Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-24 / 120. szám
1907. május 84, síerda 5. oldal Vendégségben Mátyás királynál 1002: Civitas Wsagrad — A paradicsom földje — Paloták az iszap alatt Prospektust a faragott baldachinhoz Mátyás király vendégei vagyunk. Visegrádi palotájának termei*- ' járjuk. A díszes termek majolika padlózatának helyén ma zöld fű virít. A kecsesen kanyargó folyosó-labirintust kőművesszerszámok tarkítják. Apró házak húzódnak a Várhegy tövében: a palotára épültek. És palotából. Falaikban a palota sok-sok díszes, faragott köve rejlik. Két évszázadon keresztül innen hordta a követ a környék, s most a restaurációhoz sziszifuszi munkával, hihetetlen türelemmel kell visz- szaszerezni. A közelmúltban kidőlt az egyik házacska öreg kerítése. A leomló terméskőfal alól díszes faragásé kő bukkant elő. A régészek mindig is azt állították, hogy Mátyás palotájának lábát a Duna hűs hullámai mosták. Bizonyíték, tárgyi emlék ezt eddig nem igazolta. Most előkerült az első. A többi még a házacskák alatt „rejtőzködik”. Magyarország egyik legjelentősebb műemléke 1002-ben István király egyik okiratában szerepel először: „civitas Wsagrad ...” 1002-ben ezen a helyen őrizték Salamont, s a jóval később épült lakótornyot az egykori rabról nevezték el. I. Károly a hírhedt nagyúrtól, Csák Mátétól foglalta el, és itt tartották a híres visegrádi kongresszust. Mátyás alatt már 350 lakószobás a palota, s Castelli bíboros így keltezte IV. Sixtus pápához írt levelét: „Ex Vissegrado, para- diso terrestri...” Visegrádiéi, a paradicsom földjéről... Fejünk felett, több mint háromszáz méter magasban a Fellegvár romjai. 1529-ben megrohanták a janicsárok: ma a zord hadfiak útján modern panoráma-busz jár. Távolabb, Salamon-toronynál gépkocsiról rakodnak. Májusban több állandó kiállításnak ad helyet Visegrád: így itt nyílik meg a rangos majolika kiállítás, valamint a nagymarosi és szentendrei művésztelep alkotódnak műveiből összeállított tárlat. Közel egy évszázada kezdődtek meg a feltárási és helyreállítási munkák. A Salamon- toronyra, s az alsó-várra került 5<j>r először. — Ä királyi palota feltárását 1934. Szilveszterének napján kezdték el. És ez a munka tart napjainkban is — mondja a Visegrádi Mátyás király Múzeum igazgatója, Héjj Miklós. .— Sok a munka, hiszen Visegrád már a rómaiak korában sokszáz helyiség vízellátását; táborváros volt, s attól kezd- az oroszlános kút kutyáktól ve nagyforgalmú hely. Minden mardosott fenevadjait, s fara- ienyérnyi földdarabja kincse- gott vörös márványból való két rejt. Cseréptöredéket, már- baldachinját. ványból faragott vízköpő figu- Mátyás király ma is nagy A Salamon-torony Európa- hírű ékessége: az Anjou-kút. Foto: Gábor rát, érmeket, pénzeket, a gőzfürdő vizét forraló kemencék tégláit, a fakádakat körülvevő majolikadíszeket, szerszámokat, mindazt, ami megtölti a múzeum termeit, raktárait. A Fellegvár, a lakótorony és a palota: ez a három csomópont sűríti Visegrád történetét. 1702-ben Lápot császár elrendelte a „várromok” felrobbantását. A hegyről lezúduló kőgörgeteg, az iszaphordalék betakarta a palotát. Most csodálkozva és ámulva „bontják” ki a kései utódok, csodálják a udvart tart: évente százezrekre rúg hódolóinak száma. Ennyi bei- és külföiödi turista keresi fel minden esztendőben a Visegrádi-szoros ékkövét. Héjj Miklós szerint évről-évre mind többen jönnek — fiatalabbak és idősebbek egyaránt — akik nem érik be az érthetően tömör szövegű magyarázó feliratokkal. Összefoglaló, népszerű kiadványokat keresnek, a városról, a várról színes, élvezetes leírásokat — egyelőre hiába. M. O. Az irodalom hullámhosszán Könyvheti elődöntő Kecskeméten Hétfőn este rendezték meg Kecskeméten, a Katona József Színházban a Magyar Rádió és az Irodalmi Színpad Ki olvas többet? címfe