Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-30 / 152. szám

Lovasbemutató és verseny Kiskunfélegyházán Apróhirdetések A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet a Kiskun- halasi Dózsa lovas szakosztályá­nak közreműködésével július 9-én nagyszabású egész napos meghívásos lovasversenyt, va­lamint bemutatót rendez. Hétfőn kezdődik a második úszótanfolyam Július 3-án, hétfőn reggel kezdődik az oktatás a Kecske­méti Vízmű Sportkör gyermek­úszótanfolyamának második csoportjában. A második tanfo­lyamra jelentkezettek hétfőn reggel fél 8 órakor találkoznak a széktói fürdőben. Ugyancsak hétfőn reggel, de 6 órai kezdet­tel indul Kecskeméten a felnőt­tek úszóoktatása. Spartakiád körzeti döntők A július 15—18-án sorra kerü­lő megyei spartakiád döntők előtt kézilabdában, röplabdá­ban és kispályás labdarúgásban körzeti döntőket rendeznek jú­lius 2-án. Röplabdában Kecs­keméten és Kalocsán, kézilab­dában a férfiak Kiskunfélegy­házán és Bácsalmáson, a nők Kiskunfélegyházán és Kiskun­halason rendezik a versenye­ket. A kispályás labdarúgás körzeti döntőit pedig Kecske­méten a Belsővárosi sportpá­lyán, valamint Baján a Patak utcai sporttelepen rendezik meg vasárnap. Felvételi vizsgák az edzői tanfolyamokra Az idén ősszel beinduló edzői (oktatói) tanfolyamok írásbeli és szóbeli felvételi vizsgáit jú­lius 7-én. pénteken délelőtt 10 órakor tartják Kecskeméten, a TS helyiségében. NB II. Keleti csoport, Kecs­kemét, Petőfi-pálya. A tavaszi bajnokság utolsó fordulójában játszották le a kecskeméti rangadót. A talál­kozó nagy küzdelmet hozott és némi meglepetésre aránylag biztosan győzött a Petőfi férfi tekecsapata. A Petőfi eredmé­A versenyen a lovasiskolák kezdő és haladó lovasai mérik össze erejüket különböző aka­dályokon. A versenyek mellett a közönség szórakoztatására szerepel a műsorban a megye határán túl is jól ismert lajos- mizsei úttörők csapata lovasgya­korlataival, valamint a Halasi Dózsa lovas csapatának ügyes­ségi mutatványai. Ötös, négyes és kettes fogatok parádéja. A verseny kezdete délelőtt 9 óra, és ebédszünet után folytat­ják. A Vasas sportpályáján sor­ra kerülő bemutatóra büfét ál­lítanak fel, ahol hideg-meleg ételekről és hűsítő italokról is gondoskodik a rendezőség. Bizonyos, hogy a Kiskunfél­egyházán először megrendezés­re kerülő lovas sportünnepsé­gen a város és járás lakossága igen nagy számban vesz részt. B. L. Szolnok, 400 néző, vezette: Jár- di és Bátori (Debrecen). Az utolsó mérkőzésén vesztet­te el veretlenségét a Fémmun­kás- Még így is az első helyen végzett, hiszen az ellenlábas Debreceni MGM három ponttal volt lemaradva, és ennyi pon­tot még „debreceni" játékveze­tés mellett sem sikerült ledol­gozni a MGM Debrecennek. Részletes eredmények (elöl a szolnoki ökölvívók): Papírsúly: Könyves pontozással veszt Ko­vács felien- 0:2! — Légsúlyban a szolnokiak nem állítottak versenyzőt Orbán ellen. 