Petőfi Népe, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-22 / 145. szám

Atlétáink sikere Pécsett Jerkó Kati egy percen belül Az elmúlt hét végén rendez­ték meg Pécsett az idei orszá­gos vidéki ifjúsági atlétikai bajnokságot. A versenyen me­gyénket népes versenyzőgárda képviselte, közülük négy bajai atléta szép sikereket is ért el. A nagyon tehetséges Jerkó Katalin a 400 m-es síkfutásban 59.8 mp-cel pompás győzelmet aratott. Időeredménye új me­gyei felnőtt és ifjúsági csúcs, s egyben Jerkó Katalin az első versenyző ■ megyénkből, aki a bűvös 60 másodpercen belüli eredményt érte el. Kati nagy versenylázzal rajtolt, s érdekes, hogy mozgása sem volt a meg­szokott jó. Ennek ellenére a hajrában biztosan utasította maga mögé az egész mezőnyt. Kétszáz méteren már fáradtan indult, de 26.2 másodperccel így is bronzérmet szerzett. Diszkoszvetésben Gerencsér Emőke végre versenyen is tud­ta hozni az edzéseken mutatott formáját és 36,88 méterrel 3. helyezett le. Az 1500 m-es akadályfutásban Meskó András szerzett bronz­időeredményt ért el. Diszkosz­vetésben még Nagy Kiss Mária 34,76 méterrel elért 4. helyezé­sét lehet külön megemlíteni. A kiskunfélegyházi Ficsor Károly 400 m-en 52.8-cal a harmadik, 200 m-en pedig az előfutamban 23.5-tel lett 3. Várnagy Sára 100 m-en 12.9-et futott és ezzel érmet. Az erős mezőnyben ja- előfutamában 2. lett. 400 m-en vuló gátvételekkel 4:34.4 mp-es | 63.4-gyel 5. lett. Üjabb kettős győzelem Budapesten Budapesten a BEAC-pályán rendezték meg a leány serdülő csapatbajnokság második for­dulóját a Bajai Vasas MTE, Budapesti Építők és a BEAC részvételével. A versenyen a bajai atlétanők újabb kettős győzelmet arattak, ezzel a Köz­ponti Sportiskola és a Budapes­Ilézilabda Kecskeméti FGT—KISTEXT 23:16 (9:7) NB II. férfi. Budapest, 150 néző. V.: Molnár. K. FGT: Tigyi — Horváth, Gyovai, Kúti — Scheffer, Bu­jáid, Vadász. Csere: Varga, Fü- löp. Veres. Góllövők: Kúti 5, Vadász 4, Scheffer 4, Horváth 4. Rangadó jellegű volt a mér­kőzés, mivel a KISTEXT egy esetleges győzelem esetén pont- számban beérte volna az FGT-t. A kecskeméti csapat az első perctől kezdve irányította a játékot és nagy iramot diktált. Az elején-4‘Íves vezetésnél Ti­gyi 7-est, védett. A félidő vége- íelé feljött a KISTEXT és így 9:7 arányú vezetéssel fordultait. A szünet után a budapesti csa­pat rendkívül durva játékba kezdett. Hatalmas „ökölcsapá- sokkal” igyekeztek az FGT-já- tékosokat távol tartani a kapu­juktól. Vadász azonban négyszer egymás után mintegy 10 mé­terről a kapuba talált és ez tel­jesen megzavarta a KISTEXT védekezését. Az FGT már 22:12 arányban vezetett, amikor egy kicsit könnyítettek az iramon és így alakult ki a 23:16-os vég­eredmény. Jellemző a budapestiek ke­mény játékára, hogy hat ízben állítottak ki közülük játékost, míg az FGT-ből csak egyszer. A kecskeméti csapat minden egyes tagja jól helytállt. Dicsé­retes, hogy nem vesztették el a fejüket az ellenfél durvaságai miatt sem. Egyénileg Tigyi nagy­szerűen védett és a ziccerek egész sorát fogta ki. Kúti, Schef­fer, Horváth és Vadász nyúj­totta a csapatból a legjobb tel­jesítményt. Kiskunhalasi MÁV— Budapesti Testvériség 13:6 (6:0) NB II. női. Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Juhász. Halasi MÁV: Bálint — Ko­vács, Prikidánovits. Csontos — Riegler, Kókai, Horváth K. Cse­re: Szilágyi, Gyenizse, Horváth M. Edző: Horváth István. Már a múlt vasárnapi mér­kőzésen, az éllovas MTK ellen látszott, hogy a MÁV formája felfelé ível. A Testvériség nem tudott komoly ellenállást kifej­teni a jó erőnléttel rendelkező és nagy kedvvel játszó halasi lányok ellen. Prikidánovits a 3. percben nyitotta meg a gólok sorát és a II. félidő közepéig 10:2-re alakult a mérkőzés, ami­kor a MÁV engedett a játék iramából és a vendégek szépít­hettek. A lelkes csapatjátékba jól illeszkedtek bele az újoncok — különösen Bálint kapus nagy­szerű védéseivel —, ami biztató a távozó játékosok pótlását il­letően. Góldobók: Csontos, Kó­kai, Prikidánovits 3—3, Gyeni­zse, Riegler 2—2. Jók Bálint (a mezőny legjobbja), Kókai, Rieg­ler és Prikidánovits. A megyei kézilabda bajnokság eredményei Kalocsa—Kecskeméti BRG 17:45, Bajai Vízügy—Kiskunfél­egyházi Fáklya 17:10, Bácsal­más—Kiskőrös 12:11, Szabad- szállás—Kiskunhalasi Spartacus 21:21, Bácsalmás—Szabadszállás 9:15. Kiskunhalasi Spartacus—Bács­almás 39:9 (21:3). Kiskunhalas. Lg.: Boros 9, Ormos 7, Kulcsár 6. ill. Kancsár 6. Bajai Kismotor—Félegyházi Fáklya 18:12 (7:6). Kiskunfél­egyháza. Lg.: Erchardt 5, Keszi és Török 4—4, ill. Mészáros 6. Kecskeméti BRG—Csávoly 35:25 (16:14). Kecskemét, 100 néző. Lg.: Sudár 10, ill. Kot- hencz 11. A Baja járás kézilabda-bajnokságának tavaszi végeredménye FÉRFI 1. Garai MEDOSZ 5 2. Bajai ITSK 5 3. Bajai Kertész 5 4. Dávod 5 Z. Nagybaracska 5 4 1 — 106:50 4 1 — 90:56 3—2 71:65 2 — 3 77:88 1 — 4 39:61 6. Bajai Tóth K. G. 5-------S 5«:113 — N ŐK 1. Bácsalmási Gim. 6 5 1 — 25:17 11 2. Bajai ITSK 6 4 1 1 57:34. 9 3. Nagybaracska 6 1 — 5 12:29 2 4 Madaras 6 1 — 5 23:37 2 Megjegyzés: A női csapatok két fordulót játszottak. ti Honvéd mögött jelenleg a 3. helyen állnak. A verseny jobb eredményei: 100 m: 1. Miklós 13.3. — 300 m: 2. Kalocsai 45.2. — 80 m gát: 2. Sidó 14.3. — Magasugrás: 1. Mándi 140, 2. Besze 140. — Távolugrás: 1. Kiss 472. — Súlylökés: 2. Márki 977. — Diszkoszvetés: 1. Márki 26,40. — Gerelyvetés: 2. Hor­váth 27.70. Bajai Vasas MTE—Budapesti Építők 62:40, Bajai Vasas MTE—BEAC 54:48, Bp. Építők—BEAC 52:50. SJUUfti Versenyek után A Szovjetunióban befejeződtek a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 50. évfordulója tiszteletére ren­dezett nagy nemzetközi versenyek. A moszkvai nemzetközi nagymester­versenyt Stejn nyerte, aki a szovjet bajnokságok megnyerése után első igazán számottevő nemzetközi sike­rét érte el. Ez az eredmény annyira kiemelkedő, hogy számolni kell ve­le a világbajnokságért folyó ver­senysorozat mostani ciklusában is. Hat győzelmet ért el, köztük Poe­tisch, Kérész és Gligorics ellen, vesztett Gheorghiu ellen, és tíz játszmája döntetlenül végződött. A második helyen holtversenyben vég­zett Bobocóv, Gipszlisz, Szmiszlov és Tál. Az egész mezőnyben csak Bo- bocov és Gipszlisz tudta megőrizni veretlenségét. Bobocov az esélytele­nek nyugalmával gyűjtögette a fél pontokat, és a három egész pont megszerzésével eddigi legjobb ered­ményét érte el Gipszlisz a legutób­bi szovjet bajnokságon mutatott jó formáját átmentette erre a verseny­re is. Eredménye figjfelemre méltó. A verseny előtt a szakértők főleg S!zpasszkij és Tál győzelmét jósol­ták. Ez elmaradt* így szereplésük némileg csalódást keltett. Szmiszlov és Bronstein a várt teljesítményt nyújtotta. Portisch holtversenyben a hatodik helyen végzett Szpásszkij és Bronstein társaságában. Megelőz­te Petroszjan világbajnokot, Kérész, Geller, Najdorf és Gligorics nagy­mestereket. Ilyen nagy mezőnyben ez önmagában is jó teljesítmény lenne, de tartalmában ez jóval ér­tékesebb, mert legyőzte többek kö­zött Petroszjant, Talt, Szpasszkijt és Kereszt! A kilencedik helyen végzett ötven­százalékos eredménnyel Geller, Ké­rész, Najdorf és Petroszjan. Az előbbi három eredménye elfogadha­tó, de egy világbajnok számára sú­lyos kudarc. A sakkozás hívei még a Vasas nyerte veretlenül az ifjúsági röplabda kupát Három napon keresztül Kecs­keméten rendezték meg az Or­szágos Ifjúsági Röplabda Kupát az ország hat legjobb ifjúsági együttesének a részvételével. A verseny mindvégig kitűnő spor­Az Országos Ifjúsági Kupa röplabda-döntőn a várakozásnak megfelelően jól szerépeit a bajai ifjúsági csapat. Képünkön Petre- kanics nagy leütéssel szerez pontot csapatának. Tekehíradó BP. PÉNZVERŐ—K. MÁV 6:2 (2375—2370) NB II-s férfi mérkőzés. Kecs­kemét, Fémmunkás-pálya. Nagy balszerencsével küzdöt­tek a»kecskeméti tekézők, pe­dig jól indultak. Mozsár 60 fás előnyre tett szert, de azután itt egy kis, ott egy nagyobb vere­ség, s az utolsó dobónak, Pin­térnek már 35 fával kellett vol­na győznie, csak 29-cel tudott, és elúszott a két pont, amely döntetlent jelentett volna a vasutasoknak. Eredmények: Mozsár 439 (ezután már nem volt 400-as eredmény!), Pintér G. 394, Szabó D. 393, Pintér T. 389, Dudás M. 386 és ifj. Körö­si L. 369. — A faátlag 396:395! a vendégek javára. BP. ZÜGLÖI DANUVIA—KECSKEMÉTI PETŐFI 7:1 (2558—2334) NB II-s férfi mérkőzés, Bu­dapest, Zuglói-pálya. A Kecskeméti Petőfi tekézői a szezon végére nagyon elfá­radtak, <|s így az NB II. légkö­rét már megszökött Z. Danuvia igen jó eredménnyel szerezte meg a győzelmet. A Petőfi ver­senyzői a következő eredménye­ket érték el: Kun L. 416, Orbán R. 400, Gyebrovszky 384, Ba­logh Gy. 384, Tanai 380, Dorogi 370. — Faarány 426:389 a Da­nuvia javára.-| tot hozott — kitűnő rendezés­ben. Az egyes fordulókat a Bel­sővárosi Sporttelepen játszották Az egyes fordulók eredmé­nyei: I. forduló: Vasas—Szolnok 3:1, Csepel—Debrecen 3:1, Szom­bathely—Baj.ii 3:0. — II. fondu ló: Baja—Szőlnok 3:1, Csepel— Szombathely 3:1, Vasas—Debre­cen 3:2. — III. forduló: Debre­cen—Szolnok 3:0, Vasas—Szom­bathely 3:0, Csepel—Baja 3:1. — IV. forduló: Csepel—Szolnok 3:0, Vasas—Baja 3:1, Debrecen —Szombathely 3:0. — V. for­duló: Szombathely—Szolnok 3:2, Vasas—Csepel 3:2, Baja—Deb­recen 3:0. A végeredmény Így alakult 1. Vasas 5 5 — 15:6 10 2. Csepel 5 4 1 14:6 9 3 Szombathely 5 3 2 10:10 8 4. Baja 5 2 3 8:10 7 5. Debrecen 5 1 4 8:12 6 6. Szolnok 5 — 5 4:15 5 Állami Pincegazdaság—K. Sü­tőipar 7:1 (2406—2178), Kiskun- halasi MEDOSZ—Ceglédi Vas­utas 6:2 (2385—2317), KTE— Barnevál 6:2 (2489—2308), K. Vasas—K. MÁV-IT. 6:? (*>«5— Megyei bajnoki eredmények. 2303), K. Petőfi II.—Pincegaz­daság 3:5 (2347—2417), K. Fém­munkás—K. Spartacus 1:7 (1875—2390), Sütőipar—K. Épí­tők 2:6 (1778—2206). Kecskeméti városi asztalitenisz-csapatbajnokság tavaszi fordulójának végeredménye 1. Fémmunkás 2. Petőfi h 3. S%ék-kárpit. i. Konzervgyár 5. Cipőgyár 6. Petőfi H 7. V. Meteor I. 8. V. Meteor II. 9. K. Vasas a. 8-66:14 16 8 6—2 &f?23 12 8 5 2 1 54':26 12 8 3 1 4 46:34 7 8 3 1 4 43:37 7 8 3 — 5 35:45 6 8 2 2 4 24:56 6 8 2 1 5 26:54 5 8 — 1 1 9;7I 1 egy-egy mérsékeltebb teljesítményt elnéznek a világbajnoknak, de a so­rozatos kudarcok felvetik a világ- bajnokság mai rendszerének elodáz­hatatlan reformját. Bilek eredmé­nyéről annyit, volt jobb Leningrád- ban Korcsmoj nyerte a versenyt Holmov előtt. Barcza Tajmanovvala harmadik helyen végzett. A veterán nagymester szép és értékes sikere ez. Szabó teljesítménye a várakozás alatt maradt. A kievi női versenyen Gaprindasvili bebizonyította, hogy a női mezőnyben a legjobb. Bilekné eredménye is jó. A két ifjúsági versenyzőnk, Kende és Ivánkái be­csülettel hely^llt. Stejn egyik győzelmét mutatjuk be a moszkvai versenyről. SPANYOL MEGNYITÁS Stejn Kérész Moszkva, 1967. L e4, e5 2. Hf3, Hc6 3. Fb5, a6 4. Fa4, Hf6 5. 0—0, He4: 6. d4, b5 7. Fb3, d5 8. de:, Fe6 9. c3, Fc5 10. Hbd2, 0—0 11. Fc2, f5 12. Hb3, Fb6 13. Hfd4, Hd4: 14. Hd4:, Vd7 15. f3, Hc5 16. Khl, Hb7 17. Fe3, C5 18. He6:, Ve6: 19. a4, Ha5 20. Ff2, Kh8 21. Bel, Ba7 22. Ve2, b4 23. eb:, eb: 24. FbG:, Vb6: 25. Badl, Vc5 26. Fd3, Vb6 27. Fbl, Vc6 28. Vd2, Va4: 29. Vd5:, Hc6 30. Ff5:!, Vb5 31. Vd6, Vb8 32. VC6:* Ef5: 33. e6, Be7 34. Bd7, Be8 35. Bb7, Vc8 36. Bc7, Vb8 37. Vd7, Bg5 38. f4, Bg6 39. f5, Bg5 40. f6 — sötét fel­adta. Sakkhír A Kecskemét városi sakk- szövetség közli, hogy a június havi villámversenyét június 23-án, pénteken délután 6,.óra­kor rendezi meg Kecskeméten a Bercsényi utcai versenyte­remben. HOGYAN TIPPELJÜNK A totó az utóbbi hetekben megle­pően jól fizet. Most a 24. forduló­ban sem volt 13+1-es találat, így a 360 ezer forintos jutalomalapot most már harmadszor is átvitték a követ­kező fordulóra. A nyeremények így alakultak: 2 db 13 találatos szelvény 202 734 Ft, 125 db 12 találatos szel­vény 2162 Ft, 1737 db 11 találatos szelvény 156 Ft, és 13 827 db 10 ta­lálatos szelvény 29 Ft. E heti tippjeink: 1. Tatabánya-Vasas X, 2 2. U. Dózsa—Bp. Honvéd i, 2 3. Komló—Szombathely x, 1 4. Dunaújváros—Eger 1 5. Budafok—Várpalota X 6. Ózd—Debrecen 1 7. Nyíregyháza—Autóbusz 1 8. Egyetértés—P. Bányász 1, X 9. KISTEXT—SZVSE X, 1, 2 10. Kkfházi Vasas—Szóin. MTE x, 2 11. Cegléd—Jászberény X 12. Szóin. MÁV—Pénzügyőr 1 13. Borsodi B.—Almásfüzitő 1, X 14. Gyula—Martfű X, l Pótmérkőzések: 1, 1. Röviden Csehszlovákiába utazott csü­törtökön reggel a Kecskeméti Dózsa junior (1947—1952 szüle­tésű) női kosárlabda csapata. Pénteken, szombaton és vasár­nap nemzetközi kosárlabda tor­nán Kassán versenyeznek, ahol rajtuk kívül még két csehszlo­vák, egy lengyel és egy szovjet csapat is indul. * Vitorlás hajó 'modellező be­mutatót rendezett az MHS ti- szakécskei modellező klubja a szikrai holtágban. A ködös­esős idő ellenére mintegy 200 főnyi közönség előtt nagy si­kert arattak a szép hajók. Kiskunhalason a közelmúlt­ban megalakult a Tartalékos Tisztek Klubja lövész-, asztali- tenisz-, sakk- és tekeszakosz­tállyal.

Next

/
Thumbnails
Contents