irodalmi vetélkedőjének könyvheti elődöntőjét. A műsor keretében országos hírű, elismert színművészek is felléptek. A színházat megtöltő közönség nagy érdeklődéssel várta az előadás kezdetét. Amikor a függöny felgördült, a kecskemétiek előtt jól ismert Koncz Gábor lépett a „világot jelentő deszkákra” és Simon István verseiből adott elő. Utána Pécsi Ildikó következett, aki nagy átéléssel Weöres Sándor költeményeket tolmácsolt. Vastapssal jutalmazta a hallgatóság Szakács Miklóst, aki Vörösmarty: A vén cigány című versét és Kosztolányi: Hajnali részegség című költeményét mondta el, a tőle megszokott magas színvonalon. Ezután következett a tulajdonképpeni vetélkedő. Sípos Tamás, a Magyar Rádió és Televízió főmunkatársa bemutatta a versenyzőket és a zsűri tagjait. A bíráló bizottság négy tagból állt: Barczel Ferenc, a Könyvkiadó Vállalat tájékoztatási irodájának igazgatója, Dénes István, a Rádió irodalmi főosztályának vezetője, Szendrő Ferenc, az Irodalmi Színpad igazgatója és Pálos Miklós újságíró döntött a pontok odaítéléséről. Sajnos, a többszörös felkérés és — tudomásunk szerint — az előzetes szervezés ellenére sem akadt olyan kecskeméti, aki hajlandó lett volna „sorompóba lépni”. A verseny során meggyőződtünk arról, hogy nem lett volna nehéz dolga. Ügy látszik azonban, hogy a járványszerűen elterjedt és minden területen fellobbanó vetélkedők izgalma a kecskemétieket nem ragadta magával, lgealábbis nem annyira, hogy szereplők legyenek. Ettől függetlenül érdekes volt a verseny, és végül is a döntőbe — amelyet Egerben tartanak meg — Noszlop Miklós (Tiszalök) és Petrik Ágnes (Hódmezővásárhely) jutott be. A kiesették értékes könyvjutalmakat, hanglemezt kaptak. A műsor harmadik részében ismét versek, elbeszélések, humoros karcolatok, szatírák következtek, L atinovits Zoltán Illyés- és Ady-verseket adott elő, Kiss Ferenc Petőfitől mondott el két költeményt, Koncz Gábor pedig Arany János: Pázmány lovag című elbeszélő költeményével aratott nagy sikert, majd Pécsi Ildikó, Bánki Zsuzsa, Váradi Hédi és Mikes Lilla szórakoztatta a hallgatóságot. A színvonalos és mindvégig érdekes műsor jól szolgálta az irodalom ügyét s meggyőződésünk, hogy újabb híveket hódított meg a szép szó, a gondolat, és a költészet számára. A műsort egyébként a Rádió mag- netofo*nszalagra rögzítette, és a Kossuth-adón pénteken este 19 óra 35 perckor sugározza. G. S. Honvédelmi A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség kiskunfélegyházi járási elnöksége és az alpári községi elnökség május 27-éin Al- páron honvédelmi napot rendez, amelyre meghívják Tisza- újfalu fiataljait is. Délelőtt az iskolások részére honvédelmi filmeket vetítenek, délután pedig a honvédség és az alpári községi futballcsapat játszik barátságos mérkőzést. A szünetben a magyar ejtőernyős válogatott négy tagja — ha az időjárás ezt lehetővé teszi — Hüse Károly az 1500. Juhász János és Kovács István az ezredik, Pre- sziny József pedig az 500. jubileumi ugrását végzi el. Vasárnap rendezik meg a két község összetett honvédelmi versenyét. Mint megtudtuk, vasárnap Kecskeméten a széktói stadionban délután 4 és fél 5 között a magyar ejtőernyős válogatott megismétli a pályára való célnap Alpáron baugrást. Az ejtőernyősöket — akik nemrég döntötték meg a világrekordot — a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnöksége és a Dózsa sportegyesület vezetői fogadják. A jugoszláv műsora SZERDA 9.40: Iskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 17.05: Hírek. — 17.10: Nina és a bábuk. Gyermekműsor. — 17.25: Népszerű tudományos film. — 1735: Műsorismertetés. — 18.00: Tv-újdonsá- gok. — 18.15: Kíváncsiak egyesülete. — 19.00: Riportműsor. — 19.30: Tv- posta. — 19.45: Hirdetések. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv- híradó. — 20.30: Visszaemlékezések. — 21.00: Hívja fel a 337-249. számot. — 21.08: Olasz játékfilm. — 22.40: Tv- híradó. 9. Egy óra múlva Borkov visz- szatért a szállóba. A szobájából telefonált az „öregeknek”. — Genadij Pavlovics? Én beszélek, Vologya. Hogy állnak? Elkészültek? — Én igen, de Venjámin Alekszandrovics sehogy sem találja a kézelőgombjait. Attól tart, hogy elfelejtette elhozni. Önnél nincs véletlenül tartalék? — Egy van nekem is, de most olyan inget vettem fel, amihez nincs szükség kézelőgombra Már viszem is. További fél óra múlva az étteremben öten ültek asztalhoz, — a fogadásukra rendelt két üzletember is eljött, — és Vlagyimir Borkov ismét tartózkodóan szerény lett. Ittak az üzlet sikerére, alaposan megvacsoráztak. A vendégek érdeklődtek a berendezés műszaki adatai iránt. Közben a belga szakember nem mulasztotta el megdicsérni a fiatal orosz mérnök tekintélyes szakmai tájékozottságát. Megállapodtak a másnapi programban, és fél tizenkettőkor elváltak... A negyedik napon a megbeszélések végefelé jártak. Kimerítő út és egy nagy vegyi gépgyártó üzem megtekintése után későn tért haza a szovjet küldöttség Brüsszelbe. Fáradtan érkeztek a szállóba, de elégedettek voltak a tárgyalás menetével. Vlagyimir Borkov nyugodalmas jóéjszakát kívánt az „öregeknek”, de maga egyáltalán nem Igyekezett lepihenni. A szobájában először a bőröndöt nézte meg és tüstént megállapította, hogy távollétében kinyitották. A holmik a helyükön voltak ugyan, rendben, ahogy ő rakta be. Borkov elszívott az ablaknál egy cigarettát, aztán kapta az esőköpenyét, lifttel lement és elhagyta a szállót. Odakinn apró cseppekben szitált az eső. Éles hideg volt. Borkov felhajtotta a gallérját. Az utca néptelen volt csak a neonfények villogtak a csillogó járdán. Borkov arrafelé tartott, ahol gépkocsikat látott parkolni, de előbb utolérte egy taxi. A vezető fékezett a járda mellett Vidáman, kicsit talán kihívóan megkérdezte: — Nem unta még meg, hogy ázik? Üljön inkább be hozzám —, és kinyitotta a kocsi ajtaját. • — Remek ötlet! — felélt ugyanilyen hangnemben Borkov. A vezető mellé ült. — Ilyen ötletei gyakran támadnak? — Noná! Lenne csak maga is taxi tulajdonos! — nevetett a fiatalember. — Hova parancsolja? Borkov megnevezett egy mulatót. — Ott aztán felmelegedhet az ember — jegyezte meg a sofőr. A mulató egészen közel volt, néhány perc múlva megálltak a fényes bejárat előtt. Borkov fizetett. — Kívánom, hogy szárazon jöjjön innét ki — búcsúzott a sofőr. — Köszönöm, majd igyekszem ... Borkov levette az esőkabátját, hanyagul odadobta a portásnak, aki kitárta előtte az ajtót. Megállt a tágas hallban a fél falat elfoglaló tükör előtt, végignézett magán, tenyerével lesímította nedves haját. A terembe vezető széles ajtón zene hangjai szűrődtek ki. Egy zongora és valami ütőhangszer. Alighogy belépett a terembe, mintha csak a földből nőtt volna ki, ott állt előtte a főpincér. Magas, vállas, negyven év körüli frakkos férfi. Hasonlított egy cirkuszi istállómesterre. Egyetlen pillantással felmérte Borkovot és udvariasan megkérdezte: — Egyedül, uram? — Sajnos ... A terem majdnem üres volt. Néhány asztalnál üldögéltek ketten-hárman. — Nagyon hasonlít az antialkoholista liga összejövetelére, — tréfálkozott Borkov komoran, mosoly nélkül. — Ó, ne nyugtalankodjék — mondta a főpincér. — Kevés is lesz a hely. Korán van még. Bocsánatot kérek, hogy megkérdezem: meddig óhajt maradni? — Ha jó lesz a hangulat, miért ne maradnék? — Akkor ajánlom önnek azt az asztalt. Szabad elkísérnem? Odavezette Borkovot a baloldali sarokasztalhoz, nem messze a zenekartól, a tenyérnyi táncparkett szélén. — Itt nagyon jó helye lesz — mondta kedvesen a főpincér. — ön először jár nálunk? — A kérdés inkább kijelentésnek hangzott. — Igen. Kiküldetés. (Folytatása következik)
