Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-10 / 135. szám
Tul-ti A Gazdasági Bizottság határozata a népgazdasági tervezés áj rendjéről A Gazdasági Bizottság legutóbbi ülésén határozatot hozott a népgazdasági tervezés 1968. január 1-én életbe lépő új rendjéről. A GB a tervezés új rendjének meghatározásakor a következő főbb elvekből indult ki: — A reform egyik fő célja, hogy biztosítsa a gazdaságpolitika alapvető céljainak megvalósítását, a népgazdaság tervszerűbb és hatékonyabb fejlesztését; — A gazdaságpolitika konkretizálásának fő eszköze, a gazNö vélik a bajai Duna-bíd teherbírását Üzemek, iskolák, lakások építését kezdik meg az év második felében A Magyar Beruházási Bank Bács-Kiskun megyei fiókjánál már az új gazdasági mechanizmus szellemében foglalkoznak a hiteligényekkel Felmérik a tervezett beruházás gazdaságosságát, visszatérülésének gyorsaságát, elemzik népgazdasági jelentőségét, s még egy sor tényezőt vesznek figyelembe. Mindezek jegyében nyitották már meg az 1967-es második félévi beruházási hiteleket. Szembetűnően növekszik a beruházás összege a mező- gazdaságban, ami azt igazolja, hogy a gazdaságok korszerű nagyüzemekké fejlődése egyre gyorsul. Megyénkben elsősorban a táj jelégnek megfelelően az új szőlő- és gyümölcstelepítések • járulékos, létesítményeinek építésére helyeznek most nagy súlyt. A Szikrai Állami Gazdaság 45,7 millió forintos költséggel 36 700 hektoliteres bortárolót, 40 ezer mázsa kapacitású szőlőfeldolgozót és 20 ezer hektoliter bor palackozására alkalmas üzem építését kezdi meg. A Hosszúhegyi Állami Gazdaság 400 va- gonos gyümölcsmanipulálót és hűtőtárolót építtet 37 millió forintos beruházással. A Magyar Állami Pincegazdaság Alföldi Üzeme Kecskeméten 53 ezer, Kiskunhalason 35 500, Ti- szakécskén 53 ezer hektoliter tárolótérrel bővíti pincészetét. Az utóbbi helyen nagy kapacitású szőlőfeldolgozót is építenek. Érdekes célra nyitott beruházási hitelt a Beruházási Bank a KPM Közúti Igazgatósága részére. A megye .ipari és mező- gazdasági termelésének nagyarányú fejlődése miatt jelentősen bővült az áruforgalom olyannyira, hogy a bajai Duna-híd teherbíró képességét növelni kell. A munkálatok elvégzésére 20 és fél millió forintot irányoztak elő. Az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság gáterősítésekre, folyamszabályozásra, valamint a Dunavölgyi Főcsatorna torkolatánál szivattyútelep építésére 10 millió forintot fordít az év második felében. Sokszor előfordult az utóbbi években, hogy az építkezéseket cementhiány gátolta. Az ilyen,esetek elkerülésére az ÉM Építőipari Szállítási Vállalat Kecskeméten ömlesztettcement reléállomást létesít 6,6 millió forintos beruházással. Jelentősen bővíti termelőterületét a Bajai Finomposztó Vállalat, új szövődé építését kezdik meg a közeljövőben 37 millió forintos költséggel. Ennek elkészülte után a jelenlegi szövődéi épületet más üzemi célra hasznosítják majd. Természetesen nemcsak termeléssel kapcsolatos, hanem a lakosságot közvetlenebbül érintő beruházásokat is kezdenék az év második felében. A Munkaügyi Minisztérium 12 tantermes iparitanuló-iskola építését kezdi meg Kiskunfélegyházán. Kis- kunmajsán és Jánoshalmán új nyolc tan termes iskolák épülnek. Kiskőrösön 11 milliós költséggel bővítik a víz- és csatornahálózatot. A megyeszékhely lakossága számára bizonyosan a legérdeEgyre bővül a gépek választéka az AGROKER Vállalat