Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-05 / 183. szám
1967. augusztus S. szombat 5. oldal Lengyelországi szőttes Megérkeztünk Népművelők az iparért ¥ engyelország... A Kecs- keméti Hírős Együttessel egy jó hétig vendége voltam e kedves, póztalanul barátságos népnek. De jó, hogy szép hazátokban is találkozhattunk veletek, kedves lengyel barátaink... Testvéreink... Ha csupán pár szó volt is magyar „szókincsetek”, ezt a kettőt — barát, testvér — mindjárt siettetek közölni... így volt ez veled, fekete szemű, gyérülő hajú munkás, aki Dabrowa Tarnows- ka-ban a művelődési ház folyosóján jöttél oda hozzánk barátaiddal. És úgy soroltad a dunántúli helységek nevét, amerre katona korodban jártál hazánkban, hogy mi nem tudtuk olyan pontosan ... E két szó magyarul hangzott abban a negyedórás baráti kitárulkozásban, amely orosz, német, olasz nyelven, lengyel szavakkal és eszperantóul folyt Oswiecim egyik éttermének teraszán — néhány lengyel és magyar között ... Ezt tudták, akik a népünk derűs leikéből, gazdag fantáziájából fakadt dalok, muzsika, tánc hatására, — boldogan kiáltották be a táncoló, nótázó együttesnek — „Lengyel, magyar — két jó barát!” Jó volt veletek együtt, közvetlenül, életre szóló élményként teljesebbé formálni magunkban a népek, az emberek kapcsolatának legértékesebb kifejezését: a barátságot. ¥ dézzünk fel csupán né* hány villantást a találkozásból, az egy hétből, amelynek során — lakva is megismertük egymást, ahogy egyik közmondásunk tartja. Mindjárt a megérkezés, az első találkozás. Mielőtt azonban autóbuszunk átgurult volna a Lengyel Tátrába, a geológiai történelem fenséges „mérföldkövénél”, a Magas Tátra lábainál töltöttünk áhitatos félórákat. A csodálatos kontraszt. Poprád — fennsík — csillogó modern város — az ipari civilizáció vidám füstjelei — közel, távol zöldellő, sárgálló, szürkéslila párnába vesző hegyek. Kiszállunk — és észrevesz- szük: sokáig nem vettünk lélegzetet sem. Tovább utazunk, de szemünket alig tudjuk levenni az autóbusz ablakairól, melyeken át ellenállhatatlanul nyűgöznek le bennünket a feketezöld fenyvesek, sötétségbe vesző szakadékok, az acélszürke és rozsda színű sziklák, fehér 4. Visszatámolyog, az ajtónál hallgatózik. Az ügyvédék még nincsenek itthon. Megörül a szerencsének. Indulás Bendéék- hez! Ott lakik a házaspár a hátsó udvar egy kis szurtos szobájában. Verőn egyedül velük osztotta meg élete apró ügyeit, de a „nagy titkot” is. Nyugodtan tette, hiszen biztos volt Imre becsületességében. Tervezgették, mikor kelnek egybe. Mikor erről beszélt bizalmas ismerőseinek, a kőfaragó, Bende György meg a felesége nagyokat sóhajtozott: „Hej, csak nekünk lehetne gyerekünk! De nekünk nem lesz... Soha, soha nem lehet gyerekünk...” Az asz- szony pont a rendkívüli munkanélküliség idején volt terhes. Férfinak öltözött, hogy felvegyék rakodómunkásnak a kikötőben. Megcsúszott a havas, jeges pallón, s a krumpliszsák először a hasára esett, aztán a Dunába, öt is csak az utolsó pillanatban mentették ki. Azonnal elbocsátották.., Többé hó-villámaikkal az eget hasogató csúcsok... A ránk boruló irtózatos tömegek mindinkább titokzatosan gomolygó felhőkké vesznek. A fehér, szürke málló képletek fojtogatják a kozmoszba vágyó ormokat... Lassan minden elsötétedik körülöttünk... Aztán újra észleljük, hogy autóbuszunk fáradhatatlanul gördül tovább, tovább ... Le, fel, hő- költető szerpentineken, az esti homályon is átcsillámló gyors patakok, éles illatú fenyvesek mellett és között... r ¥7 j szakai sötétség, kilenc óra. Villanyfényben ragyogó hajó a pompás, modern s egyben sajátos nemzeti stílusú épületkomplexum, a vám, a lengyel határ. A természet csodáinak hosz- szú és szótlan ámulataiból ocsúdva, örömteli izgatottságba esünk. Megállunk. Pszt! Ne legyen zajongás, beszéd, míg a vámvizsgálaton átesünk. Mosolygós vámőr. Jó estét! Apró bólogatásokkal körülnéz bennünket, szinte atyaian nyugtázza: szerencsére minden magyar vendég megvan. Egy kis jövés-menés. Civil arc, arcok... Üdvözlés a buszban... Egyik magyar vezető: — Az elvtársak azt hitték, korábban érkezünk... A vendéglátó gyár kis küldöttsége délelőtt fél tizenegy óta vár itt bennünket. Mehetünk. Valami reccsen- koppan, a busz megáll. A befelé vezető utat tetőhíd íveli át. Kocsink teteje magasan megrakva kofferokkal, a táncruhák hatalmas kosaraival, bőgő a tokjával, cimbalommal. Nem férünk át. Vissza! Nincs más hátra, a kifelé szolgáló úton gurulunk be Lengyelországba. Ez nem szabályos, de barátoknak „minden meg van engedve”. Azt a nótázást, ami erre •**- következik... Már lengyel éjszakában rohanunk. No, csak annyira, amennyire biztonságos hömpölygő ködpárában, szerpentineken. Lengyel barátaink kis furgonja két piros hátsó lámpájával mutatja az utat. Sötétség, falvak, sötétség, városok, sötétség... s valamikor hajnali kettőkor Tar- nowban szállunk ki... A házigazdák meleg vacsorával várnak ... Otthon vagyunk. (Legközelebb: Kirándulások) —th —n nem várhatta, hogy anya lesz... — Mentsenek meg! Fogadják el! — könyörög most nekik Veronika. Mire kiveszik kezéből a gyereket, megint eszméletét veszti. A díványon ébred. Mindene fáj. Jajgat, míg feltápászkodik. Csapzott, hideg verejtéket dörzsöl el a homlokán, ahogy haját megigazítja. De mosolyogni is tud már. Nagy párnán, megmosdatva ficánkol a kisfiú. Annyit kér csak, hogy Imrének kereszteljék. A kőfaragó és felesége azt se tudja, hova legyen örömében. Van gyerekük! Veronikának ad annyi erőt a szenvedés, hogy visszatámolyog az ügyvédékhez. Este el- szöszmötölget valahogy. Mintha mi sem történt volna ... ... Az oroszok már közel vannak Pesthez. Csollánné egy este hisztérikus sikoltozással rán- cigálja férjét. — Meneküljünk. Beleőrülök, ha itt érnek bennünket. Iszkolnak Nyugatra. Veront is magukkal viszik. SzombatheGáicsöveket fektetnek A Hajdúszoboszlói Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat dolgozói gyors ütemben végzik Kecskemét központjában, a város legforgalmasabb utcáin a gázvezeték szerelését. Felvételünkön : Emelődaruval helyezik a földbe a gázvezetékcső egyik szakaszát az öregtemplom mögötti útszakaszon. lyen azonban néhány tízest nyomnak a kezébe. — Felmentjük a szolgálat alól — kegyeskedik a nagyságos úr. — Mit csinálna odakint, hiszen nem tud németül. Veronika erre-arra vetődik a nagy felfordulásban. Egy esztendő múlva vergődik visz- sza Budapestre. Bendéék elköltöztek. Senki sem tudja, hová. Imréről sincs semmi hír. Szülei eltűntek... Szaladnák az évek is. Az egykori kiscselédből textilmunkás lesz. Szorgalmas, rendkívül munkabíró, kötelességtudó. Meg túlságosan józan, komoly fiatal nő létére. Ritkán mosolyog. Csak akkor, ha szak- társnőinek a múltjáról, és kisfiáról beszél. Akkor se sokáig, mert ezen a témán mindig sír- vafakad. Próbáld keresni! — biztatják. Fejét ingatja. — Próbáltam már... De hogy is találnám meg, ha eddig nem sikerült... Azóta nyolc év telt el. Tudjátok, mily roppant sok idő az? ... Már nagyfiú azóta. Vajon mennyire hasonlít R á? Mozgalmi ember lett Veronika. Idővel egy Tisza menti városba kerül, mint szakszervezeti funkcionárius. Egyik délben iskolásgyerekek robognak el mellette. „Bende, Bende!” — kiált valamelyik az elöl rohanó, halvány képű kisfiúra. ötletes kezdeményezéssel álltak elő a bajai művelődési ház dolgozói: egymás után felkeresik az ipari üzemeket és megérdeklődik, mivel lehetnek az ipar segítségére. Nagyon sok érdekes lehetőség adódik, de ezek közül egyet említünk csak meg. A Férfi Fehémeműgyárban a közeljövőben mintegy ezer be„Délután gyere a Zagyvához!” „Ne félj, hamarabb lent leszek, mint te” — szól vissza vékony hangon a kis szőke srác, s egy pillanatra ránevet a mellette lépegető nénire. Aki hirtelen szívéhez kap, nehezen szedi a lélegzetet, s meg is áll. Az a piros, vastagocska száj... A fej tartás... De a menése is, mikor megcsillapodik a szala- dásban... Egészen ö. — Verőn szinte rosszul van az örömtől. Azt kiabálták neki — „Bende”. Ö az! ö az! Az anyai szívet nem lehet becsapni. A gyerkőcök hol előre szaladnak, hol elmaradoznak mellette. Verőn már rég túlhaladt az utcán, ahol lakása felé szokott elkanyarodni. Csak megy, megy, egyre könnyebben. Pedig előbb még alig mozdult a lába is ... Megszólítsa? ... Hátha mégsem ő az?. . S akkor ... így addig is megvan a remény... Rendületlenül kíséri a gyerekeket. A kis szőke hirtelen kiugrik a többi közül, s eltűnik egy nádas ház kapuján. Verőn boldogan ténfereg, nem tud kimenni az utcából. Körülnéz, ugyanakkor csitítja is izgatottságát. Mit idegeskedik, miért óvatos annyira, kinek tűnik fel, ha be is les a kerítésen? (Folytatása következik) dolgozóra lesz szükség. Nagyon nehéz ennyi — a fehérneművarráshoz értő — nőt előkeríteni. Mit tesz erre a művelődési ház? Elhatározták, hogy a gyárral közösen tematikát dolgoznak ki, amelynek alapján háromhetes fehémeművarró tanfolyamot indítanak. Akik a tanfolyamot sikerrel elvégzik, azokat a gyár alkalmazza bedolgozónak. Az ötletes kezdeményezés bizonyára sok olyan leányt és asszonyt juttat keresethez, akiknek egyéb szakképzettsége nincs. Épül a kecskeméti várfal? Igen, valóságos várfal épül Kecskeméten, a Kada Elek utca hosszában, az úttest közepén. Már meg is épült belőle vagy százötven méter, M 30-as falazóblokkból. Jó tömör fel, hadd dacoljon az idő viszontagságaival. Az építés körül serénykedő ipari tanulók — rájuk bízták ugyanis a kivitelezést — apait-anyait beleadtak a munkába. Áll tehát a két méter magas várfal. De most — abbahagyták. Vajon miért? Nem áltatjuk az olvasót tovább. Nem várfal ez, csak annak tűnik. Egyre terebélyesedő rossz szokásról van szó. A Kada Elek utca és Dózsa György út sarkán megkezdődött a kilencemeletes szalagház építkezése. A cölöpverő már alapoz, gépkocsik hordják az épületelemeket, és javában tart a felvonulás. Mindezt persze két méter magas fallal kell körülkeríteni. Miért? Az arra járók csóválgatják a fejüket és nem akarnak hinni a szemüknek. Miért kell egy építkezést ilyen masszív fallal körülkeríteni? Mit rejtegetnek a járókelők szeme elől ilyen töméntelen építőanyag elpocsékolásával? Mert ebbe a falba eddig annyi elsőrendű téglát beleöltek, hogy abból öt baranyai viharsújtott házat újjá lehetett volna építeni. Még ha az egész építkezést körülkerítenék vele! De a többi három oldalon megteszi a drótkerítés is. Megtenné az ezen az oldalon is. Vagy ha már mindenképpen titkolódzni akar a kivitelező vállalat, miért nem takarékoskodik olyan formán, hogy előregyártott elemekből állít össze kerítést? Külföldi és fővárosi építkezéseken láttunk már ilyet nem is kis számmal: fémből készült blokkokat használnak kerítésnek, amelynek oldala nagyszerűen megfelel tömeghirdetési célokra is. Nem lehetne ezt a jó szokást utánozni? Ha pedig az van a dolog mögött, hogy az ipari tanulókat akarták szorgos munkára bírni, hát ezt másutt is megtehették volna. Lehet, hogy erre már rájöttek az illetékesek, mert az építését abbahagyták. De mi lesz az elpocsékolt több ezer M 30-as falazóblokkal? B. J. „Húzza" a meleg a szőlőt A Szőlészeti Kutató Intézet miklósi telepén, ahol rendszeresen mérik a hajtásnövekedést, rendkívül gyors fejlődést tapasztaltak a szőlőknél. Egy hét alatt 70 centit nyúltak a vesz- szők, s így az idén a kísérleti parcellán a szőlők nagysága eléri a 3—3 és fél métert. Ezért helyenként már harmadszorra tetejezik a szőlőt. Hasznos Baján, a József Attila Művelődési Házban évek óta megszervezik a pótvizsgára utalt iskolás tanulók csoportos korrepetálását. Pedagógusok bekapcsolásával tervszerűen végzik a gondos előkészítést Eredményesen. — Ezen a nyáron is száznál több gyerek vesz részt a foglalkozásokon. Ugyanakkor a napközis tanulók (összesen nyolcva- nan) hetenként két alkalommal közös délelőtti filmvetítésen vesznek részt a művelődési házban, amelynek vezetői ezzel is kellemesebbé és hasznosabbá kívánják tenni a szülői felügyeletet nélkülöző fiatalok szünidei életét. Mindkettőt hasznosnak tartjuk. Tóth István:
