Petőfi Népe, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-29 / 230. szám

'967. szeptember 29, péntek S. oldal „Eskü szün ki" A fegyveres erők napján Ha Kiskőrösön járok s úgy adódik, hogy valakire várni kell, vagy értekeznek, ahol dol­gom lenne, — azalatt benézek a Petőfi-házba. Elnézelődök, szinte előre számítgatom: no, ott lesz a keresztelő kancsó ... amott a láda ... a pipa... A Hruz Máriát ábrázoló festmény is a helyén ... Kéziratai, mű­vei — több nyelven is ... MINT MIKOR az ember hosz- szabb távoliét után hazatér. A szerény, halk szavú teremőrrel megtárgyaljuk, mi újság? Van, ami évről évre visszatérő téma. Huszonnégy-huszonötezer láto­gató, nagyjából ez a mérleg. Idén is voltak szép számmal külföldiek. A szomszédos orszá­gokból, távolabbról, még Ame­rikából is. Magyarok, akiknek ez a mi országunk már óhaza... — Legutóbb a tamowi len­gyelek látogattak ide, a múlt hónapban —: ez volt nagyobb létszámú külföldi csoport —, hallom a tájékoztatást, s már nyílik is a Petőfiék szekrénye, hogy előkerüljenek belőle a lengyel vendégek ajándékai. Képes, szöveges albumok, Tar- nowról, a nagy vegyipari üzem­ről. Külön nagy fényképfelvé­tel Bem József ottani síremlé­kéről... Vajon mikor hervad­tak el a virágok azon a koszo­rún, amit mi, kecskemétiek tet­tünk le a tavirózsás víz part­jára, mikor júliusban ott jár­tunk? A vendégkönyvben megkere­sem a lengyelek nevét. Egy- kettő ismerős ... Azóta elme­sélték odahaza, mit láttak a Petőfi Múzeumban. Lapozgatok. Száz és száz név. Elragadtatott megjegyzések, meghatódottsággal fogalmazott mondatok. Míg újabbakra talá­lok, van idő kérdezősködésre. — Tavaly — vagy azelőtt? — láttam egy mérnök bejegyzését. A tetőzet romlásáról írt vala­mit. Megfogadta, hogy intézke­dik. Ügy emlékszem, pesti volt... — Már rég rendbehozták... Vasrudakkal erősítették meg a falakat, — nyugtat meg a ház őre. — TAVALY — vagy azelőtt — említette, hogy elkelne va­lami mutatótábla a központban. Tudnák az először ide látoga­tók, merre találják a múzeu­mot, ne kelljen kérdezősköd­niük. — Mutatótábla most sincs... Pedig nem kerülne sokba. Szemem ismét szöveget talál a vendégkönyvben. A kezdete — egy név. Aztán magyarul: „Pham Hai... Nagyon meg­hatódom az óriási költő előtt, akit nagyon szerettem, amikor Vietnamban iskolában tanultam Petőfi Sándor versműveit. Min­dig álmodtam, hogy egyszer volnék az Óriás szülőfalvában. Szerencsémre az álmom meg­valósult. Nálunk még folyik a honvédelmi háború — élet-halál­harc. Elfogadjuk Petőfi szavát, hogy „esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább . nem leszünk!” Pham Hai vietnami hallgató. | Alkalom szüli a könyvvá­sárlót is. Ül a kedves kis eszpresszóban, kavargatja a for­ró feketét, vagy süteményt esze­get. Ki-kinéz az ablakon, oda­kint az ősz szele már sodorja a leveleket. Beszorul az ember nemsokára a négy fal közé ... Jön az unalom... Vagy még­se? Nem jön. Ma már nem unalmas a téli este falun sem, hiszen sok alkalom kínálkozik a szórakozásra. íme, itt is, az eszpresszó sarkában, csinos kis 1967. Vn. 10. Hoan Quoc Tuy vietnami hallgató ... KALOCSÁN volt a két diák, onnan utazott át Kiskőrösre. ... Mi volt azon a napon Viet­namban? Mint az akkori új­ságok megírták, dél-vietnami partizánok Binh Long tarto­mányban, Saigontól mintegy 90 kilométerrel északra, szabály- szerű kombinált támadást haj­tottak végre az amerikaiak és a kormánycsapatok