Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-27 / 175. szám
tWJ. JűBns TI. csütörtök 5. oldal Holland mesterimnek a \VI1. századból A Kiváló Orvos Á Szépművészeti Múzeum kiállítása ' Ä XVII. század a holland teljességével mutathatja a holtnűvészet hatalmas százada. Az landok nagy korát 1600-tól 1700-ig terjedő száz A holland festészet a század Llevens: Parazsat fúvó fiú. esztendő történetileg, társadalmilag felszabaduló kiteljesedést festészetben kápráztatóan gyors esúcsrajutást jelent soha nem látott gazdagságát óriásalkotóknak és nagy tehetségű kis mestereknek, műfajoknak és stílusoknak, képtermésnek és képvásárlásnak. Ezért kitűnő kezdeményezés, hogy a Budapesti Szépművészeti Múzeum két ország műkincseiből rendezett most közös kiállítást, olyan bemutatót — 33 kép a varsói Nemzeti Múzeumból, 35 a pesti múzeumból —, amely legelején még a művészi nagyhatalomra, Itáliára figyel, de az Alpoktól délre tanuló művész otthon csakhamar elfelejti az ellesett itáliai törekvéseket Adriaen van de Venne „Korcsolyázói” — Varsóból érkezett a kissé mesterkélt, olaszosan tarkán finomkodó kép — még az itáliai hagyomány átélését mutatja. A későbbi alkotók azonban már holland módra életteliek, polgár módra keresetlenek. Nem véletlen, hogy a következő, utrechti festőcsoport, ha itáliai példát keres is, a „leghollandibb” itáliai mester, Caravaggio művészetének nyomdokain indul, A mostani kiállítás nem magányos mestereket, inkább jellegzetes művészi köröket kíván megismertetni. Rembrandtnak sem minden művét gyűjtötték ide, (de itt van a „Mészárszék”, s itt tanitványával, Dou-val együtt festett „Példázat”-a, s egy szép portréja Lengyelországból) ; a múzeum állandó németalföldi kiállítását csaknem érintetlenül hagyták, hogy a kiegészítéssel teljessé váljék a nagy hollandok bemutatása. A mostani kiállításon a Remb- randt-követők eléggé ismeretlen munkásságát is jól láthatjuk, például a leghűségesebb, legkésőbbi tanítvány, Aert de Gelder drámai alkotását. A kitűnő Tér Borch „Levelet író katoná”-ja már csaknem olyan fennkölt, mint egy itáliai festmény (a mesternek nincs képe nálunk, ez Lengyelországból érkezett), Pieter de Hooch lányképe még hollandian egyszerű, de Willem Kalf dús csendélete ugyancsak finomkodó — akárcsak a századvég holland polgára, aki néhány emberöltő alatt maga is hatalombirtokossá vált. Ebben a változásban ugyancsak követi a festészet, amely friss volt vele együtt és most hanyatló vele együtt; nemcsak szépséget, jó tanulságot is hagyva az utókorra, e szép kiállítás nézőire is. R. Gy. Dolgozószobája hűvösében beszélgetünk. Az asztalon Homérosz mellszobra, a falon festmények, néhány dombormű, a másik fal mentén könyvespolcok emelkednek — egészen a meny- nyezetig. Fiatalosan megy fel a létrán, hogy leemelje az egyik albumot. — Van Gogh — magyarázza — egyik kedvenc festőm, ezt az öreg orvost a „dr. Gachet arcképe” című festményét különösen szeretem. Fásult, megtört, kiábrándult, szakállas arc, a szemekben valami fáradt bölcsesség. Igen, dr. Gachet kissé Van Gogh is ... — Valamikor művészettörténésznek készültem, de a zene, az irodalom is érdekelt gyerekkoromtól fogva. Még ma is. Nemrégiben Rembrandt-ról tartottam a megyei kórházban vetítéses előadást. Az apám kiváló belgyógyász volt, Korányi Takarékos úttörők jutalomkirándulása Budapesten A megyei úttörőelnökség által a múlt évben meghirdetett takarékossági verseny győztesei még a tanévzáráskor átvették értékes jutalmaikat. A kiskőrösi általános iskoda növendékei éppen most a szünidőben vehetik jó hasznát a példaadó takarékossággal elnyert öt darab kétszemélyes sátornak. A pétermo- nostori általános iskolában az 500 forint értékű társasjáték, a