Petőfi Népe, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-22 / 171. szám

1967. július 22. szombati

5. oldal

Dudások, citerások, nótafák találkozója

Ma kezdődnek a Szegedi Ünnepi Játékok

A szegedi Fogadalmi templom előtti színpadon minden készen áll arra, hogy szombaton este felcsendüljön a kürtökön a jel, és utána megtartsák a szabadtéri játékok 1967. évi megnyitó előadását, Erkel Hunyadi László című operájának idei felújítását. Augusztus 20-ig háromszor kerül színre Erkel Hunyadija, Shakespeare Hamietje, Verdi Don Carlosa. Négy alkalommal láthatja majd a közönség a világhírű Mojszejev együttes táncműsorát. Ugyancsak négy alkalommal kerül színre Johann Strauss Cigánybárója látványos előadásban. A Don Carlos főszereplőit a milánói Scala, a bukaresti és belgrádi opera jeles szólistái éneklik. Az érdeklődés igen nagy. A legfrissebb jelentések szerint már több mint 75 000 jegy kelt el elővételben.

Az ünnepi hetek idején Szegedre látogató vendégeket nemcsak a szabadtéri játékok 17 előadása, hanem sok más érdekes látnivaló is várja.

Kerékpárral — tanyáról tanyára

— Mind gyakrabban és sűrűbben utazunk. Elmosódnak a nemzeti sajátosságok — panaszkodott Budapesten a világjáró dirigens, Stokowsky. Féltő aggodalommal folytatja: — A magyaroknak különösen sok a vesztenivalójuk. A Néprajzi Múzeumban meghallgattam a paraszthangszerekről készített felvételt. Hihetetlenül gazdag a folklórjuk. Vigyázzanak: ezek a hangszerek ne váljanak múzeumi tárgyakká...

A technika látványos fejlődésétől lelkesülök maradisagnak, széplelkek korszerűtlen álmodozásának minősítik az Ilyen kívánságokat. Érvelésük meggyőzőnek látszik: a feilődéssel járó változások elkerülhetetlenek.

S mégsincs Igazuk» Az emberiség az újabb és újabb gyűrűket termelő fákhoz hasonlatosan növekszik, s nem úgy mint az álcát váltó bogarak. A közösség boldogulását, jó közérzetét bölcs előrelátással szolgáló társadalomban, a szocializmusban ezért védik a meglevő értékeket, s ápolják, gondozzák a hagyományokat. Vagyis a feltörekvő új serkentésével egyidejűleg ügyelnek a maradandó szépséget őrző szokások, tárgyak, művek átmentésére.

Alkalom szüli — a mestert

A jó szándék önmagában kevés. Segíthetjük-e, s ha igen, hogyan a népművészet fejlődését? Az előbbiekből logikusan következő kérdésre igazán könnyű válaszolni. Csak széjjel kell néznünk a megyében, az országban. Elegendő, ha jó példaként a magyar népdal felvirágzására, a halasi csipkeház, a kalocsai pingálás fellendülésére utalun.k.

Csupán a parasztmuzsika volt mostohagyerek. Talán a duda, a tekerőíant, a citera, a furulya felett végleg eljárt az idő? Néhány erőtlen kísérlet kudarca látszatra ezt igazolja. Véleményünk szerint hiba lenne, ha kizárólag a tömegközlési eszközök (gramofon, rádió, televízió) elterjedésével magyaráznánk a népi muzsika válságát. Hiányoznak a megfelelő alkalmak, a szereplési lehetőségek is. A parasztember szemérmes, húzódozik az öncélú magamutogatástól. Hívni, bátorítani kell.

Mi is alaposan „megjártuk”. Egyetlen kecskeméti citerásról se tudtunk. Izsákiakat kértünk fel akkor is, amikor Veres Péternek, másfél esztendeje tartott szerzői estjén tamburaszó- val akartunk kedveskedni. Ám, az ifjakat-időseket felsorakoztató Mathiász Kupa vetélkedőire, már két pompás együttest is kiállítottak a helyi gazdaságok. Volt öröm, ámulás. „Hol rejtőztek idáig, miért nem szerepeltek?” — kíváncsiskodtunk. Kérdéssel feleltek: „Hívtak bennünket?”

