Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-23 / 198. szám

í. oldal 196*7. augusztus 23, szerda NEMCSAK a Renmin Ribao minősíti igen súlyos provoká­ciónak az amerikai repülőgépek behatolását Kína légiterébe, ha­nem az amerikai szenátus kül­ügyi bizottságának elnöke, Fulbright szenátor is. Rámuta­tott, hogy az amerikai hadvezetés korábban kijelentette, hogy a Kínával határos vietnami terü­letek bombázása rém jár ve­széllyel, a gépeket a legszigo­rúbb ellenőrzés alatt tartják — a tények pedig bebizonyítják, hogy mégis képtelenek ellen­őrizni a helyzetet Ismeretes, hogy a Pentagon azzal védeke­zik, hogy a gépek véletlenül jutottak Kína légiterébe. Fulb­right kijelentette, hogy amikor amerikai gépek Kína légiterébe repülnek és ott lelövik őket, az már nagyon hasonlít a hábo­rúhoz. Az amerikai vezetés azonban, úgy tűnik, nem a jó­zan hangokra hallgat. A szená­tus folytatta vitáját az USA ka­tonai és politikai kötelezettsé­geiről. Ennek során hallgatták meg Katzenbach külügyminisz­terhelyettest, aki egyenesen úgy nyilatkozott, hogy Johnson el­nöknek a háború folytatásához nincsen szüksége a törvényho­zás felhatalmazására, és akkor is módja volna folytatni, ha a korábbi felhatalmazást most visszavonnák. Reálisan ítélte meg a helyzetet McCarthy sze­nátor, aki kijelentette: „Ilyen körülmények között az elnök akár négy éven át tartó dik­tatúrát vezethet be, s valóság­gal kiiktathatja a törvényhozást az amerikai külpolitika kiala­kításából.” AZ ARAB világból érkező je­lentések arról számolnak be, hogy egy sor ország vezetője a diplomácia útján veti latba ere­jét, hogy elhárítsák az egységes állásfoglalások útjában álló aka­dályokat, és előkészítsék az arab csúcstalálkozó kedvező légkörét. Az EAK sajtója kifejezi remé­nyét, hogy sikerrel járnak azoik a közvetítési kísérletek, amelye­ket Aref iraki elnök, Mahgub szudáni kormányfő párhuzamo­san folytat Szaúd-Arábiában, Kuwaitban és Jemenben a Je­meni konfliktus rendezésére. A szaúdi kormány még nem adott végleges választ, a jemeni kor­mány pedig elvetette a dzsidái egyezmény felújításának javas­latát, minthogy azt nélküle kö­tötték meg. Ellentmondás, hogy a MENA egyiptomi hírügynök­ség ugyanakkor ismerteti Aref elnöknek egy beiruti lap szá­mára adott nyilatkozatát, amely­ben a háború elkerülhetetlen­ségéről beszél, és kijelenti, hogy Irak erre építette politikáját, az országban áttértek a háborús gazdálkodásra, — minthogy Iz­rael megszállva tartja az arab területeket és véleménye sze­rint az agresszív cselekménye­ket folytatni fogja. AZ ALGÉRIAI kormány fél- hivatalos lapjában az El Mud- zsahiban kedden hasonló szelle­mű cikk jelent meg. A lap fel­szólítja az izraeli megszállás alá került arab területek lakossá­gát, hogy szervezzék meg a né­pi ellenállást. A jordániai király pedig az arab szolidaritás meg­erősítése céljából utazott Ma­rokkóba. EURÖPAI vonatkozásban a nap érdekes híre, hogy egyes nyugati lapok szerint várható a görög katonai junta bukása. Két svájci lap is foglalkozik a kér­déssel, A Der Bund szerint a nyugodt felszín alatt minden mozgásban van. A Basler Nach richten szerint éles ellentét ala­kult ki a junta és a hadsereg között. Egy újabb államcsíny feltételeinek kialakulásáról szá­molt be annak a skandináv par­lamenti küldöttségnek több tag­ja, amely most tért vissza Gö­rögországból. Rabat, Kairó, Kuwait, Ríjad Tanácskozások a Közel-Keleten Husszein jordániai király, aki hétfőn este kétnapos látogatásra Rabatha érkezett, megérkezése után azonnal tárgyalt Hasszán