Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-07 / 158. szám

■»OIB'Tl Peter Ducke Kecskeméten Apróhirdetések Ä Szegedi EAC NB I-es lab­darúgócsapatának vendégeként Magyarországra érkező FC Carl Zeiss Jena, az NDK labdarúgó­bajnokságának 6. helyezettje Kecskeméten is játszik mérkő­zést a Dózsával. A német csa­patban olyan kitűnőségeket lát­hatunk. mint a 24-szeres válo­gatott Peter Ducke, valamint Helmut Müller, aki eddig 12 alkalommal öltötte magára az Hárem—három női és férfi kézilabdacsapat részvételével szombaton és vasárnap rende­zik meg Kecskeméten a Hírős Kupa kézilábdatamát. A női mezőnyben a Borsodi Bányász, a BRG és a KTE veszi fel a küzdelmet, míg a férfi csapatok között a Borsodi Bányász, Sza­Az NB II-ben szereplő két megyei csapatunk rajtja egy héttel később, augusztus 13-án lesz, mint az NB I B-seké. A KTE éppen azzal a csapattal kezd, amelyiktől tavasszal az utolsó fordulóban súlyos vere­séget szenvedett A két utolsó fordulóban viszont idegenben kell megküzdenie a bajnoki pon­tokért AUGUSZTUS 13: Kecskeméti TE—Budai Spartacus, Szolnoki Rí TE—Kiskunfélegyházi Vasas, Jászberényi Lehel—Ceglédi Vasutas, Kelenföldi Goldber­ger—Mezőkovácsházi Petőfi, Pénzügyőr SE—Szolnoki MÁV, Szegedi VSE—KISTEXT, Mart­fűi MSE—Gyulai MEDOSZ, Bé­késcsabai Előre—MGM Debre­cen. AUGUSZTUS 20: KISTEXT —KTE, F. Vasas—Goldberger, Gyula—SZVSE, B. Spartacus— Pénzügyőr, Szóin. MÁV—Szóin. MTE, Mezőkovácsháza—Jászbe­rény, Cegléd—Békéscsaba, Mart­fű—MGM Debrecen. AUGUSZTUS 27: KTE—Gyu­la, Jászberény—F. Vasas, MGM Debrecen—Cegléd, Békéscsaba— Mezőkovácsháza, Goldberger— Szóin. MÁV, Szóin. MTE—B. Spartacus, SZVSE—Martfű, Pénzügyőr—KISTEXT. SZEPTEMBER 3: KTE—Szol­noki MTE, Szolnoki MÁV—F. Vasas, KISTEXT—Cegléd, B. Spartacus—Mezőkovácsháza, SZVSE—Goldberger, Martfű— NDK címeres mezét Még három NDK utánpótlás válogatottat is találunk a névsorban. Gerd Brunner, Peter Schitz és Hans Joachim nevét Is ismerik már a nemzetközi labdarúgókörök­ben. A kecskeméti mérkőzés július 18-án, vagy július 19-én lesz. A végleges időpont a Kecs­keméti Dózsa—Félegyházi Vasas M NK-mérkőzés kimenetelétől függ. badszállás és a BRG küzd a kupáért A mérkőzések a Belső- városi Sportpályán szombaton délután 6 órakor kezdődnek és villanyfényben folytatódnak ké­ső estig. Vasárnap reggel Bóra­kor kezdenek a csapatok és dél­ben fejeződik be a kupaküzde­lem. Jászberény, Gyula—Békéscsa­ba, Pénzügyőr—MGM Debre­cen. SZEPTEMBER l(h Mezöko- vácsháza—KTE, F. Vasas— SZVSE, MGM Debrecen—KIS­TEXT, B. Spartacus—Gyula, Szóin. MÁV—Martfű, Cegléd— Pénzügyőr, Békéscsaba—Szóin. MTE, Jászberény—Goldberger. SZEPTEMBER 17: KTE—Ceg­léd, Martfű—F. Vasas, Gyula— Szóin. MÁV, KISTEXT—B. Spartacus, Szóin. MTE—Jászbe­rény, Pénzügyőr—Békéscsaba, Goldberger—MGM Debrecen, SZVSE—Mezőkovácsháza. SZEPTEMBER 24: Békéscsa­ba—KTE, F. Vasas—Gyula, MGM Debrecen—B. Spartacus, Szóin. MÁV—KISTEXT, Cegléd —SZVSE, Mezőkovácsháza— Martfű, Jászberény—Pénzügyőr, Goldberger—Szóin. MTE. OKTÓBER 1: KTE—Jászbe­rény, KISTEXT—F. Vasas, Martfű—Cegléd, Gyula—Mező­kovácsháza, B. Spartacus— Szóin. MÁV, Pénzügyőr—Gold­berger, SZVSE—Békéscsaba, Szóin. MTE—MGM Debrecen. OKTOBER 8: Pénzügyőr— KTE, MGM Debrecen—F. Va­sas, Mezőkovácsháza—Szóin. MÁV, Cegléd—B. Spartacus, Békéscsaba—KISTEXT, Jász­berény—Gyula, Goldberger— Martfű, Szóin. MTE—SZVSE. OKTOBER 15: KTE—MGM Debrecen, F. Vasas—Mezöko­Tekehíradó A Kecskeméti MÁV tekézői nyerték a Hírős Kupát Szombaton és vasárnap Kecs­keméten két pályán rendezték meg a Hírős Kupa csapat, és egyéni versenyt amelyet erős küzdelem után nyert meg a Kecskeméti MÁV a Pécsi Épí­tők és a Kecskeméti Petőfi előtt A versenyt a Fémmunkás- és a Horog utcai pályán bonyolí­tották le. Részletes eredmény: csapatban: 1. Kecskeméti MÁV 4892. 2. Pécsi Építők 4847, 3. K. Petőfi 4839. 4. KTE 4746, 5. K. Spartacus 4715, 6. Ceglédi Építők 4691. Egyéni versenyben 1. Pintér T. K. MÁV 857. 2. Kanaba K. Spart. 838, 3. Kun K. Petőfi 835, 4. Dudás K. Spart. 833, 5. Ruzsinszky P. Építők 830, 6. Ko­vács F. K. Petőfi 828, 7. Csikány KTE 826, 8. Simái P. Építők 826. vácsháza, Szóin. MÁV—Cegléd, SZVSE—Pénzügyőr, Martfű— Szóin. MTE, Gyula—Goldber­ger, KISTEXT—Jászberény, B. Spartacus—Békéscsaba. OKTÓBER 22: KTE—SZVSE, Cegléd—F. Vasas, MGM Debre­cen—Mezőkovácsháza, Békés­csaba—Szóin. MÁV, Jászberény —B. Spartacus, Goldberger— KISTEXT, Szóin. MTE—Gyula, Pénzügyőr—Martfű. OKTOBER 29: Martfű—KTE, F. Vasas—Békéscsaba, Mezőko­vácsháza—Cegléd, Gyula—Pénz­ügyőr, KISTEXT—Szóin. MTE, B. Spartacus—Goldberger, Szol­noki MÁV—Jászberény, SZVSE —MGM Debrecen. NOVEMBER 5: Kecskeméti TE—Kiskunfélegyházi Vasas, Szóin. MTE—Cegléd, Pénzügy­őr—Mezőkovácsháza, SZVSE— Szóin. MÁV, Martfű—B. Spar­tacus, Gyula—KISTEXT, Gold­berger—Békéscsaba, Jászberény —MGM Debrecen. NOVEMBER 12: Goldberger —KTE, F. Vasas—B. Spartacus, MGM Debrecen—Szóin. MÁV, Mezőkovácsháza—KISTEXT, Cegléd—Gyula, Békéscsaba— Martfű, Jászberény—SZVSE, Szóin. MTE—Pénzügyőr. NOVEMBER 19: Szóin. MÁV —KTE, F. Vasas—Pénzügyőr, MGM Debrecen—Gyula, Ceg­léd—Goldberger, B. Spartacus —SZVSE, KISTEXT—Martfű, Mezőkovácsháza—Szóin. MTE, Békéscsaba—Jászberény. SÖTÉT hálőszobabútor eladó. Kects- kémét, Perczel Mór u. 2. szám alatt. Talfáji köz eleje, Földi Lőrinc. 5320 IKER 6portgyermekkocsi eladó. Kiss Tibor, Kecskemét, Nagykőrösi u. 24. Érdeklődni 2—5-ig. 5319 ÜRES szoba kiadó házaspár részére. Kecskemét, Szolnokihegy 10. Kini­zsi Konzervgyár mellett. 5314 ELADÓ sötét hálóbútor, háromaj­tós szekrény, gyermekágy. Kecske­mét, Borz utca 9. Érdeklődni: este 7-től. 5315 BEDOLGOZÓ varrónőket felvesz a Kecskeméti Háziipari Szövetkezet. László Károly utca 10. 5316 FÉL hold szőlő eladó belterületen, házhelynek is alkalmas. Tiszakécs- ke, Felszabadulás u. 30. Orbánék. 