Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-05 / 156. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG LAPJA Az időszerű munkákról mezőgazdasági tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Kedden ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Elsőnek az időszerű mezőgazda- sági munkák helyzetéről szóló tájékoztatót vitatta meg. A me­zőgazdasági üzemek jól felké­szültek a kalászosok betakarí­tására. Az eddigi becslések sze­rint a tavalyihoz hasonló ter­méseredményekre számítanak. A kalászosoknak 88 százalékát aratják géppel. Kézzel elsősor­miatt azonban szemszorulási veszteségekre számíthatunk. A gabona betakarítása mellett jól halad az egyéb szántóföldi munka is. Most végzik a pillan­gósok második kaszálását, a ja­vított legelőkön a fű vágását. A hozamok általában jó közepesek és a száraz időszak kedvez a jó minőségű pillangós és réti­széna készítésének. Az idén már 350 ventillátoré« hideglevegős Bízatok a kilátások a szőlő­ből. A fürthozamokat, a termés fejlettségét figyelembe véve a tavalyinál valamivel jobb szü­retre van kilátás. Vöröshagymából a tervezett­nél több termés mutatkozik, úgyszintén jó hozamokat igér a burgonya. A jelentés feletti vitában szó esett arról, hogy bár javult az alkatrész és anyagellátás, de xxii. evf., 156. sz. Ara 60 fillér 1967. jtjlius 5, szerda Közvetlen kapcsolat a fogyasztókkal Export — bixományi alapon Közös szövetkezeti vállalkozások Ä termékforgalom új rendjéről tanácskoztak a szövetkezeti ipar vezetői Tegnap délelőtt Kecskemé­ten gyűltek össze a megyei ktsz-ek elnökei, párttitkárai, fcogy megvitassák milyen fel­adatokat ró a szövetkezeti ipar­ra a gazdaságirányítási rend- izer reformjára való felkészü­lés, s ezen belül a termékforga­lom új rendjének bevezetése. Részt vett a tanácskozáson Vá- radi László, az OKISZ termelé­si és ellátási főosztályának a vezetője is. Fekete László, a KISZ ÖV el­nöke tartott vitaindító beszá­molót. Kiemelte, hogy a Gazda­sági Bizottság határozata sze­rint. —.. az eddigi, tervlebontáson és keretgazdálkodáson alapuló termékforgalmazási mecha­nizmust a kötetlenebb ter­melőeszköz kereskedelem váltja fel. A ktsz-eknek is módjukban áll majd, hogy a nyersanyagbeszer­zés, illetve az áruértékesítés cél­jából szoros kapcsolatot teremt­senek a gyártóművekkel, a fo­gyasztókat közvetlenül kiszolgá­ló kereskedelemmel — áruhá­zak, stb. — illetve az importot és az exportot lebonyolító kül­kereskedelmi vállalatokkal. Előnyös lesz ez a közvetlen kapcsolat egyrészt azért, mert ily módon a szövetkezeti ipar termelé­se a piaci igényekhez iga­zodhat, másrészt azért, mert a gyártó­művektől beszerzett árut nem terheli a nagykereskedelmi ár­rés. Az elmúlt években sok gon­dot okozott a ktsz-eknek az a rendelkezés, amely szerint a külkereskedelmi vállalatok anyagot biz' hatnak a szövet­kezeteknél rendelt export áruk­hoz. Űj vonása a szövetkezeti ipar és külkereskedelem kap­csolatának továbbá, hogy több­fajta elszámolási módban álla­podhatnak meg egymás között. Az exportra termelő 8 megyei ktsz közül 7 a saját számla rendszert választotta, amely lé­nyegében azonos az eddigi le­bonyolítási móddal. A Lajosmizsei Háziipari Ktsz azonban már az új­szerű, bizományosi forma mellett tört lándzsát. Erre az jellemző, hogy az árak kialakításában, a szerződéskö­tésben, a külföldi propagandá­ban, a piacok megszerzésében is együttműködik a külkereske­delemmel és vállalja az értéke­sítés minden előnyös és hátrá­nyos következményét A továbbiakban arról szólt az elnök, célszerűnek látszik olyan közös szövetkezeti vállalkozások létrehozása, amelyek megköny- nyítik az anyagbeszerzést és az értékesítést. Az együttműködés­nek az egyszerű szövetkezeti társulástól az állami vállalatok­kal, vagy más szövetkezeti szervvel létrejött közös vállal­kozásig, számos változata lehet­séges. Befejezésül arról tájékoztatta a ktsz-ek vezetőit Fekete László, hogy a termékforgalom új rend­jének a bevezetése érdekében máris számos intézkedés szüle­tett a megyében. Tárgyalásokat folytattak a gyártóművekkel, kereskedelmi vállalatokkal, amelyeken kutatták a közvetlen kapcsolat kialakításának a mód­ját. Az eddigi eredmények biz­tatóak, elsősorban azért, mert máris sikerült az 1968. évi ter­meléshez szükséges anyagok jó­részét szerződéssel lekötni. B. D. y'iirf ' m&f* *■ ■ ■■■■■■■ Több helyen megkezdődött a búza aratása is. Eddig mintegy ötezer holdról takarították be a gépek az értékes kenyérga bonát. ban az alacsonyabb