Petőfi Népe, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-04 / 103. szám
Gazdag program — fokozódó érdeklődés * Honvédelmi nap Kunadacson és Solton SlflgkKa _________________ OSZ SZSZK—Magyarország 28,5:19,5 Az időjárás kegyeibe fogadta a dunavecsei járás MHS- aiapszervezeteit és technikai szakosztályait. Ragyogó napsütésben, igazi tavaszi időben bonyolíthatták le programjaikat, amelyek gazdagsága, színvonala egyre nagyobb és nagyobb tömegeket mozgatott meg a napokban járásszerte. Néhány villanásnyi kéD az elmúlt napok eseményedről: Kunadacson a községi MHS-al aps zervezet honvédelmi napot rendezett, amelynek keretében sor került az összetett Honvédelmi Verseny, a motoros ÖHV, valamint az úttörők tömeges lövészetének lebonyolítására. Az előkészületi munkában, a pálya kijelölésé- sében, az akadályok elkészítésében Halcsik Antal vb-titkár, Ács Viktor és Shád László pedagógusok szereztek érdemeket. A mintegy 300 főnyi közönség nagy érdeklődéssel nézte végig HOGYAN TIPPELJÜNK A legutóbbi forduló nyeremény- jegyzékét lapunk tegnapi számában már részletesen közöltük. Most az e heti tippjeinket ismertetjük. 1. Nyíregyháza—Ganz-MAVAG 2 2. Autóbusz—Kecskemét x, 2 3. Miskolc—Oroszlány 1, x 4. Bp. Előre—Várpalota 1 5. Özd—Egyetértés 1 6. Pápa—MÁV DAC 1 7. Zalaeg. TE—Kap. Kinizsi 1, x 8. Nagykanizsa—Zalaeg. Dózsa x 9. Kisterenye—Izzó 1» 2 10. Atalanta—Cagliari 1, 2 11. Foggia—Torino x, 2 12. Venezia—Bologna 13. Juventus—Inter. 1, x, 2 14. Pénzügyőr—Szóin. MÄV x, 2 Pótmérkőzések: 1, 1.- NB ni. KÖZÉPCSOPORT 1. Bp. Vegyiművek 7 6 — 1 8:3 12 2. Ercsi 7 5 2 i— 12:7 12 3. Soltvadkert 7 4 2 1 12:6 L0 4. Tűzoltó Dózsa 7 4 1 2 15:7 9 5. Elektromos 7 2 4 1 7:5 8 6. MAFC 7 3 2 2 9:7 8 7. 1 sz. ÉPFXJ 7 2 3 2 11:8 7 8. Kai. VTSK 7 3 1 3 9:7 7 9. Szfv. ARAK 7 3 1 3 110:9 7 10. Láng SK 7 2 2 3 9:6 6 11. Turbó 7 3 — 4 10:10 6 12. H. Szondy 7 2 1 4 9:12 5 13. Nagytétény 7 2 1 4 6:11 5 14. HBNA 7 2 1 4 3:9' 5 15. Sashalom 7 1 1 5 2:11 3 16. Honv. Szamuely 7 1 — 6 3:17 2 A forduló eredményei: Nagytétény—Láng-gyár 1:1. Vasas Turbó- Tűzoltó Dózsa 1:0. Sashalom—HBNA I. SE l:o. Szfv. Álba Régia—1. sz. EPFU 2:1. NB in. DÉLNYUGATI CSOPORT 1. Baja 7 6 — 1 21:10 12 2. Siófok 7 4 3 — 10:5 11 a Lábod 7 5 — 2 16:8 10 4". Kap. MTE 7 3 3 1 12:6 9 5. Szekszárdi D. 7 4 1 2 11:8 9 6. Bonyhád 7 3 3 2 17:13 9 7. Pécsi Volán 7 3 1 3 7:7 7 8. Pécsi EAC 7 2 3 2 9:10 7 9. Pécsi Helyiip. 7 2 3 2 6:9 7 10. Pécsi BTC 7 2 2 3 8:7 6 11. Duna új v. Ép. 7 2 2 3 12:13 6 12. Pécsi Kinizsi 7 3 — 4 12:19 6 13. Fadd 7 1 2 4 6:12 4 14. Mohács 7 1 2 4 5:12 4 15. Szekszárdi V. 7 1 1 5 1)0:14 3 16. Pécsi HK 7 1 1 5 5:14 3 A forduló eredményei: Pécsi EAC —Lábod 1:3, Pécsi HK—Siófok 1:3. Dunaújvárosi , Építők—Pécsi Helyi- ipar 1:1. Pécsi Kinizsi—Szekszárdi Dózsa 1:0. Kaposvári MTE—Mohács 3:0. Szekszárdi Vasas—Pécsi BTC 1:2. Fadd—Pécsi Volán 0:2. NB m. DÉLKELETI CSOPORT 1. Makó 7 4 2 1 5:2 10 2. Sarkad 7 3 3 1 8:4 9 3. Sz. Spart. 