Petőfi Népe, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-17 / 193. szám
4. oldal I96T augusztus 17, esfltírHJS A szépség bajai műhelyében Kétnapos borászati ankét Kétnapos borászati ankét kéz., ahol ebéd után közel másfél A nyár minden heve sem riaszthatja el a nőket attól, hogy szépségüket tökéletesítsék Pedig a fodrászüzletek rettentő burái csaknem megkétszerezik a kinti levegő hőmérsékletét Node, ez az ironikus bevezető csak a férfiúi kívülállás reflexe. Valójában az elismerés volt az első gondolatunk, amikor a megye legszebb „hajművész szalonjába” léptünk Baján. Negyedéves működésével a modem szolgáltatóházban dolgozó üzlet méltán vívott ki népszerűséget a bajai lányok,' asszonyok között. A szellemes megoldású munkaasztalok résén — Perczel Sándor ktszDr. Tomka Jánosné uborkaszeletekkel ápol gat ja az egyik vendég arcát. (Pásztor Zoltán képei.) elnök újítása — kétszeres a helykihasználás. Így annak ellenére, hogy óránként akár negyven frizurát is újjá tudnak varázsolni, még a legnagyobb forgalmú szombat délutánokon sincs zsúfoltság. A vendégek felső fokban dicsérik a fodrászok szaktudását, tájékozottságukat a friss divatban. (Ügy látszik, ebben különbözik a fodrászat a filmtől: itt nincs válságban az „új hullám”.) A kozmetikai részlegben viszont azt hittük, rossz helyen járunk. A látvány zöldségboltra emlékeztetett. A modem kozmetika megfogadja Rousseau tanácsát, visszatér a természethez. Bonyolult vegyi készítméuborka, paradicsom, földieper hamvasítja, rugalmasítja az arcokat. Hadd tolmácsoljuk végül a bajaiak három kérését: Ha már minden együtt van, hajápolás, manikűr, kozmetika, jó lenne pedikűrszolgáltatást is bevezetni, van rá hely az új szalonban. — Aztán: Ügy hírlik, hogy a Szabadság és a Dózsa György út üzleteit is össze akarják vonni a város központjában. A környék hölgyei a távolság miatt ezt nem vennék szívesen. — És hogy a férfiak is szóhoz jussanak: örülnének, ha a tisztasági fürdőben borotválkozhatnának, hajat vágata hatnának vasárnap is. A kitűnő bajai ktsz bizonyára könnyedén segíthet a panaszokon. Német kutatók különböző fóliákból egyenlő nagyságú tasa- kokat készítettek és különféle malomi termékekkel — búza- és kukoricaliszttel, stb. — töltötték meg, majd forrón lezárták. Ezután a tasakokat olyan helyiorszaguti szerencse tlensegekhez vezetett a figyelmetlenség, az italozás és a közlekedésrendészeti szabályok megsértése. Nem adta meg az elsőbbséget Kecel belterületén, az egyik nagyforgalmú útkereszteződésben Szegedi László tehergépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget a táblával védett útvonalon haladó Pápai László 24 éves keceli motorkerékpárosnak. A két jármű összeütközött, s Pápai Lászlót súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A baleset ügyében a rendőrség vizsgálatot indított. Részeg traktoros Kunfehértó határában ittas állapotban vezette a rábízott vontatót Verbanek Mihály, 42 éves bácsalmási lakos. A részeg vezető az útmenti árokba kormányozta a járművet, amely felborult. A vontatón szabálytalanul helyet foglaló Banga Jádődött tegnap a Magyar Állami Pincegazdaság szervezésében. Az országos tapasztalatcserén több mint 30 borászati osztály- vezető, főmérnök és üzemszervező vesz részt. A találkozás első állomása Jászberény volt. Innen Kecskemétre. a Magyar Állami Pincegazdaság Alföldi Üzemegységébe érkeztek a szakemberek, Cikkünk nyomán Javul az ellátás a Savariából (?) Július 20-i lapszámunk negyedik oldalán a Savaria cigaretta ellátásában mutatkozó hiányosságokkal foglalkoztunk. A cikkre adott válaszában a Magyar Dohányipar a napokban az alábbiakat közölte: „A Savaria cigarettát fogyasztó közönségünk várakozáson felül megkedvelte. A jelentkező igényekre való tekintettel a gyártandó mennyiséget felemeltük a jelenlegi lehetőségünk maximumáig. Az adott termelési lehetőségeket figyelembe véve — véleményünk szerint helyesen — fokozatosan terjesztjük ki az ellátást A füstszűrös cigarettát előállító gépeink kapacitását kedvezően befolyásolja, hogy két elavult gyártógépünket július hó folyamán korszerűbb, nagyobb termelékenységűre cseréltük ki. Ezek kedvező hatása már augusztus hó folyamán jelentkezni fog a Savaria cigaretta ellátásban. Július hónapban még csak a megyei székhelyekre tudtunk Savaria cigarettát szállítani. Augusztus hónapban már a járási székhelyekre is megkezdjük a megkedvelt Savaria cigaretta szállítását” Mindenesetre bízunk abban — amit ma még korántsem szögezhetünk le kategorikusan —, hogy rövidesen megszűnik majd a népszerű füstölni való hiánycikkjellege! tevő rovar volt Már rövid idő múlva a tasaikcik jelentős részén a kártevő rovaroktól eredő lyukakat találtak. A rovarok csupán a polikarbonát tasakokat nem támadták meg. Ezt a fontos tapasztalati tényt a malomipar a jövőben hasznosítani fogja. mű alá került és súlyosan meg sérült A mentők a kiskunhalasi kórházba szállították. Verbanek Mihály ellen a rendőrség eljárást indított. Halálos áldozat az 5-ősön Szerdán hajnalban, néhány perccel két óra után tragikus közlekedési baleset történt Városföld határában, az 5-ös számú főútvonalon. Tóth Béla szolnoki lakos személygépkocsijával 80 kilométeres sebességgel, Kecskemét felé igyekezett, s későn vette észre az útjavítást elzáró korlátot. A gépkocsi ráhajtott egy kőrakásra, majd a levegőben bukfencezve az árokba borult. Tóth Béla olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A gépkocsi utasai közül Tóth Lajost életveszélyes, két másik utast pedig könnyebb sérüléssel szállították a kecskeméti kórházba. A baleset ügyében a rendőrség még folytatja a vizsgálatot. G. G. órás szakelőadást hallgattak meg. Délután a Kunfehértói Állami Gazdaság pincészetét tekintették meg. Programjuk szerint ma délelőtt látogatnak el a tiszakécs- kei új feldolgozó üzem és pincészet építkezéseire. Itt megismerkednek a legújabb technológiai követelményeknek megfelelő kombináttal. Ütjük következő és egyben befejező szakasza Cegléd lesz, ahol a Magyar Állami Pincegazdaság exportüzemét szemlélik meg. A kétnapos borászati tapasztalatcsere Horváth Lajos, a pincegazdaság központi műszaki osztályvezetőjének összefoglaló értékelésével ér majd véget NEM ADTA MEG az elsőbbséget, s egy személygépkocsinak hajtott... Az autó egy utasa meghalt kettő életveszélyesen megsebesült.. A népes strandon vízibe fulladt egy 9 éves kisfiú... Ittasan vezette vontatóját, árökba hajtott, felborult A pótkocsi utasa életét vesztette... Eigy jelzőtábla lerántotta a vonat lépcsőjén utazó ipari tanulót A kerekek halálra gázolták... Hosszú-hosszú éveken át ablaktalan fészerben tartotta testvérét, s moslékkal, ételmaradékkal etette, mint az állatot A szerencsétlen ember szinte már csak négykézláb tudott járni, csaknem megvakult, s beszéd helyett vinnyogó hangokat hallatott.. A falu tudott róla... A jómódú, magas állású fiú minden karácsonykor luxusautóján utazik a vidéki szociális otthonba, hogy a szeretet ünnepén egy órahosszat töltsön édesanyjával. Ő beszél, beszél, az anyja pedig néz maga elé, és hallgat.. Törődünk mi eléggé egymással, emberek? Vagy így is feltehetjük a kérdést: Szeretjük mi eléggé egymást, emberek? Mint máskor, ezúttal is mellőzzük a szokásos védekezést, hogy a ridegség, a közöny nem jellemzője a mi társadalmiunknak, s hogy a szeretetlenség, figyelmetlenség nem általános. Éppen azért, mert ezt valamennyien tudjuk, merjünk any- nyira őszinték lenni önmagunkhoz, hogy — van még bőven javítani való abban a szférában, ahol az egymással való törődés, az emberibb kapcsolatok körül- ményeit formáljuk. MERT IGAZ, hogy általában nem hagy hidegen bennünket a más baja. felháborodunk az embertelenségeken, igen sokat teszünk nap mint nap, intézményesen. kormányrendeletek seregével is az