lakiteleki általános iskolában az úttörőkürt, dob és az asztali futbhlljáték alighanem * szekrénybe zártan várja a pajtások vakáció utáni visszatérését. Egészen' friss viszont a Jánoshalmi II. sz. Általános Iskola tizenöt pajtásának öröme. A takarékosságra nevelést célzó vetélkedésben ugyanis ők nyerték el a budapesti kirándulást, amelyre a napokban került sor. A kirándulás anyagi fedezetét — az úttörőmozgalom és az OTP kölcsönös törekvését támogatva és kiegészítve — a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnöksége biztosította. A jánoshalmi kisdiákok nevelőjük és az OTP megbízottjának kíséretében ellátogattak a Hadtörténeti Múzeumba, megnézték a haditechnikai kiállítást, ismerkedtek Budapest nevezetességeivel. s ugyanilyen emlékezetes maradt számukra az állatkerti látogatás. Mint mondották: sok érdekeset mesélnek majd társaiknak a szünidő után. Az új Kuba A ZAFRA Ami a magyar földművesnek az aratás, az a kubainak a zafra. Csakhogy a zafra olyan időszakban zajlik, amit Kubában télnek neveznek — habár 24 fok meleg van. S a zafra tovább tart, mint az aratás mifelénk. November végén kezdődik, s áprilisban vagy májusban ér véget A munkaerő a zafra legnagyobb gondja. A rengeteg brigád ellenére — az idén is 62 ezer 500 szakszervezeti tag, diák és katonák ezrei mentek vidékre a zafra egész idejére —, a kubai mezőgazdaság állandó cukomádarató munkás hiányban szenved. Gépekkel kellett tehát pótolni a hiányzó munkáskezeket. Habár már ezer szovjet cukornádkombájn érkezett Kubába, ezek a gépek nem mindenütt hozták meg a kívánt fordulatot. Előkészített terepet kívánnak, a cukornádkombájnok, szakszerű kezelést, s karbantartást, jól megszervezett, s pontos munkamenetet és azonfelül műszakilag „éretteknek” kell lenniük a gépeknek. Sok hiányzott ebből a cukornádkombájnoknál, melyek Kubában, s természetesen Európában is eddig ismeretlenek voltak. Sok javulás volt tapasztalható az idei zafrában, sok figyelmet szentelnek már Kubában a kombájnaratásnak, úgv hogy nem maradhat abba, s nem is tűnik el többé a szigetről. Mégis a gépesítés nagy feladatának segédmegoldását is keresték Kubában. Egy okos újításban találták meg: centro de acopio a neve. ötvenhét olyan újfajta gépállomás működik már, amely egyenesen a nádmezőkön tisztítja, aprítja a frissen vágott nádat. Nem az egész munkamenetet, hanem csak egy részét gépesíti a centro de acopio. De a macheterót, a nádvágó munkást, a zafrák „főszereplőjét”, megszabadítja a cukornád száraz leveleinek le- hóntolására fordított fáradságtól,' s ily módon legalább megkétszerezi munkateljesítményét A centro meggyorsítja a teherautók, traktorkocsik vagy a hagyományos kétkerekű ökörfogatok kirakodását s a vagdalt cukornád átrakását vasúti kocsikra. Ezeken a gépállomásokon a nád rövid idejű tárolása is lehetséges. Tehermentesíti így a centro a vasutat is, segít orvosolni a kubai zafrák régi baját: a cukornádhiány miatti leállásokat a cukorgyárakban órákra, sőt napokra is. Persze, nincs még min-, Kuba elhatározta magát, s képes is fordulatot hozni mező- gazdaságába, amely itt elsősorban a cukortermelést jelenti. Szükséges ez a fordulat, mert a forradalmi kormány valóra akarja váltani bátor tervét: 1978-ben 10 millió tonna cukrot termelni. A „tízmilliós terv” előfeltétele: a termelési területet egyharmadával bővíteni (1,65 millió hektárra), a hektárhozamokat majdnem felével növelni. A gépesítés ellenére — melynek segítségével 1970-ben a termés harmadrészét lehetne betakarítani — az aratást továbbra is az eddiginek megfelelő területen hagyományos módon kell elvégezni. A gépesítés természetesen további új munkaerők, méghozzá szakképMacheterók a cukornádmezőn. den rendben az