Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-09 / 134. szám
\ 1967. június 9, péntek 5. oldal Útra készen a „rovarászok“ Különös szakkör működik tavaly ősz óta a kunszentmikló- si általános iskolában: a rovarász szakkör. Tóth Istvánná biológia—földrajz szakos tanárnő azokat a felsőtagozatos tanulókat gyűjtötte össze, akik szeretik a biológiát. Nem tagadható, hogy az ötletet a szakkör létrehozásához a Növényvédő Állomás közelsége adta meg. Mi ez a szakkör, mivel foglalkoznak tagjai? Szántóföldjeinken, kertjeinkben a gabonaszipoly, gabona- futrinka, bimbólikasztó, szövőlepke, az almamoly, a kis- és nagyaraszoló, kis- és nagyfarágó kártételeit igen nagy számok jelzik. Valóságos háborút kell ellenük folytatni. Nos, erre a harcra való felkészülés jelenti egyik részét a szakkör feladatainak. A gyerekek először is tüzetesen megismerik a hasznos és káros rovarokat, majd hozzáfognak a gyűjtésükhöz. Nagy segítséget kapnak a helybeli növényvédő állomástól, hiszen az állomás bocsátja rendelkezésükre a terepjáró gépkocsit is, amelyen a megye távolabbi részeibe mennek gyűjtőútra. Tavaly legeredményesebb gyűj- tőútjuk volt a kerekegyházi, kunadacsi és kecskeméti. Nyáron, ősszel jó időben gyűjtenek, rossz időben és télen pedig rendszerezik, preparálják a begyűjtött anyagot. Nagy szaktudást, aprólékosságot kívánó munka ez. De nemcsak ebben merül ki az elfoglaltságuk. Levelezést folytatnak számos külföldi rovar gyű] |ő szakkörrel, csoporttal, igaz, hogy ezek a kapcsolatok még csak most fejlődnek. Kialakulóban van a csereakció is a külföldiekkel. Ez a szakkör nváron sem pihen, sőt éppen ekkor van legfőbb ideje a munkájuknak. Már készülődnek a nyári gyűj- tőutakra, amelyet a szakkörvezető tanárnőn kívül Jávor József, a növényvédő állomás laboratóriumának vezetője és felesége irányít majd. Az idén, mivel már nagyobb a gyakorlatuk. gazdagabb zsákmányra számítanak a tavalyinál. És még egy nagy élmény van előttük: részt vesznek majd a Rovartani Társaságnak azon az ülésén, ahol a Bolíviában járt magyar tudósok beszámolnak rovar gyűjtő munkájukról. B. J. Zárt ajtfó Apostagon Cikkünk elindítója tulaj- rem állapota nem kielégítő, taÉvadzáró hangverseny A kecskeméti zenekar klasszikus estje dánképpen egy levél, amelyet Vadász Miklós, az apostagi KISZ-szervezet titkára küldött be szerkesztőségünkbe. Elmondta, hogy hosszas pangás-tespe- dés után újjászervezték a KISZ-t a községben, eleven pezsgő élet kezd a fiatalok között kialakulni. Nagy akadálya azonban előrehaladásuknak, hogy a művelődési otthont nem használhatják, mert oda az esti órákban nem engedik be őket, pedig sokan szeretnének a nagyteremben pingpongozni és táncolni. A fiatalok csaknem valamennyien Dunaújvárosban, Pesten és környékén dolgoznak, csak este jönnek haza, szeretnének szórakozni. De nem lehet. Megvizsgáltuk a panaszt és megállapítottuk, hogy az apostagi művelődési otthon tulajdonképpen csak egy helyiségből álló művelődési terem, amely — mint a meghallgatott tanúk és maga az otthon vezetője Nemes Ödön is elismerte — csak nagyon ritkán van nyitva. Idézzük röviden a véleményeket: — Alig tudunk valamilyen rendezvényt megtartani, nincs érdeklődés. A táncest népszerű volna beat-zenével, de egy öttagú zenekar szerződtetése és kiközvetítése