5317 KERTES családi ház eladó 8-as autóbusz megállójához (Olajmalom) közel. Érdeklődni délután 4-től, va­sárnap egész nap. Bába Viktória, Kecskemét, Kőrösihegy 99. 5308 JÓ állapotban levő, fehér, mély gyermekkocsi eladó. Kecskemét, Va- csi utca 9. 5309 ELADÓ Kecskemét, Bem utca kör­nyékén, három szoba, konyha, für­dőszobából álló különálló házrész. Egyszoba összkomfortos cserelakás­sal, beköltözhető. Leveleket „Belte­rület 64 069” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5310 FIATAL, igényes házaspár szoba, konyhás albérletet keres Kecskemé­ten. Leveleket „Albérlet 64 070” jel­igére a Kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérjük. ______________________5311 K ÖNYVELÉSBEN gyakorlott nyug­díjast keresünk 500 forintért kisegí­tésre, 1 hónapon belüli időre azon­nali belépésre. Vetőmag Vállalat, Kecskemét, Arany János utca 6. _____________________________ 5312 I GÉNYESNEK hálóbútor és 1O0 lite­res villanyboyler eladó. Kecskemét, Árpád körút 11. n. em, 26._____5305 H OZOTT anyagból osipkekötésű pu­lóverek készítését vállaljuk. Kecs­kemét, Egressy u. 10. Háziipari Szö­vetkezed___________________________5306 W ARTBURG de Luxe személykocsi kifogástalan állapotban eladó. Ér­deklődni: Kecskeméti Állami Áru- házban, méterosztály, Szabó. 5300 NAGYBATONY, bányavárosi peda- gógus elcseréli kétszoba összkom­fortos, földszintes lakását kecske­méti hasonlóért, pedagógussal, le­het gimnáziumi tanár is. Érdeklőd­ni lehet Kecskemét, Báthori u. 2/a. Szomor Zoltánnál. ___________ 5301 3 50-ES Velorex rokkantkocsi eladó. Kecskemét, Vacsi utca ’26.______5292 e ladó beköltözhető tanya 800 négy­szögöl szántóval, Kisfái 233. szám alatt. Érdeklődni: Kecskemét, Hu­nyadiváros, Kilián György utca, Poórék. 5293 FIATAL házaspár szobát keres Kecskeméten. Ajánlatokat július 15- től, Katona József Színházba, Tóth Sándor névre. 5294 ELADÓ szoba, konyháé melléképü­letes ház beköltözhetően, 270 négy­szögöl szőlővel és 100 négyszögöl szamócával. Ballószög, n. kér. 3. 5296 BEK ÖLTÖZ HÉTTŐÉN eladó két szo­ba, vízvezetékes, mellékhelyiségek­ből álló kertes ház. Kecskemét, Szalvai Mihály krt. 19.___ 5297 H ÜSZ mázsa gyümölcsfarőzse és diófa rönkök eladók. Kecskemét, Al- sószéktó 132.______________________5211 F ÖLDMÜVESSZÖVETTKEZUn Szállí­tási Vállalat portásőrt felvesz, azon­nali belépéssel. Kecskemét, Széche­nyi körút 38._____________________5212 2 7 ÉVES, gesztenyebarna lakással rendelkező fiatalember házasság cél­jából megismerkedne 20—22 éves kö­zépmagas, mezőgazdaságban dolgo­zó leánnyal vagy elvált asszonnyal. Lehetőleg ^fényképes leveleket „Nap­sugár 64 006” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe._______________5209 KEFOGASTALAN Szikra kombinált- szekrény és Béke garnitúra eladó. Kecskemét, Árpád körút 11, in. em. 14. 18 óra után. 5208 KECSKEMET. Csáktornyái utca 5. szám alatti belsőportás ház eladó. 5205 VÁLYOGHOZ való rozstörek kap­ható. Kecskemét, Mária krt. 18. 