Azóta egyre sűrűbben hangzik fel a kecskeméti tanyákon a citera: a siker kedvet fakaszt, ösztönöz.

Már ekkor elhatároztuk, hogy rendszeres szereplési alkalmakat teremtünk Kecskeméten a népi zene legjobb hazai művelőinek. Az első országos találkozóra, fesztiválra idén nyáron kerül sor. Bízunk abban, hogy hívásunkra az ország minden részéből eljönnek a duda, a citera, a tekerőlant kiváló mesterei az egymást váltó nemzedékek üzenetével.

Bartók Béla már négy évtizeddel ezelőtt felismerte a parasztzene korszerűségét: „Formai elkülönülésük, nemes egyszerűségük, különleges dallamvonalaik sokkal közelebb hozzák őket az újdonságokat kereső muzsikushoz, aki itt is, mint mindenütt, az újat a régi omladékái között szeretné megtalálni.” Ide kívánkoznak Kodály Zoltán szavai is: „Hogy a nép hangját megszólaltassuk, előbb meg kellett ismerni, a falusi re- zervációból... újra a nemzet színe elé hozni, az egész nemzetet újra ráismertetni. Ez hosz- szú időt kíván, s ma sincs befejezve”

Miért Kecskeméten?

A város kulturális életében valamennyire is tájékozottak tudják, hogy lehetőségeink igen szűkösek, eszközeink szegényesek. Miért vállalkoztunk akkor a parasztmuzsikusok és népi énekesek 'első országos találkozójának megszervezésére? Miért rendezzük meg augusztus közepén a megyei tanács dísztermében, három tanyaközpontban a dudások, citerások, énekesek hangversenyét? Mert érezzük a szülőváros fokozott felelősségét, őszintén szólva, az országos szervek, intézmények elvárják, hogy itt különös gonddal szorgoskodjanak Kodály Zoltán munkásságának folytatásáért. Számítanak erre és segítik ezt a buzgalmat.

A népi hangszeresek és énekesek sereglésének szervezéséhez eléggé nem értékelhető támogatást kaptunk eddig is a Néprajzi Múzeumtól, a Tudományos Akadémia Népzenei Csoportjától, a Magyar Rádió népzenei rovatától. Elsősorban nekik köszönhető, hogy valóban a legjobbak jönnek el Kecskemétre.

Négy dudás egy csárdában

Itt lesz Erdélyből Ambrus Sándomé Márton Kata. Tőle már Bartók és Kodály is gyűjtött. Szaszkó Józsefet, a népművészet mesterét sok külföldi országban is ismerik. Ä szegedi, a paksi, a tápéi, az ecsedi citera- zenekar játéka bizonyára megnyeri az érdeklődők tetszését. Eddig úgy tartották, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában. A tervek szerint a vetélkedőn négyen versengenek a közönség tapsaiért. Jó a híre a felsőkandai tamburazenekar- nak is. A galgahévízi éneklő asszonyok sűrűn szerepelnek a rádióban. Különleges élményt ígér a nádsípon játszó Kádár Ferenc játéka. Várjuk a tekerőlant híres tiszaúj falui mesterét, Bársony Mihályt és még sok-sok nagyszerű énekest, muzsikust, akik közül többen megkapták már a népművészet mestere címet.

A műsorok összeállítói — elsősorban dr. Sárosy Bálint, a jeles tudós és Béres János, a Rádió munaktársa — arra törekszenek, hogy a népi hangversenyek szórakoztatóak, szépek, „élvezetesek” legyenek, élményt adjanak, anélkül hogy a bemutatók néprajzi hitelessége egy jottányit is csorbulna. Csak mellékesen: Veres Péter Kos- suth-díjas író is jelezte részvételét. Közölte, hogy szívesen szól néhány szót az egybegyűltekhez.