ezer forintot vinne el és jó, ha párszáz forint bevételt elérhetnének. — Ráfizetni? Miből? Kilencezer forint állami támogatást kapunk összesen, huszonkétezer a költségvetésünk. Persze, hogy nem tudjuk a bevételi tervet teljesíteni. Ha színházat hoznánk, húsz forintos jegyeket kellene kiadni. Nem tudnánk eladni öt- venet sem. Ezért a rendezvényekkel teljesen leálltunk és csak iskolai ünnepségekre vesz- szük igénybe a termet. — És a fiatalok? a pingpong, tánc? — Én már hetvenéves vagyok. Foglalkozom a leköszönés gondolatával, nem nekem való már ez. Takarítani sem tudjuk a termet, nincs rá keret. Pedig a sáros cipőkkel bepiszkítják. És mit mond a tanács? Ipi Lajosné, vb-titkár: — Valóban, nincs érdeklődés a művelődési otthon iránt. Igaz, hogy nincs is semmi rendezvény. Talán ha volna... A tetarozni kellene, rosszak az aj tók, ablakok. Valóban, kevés az állami támogatás... A fiataloknak egyébként is van klub- helyiségük, a művelődési otthon magnóját is megkapják. Persze, a művelődési termet azért nyitva kellene tartani... Nyitva bizony. Mert: igaz ugyan, hogy a fiataloknak van klubhelyiségük, ahol esetleg táncolni is lehet, de a sportszerű mozgásra, amit az asztalitenisz jelent a napi munkában megfáradt testnek, csak a kultúrotthon termében kerülhetne sor. Aztán meg: a klubhelyiség zártkörű, oda csak a tagság mehet be, a művelődési otthon mindenkié és azért van, hogy használják. Hogy nyitva is tartsák akkor, amikor arra szükség van. Mi tehát a megoldás? Mivel Nemes Ödön úgyis a visszavonulás gondolatával foglalkozik, a községi tanács feladata gondoskodni arról, hogy olyan vezető kerüljön a művelődési otthon élére, akinek lesz ideje arra, hogy a nyitvatartás idején együtt legyen a fiatalokkal. Ez a dolga, ezért kapja a tisz- teletdíjat. A tanácsnak pedig gondoskodni kell arról, hogy a művelődési otthon használható állapotban legyen. Nem szabad ezt a kérdést mellékesként kezelni, mert biztosra vesszük, ha az ügy jó kézbe kerül, a lakosság közönye is feloldódik a rendezvények iránt. Gyanakszunk ugyanis, hogy eddig nem sok kísérlet történt arra, vajon mennyi jegyet tudnának eladni, komoly, belépődíjas rendezvényekre. Meg kell próbálni, biztosan sikerül. Balogh József A HOSSZÚRA NYÜLT idei hangversenyévad záró eseményeként a Kecskeméti Városi Szimfonikus Zenekar koncertjét hallottuk hétfőn este a városi művelődési házban. Az együttes egy évvel ezelőtt mutatkozott be közönségünk előtt, tegyük hozzá: sikerrel, s az akkori siker biztató jel volt a zenekar jövőjére nézve, reményt keltett, hogy a megyeszékhely kulturális életének ez a sokáig vajúdó problémája jó úton halad a megoldás felé. Idén a zenekar különböző okok folytán elég későn tudta rendszeres munkáját megkezdeni, a próbák száma így kevés volt ahhoz, hogy a zenészek kellőképpen „összeszokjanak”, elérjék az együtt játszásnak azt a technikai és ritmikai biztonságát, mely minden közös muzsikálásnak az alapja. SAJNOS, a hely, az időpont és a megerőltető feladatvállalás nem segítette, sőt gátolta a zenekar művészi teljesítményét. Az eredetileg a színházba tervezett koncertet ugyanis más rendezvényekkel való ütközések elkerülése végett addig kellett halogatni, míg végül az utolsó lehetséges időpont egybeesett egy, a színházban megrendezett