kecskeméti telepén. Főleg a külföldi masinákból érkeznek mind tökéletesebb példányok. Nem csoda, ha nagy az érdeklődés irántuk. Erről az érdeklődésről számolnak be képeink: Kora hajnalban indult útnak a Zetorrai Tóth Lajos és László Imre, a szanki Haladás Tsz két gazdája, hogy már a nyitást követő percekben átvehessék az újfajta, jugoszláv gyártmányú silókombájnt. A közös gazdaságnak az idén ez az első nagyobb gépvásárlása. A tsz-gaz- dák részére a masinát Bartha Lajos műszaki csoportvezető adja át. (Felső kép.) Erő- és munkagépekből többnyire kielégítő a választék. Van gumiköpeny, ékszíj és más alkatrész is. Üj cikkekkel is gyarapodtak: kapható burgonya- vető- és válogatógép, tetőszer- kezet hullámpalával, illetve alumíniumlemezzel, továbbá tíz lóerős kerti traktor, a hozzávaló munkagépekkel. Üj cikk a felvételen látható 30 lóerős bolgár lánctalpas szölőművelő trakkesebb hír az, hogy 80 milliós beruházási hitelt nyitottak meg két, nyolcemeletes szalagház építésére a város központjában, ahol 464 lakás épül, s 249 millió forintos hitelt pedig a Széchenyi városi 1480 lakás építésére. Az utóbbi építkezések természetesen több évet vesznek igénybe. N. O. tor is, mögötte a ventillátoros permetezővel. Ez a gép százezer forintba kerül. Éppen az egyik szolnoki tsz-ből vannak itt, s élénken érdeklődnek iránta. Alighanem vásár lesz a szem- lélgetésből. (Alsó kép.) (Hatvani—Pásztor) daság központi irányításának alapja a népgazdasági terv; — A népgazdasági terv megvalósítását a tervlebontás rendszere helyett döntően a gazdasági szabályozás rendszerére kell alapozni. A vállalatok a népgazdasági tervben foglalt célok és szabályozó eszközök figyelembe vételével önállóan határozzák meg terveiket. A fenti elvek megvalósítása érdekében a gazdasági bizottság határozata részletesen intézkedik a népgazdasági terv funkciójáról, tartalmáról, a tervezés rendjéről és módszereiről. Mindenekelőtt kimondja, hogy a népgazdasági terv állami terv, amely meghatározott időszakokra kifejezi, konkretizálja a gazdaságpolitikát, meghatározza a kormány, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a bankrendszer tevékenységének egységes és összehangolt kötelező irányát, a gazdaságirányítás alapjául szolgáló célokat, eszközöket s az eszközök alkalmazásának módját. A népgazdasági terv megvalósításáról a gazdaságirányítás rendelkezésére álló eszközök összehangolt alkalmazásával kell gondoskodni. A népgazdasági tervnek ki kell fejeznie a gazdasági növekedés haladó tendenciáit, a gazdaságfejlesztés céljait, tarEAK elnöke pénteken bejelentette; „Ügy döntöttem, hogy teljesen és végérvényesen lemondok' rninden hivatalos funkcióról és minden politikai szerepről, visszatérek a nép soraiba és ott teljesítem kötelességemet.” Nasszer bejelentette, hogy az alkotmánynak megfelelően Za- karia Moihieddin alelnök fogja átvenni az elnöki tisztséget. Nasszer hozzáfűzte: „Az imperializmus erői azt hiszik, hogy Gamal Abdel Nasszer az egyedüli ellenségük. Világosan meg szeretném mondani nekik, hogy nem egyedül Gamal Abdel Nasz- szer, hanem az egész arab nemzet.” Gyorshírben jelentette a MENA egyiptomi és az AFP francia hírügynökség, hogy Nasz- szer elnök után lemondott Abdel Hakim Amer marsall, az EAK fegyveres erőinek helyettes főparancsnoka és a köztársaság első alelnöke is. Nasszer elnök lemondását és Mohieddin-nek az elnöki kinevezését követően az Egyesült