A szerény kezdettől senki sem vár csodát. Arra törekszünk, hogy a hagyomány értékes elemei életünk cselekvő részeivé váljanak. Reméljük, hogy a százados. sokaknak talán bizarr- nak tűnő dallamokat a jövőben többen magukénak érzik és a szokatlan hangzatok gyönyörűség forrásaivá válhatnak, még a beat-zene hangorkánjában is.

Mostanában derült ki, hogy a hajdan lenézett Alföld alatt milyen mérhetetlen kincsek rejtőznek. Meggyőződésünk, hogy a szellemi élet mély rétegeiben is sok a felhasználatlan, sőt feltáratlan tartalék, a még szunnyadó energia.

I |ii i i • Keltái Nándor

megijedt. De egyszerre csak

meghallotta a hangját. Németül kiáltott:

— Várjon meg mindenki a bejáratnál!

Azután Tuljev meg is pillantotta. Krug egyszerűen csak lemaradt, hátul lépegetett, mint juhász a nyája után. Így köny- nyebben észrevehette Tuljevet és ő is feltűnőbb volt.

Tuljev hozzácsapódott az elnyúló tömeghez, lemaradt és félrefordulva bevárta Krugot.

. Amikor Krug felfedezte, alig észrevehető tréfás mozdulattal keresztet vetett a hasára.

— Gott mit uns, — suttogta mellé érve. Értésére akarta adni, hogy nyugtalankodott miatta.

— Gott mit uns — ismételte Tuljev. Régen nem beszélt németül és most úgy hallotta a hangját, mintha más beszélne. Mintha az az ember, aki fél órával ezelőtt a kikötő korlátjánál állt, ott maradt volna és nézne az után, aki távolodik, hogy hajóra szálljon.

— Minden simán ment? — kérdezte Krug.

— Még eddig igen. Már csak a fedélzetre kell feljutnom.

— Ez menni fog, ne idegeskedj.

— Én nyugodt vagyok, de hülyeség lenne az utolsó méteren elbotlani.

Halastól vagy hat kilométerre az út szélén javítja kerékpárját Makai János a kiskun- halasi postahivatal 5-ös számú kézbesítője. Szétment a belső, messze még a város.

Fiatalember a postás, mindössze 27 éves. Hogy jobban boldoguljon, segítünk neki, a degesz táskát nem teheti le a sáros fűbe. Nagy eső volt errefelé délelőtt.

Amíg a gumiragasztóval bajlódik, beszéli a sorsát

— Traktoros voltam én az állami gazdaságban, de a szivem nem bírta a hosszított műszakot, így lettem postás. Méghozzá tanyai. Egy éve járom a halasi határt

— Milyen messze van a legtávolabbi tanyája?

— Gyere, érjük utol őket

Megszaporázták lépteiket. Vidám csoportban értek oda a hajóhoz, amelynek oldalán mint egy kard lógott a feljáróhíd.

Mindjárt megjelentek a határőrök is. Megálltak a feljáró előtt. Krug jegyzéket vett elő és név szerint szólította a turistákat. Az utasok egyesével jöttek, átadták a partraszállási engedélyt a határőröknek, akik egyeztették az ellenőrző szelvénnyel, belenéztek az útlevélbe és egy kézmozdulattal jelezték, hogy lehet beszállni. Már vagy húsz ember ment át az ellenőrzésen, amikor Krug megszokott vidám hangján elkiáltotta magát:

— Schlechter!

Tuljev megkerülte az előtte álló két hölgyet és átnyújtotta a határőrnek az engedélyt. Pillantás az ellenőrző szelvényre, pillantás az útlevélbe, futó pillantás az arcra. Minden rendben.

Tuljev a fedélzetre lépett. Rá szeretett volna gyújtani, de cigarettáit Marinnak adta. Marin cigarettái pedig a kajütben vannak. Saját kajütjét keresni, a személyzetnél érdeklődve, nevetséges volna. Ügy határozott, hogy megvárja a hídnál, amíg Krug is feljön.

(Folytatása következik.)