0:4! — Harmatsúly: Mátyus pontozás­sal győzött Völgyi ellen. 2:4! — Pehelysúly: Balázs I. pontozás­sal győzött Futó ellen (reális a döntetlen lett volna!) 4:4! — Könnyűsúly: Balázs II. test k. o.-val győzött Rafael ellen. 6:4! — Kisváltósúly: Király ellen a 2. menetben döntő fölénnyel győzött Vígh I. 6:8! — Váltó­súly :Téglás ellen a 3. menetben döntő fölénnyel győzött Mar­ton. 6:8! — Nagyváltósúly: Miklós ellen Blaskit a 3. me­netben minden jogos indok nyei: Kun 440, Balogh Gy. 442, Orbán 430, Tanai 424, Kovács F. 414 és Gyebrovszky 411. A MÁV eredményei: Pintér G. 439, Pintér T. 435, Szabó D. 412, Dudás M. 409, ifj. Körösi L. 408, Túri 384. A faátlag 425:415 a Petőfi javára. Kerékpár Háromnapos kerékpár kör­versenyen vettek részt a Kis­kunfélegyházi Vasas kerékpáro­sok, amelyen folytatták idei jó szereplésüket, annak ellenére, hogy sok balszerencsével kellett megküzdeniök. Legjobb felnőtt versenyző­jüknek, Török Imrének már az első nap villatörése volt, és így súlyos sérüléssel küzdötte végig a 304 kilométeres versenyt. A nagy ellenfelek is a félegyházi fiút tartották a verseny esélye­sének; rajzszögekkel megron­gálták kerékpárjának gumiját és a második napon is buktat­ták. A harmadik napon csapatban első helyet ért el a Vasas maga mögött hagyva az FTC, Újpest, Debrecen stb. rutinos verseny­zőit. Egyéniben az összetett ver­seny eredménye Szederkényi Sándor 3, Török Imre 14, Endre József 24, Fricska László 25, csapatban az előkelő ötödik he­lyet biztosították maguknak. nélkül leléptették. 8:8! — Kö­zépsúly: Birik pontozással győ­zött Gombos ellen. 10:8! —Fél­nehézsúly: Ignácz ellen Kiss sérülése miatt nem tudott ki­állni. 12:8! — Nehézsúly: A Pál —Gulyás találkozó döntetlenül végződött. 13:9! NB m. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Siófok 15 9 4 2 23:11 22 2. Baja 15 10 — 5 36:22 20 3. Pécsi BTC 15 7 4 4 29:16 13 4. Lábod 15 9 — 6 30:17 18 5. Pécsi Volán 15 7 4 4 15:13 18 6. Pécsi EAC 15 5 7 3 23:18 17 7 Szekszárdi D. 15 7 3 5 25:23 17 8. Dunaújváros 15 7 2 6 32:22 16 9. Kaposvár 15 5 5 5 22:18 15 10. Bonyhád 15 5 4 6 28:26 14 11. Fadd 15 5 3 7 18:27 13 12. Pécsi ICinizsi 15 4 5 6 20:31 13 13. Pécsi Helyiipar 15 4 3 8 12:32 11 14. Pécsi HK 15 4 2 9 18:29 10 15. Mohács 15 3 4 8 11:24 10 16. Szekszárdi V. 15 2 4 9 17:30 8 A forduló eredményei: Pécsi BTC —Mohács 6:0, Pécsi Helyiipar—Lá- bod 0:6, Szekszárdi Vasas—Pécsi Ki­nizsi 2:2, Bonyhád—Pécsi EAC 3:0, Siófok—Fadd 4:1, Dunaújvárosi Ep —Kaposvári Vasas 4:0, Pécsi HK— Szekszárdi Dózsa 1:5. NB in. deuceleti csoport 1. Mezőberény 15 9 2 4 26:13 20 2. Szegedi Sp. 15 7 6 2 24:14 20 3. Szegedi