Arab Köztársaság nemzetgyűlését rendkívüli ülésre hívták össze — jelentette a .kairói rádió. (Folytatás a 2. oldalon) talmaznia kell a fejlődés ütemét, a fő arányokat és a fejlesztés alapvető társadalmi, valamint műszaki—gazdasági feladatait. A terv magában foglalja a célokkal összehangolt fő szabályozó eszközöket, alkalmazásuk irányelveit és fő számszerű mértékeit, valamint a célok megvalósítását megalapozó döntéseket. A pépgazdasági terv kidolgozásánál a gazdasági fejlődés elemzéséből kiindulva fel kell tárni a fejlesztés lehetséges fő irányait, a számításba vehető fejlesztési változások előnyös és hátrányos vonásait. A terv kidolgozásiak egységes, központi irányítása mellett felelősségteljes és ésszerű munkamegosztást kell kialakítani az állami szervek között és igénybe kell venni az arra hivatott intézmények, szervezetek és szakemberek közreműködését is. A határozat kimondja, hogy különböző időtartalmú tervek egységes rendszerét! kell megvalósítani. Hosszútávú — általában 15 éves —, középtávú — általában 5 éves —, és rövidtávú — általában éves — tervek kidolgozása szükséges. A különböző időtartami tervek kidolgozásának és végrehajtásának egységes rendszert kell alkotnia. A határozat ezután a különböző távú tervek rendeltetését részletezi. Intézkedik a népgazdasági terv megvalósításának eszközeiről. A népgazdasági tervek kidolgozását az Országos Tervhivatal irányítja és szervezi, s a kormány elé terjeszti az egysé- 1 ges tervjavaslatot. A tervező munkában felhasználja a minisztériumok és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság műszaki—gazdasági koncepcióit, valamint az egyes ágazatok fejlesztését és a szabályozó eszközök alkalmazását érintő egyes kérdésekben a főhatóságok, bankok, szövetkezeti szövetségek, egyes vállalatok és intézmények, továbbá tanácsok javaslatait. A kereskedelmi ágazatok a piacokkal való szoros kapcsolat révén a tervezést sajátos eszközeikkel is segítik. A népgazdasági tervezéskor a szövetkezeteket érintő elgondolások kialakításába be kell vonni a szövetkezeti szövetségeket. Főleg az ötéves tervezés egyes szakaszaiban az általános koncepciókat és egyes fejlesztési javaslatokat társadalmi szervekkel, például a Szakszervezetek Országos Tanácsával és tudományos egyesületekkel is meg kell vitatni. A területi tervezés a népgazdasági tervezésnek ugyancsak szerves része, s ennek is központja az Országos Tervhivatal. Fokozni kell azonban a tanácsok szerepét területük fejlesztési céljainak kialakításában, és az ágazatok közötti kapcsolatok területi ösz- szehangolásában. A regionális tervezés a területi tervezéssel kölcsönhatásban áll, de szervezetileg attól elkülönül. Az irányelvek megvalósítása érdekében az Országos Tervhivatal gondoskodik a tervezés tudományos alapjainak és információs bázisának rendszeres továbbfejlesztéséről. Tökéletesíti a tervezés módszereit, terjeszti a tudományos tervezési eljárásokat. A Tervhivatal az érintett szervek részvételével kidolgozza és szabályozza a hosszútávú, az ötéves és az éves tervek kidolgozásának rész- | letes menetrendjét, munkamegosztását és metodikáját. (MTI) Nasszer és Amer marsall lemondott a sziríai fronton A Biztonsági Tanács újabb tüzszüneti felhívása Az AFP hírügynökség pénte- I te, hogy lemond. Az EAK új elken gyorshírben közölte: Nasz- nőké Zaharia Mohieddin. szer, az EAK elnöke bejelentet-1 Gamal Abdel Nasszer, az m Uj gépek