEK: Halászlé, túrós csusza, dinnye. SZOMBAT: Töltött paprika, főtt burgonya, alma. VASARNAP: Húsleves, bélszínsült tejfelesen, párolt rizs, vöröskaposz- ta saláta, haboslepény. BELSZINSOLT tejfölösen, a bélszín vagy vesepecsenye a legdrágább hús, de a legkiadósabb is, mert egy kilogramm megfelel 2 kiló rostélyosnak. 4 személynek egy kiló vesepecsenye két ebédre bőségesen elegendő. A gömbölyű bélszínt mosás nélkül fakalapáccsal könnyedén veregessük körül, picit sózzuk, 6 deka zsírt íorrósítsunk és a húst beletéve, mindegyik oldalát süssük pirosra. Öntsünk a húsra 3 deci tejfölt 2 deci vízzel elkeverve és tegyük a sütőbe. Sütés közben a levével többször locsoljuk meg. Tálaláskor vékony szeletekre vágjuk, és a levét forrón ráöntjük. Párolt rizst adjunk hozzá. VORÖSKAPOSZTA SALATA. Egy kiló vékonyra vágott, vagy gyalult káposztát kicsit megsózunk, öt evőkanál olvasztott zsírt, 10 evőkanál vizet, egy evőkanál ecetet, egy csapott evőkanál cukrot összekeverünk vasás kell, a visszalapozás, megállás nagy lehetőségével, amit csak a könyv ad. A gyerek igazi szellemi fejlődése akkor indul meg, amikor önszántából addig foglalkozik egy gondolattal, amíg egészen meg nem értette. Abból a gyerekből, aki nem olvas naponta rendszeresen és nem szereti meg az olvasást, sohase lesz valóban művelt, gondolkodó ember. Cs. M. Vegyünk néhány csepp szalmiákszeszt... A szalmiákszesznek cseppet sem kellemes a szaga, mégis, a legolcsóbb háztartási tisztítószerek közé tartozik. Igen sokféleképp felhasználhatjuk, íme, néhány példa: Nagytakarítást el sem lehet képzelni szalmiákszesz nélkül. Egy-két evőkanál szilmiákszesz egy vödör vízben feloldva kitűnően tisztítja az ablakot, ugyanez tálban — az üvegedényt teszi ragyogóvá. A piszkos seprő tisztításakor a szappanos vízbe néhány csepp szalmiákszeszt is tegyünk. Ugyanígy járjunk el szönyegtisztításkor. Ha olyan vízbe mártjuk a rongyot, — amivel a szőnyeget átdörzsöljük — amelybe pár csepp szalmiákszesz van, a szőnyeg visz- szanyeri friss színét. A nyári gyapjútakaró tisztítása: gondosan poroljuk ki, vagy porszívóval portalanítsuk. Nyomkodjuk olyan tiszta, langyos vízbe, amelybe néhány csepp szalmiákszeszt tettünk. Utána bő vízben többször is öblítjük: ■vigyázzunk arra, hogy a mosó és öblítő víz azonos hőfokú legyen, mert különben a takaró filcesedik. A szalmiákszesz kitűnően tisztítja a szarvasbőrkesztyűt is: tegyünk pár cseppet a vízbe, amibe a kesztyűt tisztító vattadarabot mártogatjuk. A sárga és vörösréztárgyakatj de az ezüstöt is szalmiákszeszbe mártott gyapjúronggyal dörzsöljük át. Visszanyeri eredeti fényét. megfelelő nagyságú lábosba. Beletesszük a káposztasalátát, amelyet egy kicsit kicsavarunk. Fedő alatt lassan puhára pároljuk. Közben megkóstoljuk, hogy ecet, vagy cukor szükséges-e még hozzá. HABOSLEPENY. 4 tojássárgáját elkeverünk 10 deka cukorral, a 4 tojásfehérjét pedig 2 deka cukorral kemény habbá verünk, és 10 deka liszttel összekeverjük. Egy lapban kisütjük. 12 deka cukorból egy liter vízzel szirupot főzünk, 4 vagy 6 tojás fehérjéből kemény habot verünk. Mikor a szirup már gyöngyözni kezd, lassan és folytonos keverés mellett öntsük rá a kemény habra, forró gőz felett még 4—5 percig főzzük, amíg vágható kemény lesz, ezután kenjük rá egyenletesen a kisült lepényre. Csokoládéöntettel vonjuk be vagy folyékony gyümölcsízzel csepegtessük meg. Kockára vágva tálaljuk. Befőzés BIRSALMA MUSTBAN. A birsalmát megtisztítjuk, cikkekre vágjuk, magházát kidobjuk. Lemérjük, s A konyha az egyetlen hely a lakásban, melynek kizárólagos birtokosai az asszonyok. Ezt a dicsőséget persze szívesen megosztanák a család többi tagjával, hiszen a konyha a sokat emlegetett „második műszak” egyik fontos színtere. Itt „kötnek ki” a munkából hazatérő asszonyok, hogy a hivatalos teendők után a család irányítását is átvegyék, és innen futnak szét a család számára oly sokatigérő jelzések: vacsoraillat, evőeszközcsörgés, tányércsörömpölés. Mert női egyenjogúság ide, vagy oda, a vacsora és a vasárnapi ebéd elkészítésének gondja nagyjából továbbra is az övék maradt. így a konyha is, ami csupán annyiban igazodott a kor követelményeihez A vesszőből font karosszék belseje szennyesruha tárolására használható. Hétköznapi A divatbemutatók ritkán hívják fel a figyelmünket olyan apró cikkekre, amelyek a mindennapi élet fontos tartozékai. Olyan apróságokra gondolunk, mint például a férfiak levél- és cigarettatárcája, a kulcstartó, a pénztárca, vagy a nők kedvenc használati tárgya, a piperetáska. Megtörténik, hogy elegáns férfi pénzét vagy az iratait különböző zsebekből szedi elő, vagy divatos zakója belső zsebéből egy ócska szakadozott „briftasnit” emel ki. De az is tapasztalható, hogy a nők mindent elnyelő kézifele súlyú cukorral annyi édes mus- tot forralunk fel, amennyi ellepi. A birsalmát puhára főzzük, azután forrón, bőszájú üvegekbe rakjuk. A mustot ráöntjük, szalicilt teszünk a tetejére, celofánnal lekötjük, száraz dunsztba tesszük. BIRS ALMASAJT. A birsalmát megmossuk, hibás részeit, csészeleveleit levágjuk. Megtöröljük, négyfelé vágjuk, a hibás magházat kidobjuk, nem hámozzuk. Annyi vízzel tesszük fel főni, hogy csak félig lepje el. Fedő alatt puhára főzzük. Ha megfőtt, levét leszűrjük, szitán áttörjük, a pépet lemérjük. 1 kiló péphez 80 deka cukrot számítunk, amelyet a birsalma lecsurgatott levéből sziruppá főzünk. A szirupba beletesszük a pépet, 1 citrom levét, és folytonos keveréssel főzzük. Próbát veszünk: egy evőkanálnyit tányérra teszünk hülni. Ha már jó száraz, formákba vagy tányérokba öntjük. Pár nap múlva pergamenpapírra borítjuk, szellős száraz helyen szikkadni hagyjuk, ugyanígy tartjuk fogyasztásig. ECETES SZILVA. A nem teljesen érett, kemény, egészséges szemeket üvegbe rakunk. Egy liter vízhez 1 deci ecetet, 20 deka cukrot, fahéjat, szegfűszeget teszünk, késhegynyi szalicillal felfőzzük. Forrón ráöntjük a szilvára, celofánnal lekötjük, száraz dunsztba tesszük. Kötött kabát — kisfiúknak és a megváltozott életmódhoz, hogy „összement.” Az új típusú „egyszemélyes” konyháknak persze van előnyük — főleg, Ez a kormánykerék szimbólum is lehetne. A konyha kormányosa a háziasszony, aki a fúrni-faragni tudó családtagokkal ilyen elmés, forgatható szerkezetet készíttet fűszert ártó na k. ha különrekesztett étkezőfülke társul melléjük. — a legnagyobb hátrányuk mégis az, hogy nincs elegendő hely a különféle rendeltetésű holmik tárolására. Az alábbi két ötlettel ennek a megoldásához szeretnénk segítséget nyújtani. apróságok táskájában nagy összevisszaságban hever egymás mellett a rúzs, a pénz, az igazolvány és még egy tucat apróság. Ki nem látta még, hogy a hölgy — pénz után kutatott a táskájában de a kulcs akadt a kezébe, vagy keresi a lakáskulcsot és véletlenül a púderos- dobozba markol. Holott még van egy sor olyan praktikus használati tárgy, ami az ilyen apró holmik tárolására szolgál. A pénznek pénztárcában, a pipereholminak kis tasakban van a helye, de nem „hiánycikk” a kulcstartó sem. A férfiak négy-öt féle fazonú bőr lev él tárca, között válogathatnak: elfér benne a papírpénz, az igazolvány, sőt egy kartonlapon a naptár is. Akinek telik rá, egészen finom borjúbőr, vagy marha-box levéltárcát is vásárolhat. Az üzletekben a bőr vagy PVC pénztárcák egész légiója sorakozik 30 különböző fazonban, fémkerettel vagy kapcsos megoldással. Férfiaknak szánták a sötétebb színűeket és a nőknek az élénk vidám színűeket. „Női" apróság a pipere erszény, vagy a nagyobb méretű táska. Ez habszivacsra dolgozott, finom tapintású PVC-ből készült. Sokféle fazon van, zipp-záras, keretes vagy kapcsos megoldással, virágos, rózsás mintákkal, élénk színekben. Ezekben a kisebb-na- gyobb mennyiségű pipere-holmi külön és ami a legfontosabb, biztonságosan tárolható. Ezek a bőr „apróáruk” a legolcsóbb használati cikkek közé tartoznak és nagy előnyük, hogy segítenek rendben tartani mindennapi életünk sok apró kellékét.