D. 15 7 5 3 17:11 19 4. Sarkad 15 6 7 2 17:12 19 5. Bcsabai VTSK 15 6 4 5 24:20 16 6—7. Mezőh. K 15 6 4 5 19:19 16 6—7. Makó 15 6 4 5 15:15 16 8. Halasi MED. 15 5 5 5 21:18 15 9. Orosháza 15 6 3 6 25:23 15 10. Szentes 15 2 11 2 13:13 15 11. Szegedi AK 15 4 6 5 12:12 14 12. Kossuth SE 15 3 7 5 25:35 13 13. Mezőhegy. M 15 5 2 8 18:26 12 14. Szalvai SE 15 4 3 8 23:27 11 15. Kun Béla SE 15 4 2 9 18:26 10 16. Halasi MÁV 15 2 5 8 14:27 9 A forduló eredményei: Szentes— Szegedi Spartacus 1:1, Makó—Oros­háza 2:3, Szegedi AK—Kossuth SE 2:1, Békéscsabai VTSK—Sarkad 1:3, Szalvai SE—Mezőberényi Spartacus 0:2. NB m. KOZEPCSOPORT 1. Tűzoltó D. 15 11 1 3 30:8 23 2. Bp Vegyiműv. 15 9 2 4 19:12 20 3. Elektromos 15 5 8 2 12:8 18 4. Soltvadkert 15 7 4 4 19:17 18 5. Kalocsai VTSK 15 7 2 6 26:17 16 6. Láng SE 15 6 3 6 20:16 15 7. Vasas Turbó 15 6 3 6 18:17 15 8. Ercsi 15 6 3 6 17:21 15 9. 1. sz. ÉPFU 15 4 6 5 17:13 M 10 Alba Regia 15 6 2 7 20:24 14 11. MAFC 15 5 3 7 12:15 13 12. Sashalom 15 5 3 7 17:23 13 13. Budai N. A. 15 5 3 7 11:22 13 14. Szondy SE 15 4 4 7 21:23 12 15. Nagytétény 15 4 4 7 13:20 12 16. Szamuely SE 15 4 1 10 11:27 9 A forduló eredményei: Elektromos —Bp. Vegyiművek 1:0, Alba Regia— Tűzoltó Dózsa 1:0, Erosi Kinizsi— MAFC 0:1, Vasas Turbó—Nagytétény 1:0, 1. sz EPFU—Láng 1:2, Sasha­lom—Szondy SE 4:2. Nem lesz elővétel A Dózsa Sportkör vezetősége közli, hogy a Nyári Kupa lab­darúgó-mérkőzésekre — mivel a két sportkör közös elszámolá­sánál ez nehézséget okozna — nem árusítanak elővételben je­gyet. Belépőjegy a Stadion pénztárainál váltható. ELADÓ 2 szoba, konyha, mellékhe­lyiségekből álló, beköltözhető ház. Kecskemét, Tél utca 3/a._________7841 407-ES Moszkvics eladó. Kecskemét, Simon István u. 4. Érdeklődni va­sárnap délután. 4882 KEREKEGYHÁZA, Kasza-tanya dű- lőben 2000 négyszögöl szőlő gyümöl­csössel eladó. Érdeklődni: Hetény- egyháza, Szarkás 64. Szántóéknál. 7847 ELADÓ hat darab kárpitozott szék. Kecskemét, Munkácsy u. 26. 4958 KIS családi ház eladó. Kecskemét, egyes busz végállomásánál, Homok­bánya Cseriék. __________________ 4959 B ÚTOROZOTT szoba ipari tanuló lánynak kiadó. Kecskemét, Rozsnyó utca 10. 3-as busz végállomásánál. ____________________________________4960 K ÉTAJTÓS szekrény eladó. Érdek­lődni Kecskemét, Zsinór utca 67. ____________________________________4961 M ÉLY gyermekkocsi eladó. Kecske­mét, Csongrádi utca 35. Érdeklődni délután. ____________________________49*62 E LCSERÉLEM két szoba, hall össz­komfortos lakásomat, kettő különál­ló egyszobásra, vagy költségmegté­rítéssel keresek egyszobás KIK-la- kást. Leveleket „Megegyezünk’’ jel­igére a kiadóba kérek 7816 VESZEK a központban beköltözhető kétszobás, verandás, mellékhelyisé­gekből álló házat, vagy leválasztott házrészt, lehetőleg utcait. Választ „Pénz” jeligére a kiadóba kérek. 