Elgondolkodik, számol magában:

— Lehet úgy 12 kilométer.

Kerékpáron járom ezt a nagy területet.

Karjával mutatja: 15 kilométeres tanyavilágban várják, mikor viszi a levelet, pénzt, újsló got, sürgönyt

— Ha délután bemegyek a hivatalba leszámolni és véletlenül ott vár egy távirat ki keU vinni azonnal, ha 10—12 kilométerre van is. És kapok érte 6 forintot. Sokszor 3—\ órai munka.

— Azt mondta, van motorkerékpárja. Miért nem használja azt munkára?

Csodálkozva néz rám a tanyai postás:

— Azt nem léhet. Nem engedi a hivatal.

— Aztán miért nem?

— Nem tudnánk kitölteni a nyolcórai munkaidót — mondják. Igaz, hogy motorral hamarabb lejárnám a területet, de bűn lenne az, ha gyorsabban dolgoznánk? Még motorhasználati díjat sem kémék pedig.

— Mekkora csomaggal indul neki az útnak?

— Bizony megvan 25 kiló, mikor vállra veszem. Estére kiürül persze. De egész nap cipelni kell. Naponta kihordom a Népszabadságot, a Petőfi Népét, aztán a hetilapokat, ahogy jönnek. A Szabad Földből 65 példányt viszek szét hetente. Tanyákra, kérem! Meg a Ludasból 25-öt. És a pénz: naponta 10 ezer forint van a táskámban, nyugdíjkor több is.

Aztán elkészül a kerékpár, lehetne tovább indulni. Neki a végtelen tanyavilágnak. De továbbra is kerékpáron ...

Utánajártunk ugyanis ennek a „motorkerékpár-ügynek” és megtudtuk, hogy valóban létezik a postának egy olyan országos érvényű rendelkezése, amely megtiltja a postai alkalmazottaknak a saját jármű használatát. Nem a nyolcórai munkaidő kitöltésével van ez kapcsolatban, — az indoklás talán nem is érdekes, — tehát tényként le kell szögezni, hogy Makai János halasi tanyai postás kénytelen továbbra is kerékpáron járni a határt.

B. ,L

59.

Mire Tuljev beért a város bzpontjába, az eső már elállt,

! az eddig kihaltnak tűnő útik valahogy egyszerre meg- énkültek. Mintha az emberek alálra unták volna magukat négy fal között.

Egy órát agyonütött a Deri- aszovszkaja egyik kávéházá- an. Amikor bejött, egyik kein meg tudta volna számlálni bent ülőket. Kifelé pedig a ortás felügyelete alatt hagyta l a kávéházat, az vigyázott a elyhiány miatt lezárt ajtóra. L kávéház előtt hosszú sor ál- >tt.

Tuljev gyalog indult a kikö- 5be. Nem kellett kérdeznie az tat, mert a Primorszkij sugár- tig elvezették a sokhangú ha- 5kürtök, ott pedig már nem shetett eltévedni.

Korán volt még. Tuljev megüt az út korlátjánál, nézte az latta elterülő úszó várost, hallatta a kikötői munka zaját.

A vizet nem is lehetett látni. A legkülönfélébb rendeltetésű hajók — a komor szénszállítótól a hófehér tengerjáróig — ott szorongtak közvetlenül egymás mellett, mintha valami fontos ügyben volna megbeszélésük. A felettük lebegő morajból is következtetni lehetett arra, hogy itt nem alváshoz készülődnek, a hajók egész éjszaka nem hunyják le a szemüket.

Tuljev nem kívánkozott el innen.

Leballagott a lépcsőn, odasétált a kikötő bejáratához. Fél tizenegy múlt tíz perccel. Még egy kicsit ődöngött, miközben a feliratokat, hirdetéseket olvasta.

öt perccel tizenegy után a távolból hangos női kacajt és lábak csoszogását hallotta. A turisták csoportja közeledett a kapuhoz. Minden jel szerint nem töltötték rosszul az időt.

Tuljev feszülten figyelte Viktor Krugot. Nem látta sehol és