egyének, családok, közösségek boldogságáért, a jobb emberi viszonylatok kialakításéért de... ... de az újságok minden áldott náp tucatját írják meg a bevezetőben említett eseteknek. Valahogy úgy van, hogy sokunkat megnyugtat, kielégít az igazságnak az a része, amely a szocialista társadalom egészére vonatkozik: hogy tudniillik a mi rendszerünk az igazi humanitás hordozója, megvalósítója. Sokan vagyunk azonban, akik ezt a mély emberséget „rábízzuk” a nagy egészre, s néha hosszú időre megfeledkezünk arról, hogy nekünk egyéneknek, kisebb közösségeknek is megvan a mindennapos kötelességünk a szocialista humanizmus érvényesítésében. Figyelnünk kell egymásra olyankor is, amikor ez a törődés nem „reszortfeladatunk”. Ne hagyjon nyugton bennünket, Magyar zászló a Lenincsúcson Kedd óta magyar zászlót is lenget a szél a világ egyik legmagasabb csúcsán, a Pamír- hegységben levő Lenin-csúcson. Kedden 14 hegymászóból álló csoport vitt fel a szédítő magasságba és állitott fel a 7113 méteres csúcson egy Lenin-obe- liszket. Mint már jelentettük a nagyszabású hegymászó túrában a szovjet alpinistákon kívül magyar, lengyel, bolgár, jugoszláv, csehszlovák, NDK, osztrák és olasz hegymászók is részt vettek. Mindegyik nemzet képviselője felállította zászlaját az új emlékmű körüL (MTI). ha útitársunk a robogó vonat lépcsőjén hősfcödik, hogy — „mit törődünk vele, ez az ő dolga”... Vállaljuk a netán előre várható kis oivódás rizikóját, de tartsuk vissza erélyesen tsz- tagtársunkat, ha ittasan akar vontatóra ülni... A folyóban, a strandon ne adjuk át magunkat annyira a nyüzsgés kábulatának, hogy oda se figyeljünk a hancúrozó, egymást lenyomkodó gyerekekre. Érezzük értük a felelősséget, mert máskor, máshol, a mienk is köztük lehet. s jó tudná, hogy rá is vigyáznak mások.:. Legyen egymáson a szemünk a hétköznapi élet „kis” eseményeinél is. A CSALÁDI tragédiák, balesetek. zsákutcába került sorsok, lelki sérülések elég jelentős száma sarkalljon mindany- nyiunkat, hogy többet, — vagy talán helyesebb így kifejezni — jobban törődjünk egymással. Ne bízzuk a „törvényesített gondoskodásra”, hogy például a balesetvédelmi kötelezettségeknek eleget tettünk. mert megtartottuk a kötelező számú oktatást, mert felhasználtuk az erre szolgáló keretet. — s ezzel mindent megtettünk. Igen, elvégeztük, amit intézményesen, a rendszer szelleméből fakadóan meg kellett tennünk, de ezzel még nincs vége. Törődnünk kell azzal is, helyesen mozog-e az épületblokkot cipelő daru alatt szak társunk. .. nem zárlatos-e a szállítószalag. :. felveszi-e a védő- övet a toronyház tetején... hétfőn reggel ne álljon borgőzöa fejjel a légkalapács mellé... Ne térjünk napirendre töp- rengőre húzott szemöldökkel azon, ha szűkebb munkakollek- tívánkban valamelyik társunk jó ideje kedvetlen, teljesítménye visszaesik, egyik bajt a másik után csinálja. Ne skatulyázzunk be embereket — egykori, de már rég megszűnt hibáik, tévedéseik alapján — egyszer, s mindenkorra „rossz kádernek”. Ne emésszen bennünket irigység. ha másoknak is sikerei vannak, örüljünk velük együtt, s hogy velük szemben — sikereik tompítására — a magunk kiválóságát bizonyítsuk, ne alkalmazzuk a másokkal való törődésnek azt az alattomos formáját, hogy szenvedélyes „kutatást”, „tájékoztatást”, „hírverést” folytatunk magánéletük kis fonákságairól, szisztematikusan csak a gyengéit hozzuk szóba „diplomatikus adagokban”, hogy ne látsszon ki szándékunk lólába... UGYE MENNYI területe van az életnek, a mindennapoknak, ahol nem egyszer, nem kétszer, a magunk érdekében is erre a konklúzióra kell jumunk: Iga- zabbul szeressük egymást, emberek! —th —n nyék helyett egyre több nyers nos 26 éves segédmunkás a jár(sz) Rovarálló műanyagcsomagolás ségbe tették, ahol sok ezer kárRendőrségi krónika Halálos és súlyos közúti balesetek A hét elején újabb tragikus Eléggé törődünk egymással, emberek?