marokkói királlyal. Mahmud Riad, az EAK kül­ügyminisztere hétfőn megbe­szélést folytatott India kairói nagykövetével. A két diplomata az el nem kötelezett országok­nak a közel-keleti válsággal kapcsolatban elfoglalt állás­pontját vitatta meg. Szó volt Tito jugoszláv elnök legutóbbi körutazásának eredményeiről is. Az egyiptomi küldöttség tá­jékoztatta a bagdadi értekezlet résztvevőit, hogy a Szuezi-csa- toma mindaddig zárva marad, míg fel nem számolták az arab országok ellen elkövetett ag­resszió következményeit — közli keddi számában az A1 Ahram. E tájékoztatás után a minisz­terek fölöslegesnek tartották, hogy a kérdést felvegyék az ajánlások közé. Hivatalos jelentéseiket idézve a lap rámutat, hogy ha az arab országok három hónapra leállít­ják a kőoüajszállítmányokat, ezen a külföldi országok 6900 millió dollárt veszítenek, míg az arab országok jövedelme csak 669 millió dollárral csökken. Aref elnök kedden kétnapos látogatásra Kuwaitba érkezett, ahonnan, majd Rijadba utazik. Bagdadi értesülések szerint a kuwaiti emir segítségét kéri, hogy Fejszal királyt meggyőz­hesse a jemeni konfliktus meg­oldásának és a csúcsértekezlet megtartásának szükségességéről. Mahgub szudáni miniszterelnök hétfőn megbeszélést folytatott a szaúdi uralkodóval. Mahgub Szaúd-Arábiából Kairóba uta­zik, majd csütörtökön tér vissza Khartoumba, hogy előkészítse az arab külügyminiszterek ér­tekezletét. Az MTI tudósítójának kairói szudáni köröktől származó érte­sülése szerint Szudán kész csa­patokat küldeni Jemenbe, amennyiben az érdekelt felek megegyeznek, hogy azok fenn­tartsák a rendet a tervezett nép­szavazás idején. Közbenjárás Njonoért A SZOT Elnökségének meg­bízásából Földvári Aladár, a SZOT alelnöke, Somoskői Gábor és Virizlai Gyula, a SZOT tit­kárai látogatást tettek Indoné­zia magyarországi nagykövetsé­gén és felkérték a nagykövetet, hogy továbbítsa Suharto tábor­nokhoz, Indonézia elnökéhez a SZOT Elnökségének levelét A SZOT Elnöksége a levélben a ' magyar szervezett munkások nevében kérte Suharto tábor­nokot hogy a múlt év során ’ halálra ítélt Njono-nak, az in­donéz szakszervezeti mozgalom világszerte ismert vezetőjének adjon kegyelmet. Augusztus 17, Indonézia függetlenségének nap­ja alkalmából közkegyelemre vonatkozó döntését terjessze ki Njono-ra is. (MTI) Két A-6-ost lőttek le Kuangsxi felett Súlyos provokáció Kína ellen Az Üj Kína hírügynökség hét­fő esti pekingi jelentésében kö­zölte, hogy a délután során a kínai népi felszabadító hadsereg légierejének egyik egysége le­lőtt két A—6. típusú amerikai Intruder bombázógépet, — ame­lyek a délkínai Kuangszi tarto­mány területén szándékos há­borús provokáció során behatol­tak Kína légiterébe, az egyik amerikai pilótát elfogták. A Renmin Ribao keddi szá­mának kommentárja rámutat, hogy a két amerikai gép be­hatolása Kína légiterébe súlyos provokáció a kínai nép ellen, amely — mint a lap írja — ké­szen áll a harcra. A két amerikai gép megsem­misítésével a Kínai Kommunis­ta Párt Központi Bizottságának katonai bizottsága is foglalko­zott. A bizottság napiparancs­ban gratulált a felszabadító hadsereg légiegységének. Fp rr luz a „mintavárosban“ Hétfőn éjszaka folytatódtak a zavargások több amerikai vá­rosban. Keddre virradóra 27 tűz tört ki New Havenben, amelyet az AP szerint a szegénység elleni hadjárat mintavárosaként em­legettek az Egyesült Államok­ban. Több üzletbe betörtek, a letartóztatottak száma elérte a 260-at. A Michigan állambeli Jack­son városában hétfőn 15 ki­sebb tűz támadt az esti órák­ban. Jacksonban