1203 HÁZHELY 400 négyszögöl Város­földön eladó, 50 db termő almafá­val. Villany, víz van. Érdeklődni: Kecskemét, Rendőrfalu, Csókás Jó- zsef u. 12._________________________5188 S INGER varrógép és nagy asztal eladó. Kecskemét, Szarvas utca 29. 5189 8 DB-BÓL álló kisipari konyhabú­tor eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Kazinczy u. 3., délután 5-től. 5193 NYÄRLÖRINCEN jószágtartási lehe­tőségekkel, 800 négyszögöl gyümöl­csössel tanya eladó. Faragó Ferenc, Nyárlőrinc, Feketei iskola mellett. 5194 160 KILÓS fiatal hússertés eladó. Kecskemét, Csóka utca 45/a. Bra- csok cipész. 5174 BEÉPÍTHETŐ telek Hunyadiváros­ban eladó. Érdeklődni Gyenes ker­tészet, Daróczi köz, Kecskemét. 5172 CZEZETTA motorkerékpár eladó. Jászszehtlászló, Petőfi utca 10. 5157 ELADÓ sötét hálószobabútor. Kecs­kemét, Méhesfalu, Alkotás u. 15. sz.__________________________________7606 EGYEDÜLI, családtalan 60 éves, nyugdíjas keres hozzáillő komoly nőt, házasság céljából. Leveleket „Nem jó egyedül”- jeligére a kiadó­ba kérek. 7893 ÖNHIBÁJÁN kívül elvált iparos, la­kással rendelkező hölgy ismeret­ségét keresi házasság céljából, negy­ven évesig. Teljes című levelet „Harmónia” jeligére a kiadóba ké­rek. 7897 ELADÓ újszerű sötét hálószobabú­tor. H. Klssék. Kecskemét, Bajcsy- Zsilinszky u.’ 4/a. 7896 ELADÓ lőcsös kocsi, hármas hen­ger, közeli tanya, gabonás zsákok olcsón. Érdeklődni: Kecskemét, J6- kai utca 36. 5141 KÖZPONTI, kétszobás lakásom egy­szobásra cserélem. Leveleket „Rá­kóczi úti” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 5132 MODERN csehszlovák konyhabútor, gyermekágy eladó. Kecskemét, Ha­lasi út 5. I. 18.,! 16 óra után. 7871 ELADÓ Kecskeméten, az SZTK kö­zelében fél ház három szobával* egyszoba összkomfort beköltözhető. Választ „Fél ház” jeligére a kiadó­ba kérek. 7870 KISGYERMEK gondozását vállalom. Kecskemét, Mikes u. 11. 5102 ELADÓ egy szoba, konyha, kamrás házrész. Azonnal elfoglalható. Ér­deklődni: Kecskemét, Cserép u. 38. délután. 5243 ELADÓ új női szovjet kerékpár, új egri ágygamitúra és táskaírógép. Kecskemét, Csóka u. 42. 5244 VALYOGVERÖT keresek. Ugyanott kisszegedi cserép eladó. Kecskemét, Felsőcsalános 15. Érdeklődni dél­után. 5245 ELADÓK egy teljes épületrevaló fűrészelt gerendák 4 és fél és 6 mé­teres hosszúságban, 390 folyóméter léc, 20*00 db nagyméretű cserép. Ér­deklődni Kecskemét, Szeleifalu, Hl. u. 10. 5242 ELADÓ beépített és hordozható cse­répkályha és fürdőszobakályha. Kecskemét, Lenin tér 6. I. em. 6. 