78L7 LAKÁST keresek költségmegtérítés­sel. Leveleket „Magános” jeligére a kiadóba kérek. 7797 BELTERÜLETI KEK, szoba, konyha és mellékhelyiségből álló lakásomat hasonlóért elcserélem. Leveleket „Készpénz” jeligére a kiadóba ké­rek._________________________________7804 ELADÓ egy ló után való szélesko- osi. Érdeklődni: Kecskemét, ALsó­széktó 118. Hajdú Károly. _______7795 K OMBINÁLT szobabútor eladó Kecskemét, Villám István u. 7/a. ____________________________________7810 E GY szoba, konyhás lakásom elcse­rélem hasonlóért, körúton belül. Le­veleket „Nagyméretű” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4954 ELADÓ új Duna-oldalkocsi. Kecske­mét, Garai utca 15. Uj kenyérgyár­ral szemben.______________________4956 P IANINÖ eladó, vagy bérbeadó. Ugyanott eladó kárpitozott garnitú­ra, félháló, szekrények, asztalok, székek, tükör, ágy. Kecskemét, Bocs kai u 26. fdsz. i. 4957 ELADÓ használt egyszámyas, üveg­ajtó tokkal együtt. Kecskemét, Plat- thy u. 2. 4966 ELADÓ Bobbin típusú varrógép és villanyboyler. Kecskemét, Árpád krt. 13. IV. em. 49. Kiss 4965 ELADÓ szoba, konyha, előszoba, spejz, nagy kamrából álló ház, kb. 250 négyszögöl telekkeL Villanyvilá­gítás van. Kecskemét, Budaihegy 41 Kiss. 4964 2 DB új ágybetét, ágyak és éjjeli- szekrények eladók Kecskemét* Marx tér 15. 7812 TÖBB éves gyakorlattal rendelkező grafikus, betű, író, címfestő, kerá- inikus, dekorációs munkakörbe el­helyezkedne. Leveleket „Kerámikus” jeligére a Kecskeméti Magyar Hir­detőbe. 4882 WARTBURG 909-as, ötszemélyes sze­mélyautó eladó. Ara 36 000 Ft. Nagy­kőrös, Hargita u. 10. Gépállomás mellett. 4949 MOSZKVICS 407-es személygépkocsi eladó. Érdeklődni: 13 óra után, va­sárnap délelőtt 10-ig, Izsák. Árpád utca 29. Telefon: 62. 4873 ELADÓ Ürihegy dűlőben egy hold szőlő. Érdeklődni 19 óra után Gu­lyás Pál, Kecskemét, Bajcsy-Zsi- linszky u. 38. 4899 ELADÓ 4 darab I5x670-es gumiab­roncs és 2 darab belső, gumiskocsi­hoz Kecskemét, Vak Bottyán u. 26. 4932 FÜRDŐKÁD eladó. Kecskemét, Lő- wy Sándor u. 1. 4930 KIADÓ üres házat, házrészt, albér­leti lakást különbejárattal 1000 fo­rintig keres intelligens, fiatal házas­pár kisgyermekkel. Ajánlatokat: „Központban 63 844” jeligére a Kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. 4929 ELADÓ varrógép, kisméretű jég­szekrény és rekamié. Kecskemét, Lenin tér 8. HL 14. 4928 ELADÓ tanya. Kecskemét, Halasi út mellett, 5—<6 km között, Csontosék- nál, _______ 4927 K ISKUNFÉLEGYHÁZA, Apaffy U. 33. számú különportás ház eladó. Ugyanott kitűnő 445-ös típusú Sko- da személygépkocsi eladó.______5006 E LCSERÉLNÉM debreceni egyszoba összkomfortos, szövetkezeti lakáso­mat hasonló kecskeméti vagy kis­kunfélegyháziért. Érdeklődni lehet Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. 