könnyűzenei hangverseny- nyel, így a zenékar a művelődési ház nem ilyen eseményekre méretezett színpadára szorult, a zsúfoltság még fokozta a — szabadban kellemes, ám a teremben máris fülledt koranyári meleget. Végül pedig a két ifjúsági sorozattal együtt összesen háromszor kellett aznap műsorukat előadniok, ami a karmester és a zenekari tagok teljesítő képességének maximális igénybevételét jelentette. ilyen körülmények között került tehát sor a Városi Szimfonikus Zenekar idei hangversenyére. A zeneileg igen tartalmas műsorból legjobban megoldottnak a nyitószámot, Händel: Á-dúr concerto grosso-j át éreztük. Ebben különösen a vonóskar homogén hangzása és a három szólista (Kaveczky Ferenc, Székelyhídi Béla, Török Iván) szép tónusú, stílushű játéka ragadott meg. Mozart: D-dúr hegedűversenyének magánszólamát a fiatal Kóté László szólaltatta meg, játékával sokkal jobb benyomást keltve, mint legutóbbi, áprilisi vendégszereplésekor. Minden külsőségtől mentes, tech- nikailag biztos, muzikális, Mozart derűs világát életre keltő tolmácsolására jól reagált a kísérő együttes is, bár itt-ott át- tetszőbb, vékonyabb hangzás jobban illett volna ehhez a zenéhez. A zárószámban, Haydn: 100. (ún. „Katona”-) szimfóniájában lehetett leginkább észrevenni a kedveződen körülmények, s a kimerítő nap hatását. Sok részletében azonban még így is őszintén örülhettünk az érett haydni művészet sokszínűségének, gazdagon kiteljesedő érzelemvilágának, bölcs humorának. A ZENEKAR karnagya: Ne-] messzeghy Lajos igen sok munkát fektetett bele az együttes létrehozásába és összetartásába, odaadó lelkesedéssel szolgálva az ügyet, dacolva a közben felmerült különféle objektív éd szubjektív nehézségekkel. Betanító-nevelő munkája éppúgy,' mint vezénylése, a nagy klasz- szikusok művészetének átélt megértéséről tanúskodik, felvértezve több évtizedes hangszeres, pedagógusi és karmesteri gyakorlatának sokrétű tapasztalataival. Körber Tivadar dekelne az árak összehasonlí- Koka ezt minden különösebb tása ... hangsúly nélkül kérdezte, csak — Tudja,attól függ, hogy mi- úgy mellesleg. De ha Borkov ről van szó. A gyapjú- és bőr- jobban ismeri, rájön, hogy a holmi elég drága. A műanyag kérdés nem volt véletlen, nagyon olcsó. Az úgynevezett — Sok munkánk lesz. MegváL luxus cikkeknek az ára is toztatták intézetünk besorolását, fényűző. Látja például a nyak- — Mit jelent az, hogy „megkendőmet? Koka odahívta, tüzetesen végigtapogatta a nyakkendőt. Ezalatt bejött Júlia, hogy tányérokat vegyen élő a szekrényből. Megütötte a fülét a beszélgetés és kíváncsian megállt. — Mennyi volt? — Találja ki! — Fogalmam sincs — Tíz dollár. — Lehetetlen! változtatták a besorolást”? — Azt, hogy pé-ef-ek lettünk. — Postafiók? — Igen. — A fizetés emelkedik? — Lehet. — Egyedül él? — Itt? Egyedül. A szüleim Szaratovban laknak. — Telefonja van? — Sajátom nincs, de van a lakásban. — Engedje meg, hogy följegyezzem a számát, ön pedig Borkov meg volt elegedve a hs tássci! — Egy centtel sem kevesebb. *n'a fel az enyémet, jó? De az igaz, hogy ez ott sem — Szívesen, számít olcsó nyakkendőnek. Addigra Rimma és Júlia meg- Mellesleg megjegyezve mondták, terített. Asztalhoz hívták a fér- hogy vannak hetven, sőt száz fiákat. dollárosok is. Tizenegy óra tájban Koka —■ Micsoda árak! Ez már vé- vőgre búcsúzott. Amikor eltek! _ kiáltott fel Koka és el- ment- Júlia megkérdezte: nevette magát, — Rothad az — Vologya. miért, bolondítotImperlalizmus, ml? tad az öreget? Ügy tudom, hogy — Hát igen. kezd rothadni a nyakkendőd lengyel és egy. hagyta rá Borkov. Júlia megcsóválta a fejét és újból kiment. — Nem készül mostanában sehova? — Mostaréban aligha sikerülne. — Miért? harmincért vetted a Sztolesnyi- kov közben. Borkov elnevette magát. — Jól tudod! De úgy szerette volna, ha ez tízdolláros nyakkendő. Legyen meg az öröme. (Folytatása következik) Azt állítják és minden joggal, hogy az idegenforgalom századában élünk. Hazánkban ma már 'mindenki tudja, hogy hol van az Aranyhomok és a Napos-part. A testvéri bolgár nép n emcsak az iparban és mezőgazdaságban ér el kimagasló eredményeket, hanem nagyszerű természeti adottságait kihasználva — ha szabad ezt a kifejezést használni — jelentős „idegenforgalmi ipart” hozott létre és megteremtette a Fekete-tengeri Riviérát. A tömegméretű bolgár idegenforgalom nem tekint vissza nagy múltra, de egy évtized alatt elért eredményei világrászólóak.. A híres Napos-part ma a Fekete-tenger egyik gyöngyszeme. A csodálatos, 6 km hosszúságú, 750 méter szélességű, ragyogó strandon az elmúlt esztendőben már 12 300 embert tudtak egyidőben, korszerű feltételek mellett ellátni. S a fejlődés nem áll meg. 1970- ben már 30 000, 1980-ra pedig 50 000 férőhellyel rendelkeznek. Az Aranyhomok és a Druzsba is szinte már fogalommá vált. Ezek sem régiek: hiszen ezen a környéken a második világháborúig,. csupán Várnát ismerték a turisták. A kitűnő kli- rnájú Aranyhomokot 1965. óta, tájjelegének megőrzésével, óriási parkká alakították át, ahol nagyszerűen érvényesül a modern üdülőváros és a romantikus természeti környezet ellentéte. Az Bolgár Riviéra tése lényegében befejeződött, több szállót már nem építenek. 1970-re a sportpályák, szórakozóhelyek kibővítésével, az autópálya kiszélesítésével teljesen befejeződik az Aranyhomok és a Druzsba fejlesztése. A Druzs- bán és az Axanyhomokon nem kevesebb, mint 83 szálloda és 38 hatalmas étterem működik. A ragyogó homokos strand 145 000 négyzetméter, amiből minden vendégre 6 négyzetméter jut. Nem érdektelen, hogy az Aranyhomokon az év 365 napjából 280 napsütéses. S a tenger sós, jódos kipárolgása kitűnően gyógyítja az asztmát, bronchi- tist, és a magas vérnyomást. A Fekete-tenger e szakaszának fejlesztését Balcsik alatt folytatják, amelyet a kitűnő természeti környezet tesz erre Aranyhomok és a Druzsba épí-' alkalmassá, Itt együtt megtalátható a tenger, és a hegyek. Egyik nap vadászhat, túrázhat, másik nap fürödhet, halászhat, akinek ez a szenvedélye. Az Aranyhomokon nem csupán hipermodern száUpdák, hanem több száz faház is az érdeklődők rendelkezésére áll. 1966-ban Bulgária szerte hozzákezdtek a campingek gyorsütemű kiépítéséhez. A bolgár idegenforgalom so- katígérő fejlődését elegendő egy számmal illusztrálni, 1966-ban 121 országból közel másfél millió turista érkezett Bulgáriába. Közismert, hogy 1967. a nemzetközi turizmus éve, s ebben az esztendőben bolgár barátaink kétmillió külföldit, közöttük sok magyar turista és üdülő látogatását várják a Fekete-tengeri Riviéra és a Balkán-hegység festői szépségű tájaira. P. S.
