Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-31 / 126. szám
IW7. május 81, szerda S. oldal „Doktorrá fogadom..." Ritka alkalom. Az egyetem központi épületéinek lépcsőire vastag bordó szőnyeget terítenek. A lépcsőház két oldalán sötétruhás diákok állnak sorfalat. Ünnepélyes, komoly arcú hozzátartozókkal, meghívottakkal és érdeklődőkkel telik meg a nagyterem, az aula. A Szegedi József Attila Tudományegyetem és az Orvostudományi Egyetem rektorai és a kari dékánok a hagyományosan sajátságos, bő köpenyekben jelennek meg. Kiváló tanulmányi munkájuk és közösségi magatartásuk elismeréseképpen népköz- társasági aranygyűrűs kitüntetéssel avatják doktorrá Szvétek Ágnes jogászt, bírósági fogalmazót és Pólay Anna orvost, a bőrgyógyászati klinika gyakornokát. Egyikük földink: Szvétek Ágnes Kalocsán született, itt nevelkedett, a városi leánygimnáziumban érettségizett, sőt pálya- választásában is döntő mértékben befolyásolta szűkebb környezete. Most már büszke ráadásnak látszik, hogy a kitüntetéses doktori cím elnyeréséhez szükséges mindig kitűnő középiskolai és egyetemi érdemjegyein kívül általános iskolai bizonyítványát is csupa jeles osztályzat tölti ki. A jogtudományi karon a szorgalmi-gyakorlati és szakdolgozati jegyek mellett valamennyi vizsgáján — 11 szigorlatán, 38 kollokviumán, 7 nyelvi- és 4 államvizsgáján — jeles minősítést szerzett. Természetesen szakmai-gyakorlati eredménye is kitűnő. Az egyetemen népköztársasági ösztöndíjban részesült. Nemrég felsőoktatási tanulmányi érdemérmet is kapott. — Különösen a polgári jogot szerettem — mondja. — Dolgoztam a polgári jogi diákkörben, és egy évig diákköri titkár is voltam. Disszertációmat Együttműködés a szocialista polgári jogban címmel írtam meg. Körülbelül a jól sikerült első két egyetemi év után már tudatosan is törekedtem a mai kitüntetés elérésére. És kissé vallomásszerűen még hozzáteszi; — Persze szerencse is kellett hozzá. Különösen ahhoz, hogy esetenként ne csak jó, hanem szép felelet is kerekedjen. Rettentő ideges voltam minden vizsga előtt. De a kérdés elhangzása után sose izgultam már. Május 30-án a két egyetem rektora és a kari dékánok közös tanácsülésen a jelképes kézfogással „Sub Auspiciis Rei Publicae Populáris” kitüntetéssel avatták doktorrá Szvétek Ágnest és Pólay Annát az Elnöki Tanács elnöke, valamint az Igazságügyminisztérium és az Egészségügyi Minisztérium képviselőinek jelenlétében. S ez az esemény megemlékezést jelent a volt nevelőkről, tanárokról és az elbocsátó szűkebb pátriáról is. Géza Ferenc Bővül a Kalocsai Múzeum Levelet kaptunk a Művelődésügyi Minisztériumtól. Szó szerint idézzük: „A Petőfi Népe folyó évi március hó 3-i Számában „Fedelet kérnek a kincsek” címmel a kalocsai múzeumi gyűjtemény elhelyezéséről szóló cikkhez tájékoztatásként az alábbiak szíves tudomásulvételét kérjük: A gyűjtemény megnyugtató elhelyezésének problémája nem mai keletű, évek óta foglalkoztatja az illetékes helyi, .megyei és minisztériumi szerveket. A gyors megoldást a kulturális célra igénybevehető helyiségek hiánya gátolta. A cikk megjelenése idején is folyamatban levő tárgyalások a napokban előrelépést jelentő megállapodással jártak. Az illetékes szervek ugyanis megegyeztek abban, hogy a Kalocsai Fiúnevelő Intézet 1968. szeptember 1-ével megkapja az épületben működő általános iskola helyiségeit, de egyidejűleg jelenlegi területéből néhány helyiséget átenged az épületben működő gimnázium számára. A gimnázium ennek fejében 17 kisebb-nagyobb helyiséget tesz szabaddá, összesen 282 négyzet- méter hasznos területei, s ezeket gyűjteményei elhelyezéséhez. ill. bemutatásához a múzeum kapja meg.” Kovács István osztályvezető hogy tettekkel is bizonyítsa szavainak őszinteségét... Tuljev ismét kihúzta magát Markov előtt. Szótlanul állt. Markov csengetett. — Holnap majd megbeszéljük a részleteket... Vezesse el — szólt a belépő szakas^.veze- tőnek. ... November 2-án háromnegyed hat előtt öt perccel befordult a taxi Mihail Túl jewel a Naberezsnijról a szűk Lavru- sinszkij közbe és megállt a Tretyakov képtár előtt. Tuljev fizetett és egy sor látogatót megelőzve egyenesen a bejárathoz sietett. A jegyváltás és a ruhatár tíz percet vett igénybe. Míg megérdeklődte, hogy hol van a Ve- rescsagin-terem, ismét eltelt egy perc. A terembe Tuljev úgy rontott be, mintha tudj’ isten honnan szaladt volna, hogy egy pillantást vessen „A háború apotézisa” koponyahegyére. De később már csupán ráérő műbarátra hasonlított. Eltelt öt perc, tíz — de senki sem lépett oda hozzá, nem álltak vele szóba. Negyed hétkor elhagyta a képtárat, elsétált a „Novokuznyeckaja” metróállomásig, majd az előzetes megbeszéléshez híven felszállt a pályaudvar felé tartó vonatra. De nem egyedül utazott, hanem a moszkvai kémelhárítók láthatatlan, ám erős felügyelete alatt Nem tartották ugyanis kizártnak, hogy az Antikvárius tovább is figyelteti Tuljevet. Valóban. A képtártól, nem nagy távolságból, egy idősebb zömök férfi követte, akinek az arca idült alkoholistára vallott. Ez az ember — mint később megállapították: a neve Akulov — nem túl nagy hozzáértéssel látta el feladatát, és a félrevezetése sem okozott különösebb gondot Tuljev a konspiráció szabályai szerint időnként ellenőrizte, hogy követik-e. De ezt inkább a látszat, pontosabban Akulov kedvéért tette. Akulov akkor hagyta abba a megfigyelést, mikor meggyőződött róla, hogy Tuljev megváltotta a jegyét és felszállt a K. város felé induló vonatra. Valószínűleg többet nem is vártak tőle. A vonatban Tuljev ismerős testőrei között találta magát. Lehetségesnek tartották, hogy az ellenfél szakaszos megfigyelést folytat, ezért Tuljevet az előző lakására kísérték K-ba. Nem sok időt töltött ott, mindössze két napot. Tehát a „lánynéző” véget ért és meglehetősen egyoldalú volt. Ejtőernyősök A nap derűsen ontotta meleg sugarait az akáeerdő virágba borult lombjaira. A fel-fel támadó szél végigsuhant a fák alatt, s az indulásra, „bevetésre” váró ejtőernyős katonák mélyen beszívták az akácvirág édeskés illatát. A hát- és hasernyőtől nehézkesen mozgó csoport paracsmoka vigyázállásban jelentett: — őrnagy elvtárs, Lőriir.cz László őrmester jelentem: a csoport a harcfeladat végrehajtására készen áll! A rövid autóút után a repülőtér betonján, az ajtó nélküli LI—2-es félé lépegettek a Kecskemét határában táborozó bátor fiúk. Néhány perc, s a repülőgép motorjai feídübörög- tek. Az ajtón sebesen áramlott be a motor kavarta por, egyre gyorsabban maradtak el a távolba látszó fák, épületek a gép orra megemelkedett, elszakadtunk a földtől. A motor zaja mindent betöltött. Beszélgetésre nem volt lehetőség, ám visszaidézni a földön elmondottakat ideális alkalom volt. Különösen a vélem szemben ülő, csendesen maga elé mosolygó, göndörrhajú Lő- rincz László őrmester, a csoport parancsnokának szavai vésődtek az emlékezetembe. — Három évvel ezelőtt kezdtem ej tőemyőzni a néphadseregben. Azóta már 85-ször ugrottam éjjel és nappal, földre és A földet érés még a zuhanásnál is Jobb érzés. Kovács József tizedes rövid „párbaja” a selyemkupolával. , (Kovács János felvételei.) Bevetésre készen áll Lőrincz László őrmester ejtőernyős csoportja, Ezek után azt várhatta Markov, hogy a hírszerző központ megnyugtató következtetéseket von le az ellenőrzésből. A jelzett soronkívüli rádióadás utasításaiból majd ez kiviláglik. De akárhogyan felkészült az ellenfél részéről várható meglepetésekre, a november 9-i rá- diógramot kissé különösnek találta. vízbe egyaránt. Azért vállaltam a továbbszolgálatot,' mert nagyon szeretem ezt a bátorságot, fegyelmet, no meg akaraterőt kívánó hivatást. Sajnáltam a kiskunfélegyházi Vegyesipari Ktsz- ben otthagyi a munkahelyemet, ba. Ki is kaptunk valamenynyien a parancsnoktól... A gép megbillent. A magasságmutató a 800 métert jelentő vonáson állt. Lőrincz László őrmester intésére Kovács József tizedes, a kecskeméti Ezermester Ktsz vilanyszerelője lépett az ajónyíláshoz. Ez a tömzsi, bajuszos fiatalember nem számít újoncnak, hiszen két éve katona, s az ejtőernyőzést még az MHS kecskeméti szervezetében tanulta, sőt már segédoktató volt. A 220 kilométeres sebességgel száguldó gépből kihajló katona arcára a légnyomástól a bőr ráfeszül. Szemével intett, majd ellökte magát ... Gyorsan peregitek ezután az események. Sárkány József honvéd, bevonulása előtt a Bács-Kiskun megyei Szerelőipari Vállalat dolgozója volt, majd Zsikla Béla őrvezető, a FÜSZÉRT kecskeméti kirendeltségének volt raktárosa ugrott ki a gépből. Begyakorlott mozdulataik elárulták: ők sem újoncok az ejtőernyős ugrásban. Utolsónak Lőrincz László őrmester hagyta el a gépet... Az első ugrástól alig tíz A távirat terjedelmes volt és átlengte az ilyen üzenetekben szokatlan bizalmaskodás. Azután a Reményt dicsérő és nehéz sorsával együttérző szavakat két fontos, szigorúan szolgálati jellegű pont követte. Előszöris javasolta a hírszerző központ, hogy a rádióközlemények rejtjelezését változtassák meg. Az ejtőernyő összehajtása a legfontosabb feladat. Ezen munkálkodik Sárkány József honvéd és Másodszor pedig utasítást tartalmazott az új rejtjelkulcs átvételére. Eszerint Remény december 10-én menjen el egy trafikba, egy Akulov nevű emberhez (külön ismertető jeleit is közölték), mondja be a jelszót (ezt szintén közölték), és kap egy doboz cigarettát. Abban lesz az új, mikrofilmre fényképezett rejtjelkulcs. (Folytatása következik) de így hivatásomnak élhetek ... Igen, nős vagyok, van egy kétéves fiam... Már nem félek, de ugrás előtt mindenkiben van szorongás. Amióta a táborban vagyunk sok ezer ugrás történt, de néhány jelentéktelen ficamon kívül, csak futballozás közben tört el az egyik honvéd karja, egy másiknak meg a Iá-. Zsikla Béla őrvezető. másodperc telt el, s a körözni kezdő repülőgép ablakából egy pillanatra még feltűntek a zuhanó testeik, amelyek fölé hirtelen kilobbant a fehér selyemkupola. Az ejtőernyős katonák sikeresen hajtották végre a harci feladatot! Gémes Gábor
