Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-08 / 212. szám
Meghalt Bege Margit színművésznő A Makrancos hölgy címszerepében láttuk először Kecskeméten, egy évadnyitó bemutatkozó előadáson. Tüzelt, replikázott, szikrázott a szeme, vagy gúnyosan vilant, ha elevenbe talált a szava a szerelméért küzdő férfival vívott harcban. Remek volt! Akkor ismertük meg és örültünk, hogy ilyen kitűnő művésszel erősödött a Katona József Színház. Gyakran eszembe jutott azóta is: miért éppen ezt a szerepet választotta bemutatkozásul Bege Margit? Valami megmagyarázhatatlan rokonszenv fűzhette M a kacs Katához, ellentétéhez. Hiszen galamblelkű ember volt. Kedves, derűs, szerény, közvetlen, egyike azoknak a keveseknek, akik egész életükben megőrzik gyermeki tisztaságukat és az emberekbe vetett bizalmukat. Az Ármány és szerelem Lujzájában láttuk később. Akkor már ismertük, azt mondtuk: rászabott szerep. Ez illik az egyéniségéhez. De amikor Évát játszotta az Ember tragédiájában, ugyanúgy csillogtatta tehetségét. Széles skálán mozgott művészete, minden szerepére alázattal, gonddal készült... Több ízben kapott nívódíjat. Az egész ország láthatta a televízió képernyőjén, mint a Köznapi legenda vívódó, az igazságért síkra szálló bírónőjét. Bege Margit kitartó áhítattal szerette pályáját. Szívesen szavalt falusi színpadokon, iskolákban, járta a vidéket a Modem drámaest sorozattal, soha nem panaszkodott, hogy sokat dolgozik és mindig szívesen vállalt új feladatot. Pedig küzdelmes pálya állt mögötte. Az Állami Déryné Színháznál lett szinész, ott szolgálta a szocialista kultúrát kilenc évig. Azután Szegedre szerződött, onnan hozzánk. Tavaly egy évig Veszprémben játszott. Az utóbbi időben kevesebbet látták színpadon. Súlyos, gyógyíthatatlan betegség támadta meg. De még a múlt héten, a kórházban js arról álmodozott, hogy karácsonyra visszatérhet a színpadra. Tegnap érkezett a gyászhír: Bege Margit hosszú szenvedés után szeptember 6-án, 41 éves korában elhunyt. Már nem térhet vissza többé a színpadra, de mi emlékezni fogunk rá. M. L. FISH-kongresszus Budapesten Csütörtökön a MABÉOSZ Népköztársaság, úti székházában megkezdte munkáját a FISA — a Nemzetközi Aeroflla- telista Szervezet — kongresszusa. A tanácskozás résztvevőit dr. Jan Boesman, a FISA elnöke köszöntötte. A kongresszuson dr. Steiner László, a MABÉOSZ főtitkára, a FISA elnökségének tagja az aerofilate- listák további szorosabb együttműködését szolgáló javaslatot terjesztett be. Megnyílt a Zágrábi Nemzetközi Vásár BELGRAD. (MTI) Csütörtök reggel — a hagyományoknak megfelelően — Tito jugoszláv elnök megnyitotta a 73. Zágrábi Nemzetközi Vásárt. Az idei vásáron 57 ország vesz részt. A több mint 180 000 négyzetméteres vásárterületen csaknem ötezer külföldi és több mint 1200 jugoszláv vállalat állítja ki a termékeit. ÍZ NáPT*l 1M7. szeptember a, péntek Névnap: Mária Napkelte: 5 óra 11 pere. Napnyugta: 18 óra 12 pere. • 5 óra 11 pere. I Napnyugta: 18 óra 12 pere. — AZ ŰJ színházi évad feladatairól tartott előadást csütörtökön délután Urbán Pálné, az SZMT kulturális munkabizottságának vezetője, és Csapiár Vilmos, a Katona József Színház szervező titkára, a kecskeméti üzemek és intézmények közönség- szervezőinek. Tizennyolc közönségszervezőt megjutalmaztak a múlt évben kifejtett munkájukért. — A Homokhátság termelőszövetkezetei az ősszel folytatják az erdőtelepítést. A Kiskunsági Erdőgazdaság körzetében 34 termelőszövetkezetben erdősítenek. 