állásai el­len Mintegy ezer partizán egy­idejűleg intézte a tüzérség által támogatott gyalogsági táma­dást ... A harcok rendkívül el­keseredettek voltak... ...Amikor Pham Hai leírta: „Eöküszünkr Tóth István forgatható állványon ott a kí­sértő. —- Mintegy két hete, hogy ebben az üzletünkben is beve­zettük a könyvárusítást — mondja Városi Istvánná, a kun- szentmiklósi új cukrászda ve­zetője. — Szabad polcra he­lyezzük a portékát, a vendég odamehet és tetszése szerint válogathat. — És az eredmény? — Meglepő. Persze, nem be­szélhetünk csillagászati szá­mokról, naponta 8—10 könyvet adunk el Ez még a kezdet, de már többen megrendeltek ná­lam sorozatot például az Üj Magyar Lexikonból és más ko­molyabb könyvekből is. Kelen­dők a népszerű orvosi munkák, az útleírások. Ma egy vendég, aki gépkocsival érkezett ide, a Trabant-ról szóló szakkönyvnek örült meg nagyon, persze, meg is vette. Sok az alkalmi ve­vőnk, már kialakulóban van a „törzsgárda” is. Jó ezt hallani. Kunszent- miklóson nincs külön könyves­bolt, a kultúr cikküzlet látja el a falut. De ez az új elgondolás nagyon életrevaló, ötletes és főként — eredményes. Itt van például — képünkön — Halász Rozika, öt a szülei süteményért küldték el a „cu­kiba”. Amíg az árut becsoma­golták, körülnézte a könyves­polcot és — íme! — amit régen keresett, Az ember tragédiáját itt megtalálta. B. J. Dolgozó népünk, egész tár­sadalmunk azokat köszönti ma, akik fegyverrel a kézben vigyázzák határainkat, védik békés építő munkánk eredmé­nyeit, őrködnek szocialista ál­lamrendünk biztonsága felett. A nép fegyveres fiait ünnepel­jük, akik méltóan az 1848-as szabadságharc és az 1919-es munkás hősökhöz, mindent megtesznek azért, hogy az Ide­gen betolakodók, belső ellen­ségeink ne árthassanak. Katonáinkra emlékezünk, akik a szocialista világrend- szer hadseregeivel közösen a világon egyedülálló harci tech­nikával rendelkeznek, s nem­csak ismerik, de mesterien is bánnak e modern fegyverekkel, A gyakorlatokon bebizonyítot­ták, hogy képesek megsemmi­síteni az agresszort, akár a levegőben, akár a szárazföl­dön érkezne, hiszen korszerű fegyverzetük, a nép iránti hű­ségük és szeretetük felvértezte őket a határok védelmére. Nemcsak a katonai tudás, fi­zikai erő megszerzésében je­leskednek katonafiaink, hanem — ha szükséges — hozzájárul­nak a szocialista haza anya­gi értékeinek gyarapításához is. Utakat, vasutakat építenek, segítenek a mezőgazdaság ter­A fegyveres erők napja al­kalmából az MHS-ben végzett kimagasló tevékenységükért a Magyar Népköztársaság honvé­delmi minisztere a Honvédelmi Érdemérem kitüntetésben része­sítette a szövetség politikai munkatársait és társadalmi ak­tivistáit Az ünnepségen megje­lent Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyettese és ár. Posváncz László, a megyei pártbizottság munkatársa. Bala- bán Sándor alezredes, az MHS megyei elnökének ünnepi be­széde után a tizenöt éves áldo­zatos munkájuk elismeréséül a Honvédelmi Érdemérem kitün­tetést átvette: Besenczi János, Borszéki Lajos, Csordás István, Dorogi Károly, Hajba Ottó, dr. Kárpáti Antal, László József, Szabó Lajos, K. Tóth Ferenc és ményeinek betakarításában ... Határőröket köszöntünk, akik az év minden időszaká­ban éjjel és nappal önfeláldo- zóan, nagy hozzáértéssel bizto­sítják a békés építő munkát, őrzik határaink biztonságát. Rendőreinket ünnepeljük, akik törvényeink betartását, a bű­nözők, a kárt