vasárnap kez­dődtek a zavargások: a letar­tóztatottak száma eléri a 236- ot. A louisianai Baton Rouge­ban r- rendőrség letartóztatta Leon okinst, a négerek ha­ladási rt küzdő louisianai szer­vezet vezetőjét. Azt, hogy a két Intruder tí­pusú gép behatolt Kína légi­terébe, már á megsemmisítésük­ről szóló pekingi jelentés előtt közölte az amerikai hadügymi­nisztérium. A bejelentés sze­rint a gépek a Hanoi ellen in­tézett hétfői légitámadás után a VDK légierejének vadász­gépei és a rakéták tüze elől me­nekülve, rossz időjárási viszo­nyok között véletlenül kerül­tek Kína légiterébe. Az A—6-os típusú Intruderek az amerikai haditengerészet szerint „a vi­lág legjobb, bármilyen időjárás esetén használható támadó gé­pei”. Mindkét gépen két főnyi legénység teljesített szolgálatot. Egy pilóta fogságba esett. Nem ismeretes mi történt a másik három pilótával. Az AFP rámutat: az Űj Kína hírügynökség a közelmúltban azt jelentette, hogy egy év alatt hét, a kínai légiteret megsértő amerikai gépet lőttek le, továb­bá összesen 128 amerikai gép sértette meg Kína légiterét 72 berepülés során. Románia ünnepe A Román Szocialista Köztár- nes monarchiának, a tőkések saság népe augusztus 23-án leg- és földesurak uralmának. Meg- nagyobb nemzeti ünnepét üli született és megerősödött a dol- meg. gozó osztályok szövetsége és a A szomszédos Románia tör- nép nagy eredményeket ért el ténelmének új fejezetét — épp- a szocialista építés útján, az úgy, mint a magyar nép sor- életszínvonal emelésében. Ezek sónak fordulását — a szovjet a sikerek elválaszthatatlanok a hadsereg áldozatos harcai, tör- kommunisták példamutatásától, ténelmi jelentőségű győzelmei a román nép alkotó erejétől, tették lehetővé. Véres, nehéz és munkalendületétöl és az egész hosszan tartó hadműveletekben szocialista közösség eredmé- verték szét a szovjet hadsereg nyeitől. Ez az elmúlt évek tör- erői Románia területén a né- ténelmének legfontosabb tanúi­mét fasiszták és csatlósaik csa- sága, ez szolgál a holnap sike- patait. A szovjet harcosok ol- reinek biztosítékául, s az új dalán ott küzdöttek a román eredmények zálogául is. nép legjobb fiai is, élükön a E nemzeti ünnepen a ma. kommunistákkal. A kommums- gyar n-p legjobb kívánságait tak vezetésevei kirobban am- küldi a SZOcializmust építő Ro­busztus 23-i fővárosi népfelke- mánia népének, azt óhajtva, les, a román nap antifasiszta ho testvérországaink közössé- harcanak rendkívül fontos ese- g.^n érjen további sikere. menye volt. ket a SJ;0CjaZista. Románia épí­Huszonhárom esztendő nem nagy idő a történelem mértéké- ' , vei mérve, de ezek az észtén­dók gyökeresen átformálták Románia nemzeti ünnepe al- Románia arculatát, s az ország katonából a magyar államfer- népének élete többet változott, fiák táviratban köszöntötték a mint korábban az egymást kö- román vezetőket. A SZOT, az vető századok során. Évek Országos Béketanács és több alatt valóban történelmi felada- más tömegszervezet is távirat- tokát oldottak meg. Örökre vé- ban üdvözölte a román testvér­iét vetettek a gyűlölt, népelle- szervezeteket. Ojrakwu közvetítőt keres Biafrai csapatok Oreban LAGOS (MTI) Lagosba érkezett értesülések szerint a biafrai csapatok hétfő délután behatoltak a nyugat­nigériai Ore városába. A szö­vetségi egységek védelmi állá­sokba vonultak vissza a város­tól nyugatra. Más hírek szerint a biafraiak megszállták az Oretól körülbelül 25 kilométer­nyire délre fekvő Agbabu vá­rost is. Erre a frontszakaszra Lagosból megerősítést küldenek az ellentámadás