típusú szö­vetkezeteknél végzik az aratást, ahol ezt a még kisüzemi jellegű gabonatáblák indokolják. A legutóbbi jelzések szerint a megyében mintegy 35 ezer hold kalászos betakarítása történt meg. Egyes helyeken megkez­dődött a búza aratása is. A tá­jékoztató szerint a gabonák be- érésére az elmúlt egy-két hét kivételével a korábbi időjárás igen kedvező volt. A virágzást követő szemfejlődést az akkori hűvösebb idő jól elősegítette. A hirtelen beállott nagy meleg szárító működik. Ezekkel az összes termés csaknem 90 száza­lékát korszerűen lehet tartósí­tani. A gyümölcsösökben elsősor­ban a barackszüret igényel na­gyobb figyelmet, mivel jó ter­mésre van kilátás, A felvásár­lásnál számítani lehet arra, hogy hirtelen jelentkezik nagy­tömegű áru, mivel a meleg idő­járás gyorsítja az érést. Ezért nagyon fontos a jó felkészülés, hogy az átvétel zökkenőmentes legyen. még mindig sok a gond. A kecs­keméti járásból például számos figyelmeztető jelzés érkezett, hogy egyes alkatrészek nehezen szerezhetők be és hiányuk nehe­zíti a nyári munkák zavartalan végzését. Azt is megemlítették a vita során, hogy növényvédő­szerből számottevően javult az ellátás. A végrehajó bizottság a kö­vetkezőkben a földgázbekapcso­lások szabályozásáról és finan­szírozásáról szóló előterjesztést vitatta meg, majd bejelentése­ket tárgyalt. Francia-szovjet kormányfői tárgyalások MOSZKVA (MTI) Pompidou francia miniszter- elnök kedden délelőtt megkezd­te hivatalos tárgyalásait Koszi­gin szovjet kormányfővel. Pompidou délben a francia nagykövetségen ebédek adott Koszigin tiszteletére, majd foga­dást rendezett a Moszkvában élő franciáknak, este pedig ba­lett-előadást tekintett meg. Ké­sőbb vonaton Leningrádba uta­zott. Csütörtökön tér vissza Moszkvába és szombaton indul haza Párizsba. Az UPI hírügy­nökség értesülése szerint Pom­pidou, Leningrádból való visz- szaérkezése után felkeresi Le- onyid Brezsnyevet, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kárát. Pompidou francia, és Koszi­gin szovjet miniszterelnök ked­den délután több mint két órát töltött a tárgyalóasztal mellett. Francia körökből származó ér­tesülések szerint a tárgyalófelek a vietnami problémával kap­csolatban nézetazonosságot árul­tak el, a Közel-Keletről pedig egy árnyalattal különbözött vé­leményük. Idézett hírforrások szerint Pompidou kifejtette, hogy az európai politikai helyzet jobb, mint a világ többi részén. A válsággócok között elsősorban a közel-keleti és a vietnami tér­séget említette meg. A tárgyalásokat követő fran­cia nagykövetségi ebéden a kor­mányfőkön és Gromiko szovjet, valamint Couve de Murville francia külügyminiszteren kí­vül ott Volt Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter és Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszter is. Pompidou pohárköszöntőt mondott. Mint francia részről elmondták, a miniszterelnök ki­jelentette, hogy a világhelyzet­tel kapcsolatos szovjet—francia párbeszéd ,,nyílt és gyümölcsö­ző” volt. „Álláspontjaink nem minden területen azonosak, de könnyen jutottunk nézetazonos­ságra a lényeges kérdésekben” — mondotta Pompidou. A kiskunfélegyházi járásban 3552 holdon befejezték az őszi­árpa aratását. Jól haladtak a rozs aratásával is, hiszen eddig 16 ezerből összesen 2500 holdon fejezték be a gabona betakarí­tását. Több közös gazdaságban megkezdték a búza aratását is. A termelőszövetkezetekben ösz- szesen 22 kombájn 25 kévekötő­aratógép és 5 rendre arató gép dolgozik. Ezen kívül a tsz-tagok vállalása alapján és a termelő­szövetkezeti csoportok közös te­rületén kézi aratást is végeznek. A gépek kihasználása jobb mint a korábbi években és kevesebb a géphiba miatti kiesés is, ami azt bizonyítja, hogy alapos volt a felkészülés az aratásra. A kedvező időjárás hatására , a dunavecsei járásban is teljes erővel folyik az aratás. A járás mintegy tízezer holdnyi ősziár­pa és kétszeres vetésterületén a gabona levágása a befejezés­hez közeledik. Egyes nagyüze­mek, így a dunaegyházi Haladás, a szalkszentmártoni Petőfi és a dunavecsei Virágzó Tsz-ek ked­den befejezték az árpa betaka­rítását. A járás termelőszövet­kezeteiben megkezdték a fel­készülést a búza betakarításá­ra, amit előreláthatólag a hét végén kezdenek meg. A duna­vecsei Virágzó Tsz a 400 hold­nyi ősziárpa levágása után pén­teken megkezdi rendre-arató géppel a 850 hold kenyérgabona betakarítását. A tsz vezetői hol­danként a Bezosztájából mint­egy 20 mázsás átlagtermésre számítanak.

Next

/
Thumbnails
Contents