okozók elleni harcot választották élethivatá­suknak. A szocializmus vív­mányaira, valamennyiünk bé­kés és nyugodt életkörülmé­nyeire vigyáznak mindig és mindenütt, őrzik a nép vagyo­nát, s fáradhatatlanul üldözik a bűncselekmények elkövetőit. Munkáshadseregről, a mun­kásőrökről beszélünk tisztelet­tel és szeretettel, akik a nehéz: fizikai, vagy szellemi munka után önként vállalják azt a nagyszerű feladatot, hogy bár­mikor ellássák a nép szolgá­latát. A haza szeretete, szocia­lista társadalmunkba vetett szilárd hit készteti őket erre. Amikor a nép fegyveres fia­it, katonákat, határőröket, rendőröket, munkásőröket kö­szöntjük, egyben kifejezzük azt is: bízunk bennük, s szá­mítunk rájuk! Fáradságuk, ve­rejtékük a békés építésben a haza, a nép iránti szolgálat igaz próbaköve. Zablahoczki Pál. Tízéves mun^ kájuikért tizennyolcán kaptak hasonló magas kitüntetést. Csütörtökön délelőtt 10 óra­kor a megyei tanács vb termé­ben Buda Gábor, a megyei ta­nács vb-elnökhelyettese adott fogadást a polgári védelem pa­rancsnokai, aktívái számára. A fegyveres erők napjáról szóló megemlékezés után Buda elv­társ átnyújtotta a Honvédelmi Érdemérmet dr. Vissinger Lászlónak, dr. Hegedűs János­nak, Bozsó Ferencnek, Nagy Fel rencnek és Pervein Sándornak* akik tizenöt éve tevékenyked­nek a polgári védelem munká­jában. Tízéves szolgálatukért tizenhaton kaptak kitüntetést. A kitüntetettek nevében Bozsó Ferenc fejezte ki köszönetét. Meglátni és... ★ ★ ★ Kitüntetések a fegyveres erők napja alkalmából «ÜSÍ#** 07Ai 11. AZ „INDIAI FOJTÁS”. Az „indiai fojtást”- gyakorol­juk. Magános őröket, vagy más személyeket lehet elintézni ez­zel a módszerrel. Mindenki kap egy selyemsá­lat. Murdock őrmester hossza­san magyarázza és be is mu­tatja, hogyan kell a selyemsálra olyan hurkot kötni, amit össze lehet húzni, de újra tágítani nem. Az nymodon hurkolt, szo­rosan tapadó selyem feltétlenül megfojtja a kiszemelt áldozatot. Neve onnan ered, hogy állítólag valami indiai vallási szekta tagjai ölték így meg ellenségei­ket. A hurkot nem muszáj élőre megkötni. Ügyes mozdulattal azt az áldozat nyakán is el le­het végezni. Murdock őrmester bemutatja. Egy csendes, a többiektől min­dig félrehúzódó finn fiút int magához. — Fordítson hátat nekem — parancsolja. A finn készségesen engedel­meskedik. — Természetesen csak a sál nyakbavetése során történő hu­rokkötési technikát mutatom be, a fojtást már nem — kedélyes- kedik Murdock. — Figyeljenek! Közel, lép a finnhez. Aztán villámgyors mozdulattal a fiú feje fölött átveti a sálat, s eköz­ben már meg is csinálta ahur- kot. Lábát előre lendíti, hogy egészen a finn mellé lépjen, de megbotlik. Elveszti egyensúlyát és a sállal a finnt magával rántja a földre. A hurok megszorul a fiú nya­kán. A finn arca elkékül. Mind­két kezével a sálhoz kap, de a hurok jó. Túlságosan jó. A se­lyem halálos szorítással tapad a nyakára Pontosan úgy, ahogy azt az imént Murdock őrmester elmagyarázta. A finn kiáltani szeretne, de nem jön hang a torkán. Kék szemeit könny önti el. Az arca egyre kékebb. Kétségbeesetten rúgkapál. Dermedten nézzük a váratlan eseményt. Murdock ijedten fel­ugrik. Ám nem tudja, hogy mit tegyen. Segélytkérően néz ránk. A finn már elájult. Gyorsan. Segíteni kell rajta. Mellé ug­róm. A mindig lassú Hanzi azonban most megelőz. Roham­kése villog a kezében. El akarja vágni a selyemsálat Az össze­sodródott erős anyag azonban csak