5237 NAGY rakterületű, 1956-os Chevro­let de Luxe személygépkocsi, kifo­gástalan állapotban eladó. Megte­kinthető: Kecskemét, Bercsényi u. 5. sz., kizárólag 8-án, 9-én, 10-én. 5236 MOSZKVICS 407-es eladó. Irányár: 31 000 Ft. Nagykőrös, Aulich u. 11/a. 5224 ELADÓ kb 320 négyszögöl szőlő. Kecskemét, Szolnokihegy h. sz. ____________________________________7935 E LADÓ igényesnek, kisipari fehér mély gyermekkocsi. Kecskemét, Bánk bán u. 2/a. 7934 BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó. Kis- kunmajsa, Kossuth u. 31. sz. 7933 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét, Zsinór u. 44. Érdeklőd­ni du. 4 órától, vasárnap egész nap. ________________________ 7932 1 2 KALAPÁCSOS darálót veszek. Ajánlat: Kecskemét, Katona József u. 13. sz. 18 óra után. 7930 ELADÓ kisszegedi cserép. Kecske­mét, Szélmalom u. 17. 7929 HASZNÁLHATÓ fülhallgató eladó. Nyárlőrinc, 3H. kér. 60. Bekötő út­tal szemben. 7921 ELADÓK laposfogú gyümölcsszedő létrák. Kecskemét, Czollner tér 14. sz. 7919 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, ötvös u. 1/a. 7918 KISGYERMEK gondozását vállalom. Kecskemét, Berényi Pál u. 2. sz. ____________________________________7912 I GÉNYESNEK kombinált szobabú­tor eladó. Kecskemét, Kórház u. 6. 7908 NAGYON szép hálószobabútor ágy­betéttel együtt eladó. Kecskemét,­Bajcsy-Zsilinszky u. 40._________7914 J ÉGSZEKRÉNY, nagyméretű, közű­iét részére ie alkalmas, eladó. Kecs­kemét, Csáki u. 12. sz. 7915 DIÁKLÁNYOKNAK bútorozott szo­ba, fürdőszoba-használattal Kecske­mét központjában kiadó. Leveleket „Szeptember 1-től” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. 5271 BEKÖLTÖZHETŐ egyszobás ház­részt, vagy szövetkezeti garzont ve­szek. Leveleket „Lehetőleg belterü­leten 64 043” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5272 JÓ állapotban levő, Super Pannónia 9000 km-rel eladó. Kecskemét, Cson­grádi út 35. délután. _______ 5273 E LCSERÉLEM kecskeméti egyszo­bás, bérházi, második emeleti laká­somat földszintes hasonlóért Leve­leket „Bárhol 64 026” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5263 NYUGDÍJAS asszonyt eltartok, kü házimunkáért. Ajánlatokat: „Szere­tet 64 027” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 5264 BEKÖLTÖZHETŐ szoba, konyhás, mellékhelyiséges ház eladó, szőlő és gyümölcsösben. Érdeklődni: Kecs­kemét, Felsőcsalános 24/a. 5265 ELADÓ sodrott ló és gumiskocsi. Érdeklődni: Kecskemét, Zöldfa ut­ca 33.______________________________5266 PIANINO, kárpitozott garnitúra, szekrények, asztalok, tükör eladó. Kecskemét, Bocskai u. 26. fdsz. 1. _________________.___________________5267 N YUGDÍJAS nőt, 4 órás könnyű háztartási munkára keresek. Jelent­kezés délután 6-tól, Kecskemét, Csongrádi u. 43. szám alatt. 5268 VAS-, műszaki, kisgép, háztartási, vegyi szakismerettel boltvezetői ké­pesítéssel elhelyezkednék, Kecske­méten. _ Instruktort állást vállalok kecskeméti központtól „12 éves szakismerettel’* jeligére a Gyulai Hirdetőbe. 5260 Hírős Kupa kézilabdatorna Az ökölvívó NB I. B. tavaszi bajnoka a Kun Béla SE csapata. (Balról) Áasz, Csőké, Potec, Boncsér, Vígh II., Kun-Szabó, Herczig, Görög, Sitkéi, Sípos, Tímár és Tóth György edző. Uz NB ll-ben augusztus 13-án kezdik az őszi szezont /

Next

/
Thumbnails
Contents