előkészítésére. Miközben Ojukwu hadserege sikereket arat nyugaton, a szö­vetségi csapatoknak sikerült Nsukka övezetében megközelí­teni Enugut, a biafrai fővárost, mintegy 20 kilométernyire. Egyes feltételezések szerint Bi- afra jelenlegi erőteljesebb of- fenzivájának célja valamely je­lentős város kézrekerítése, hogy erősebb pozícióba kerülve kezd­hessen tárgyalásokat, mielőtt a szövetségi kormány bevetné újonnan beszerzett harci repü­lőgépeit. Erre az álláspontra vall Ojuk­wu ezredesnek az az interjúja, amelyet a BBC hétfőn sugár­zott és amelyben Biafra veze­tője arról beszélt, hogy a nigé­riai .háború rendezésében szük­ség lenne egy függeinn közve­títőre. A biafrai rádió egyik adásában, amelyet Cotonouban hallgattak le, közölte, hogy Bi- afrában élő több száz külföldi Nagy-Britannia enugui képvise­lőjének tiltakozó levelet jutta­tott el. Az aláírók helytelenítik, hogy Nagy-Britannia fegyvere­ket szállít Nigériának, mert ez­zel lehetetlenné teszi, hogy eset­leg közvetítő szerepet töltsön be a jelenlegi konfliktusban. Kongó nem tárgyal a zsoldosokkal Schramme-nak és embereinek feltétel nélkül kell megadniuk magukat; nem egyeztethető össze a kongói kormány álláspontjá­val az a lehetőség, hogy a zsol­dosok és a kormány megállapo­dást kössön a fegyverszünetről és biztosítékokat adjon a zsoldo­soknak, valamint a katangai disszidens-csendőröknek — kö­zölték katonai forrásból Kins- hasában válaszul Schramme- nak arra a javaslatára, hogy Bukavuban rendeljenek el 48 Tüntetés a pekingi angol misszió épülete előtt órás tűzszünetet. Schramme sze­retné biztosítani, hogy ő és em­berei fegyvereiket leadva sza­badon hagyhassák el Kongót a rwandai határon. Bomboko külügyminisztert, a Schramme-javaslat címzettjét egyébként a keddi nap folyamán várják vissza Kigaliból, Rwan­da fővárosából, Kinshasába. A TANJUG az AFP-re való hivatkozással közli: Mintegy 200 katona és ezer­nyi tüntető gyűlt össze kedden este Pekingben az angol dip­lomáciai misszió épülete előtt, ahová negyedóránként újabb, tüntetőkkel telt gépkocsik ér­keznek. A külföldi gépkocsik nehezen haladhatnak át az ut­cán, de csak azokat engedik át, amelyekről a katonák meggyő­ződtek, hogy utasaik nem an­golok. Az angol diplomaták többsé­ge családtagjaikkal együtt a misszió épületének belső részé­be költözött. Az épület előtti tüntetések, helyi idő szerint 23,00 órakor újabb fordulatot vettek: hatal­mas vörös lángnyelvek és füst­oszlopok emelkedtek a brit ügy­vivő rezidenciájából és a misz- szió dolgozótermeiből. Ezt a két épületet a „vörösgárdisták” és a kínai katonák ezrei veszik kö­rül, s feltartóztatnak minden­kit, aki az épületek közelébe igyekszik. A lángok Peking minden ré­széből láthatók. A tűz azáltal keletkezett, hogy a brit misszió épületének udvarába égő pet- róleumos palackokat dobáltak. Bomba a Uilton-száHóhan Ismeretlen tettesek kedden két bombát helyeztek el a hong­kongi Hilton szállodában. Áz egyik bombát a felvonóba rej­tették, amely fel is robbant, de emberéletben nem tett kárt. A másik bombát a rendőrök ha-, tástalanították. Mint ismeretes, a kínai kül­ügyminisztérium vasárnap jegy­zékben tiltakozott három kínai nyelvű hongkongi lap betiltása miatt és követelt» az elfogott újságírók szabadonbocsátását. Az angol hatóságok 30 újság­írót szabadon bocsátottak. 12 ellen azonban bírósági eljárást indítottak. A londoni Morning Star ked­di cikkében megállapítja: „bár­miképpen is vélekednek az em­berek a kínai vezetők politika- iáról. Hongkong Kínához tar­tozik.

Next

/
Thumbnails
Contents