nehezen enged. Végre si­kerül. A finn nyaka most már szabad. Hanzi közel hajol hoz­zá. Ujjaival megtapogatja a finn nyakát Szomorúan felnéz. — összáron csői ódott a gégéje. Nem kap levegőt Már talán meg is fulladt — mondja. — Nem tud segíteni? — sut­togja rémülten Murdock. — Beppo — mondja Hanzi — rohanj és hívd a mentőket Az olasz elszáguld. — Egyetlen lehetőség van — mondja a kövér német. — Ta­lán az segít Arcát elönti a verejték. Lát­szik, hogy tétovázik. De aztán erőt vesz magán. Izgatottan figyeljük. Sejtel­münk sincs, hogy mit akar. Mindegy, csak már tegyen vala­mit. Hanzi rohamkésével a finn nyakához közelít. Szabad ke­zével a szerencsétlen fiú gégé­jét tapogatja óvatosan. Aztán az összeroncsolt gége alatt fel­metszi a finn légzőcsövét. Vér freccsen. Fura sípoló hang hal­iaszik. A finn teste finoman megremeg. Hanzi véres kezével meg­könnyebbülten megtörli a hom­lokát. A finn vére összekeve­redik a kövér német verejté­kével. — Ha a mentők időben jön­nek, akkor lehet, hogy életben marad — mondja. — Mit csinált maga őrült? — ripakodik Hanzira Murdock. — Mesterséges légzés kellett volna. Maga öli meg! Hanzi kezében megvillan a rohamkés. Elkapom a karját. — Észnél légy — sziszegem a fülébe. Murdock őrmester hátrál mellőlünk. Szemében riadt fény villan. Szirénázva megérkezik a mentőautó. Még meg sem áll, amikor az orvos már leugrik a sofőr melletti ülésről. A finn mellé térdel. A sze­rencsétlen fiú vére sebesen bu­zog, de a mellkasa lassan hul­lámzik. — Ki csinálta ezt a légcső­metszést? — kérdi az orvos. Hanzi hallgat. — ö — mutat vádolóan a né­metre Murdock. — Gratulálok! Ez volt az egyetlen megoldás — mondja, majd hozzáfűzi: — Persze, még nincs minden rendben. Az orvos munkához lát. Első­nek a vérzést igyekszik csök­kenteni, aztán fémcsövet helyez a finn légcsövébe, majd injek­ciót ad neki. — Gyorsan a hordágyat — parancsolja az embereknek. — Azonnal műtőbe kell vinni. Miközben a finnt a hordágyra helyezik és az autóba teszik, az orvos Hanzihoz fordul. — Honnan tudta, hogy így kell eljárni? — El volt törve a lábam és a kórházban unalmamban az osztályos orvos könyveit lapoz­gattam, amikor ő nem volt ott. Az egyik könyvben olvastam, ha megsérül a gége, és a sérült nem kap levegőt, fel kell met­szeni a légcsövet. Meg láttam egy filmet is, amiben egy kis­gyereket úgy mentettek meg, hogy egyszerű bicskával fei- metszették a torkát — magya­rázza szégyellősen Hanzi. — Jól csinálta. Derekasan cselekedett — dicséri ismét a kövér, németet az orvos. Hanzi elpirul, s aztán této­ván int a tábori kórház felé in­duló mentőautó után. Megszorítom Hanzi mancsát! Ki gondolta volna, hogy pont ő képes gyorsan és vakmerőén cselekedni egy ilyen váratlan és szokatlan helyzetben. Murdock őrmester sorakozót vezényel. De most sokkal csen­desebben mint máskor. Kerüli a tekintetünket. Tudja, hogy eljátszotta a tekintélyét előt­tünk. Még két és fél órányi foglal­kozás lenne, de az őrmester visszavezet bennünket a tábor­ba. — Szabad foglalkozás! — je­lenti be a barakkunk előtt. Máskor kitűnő örömmel foga­dunk minden váratlan szabad percet. Most csend van. Csak Schrantz az osztrák, Skorzeny Ottó hírhedt brandehburgi kü­lönítményének egykori tagja tesz meggondolatlan megjegy­zést: — Na, legalább ennyi hasz­nunk van Murdock ügyetlensé­géből ! — Állat! — köp az osztrák elé Pablo. (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents