Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-23 / 198. szám
FORMABONTÁS Szomorúan sétálgattak vasárnap délután a belsőnyíri munkás-paraszt találkozóra érkezett lengyel táncosok, a tarnowi vegyiművek dolgozói. A szabadtéri színpad alkalmatlansága miatt úgy látszott, nem mutathatják be tervezett műsorukat. Már-már pakoltak, amikor vezetőjük észrevette, hogy a nézők betonozott négyszögön ülnek. „Ezen nagyszerűen tudnának táncolni” — mondták. Dobos Menyhért és a többi lelkes helyi rendező tíz perc alatt átköltöztette közönséget a színpadra és a környező gyepre. A szép lengyel énekeket, táncokat nagy tapssal fogadta a hálás publikum. Az esemény méltó a feljegyzésre. A mai formabontó korszakban előfordult már, hogy a színészek le- lesétá-nak a közönség közé és az is: cgy-egy nézőt a pódiumra invitálnak. A nézőtér és a színpad felcseréléséről még nem tudunk. Szerencsére csak a kényszermegoldás volt újszerű, a siker tovább gazdagította a hagyományos lengyel—magyar barátságot. n A P T A B 19G7. augusztus 23, i szerda Névnap: Fülöp Napkelte: 4 óra 50 perc. . í Napnyugta: | ló óra 43 pero. ; — AZ ALKOTM ANY ünnepén avatták fel a Vegys-er Vállalat tiszakécskei gyáregységének a KISZ védnöksége mellett elkészült korszerű üdülőjét. A - Egyszobás, csónakház- zal ellátott üdülő felépítéséhez a község KISZ-fiataljai több záz óra társadalmi nunkával járultak ozzá. — Szeptember 20-ig shet beiratkozni a IT megyei szervezetnek nyelvtanfolyamaira. A hat nyelven folyó, összesen nyolc- hónapos turnusokon a legmodernebb audiovizuális eszíközökkel segítik az idegen nyelvek elsajátítását. Az októberben kezdődő tanfolyamokra 160 forint a beiratkozási díj. — A Bácsalmáson jelenleg működő benzinkút már nem tudja kielégíteni a megnövekedett forgalmat, ezért íz ÁFOR a községi tanács közreműködésé- /el egy új, kétkutas izemanyagtöltő állomás építését kezdte meg. — A kiskunfélegyházi Lenin Termelő- szövetkezet lovasisíko- lája iránt nagy az érdeklődés. Havonként indítanak tanfolyamot, ahol 22 idomított hátasló áll a lovagolni tanulók rendelkezésére. Érdekes mecfgyelések Húszezer éves mammutcsont-épület Szovjet tudósok Jo- dinovo közelében mammutcsontokból készített épületet fedeztek fel. Az alapzat 18 oponyacsontból áll, a falakat tartó oszlopok lábszárcsontokból készültek. A 130 négyzet- méter kiterjedésű lakóhely korát 20 ezer évre becsülik. Érdekes megfigyelések Martinique szigetén Egy francia tudományos expedíció vezetője arra az érdekes jelenségre figyelt fel, hogy az expedíció tagjai. vagy más idegenek, akik egy évnél hosszabb ideig tartózkodnak Martinique szigetén, néhány centiméterrel megnőnek. U gyanakkor az ottani bennszülöttek nem nőnek nagyobbra a szokásosnál. A kérdés még tudományos magyarázatra szorul, az expedíció vezetőjének véleménye szerint ennek oka a szigeten előforduló ásványok lehetnek. — Figyelmetlenül szaladt át az úttesten Szabadszállás belterületén Mere Erzsébet 10 éves iskolai tanuld, s egy kerékpáros elütötte. A kislányt súlyos koponyasérülé'sel szállították a kórházba. — NÉMÉNYl LILI operaénekesnő, Érdemes művészt, a forradalmi munkás-paraszt kormány az operaművészet terén elért kimagasló érdemei elismeréséül a Magyar Népköztársaság Kiváló Művésze címmel tüntette ki. A kitüntetést kedden a Művelődés- ügyi Minisztériumban nyújtották át Neményi Lilinek. (MTI) — Érik a szamóca. A homoki földiepresekben másodszorra virágzanak a bokrok, sőt helyenként termést is hoznak. A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet szamócásaibam piiroslanaik a másodtermések. — Sportlótenyésztésre rendezkedett be a kecskeméti Magyar —Szovjet Barátság Tsz. Eddig már több mint 11 kiváló tulajdonságokkal rendelkező lovat értékesítettek, egyrészt exportra. Jelenleg is 6—8 lovat idomítanak eladásra a gazdaságban. — Világrekord. Kosztadin Ivanov Kosztov plovdovoi bolgár önkéntes véradó 26 év alatt összesen 137 liter vért adott, s így 31 literrel túlszárnyalta a kanadai Berjeron világrekordját. — Az Országos Pedagógiai Könyvtár vállalta, hogy az új tanévben felméri a szakmunkásképző iskolák könyvtárainak helyzetét. és erről javaslatokkal ellátott jelentést ad a Munkaügyi M misztérium Szakoktatási főosztályának. . — Harminc új oktatófilmet készít az idén az iskolai filmintézet. Gondoskodik a filmintézet olyan magnófelvételekről is, amelyeket az idegen nyelv- oktatásnál. s az osztályfőnöki órákon hasznosíthatnak az iskolákban. — Figyelmetlenül vezette személygépkocsiját Dunavecse és Solt között Szabó György budapesti lakos. A gépkocsi áttért az út bal oldalára, majd felborult. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 5 ezer forint. — AUGUSZTUS 24-E magyar filmbemutatója A múmia közbeszól. Oláh Gábor fiatal rendező bűnügyi komédiájának főszerepeit Ruttkay Éva, Avar István, Mensáros László, Koltai János, Major Tamás játssz$, de rajtuk kívül még számos ismert művészünk kapott kisebb-nagyobb szerepet a filmben. — Figyelmetlenül vezette motorkerékpárját Juhász András kecskeméti lakos ezért belerohant az előtte haladó személygépkocsiba. Juhász András könnyebben megsérült. — Paradicsomliszt. A Lajta-Hansági Állami Gazdaság leleményes szakemberei felfedezték, hogy a paradicsomtörkölyből készült liszt húsz százalék fehérjét és 16,7 százaléknyi cukrot tartalmaz. tehát kiválóan alkalmas arra, hogy a táptakarmányok koncén trátumaként használják. A gazdaság folyamatosan elszállítja a Budapesti Konzervgyár mosonmagyaróvári üzeméből a paradicsomtörkölyt. Jelenleg naponta negyven mázsa értékes „paradicsomlisztet” nyernek belőle. — ÜZLETBE kerültek a posztószűrbe „öltöztetett” pálinkás üvegek. A kiskunsági pásztornak „álcázott” palackokat a Hosszúhegyi Állami Gazdaság üzemében töltötték meg és az első alkalommal mintegy 3000 került az üzletekbe. t — Figyelmetlenül haladt át az úttesten Kecskemét határában az 5-ös számú főútvonalon Gál Pál 67 éves kecskeméti lakos. A gyalogost egy tehergépkocsi elütötte. Gál Pált súlyos sérüléssel szállították a kórházba. 90 éve, 1877. augusztus 23 án született Medgyaszay -Benkó István építőművész. Budapesten, Becsben és Párizsban tanult, ahol a Gellérthegyre szánt Pantheon tervével aranyérmet nyert. Eredeti tervező volt. Nem követett korabeli építészeti irányzatokat, sem történelmi stiluihagyományokat. A század elején egyike volt a magyar nemzeti stílus kialakítására törekvő építészeknek. Merőben egyéni formaalakításokkal az akkor még fejletlen vasbetonépítés szerkezeti lehetőségeire támaszkodott. Evekig járta, tanulmányozta a Székelyföldet. Művein érvényesítette a székely fafaragványok stilizált elemeit, ö tervezte 1908-ban az első hazai teljesen vasbeton szerkezetű épületet, a veszprémi színházat. 1909-ben a soproni és később a zalaegerszegi színházat építette. A Nemzeti Színház tervpályázatán, 1912-ben első díjat kapott. Nevéhez fűződik az Operaház belső tereinek nagyszabású átépítése és kupolájának megerősítése, ö építette a mátraházai Sportszállodát, a veszprémi szállót és múzeumot. A fővárosban és vidéken iskolákat, templomokat, bérházakat, s a harmincas években Indiában, Bom- bav-ben fejedelmi palotát, színházat, múzeumot tervezett. — Több milliós útépítés K i skunh a1 ascxn. Építik Kiskunhalason a Vadkerti utat, amelynek földmunkálataihoz katonai alakulatok is segítséget nvújtottak. Az útépítést. amely mintegy 3 millió forintba kerül, még az idén befejezik. Időjárás Várható időjárás szerda estig: kevés felhő, száraz idő. A helyenként még élénk északi szél fokozatosan mérséklődik. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: augusztus 2l-én a középhőmérséklet 20,1 (az 50 évi átlag 20,9) legmagasabb hőmérséklet 23,8 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 12,2. Augusztus 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 14, a délután egv órakor mért hőmérséklet 22,9 legalacsonyabb hőmérséklet 10,3 Celsius-fok. Újszerű építési és lakberendezési kiállítást nyitottak meg Kiskunfélegyházán. A Bács megyei Iparcikk KisKcrcskcdelmi Vállalat a Móravárosban épült két és fél szoba komfortos, kétlakásos kis társasházban rendezte meg a bútorgyártás legújabb termékeit bemutató kiáLítását. Így az érdeklődők megismerkedhetnek a korszerű lakásépítéssel, és azok berendezéseivel Is. A kiállítás rendezői a szőnyegektől a csillárokig minden felszerelési és berendezési tárgyat elhelyeztek a lakásokban. A felvételen ia^u- szobarészlet látható. Országos automatizálási tanfolyam Kecskeméten Az automatizálással régóta foglalkozik az emberiség. Legősibb — és ma is alkalmazott — formája a mechanikus vezérlés. A legkorszerűbb típusok közé tartozik az elektromos, illetve az elektronikus vezérlés, ezzel a legbonyolultabb folyamatok létrehozását is meg lehet oldani. Csupán elektromos úton nagy erőt kifejteni azonban nem lehet. Mind az elektromos, mind a mechanikus szabályozás eléggé költséges. Az automatikus folyamatok legújabb és legcélszerűbb formája a pneumatikus erőátvitel. Ezzel a rendszerrel egyaránt megoldhatók a vezérlési és az erőátviteli problémák, mindemellett olcsóbb, mint az eddigi eljárások. A pneumatika magyarországi elterjeszése érdekében Kecskeméten a Felsőfokú Gépipari és Automatizálási Technikumban rendezte meg a mérnök továbbképző intézet azt a tanfolyamat, amelyen az ország különböző nagy vállalataitól 34 mérnök vesz részt, hogy elsajátítsa a pneumatikus vezérlés és szabályozás alapjait. A tanfolyamra — amely tegnap kezdődött és szeptember 2-ig tart — az előadások megtartására és gyakorlati foglalkozások levezetésére a svéd MECMAN cég két mérnökét hívták meg. Születőben száz „népfrontlakás“ Tiszakécskén (Tudósítónktól.) A kecskeméti járásban eddig csak Tiszakécskén dicsekedhetnek azzal, hogy megpróbálkoztak a különféle társadalmi szervezésű lakásépítési akciókkal. Nem régen építettek fel kilenc, úgynevezett KISZ-lakást a fiatal házasoknak. Aztán ide is eljutott a híre a városi népfrontbizottság védnökségével indult — viszonylag olcsó kivitelezésű — kiskunhalasi lakásépítő-akciónak, s felfigyeltek rá a Tiszaparti községben. Érthető ez, hiszen Kiskunhalason például egy 2 szobás, összkomfortos lakást mindössze nyolcvanegyné- hány ezer forintért építenek fel. Itt ugyanis az OTP-kölcsön igénybevételén, túl „házilagos” építőbrigádot szerveztek, megveszik és felhasználják a jó állapotban levő bontott anyagokat, s maguk az építtetők is segítenek a kivitelezésben. Tiszakécskén most 100 lakást akarnak felépíteni ugyanilyen módon. Üjból csökkent a dinnye ára Piaci jelentés A keddi piac forgalma igen gyenge volt. Így a kisebb felhozatal is kielégítette a vásárlók igényeit A zöldségpiacra egyes árucikkekből csak felét szállították a termelők, mint más piaci napokon. A gyenge kereslet miatt azonban egyes zöldségfélék ára így is tovább csökkent. A gyümölcspiacon a legkeresettebb cikk továbbra is a görögdinnye, amiből ismét nagy mennyiség, 360 mázsa érkezett és az ára ismét mérséklődött. A kisebb kereslet a baromfipiacon éreztette leginkább hatását. Itt az árak a hét véginél jóval alacsonyabbak voltak. A kedden kialakult piaci árak: burgonya 2—3, paradicsom 1.20—Z, töltenivaló fehér paprika 2,50—3,50, kovászoinivaló uborka 3—4, csemegeuborka 6—7, zöldbab 3,50—l, fejes- Káposzla 2—3,50, ke.káposzta 2,50—4, forint kilogrammonként, a fejtett babnak 8—14, a máknak 22—24 forint volt literje. Körte 3—5, őszibarack 3—9, édesalma 2—3, savanyúalma 3—4, szőlő 6—10, görögdinnye 1—1,50, szilva 2—4 forint kilogrammonként. A baromfipiaci átlagárak élöcsirke 23,30, tyúk 22,G0, pecsenyekacsa 15,60 forint kilogrammonként. Elítélték a bicskázó testvéreket Nem lehet éppen tiszta múltúnak nevezni a két Horkai testvért, akik Kocséron a tanyavilágban laknak. Különösen a fiatalabb Horkai Miklós „jeleskedett” eddig, hiszen kétszer volt büntetve — legutóbb súlyos testi sértésért — és kiszabadulása után kötekedő magatartása miatt rendőri felügyelet alá helyezték. Az izgága fiatalemberek ez év május 18-án újabb, súlyos bűn- cselekményt követtek el és csupán véletlen szerencse, hogy bicskázásuk nem végződött ember- halállal. Az említett napon a kocséri Petőfi Termelőszövetkezet teherautójával mint rakodó- munkások érkeztek Mélykútra a Horkai testvérek. Munka közben természetesnek tartották, hogy italozzanak és este már erősen az alkohol hatása alá kerültek. Az italboltban találkoztak Torma István mélykúti lakossal, akivel kezdetben, virtuskodásbói a fiatalabbik Horkai erőpróbázott. Horkai Miklós, bár nem említette, bizonyára sérelmesnek találta, hogy minden esetben partnere bizonyul erősebbnek, de a későbbi verekedést mégsem ő, hanem a sértett Torma István kezdeményezte azzal, hogy záróra után az utcán sértegette a két testvért. A verekedés hamarosan kialakult, s amikor Torma István utánuk szaladt, Horkai Miklós már nyitott zsebkéssel várta. Tormát azonban a két testvér pillanatok alatt a földre teper- te és egymás után szurkálták. Ekkorra ugyanis már Ho-kai Béla is elővette zsebkését. Torma végül súlyos sebekkel borítva maradt a helyszínen, s az oda érkező ismerősök orvoshoz akarták vinni. Mélykúton két orvoshoz is bezörgettek, de mindkettő megtagadta a segítségnyújtást. Ellenük eljárás indult. A vérző embert csak reggel nyolc óra körül látta orvos és azonnal kórházba utaUa, ahol hat hétig állt kezelés alatt. A megyei bíróság a napokban hirdetett ítéletet a Horkai testvérek által elkövetett bűnügyben. Emberölés bűntettének a kísérlete miatt Horkai Bélát öt évi, Horkai Miklóst pedig hét évi szabadságvesztésre ítélte, eltiltotta őket a közüívekben való részvételtől és kötelezte a vádlottakat a bűnügyi költségek megfizetésére. Az ítélet nem jogerős. G. S. errorI MEPE - A Magyar Szocialista Munkasuart Bacs-Kiskun megyei Bizottsága e« a megyei tanács taujs - Főszerkesztő F Vállalat - Felelős kiadd Mezei István Igazgatő - Szerkesztősek Kecskemét városi Panácshaz Szerkesztővel telefonkőzp nt 26 I». it«.«n*m6L Szabadság tér 1/a. Telelőn; 17-09. — Teriesz ti a Magyar Posta - Előfizethető a h“lvt oostahlvata ír knál es kézbesítőknél, Kecskemet, ozuuausas « Bécs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telelőn; 11-84. - Index: 14 064. roth Pai - Kiadja a Sacs megyei Laipktad' 25 16 Szerkesztő olzottsSg 10-38 - Kiadóhivatal — Előílzetésl díj egy nőnapra; u,— forint. —