50 hektáron pótolják a kipusztult fákat, 100 hektáron pedig új erdőket telepítenek. A homokterületek: erdősítéséhez több mint 2 millió lomb- és tűlevelű csemetét használnak fél. — Továbbképző tanfolyam kezdődött a DÁV kiskunhalasi üzemegységében villanyszerelők részére. A helyi szakmunkásokon kívül a bácsalmási üzemegység kilenc dolgozója is jelentkezett a tanfolyamra, amelynek első felében a matematika. a villamosságtan és a műszaki rajzok alapismereteiről tartanak előadást a DÁV legjobb műszaki dolgozód. Légi katasztrófák néma tanúi A szeptember 3-án Budapesten megnyílt AERO- FILA 67. nemzetközi légiposta-bélyeg kiállítás a számtalan érdekes és értékes dokumentum között félig elszenesedett, megpörkölő dött, vízben ázott, szakadt szélű borítékokat is bemutat: a légikatasztrófák néma tanúit. Tízesével sorakoznak egymás mellett a döbbenetes bizonyítékok, mindegyik lezuhant posta- vagy utas- szállító repülőgép tragédiájáról vall. — A* Alsó-tlszavi- déki Vízügyi Igazgatóság nagyszabású gátvédelmi munkái között a legnagyobb feladatot az alpári nyárigát helyreállítása jelenti. Két és fél millió forintos beruházással kezdték meg a tavaszi árhullám idején súlyosan megrongálódott gátnak és műtárgyaknak korszerű formában történő helyreállítását. — HELYREIGAZÍTÁS. Lapunk tegnapi számában az „Elnöki értekezlet a megyei tanácsnál’* című híradásunkban sajnálatos elírás történt. A megyei tanács vb-elnökhelyettese, amint az köztudott nem Papp György, hanem Oláh György elvtárs. — Az egész vagyonon» a fejem! — Ne keseredj el barátom, a szegénység nem szégyen. Borízű talpbetét Elkopott cipőmben a talpbetét, betértem hát a bő- rösboltba és vásároltam egy szemre nagyon szép paralabelétet. De csak egy napig örültem a vásárnak, mert a következő napon már darabokban szedtem ki az új szerzeményt. Az egyik féltenyérnyi darab hátán cédulát találtam az alábbi szöveggel: „M. All. Pincegazdaság Parafafeldolgozó Gy. Talpbetét.” Vagyis a magyar boripar müve ez a tiszavirág-életű cipőkellék. Nehéz megfejteni, hogy kerül a csizma az asztalra, de mégis megfejthető. A pincegazdaság dugó- lizemében ugyanis sok a parafahulladék. Hogy kárba ne vesszen, összezúzva és valami silány ragasztóval keverve talpbetét készül belőle. A fogyasztó zsebére és — kárára. Divatcikk exportra Kézzel és géppel varrott bőr divatkesztyűből augusztus végéig mintegy 20 ezer párat készítettek el exportra a Kecskeméti Kesztyűs Ktsz dolgozói. Rövidesen a Szovjetunióba is útnak indítják az ez évi első szállítmányt A két műszak csaknem ötven dolgozójának munkája csaknem 4 millió forinttal gyarapítja idén a szövetkezet vagyonát. Terveik szerint a minőségi divatcikkből az elkövetkező néhány esztendőben a jelenleginek kétszeresét gyártják. — Tanácstagi fogadónap. Fazekas Bálint megyei tanácstag szeptember 9-én, szombaton délelőtt 9 órai kezdettel fogadónapot tart Tompán, a Szabadkai úti iskolában. Szüreti Hozzáfogtak a megye nagy- és kisüzemi gazdaságainak egy részében a korai szőlőfajták fürtjeinek szedéséhez. Túlnyomó- részt Soltszentimrén és A tiszaújfalui Tisza Tsz-ben a múlt bét közepén megkezdték a vetöszántást. A szövetkezet 400 holdon termel őszi árpát, aminek vetése a talajelőkészítéssel egy időben megkezdődött. Képünkön a vetés alá szántják a trágyával megszórt tele.) — A SZOVJETUNIÓ iparában ez év első felében 7 százalékkal emelkedett a munkatermelékenység, míg az előző év azonos időszakában csak 4,7 százalékkal. A munkatermelékenység átlagos évi növekedése 1961— 1965. között 4,6 százalék volt. — Kétmillió forint értékű munkát végeznek az idén a tanácsok házilagos építő brigádjai a kiskunfélegyházi járás falvai- bam. A brigádok többnyire a magasépítkezéseknél és a járdahálózat korszerűsítésénél dolgoznak. — Befogták a törzsállományt. Évente, mintegy 30 ezer fácáncsibét nevelnek a megye zárt fácántelepein. A tavaszi fészekrakáshoz a nyár végén fogják be a tenyészállo- mányt. A Dunaártéri Erdőgazdaság lenesi fácánosában 1500 tyúkot szoktatnak a zárt körülménybe*. — Negyven vagon ceeeá fehér tölteni való paprikát továbbítottak eddig külföldi megrendelők részére a kecskeméti felvásárló- telepről. A paprikaszezonban még 20 vagon ceoei fehér és 200 vagon prifcamin paprika exportálását tervezik. talajt. (Hódi József felv6— Vízmű minden községben. A bajai járás 15 községében üzemel már törpe vízmű. 1970-ig további öt faluban kezdik el, illetve fejezik be a vízművek építését, és így a járás minden településén lesz egészséges ivóvíz. — Befejeződött a termőre nem fordult ültetvények szemléje. Az ültetvénytervező vállalat 27 ezer hold új telepítés fejlődését ellenőrizte és megállapították, hogy az elmúlt tervidőszakban létesített ültetvények jól fejlődtek. — Társadalmi összefogással javítják az utat a solti Gárdonyi utcában. A kerület tanácstagja Lengyel János vezetésével az utca lakói 500 társadalmi munkaórában végezik el a szükséges javítást — Izsáki vendégek Lenz Mosemél. A szakmai körökben világszerte ismert osztrák szőlősgazda, Lenz Moser a jövő hét elején mintagazdaságában fogadja az izsáki Sár- fehér Tsz vezetőit és szőlészeti brigadérosait. E hét végén a közös gazdaságból tízen indulnak egyhetes tanulmányútra Ausztriába, a Cegléd-csemői Állami Gazdasággal közösen bérelt buszon. környékén vette kezdetét a szüret a közkedvelt. nagy tömeget adó ezerjó term és területén. A napjainkban még csak szórványosnak mondható, mérsékelt ütemű szüreti tevékenység előreláthatólag a jövő héten vesz majd nagyobb lendületet. — Jól haladnak az őszi kalászosok vetésével a tiszaúj falusi Tisza Tsz-ben. Háromszáz holdon már végeztek a rozs vetésével és rövidesen magágyba kerül az őszi árpa is. 75 éve, IMS. szeptember 8-án halt meg Tamássy József, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveinek emlékezetes hírű színművésze, Blaha Lujza állandó partnere. Iskoláit félbeszakítva szabóinas lett Veszprémben, majd Ismét folytatta tanulmányait, de csakhamar vándorszínészekhez szegődött és esőben, fagyban Járta az országot Dunántúltól Erdélyig. 1869-ben Pestre került, felfigyeltek tehetségére és 1870-ben a Nemzeti Színház szerződtette drámai szerepekre. Főként Shakespeare darabjaiban volt kiváló epizódista. Később népszínművekben szerepelt. 1876- ban, a nem sokkal korábban megnyitott Népszínház művésze lett, amelynek csakhamar egyik vezető színésze lett. Vonzó megjelenésével, magával- ragadó ábrázolóképességével, meleg bariton hangjával országos népszerűségnek örvendett. A népszínmű masodvirágzása* újabb nagyarányú fellendülése, Blaha Lujza mellett, az ő nevéhez fűződik. Időjárás Várható időjárás péntek estig: változó mennyiségű felhőzet, szórványos záporesővel, zivatarral. Élénk, elsősorban a Dunántúlon időnként megerősödő északnyugati, északi szél. A meleg keleten is mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken nyugaton 20 —24, keleten 24—28 fok között. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervaté- rium jelenti: szeptember 6-án a középhőmérséklet 22,1, (az 50 évi átlag 18,3), legmagasabb hőmérséklet 29,7 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 11. Szeptember 7-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 15,3, a délután egy órakor mért hőmérséklet 29,5, legalacsonyabb hőmérséklet 13,9 Celsius-fok. Mezőgazdasági technikumi képzés — levelezőknek Bács-Kiskun megyében egyedül indít levelező tagozatos első osztályt az 1968-as tanévben a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Technikum. Az intézet elsősorban azoknak a 17 éven felüli dolgozóknak a jelentkezését várja, akik termelőszövetkezetekben, állami gazdaságokban, erdőgazdaságokban, kertészeti vállalatoknál, gépjavító állomásokon, gépállomásokon, megyei, városi, járási pártbizottságokon és tanácsoknál dolgoznak. A felvételi vizsgán magyarból és matematikából kell megfelelni a követelményeknek. A kiskunhalasi mezőgazdasági középiskola szeptember 30-ig fogadja ei a jelentkezéseket. A vegyipar fejlesztéséért Csütörtökön a Veszprémi Vegyipari Egyetemen megkezdte tanácskozását a KISZ. 4. vegyipari műszaki-fejlesztési konferenciája. A már hagyományos találkozóra rekord számú — 300 — fiatal szakember érkezett a dunántúli városba. Az idei tanácskozáson 33 előadás hangzik él. Az idén öt szakdolgozat kapott kitüntetést. Az első helyet Szabó Zoltán vegyészmérnök, a Dunai Kőolajipari Vállalat munkatársa szerezte meg, szakmai körökben feltűnést keltő kísérleti munkájával. A díjakat, s ezzel egyidejűleg a kémikusok egyesületének külön díjait átadták. A megyei bíróság érdekes döntése Nem köte'ezték kártérítésre a vállalatot Emlékszünk még az elmúlt télre, a csúszós utakra, s azokra a balesetekre, amelyek a síkos járdákon történték. Egy ilyen esettel kapcsolatos pert tárgyalt a napokban másodfokon a megyei bíróság. G. I. Írógép karbantartó január 16-án a délutáni órákban Kecskeméten az Alföldi Állami Pincegazdaság máriavárosi pincéje előtt haladt gyalogosan. A síkos, le nem takarított úton elesett és eltörte a lábát. Sérülése miatt jelentős kára keletkezett, s ennek megtérítése érdekében perelte az említett gazdaságot. Kérte a bíróságot, kötelezze az alperest a kár megtérítésére, mivel a hó eltakarítása, a járda felszórása kötelessége, s ezt elmulasztotta teljesíteni. Az elsőfokú bíróság a lány keresetének részben helyt adott és kötelezte a pincegazdaságot, hogy 15 nap alatt fizessen meg G. I.-nek 1815 forintot, valamint viselje a 400 forint perköltséget is. Az ítélet ellen a megyei főügyészség fellebbezési óvást nyújtott be, s kérte annak megváltoztatását, a kereset elutasítását. A megyei bíróság elutasította a lány kérését. ítéletének indoklásában a 35 T 966. M. T. sz. rendeletre hivatkozik, amely szerint a síkosság megszüntetése csak a járdákra vonatkozik, G. 1. pedig közúton szenvedte el a sérülést. A telephely előtt ugyanis gyalogosok részére kijelölt járda nincs. Maga a sérült is elismerte, hogy az úttesten esett el. Az ítélet jogerős. G. S. eici-OH *BPfc - A Magyai Szocialista Munkáspárt Bacs-KJskun (negyei Bizottsága és a megyei tanács lapja - Főszerkesztő: F osn.iát - Felelős kiadó Mezei István Igazgató - Szerkesztősig Kecském« varos) ranácsház Szerkesztőség) telefonközpont: »-I» triíííi.arn«, Szabadsáa tél 17a telelőn; 17-09. - Terjeszti » Magyat Posta - Előfizethető a Helyi postahivataloknál és Kézbesítőknél. Kecskemét, szabadság tét «a zeietou. n-vs. eáci-Klelcua megyei Nyomda V. Kecskemét Telefon: 11-8Í. - index: uou. rótt) Pál - Kisdia t Báct megyei Lupkiadé 15-18 Szerkesztő ofzottság: 19-80 - Kiadóhivatalt — Előfizetési díj egy nőnapra) U,®» forint. —