új gépállomásokkal. Sok villanyáramot fogyasztanak, habár Kubának egyelőre még nincs elegendő villamos energiája. A gépeknek is megvannak még a gyermek- betegségeik. De az új megoldás bizonyítja, hogy a forradalmi zett munkaerők szükségét jelenti. A mostani zafra megmutatta, hogy mindig újabb feladatok előtt áll Kuba. De megoldásuk mind szélesebbre tárja a kaput a kubai szocializmus előtt. Józef Fukatsch Frigyes klinikáján dolgozott. Amikor fia, Korányi Sándor átvette apja klinikájának vezetését, nem gondoltam, hogy én is ide kerülök majd, mint kezdő arvos. És mesél színesen, érdekesen, szenvedélyesen dr. Benedict János, a kecskeméti megyei kórház belgyógyászati osztályának vezető főorvosa. A látogatás nem volt véletlen, hiszen nemrégiben kapta meg a Kiváló Orvos kitüntetést — 38 éves prak- tizálás után. Most 60 éves, a hírős városban mintegy 20 esztendeje dolgozik. Elárulja: Róla még soha nem írtak cikket, de az ő általa írt cikkek súlyát csak kilókban lehet mérni. Évkönyvek, folyóiratok, magyar német, angol és még sokféle egyéb nyelven megjelenő szak- 'apok kerülnek elő a könyvespolcról. — Valamikor a Pester Lloyd „orvos-újságírója” voltam, később szívesen műveltem az úgynevezett orvosi esszé műfaját is. Legutóbb, tessék, elolvashatja, a két Korányiról, aztán a tudomány, a művészet hatásáról írtam az orvos gyógyító munkájában. De, valahogy mégsem jött össze egy kandidátusi fokozathoz való publikáció. Most meg már le is mondtam róla. Majd a tanítványaim... Feketekávéval kínál. A tanítványai kerülnek szóba. Név szerint említi valamennyit, évekre visszamenőleg. Tudja, mikor melyiknek milyen témájú szakmai cikke jelent meg, hogyan szakvizsgáztak, ismeri legújabb elméleti és gyakorlati eredményeiket. Látszik rajta, hogy büszke a tanítványaira. Mosolyog. — Belgyógyásznak lenni szerintem — szenvedély. Ehhez szívós türelem, kitartás kell, hiszen egy-egy beteg gyógyítása évekig elhúzódhat. Mióta Kecskeméten vagyok, legalább száz- ötvenezer cukorbajos fordult meg az osztályunkon. Hatalmas szám, de hogy csökkenjen, ehhez fel kell számolni az „új magyar betegséget”, a túlzottan egyoldalú táplálkozást. Aztán a diagnózis készítése. Ezt nem lehet megtanulni soha tökéletesen, illetve nincs az a diagnózis, amin ne lehetne „finomítani”. S ehhez nem egyszer valóságos „keresztrejtvény-fejtőnek” kell lenni, a precizitás, a memória, a logika, a tapasztalat egyaránt fontos, hogy helyesen töltsük ki az „üres kockákat”. Miközben ezt mondja, furdal a kíváncsiság, vajon miért tetszik dr. Benedict Jánosnak a Van Gogh orvosportréja? Talán önmagát is látja benne? Válaszképpen a falon egy festményre mutat. Kékinges, ülő férfit ábrázol, az egész festményből valamiféle biztonságos nyugalom, harmónia árad. — Pár évvel ezelőtt festette rólam egy festő barátom ezt a képet. Hogy az ing kék legyen, én kértem. Nem akartam pesszimistának tűnni. Emberi, orvosi etikám alapja mindig a cselekvés, az optimizmus, a humanizmus volt. Mert az orvosra annál inkább szükség van, minél több és nagyobb szenvedést lát maga körül. Dr. Benedict János nemcsak vallotta eddigi pályáján ezt gz etikát, hanem meg is valósította. Tanítványait, munkatársait is erre nevelte. Gyógyító ^unkája mellett szívesen fordít időt, energiát közéleti tevékenységre a TIT-ben, az Orvos Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezetében. S betegei, munkatársai, barátai, ismerősei jól tudják: a Kiváló Orvos kitüntetés egy olyan ember pályafutását jelzi, akitől még sokáig várnak segítséget beteg embertársai. Mi is ennek jegyében csatlakozunk a gratulálókhoz, s kívánunk ehhez dr. Benedict Jánosnak —< amit ő adott vissza 38 év alatt tízezreknek — jó egészséget! B. Gy,