9. Tel.: 355 _____________________5007 9 00-AS Wartburg jó állapotban ol­csón eladó. Kecskemét, Losonczi u. 3. 7894 0 KM-RES CP-s Wartburg eladó. Megtekinthető Kecskemét, Budai úti benzinkútnál. 7892 ELADÓ belvárosi utcai házrész. Ér­deklődni: Kecskemét, Vak Bottyán u 10. Asztaloséknál. 4925 BAMBUSZNÁDAT magas gyümölcs­fák permetezéséhez veszek. Kecske­mét, Kossuth krt. 27. 7839 ELADÓ szőlő, és gyümölcsös tanyá­val. Nagy János-féle föld, Könosög 1C9. sz. Értekezni lehet: Kecskemét, Farkas Sándor u, 24. 7836 HÁZASSÁG céljából megismerkedne negyvenhárom éves józan életű, vi­dám természetű dolgozó férfi házias munkásnővel. Leveleket kérem „Nyugalmas élet” jeligére a kiadó­ba küldeni 7842 ELADÓ Helvécia, Tanács területén 2 hold szőlő, 2 hold gyümölcsös 100 db termő barackfával, jó lakóépü­lettel, vasútvonal mellett. Érdeklőd­ni: Kecskemét, Kossuth krt. 43. 7844 ELHELYEZKEDNE épületkarbantar­tó, -szerelő, lehetőleg kecskeméti munkahelyre. Megkeresést „17 éves szakmai gyakorlattal” jeligére a ki­adóba kérek. ________ 7843 E LADÓ fél ház nagy portával, la­káscserével. Kecskemét, Szabad u. 2.___________________________________7846 V AROSHOZ közel 1000 négyszögöl* jó gyümölcsös szőlő, kis épülettel, vasút-, autóbusz-megálló mellett el­adó. Kecskemét, Szélmalom u 38. Érdeklődni csak vasárnap.______7832 350 KÖBCENTIS kiskerekű Jawa ki­tűnő állapotban, olcsón eladó, tcí«­kunhalas, Május l tér 3.________4997 KONYHASZEKRÉNY eladó. Kecske­mét, Jókai u. 38. sz. 7822 SKODA 440-es, felújítva, jó állapot­ban eladó. Kecskemét, Czollner tér 18 ___________________________ 7825 JAWA 250-es kiskerekű, új állapot­ban eladó. Kecskemét, Czollner tér ljy _______________________ 7826 FIÜT tanulónak felveszek. Kolozs­vári György, Kecskemét, Bánk bán u. 2/a. ______ 7829 LEVÁLASZTOTT kétszobás, utcai házrész eladó. Kecskemét, Zsinór u. 65. Érdeklődni 3 óra után. 4924 KECSKEMÉTEN kertes, családi há­zat keresek megvételre Készpénzzel fizetek. Értesítést: Nagykőrös, Kos­suth Lajos út 50. Vedres Jánosnak. 4918 DANUVIA motorkerékpár eladó, 4800 forintért. Kecskemét, Sutusfalu 174. Érdeklődni este 6 után. 4916 ÜJ permetezőgép eladó. Kecskemét* Rendőrfalu, Lőcsey utca 44. Érdek­lődni 14 órától. 4915 ELADÓ kettő személyes nagy reka­mié Kecskemét, Halasi u. 5. H. em. 28­_____________________________ 4914 ELADÓ jó karban levő, gumiskocsi és 3 mázsáig mérő mázsa. Kecske­mét, Horog utca 12. 4911 DANUVTA újszerű állapotban eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Akácfa ut>- ca 21/a, este 6 után. 4990 JÓ állapotban levő, 50í)-as Trabant Combi személygépkocsi eladó. Izsák, Szabadság tér 4. 4991 VIIJiATELEK eladó, két vagon só­derral, Méhesfaluban. Érdeklődni le­het Kecskemét, Kölcsey utca 12. Ko- vácséknál 4900 ELADÓ másfél hold szőlő tanyával együtt Hetényegyházán. Érdeklődni: Kecskemét, Kölcsey utca 12. Ková- cséknál. 4901 BÚTOROZOTT szoba kiadó, két férfi részére. Érdeklődni vasárnap egész nap, hétköznap 15 órától 19 óráig. Kecskemét, Szabad utca 3. Cs. Ko- vácsné. ________________ 4894 TRABANT személygépkocsi kifogás­talan állapotban eladó. Kecskemét, Batthyány u 37. Érdeklődni vasár­nap. 4895 TRABANT Combi 601-es személy- gépkocsi eladó. Kecskemét, Zsinór utca 9. Nyúl. 4896 9 LEVELES filodentron eladó. Kecs­kemét, Kaszap u. 18. Bejárat Árok utcáról, második nagy kapu. 4897 ELADÓ 4 szoba összkomfortos villa, pincével, garázzsal, 2 hold fiatal szőlővel vagy anélkül. Hetényegy- háza, Kossuth Lajos utca 50 4893 MÜS Z AKIRAJZOLO július 10-től munkahelyet keres Kecskeméten. Ajánlatokat: „Kezdő” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 4891 ELCSERÉLJÜK 3 db MTZ 5 L és 1 db UTOS 45 típusú fülkével ellá­tott kifogástalan állapotban levő, erőgépeinket 2 db DT 54 típusú ha­sonló állapotú erőgépekre Érdek­lődni lehet: Kossuth Mgtsz, Ullés. Telefon: Üli és 8. 4678 EL CSERÉT .EM szoba, konyha, spej- zos lakásomat hasonlóért. Ajánlato­kat Kecskemét, Szalvai Mihály krt. Uj ____________________________ 4888 PRÍMA állapotban Trabant 600-as olcsón eladó. Lakitelek, Vöröi5*narty u_26. _____________________ 4864 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó, házaspár részére július 1-től. Kecskemét, Kinizsi Pál u. 36. 4885 A BÁBOLNÁI Állami Gazdaság fel­vételre keres erdőmémököket, er­désztechnikusokat. Jelentkezés jú­lius 1-ig levélben, a gazdaság címé­re. Bábolnai Állami Gazdaság, Bá­bolna. 4871 FIATAL, gyermektelen házaspár üres, vagy bútorozott albérleti szo­bát keres lehetőleg X. kerületben, augusztustól. Ajánlatokat: Kecske­mét, Bolyai utca 4, délután 3-tól kérek. ______________________________4836 J O karban levő, 407-es Moszkvics igényesnek, építkezés miatt eladó Megtekinthető 17, illetve szombaton 14 órától. Lajosmizse, Bajcsy-Zsi­linszky u. 43. _____________________7831 FEHÉR, mély iker gyermekkocsi el- adó. Kecskemét, Széchenyi krt. 43. Jámbor _____________________ 4836 100 MÁSSA juhtrágya eladó. Kecs^ kémét. Juhász u. 20. Muszáj. 4878 500-AS Trabant Combi eladó. Kecs­kemét, Árok utca 23. 4898 TATRAPLÄN személygépkocsi jó állapotban eladó. Kecskemét, Sza­badság tér 7« 4844 A helyi tekerangadón jobbról Kun (Petőfi) és Körösi (K. MÁV) párviadala. Nemrég még mindketten a Vasasban ját­szottak, most egymás ellen küzdöttek. A Petőfi nyerte a helyi tekerangadót K. PETŐFI—R. MÁV 6:2 (2551—2487) Vereség ellenére is tavaszi első SZOLNOKI MÁV—KECSKEMÉTI FÉMMUNKÁS 13:9 NB II-s ökölvívó mérkőzés,

Next

/
Thumbnails
Contents