7 2 4 1 8:5 8 4. Mezőberény 7 3 2 2 6:4 8 5. Bcs. VTSK 7 3 2 2 14:10 8 6. Sz Dózsa 7 3 2 2 8:7 8 7. SZAK 7 2 3 2 5:4 7 8. H. MEDOSZ 7 2 3 2 8:7 7 9. Orosháza 7 2 3 2 8:7 7 10. Mezőhegyes! M. 7 3 1 3 9:11 7 11. H. Kun B. SE 7 2 2 3 11:10 6 12. Szentes 7 — 6 1 5:6 6 13. H MÁV 7 1 4 2 8:11 6 14. Mezőhegyes! K. 7 1 3 3 6:10 5 15. Honvéd Szalvai 7 2 1 4 6:10 5 16. Honvéd Kossuth 7 — 5 2 11:18 5 A forduló eredményei: Bcs. VTSK —Sz Spartacus 2:2. Mezőhegyest MEDOSZ—Orosháza 2:0. Szentes— Mezőhegy esi Kinizsi 1:1. SZAK— Honvéd Szalvai 0:0. Sz. Dózsa—Mako 1:0. ' ' a motoros ÖHV-t, amelyet három kategóriában, 50, 125 és 250 köbcentis gépekkel bonyolítottak le. Nagy érdeklődés kísérte az úttörőik légpuskás „lövész- viadalát” is. Este pedig az új művelődési otthonban rendezett bálon „álltaik helyt” a versenyzők.Négy szocialista brigád tagjai mérték össze ügyességüket Solton a honvédelmi nap keretében. A brigádok tagjai a Solti Gépjavító Állomás dolgozói és „hazad pályán”, az üzem területén kijelölt, akadályokkal teletűzdelt terepen vívtak nagy küzdelmet. Nyulász András járási MHS-elnötk megnyitó szavai után felbőgtek a motorok, felharsant a 400 fős szurkolótábor biztatása is és elkezdődött a verseny, amelyet két kategóriában bonyolítottak le. Az 50 köbcentis gépek versenyében Péczeli Mihály szerezte meg az elsőséget, mig a 125-ös kategóriában Árvái József diadalmaskodott, mindketten elnyerve a jogot a járási döntőben való részvételre. A verseny után ünnepélyes eredményhirdetés következett, ahol a résztvevőknek átadták az ÖHV-ielvényeket. a helyezetteknek pedig oklevelet és könw- iutalm.at adott át a versenybizottság. Mái US 1-én folytatódott az eseménysorozat: Dunaegvbázán 4 község: Apostag, Űjsolt, Du- navecse és a rendezők részvételével izgalmas lövészversenyt tartottak, míg Tasson. Dunate- tétlen és Szalkszentmárton községben az úttörők mérték össze ügyességüket a lövészetben. . E szép és gazdag program megszervezésében nagv segítséget nyújtottak a társadalmi szervek: a KISZ. a járási és községi pártbizottságok, valamint a Hazafias Népfront helyi szervei. Munkájuk nem volt hiábavaló, mert az egyre nagyobb érdeklődés, a fiatalok tömeges részvétele a versenyeken mind azt bizonyítják, hogy a dunavecsei járásban helves irányban halad, eeyre fejlődik ifjúságunk honvédelmi nevelése. ' Csapai Lajos Röptében A szurkolók témája még mindig az első gól története és az azt követő. nem éppen szívderítő intermezzo volt. Az Előre egészen délamerikai módra reklamált, amelyből még a tülekedés sem hiányzott. Szerencsére, Hont! ennél az esetnél még határozott volt. A Dózsa sem hagyta magát s olyan gólt „hozott össze”, amely előtt az ellenfél is kalapot emelt. Gór pontos kidobását Szőczey ügyesen tette ki Dobónak, aki látta, hogy Jósa elindult. A fedezet habozás nélkül lőtt, süvöltő kereszt- labdája pontosan metszette a száguldó Jósa útját, aki elemi erővel lőtt a hosszú sarokba. — Így írták meg a Nagykönyvben — lelkesedett egy szurkoló, s még sokszor kiáltotta: gooooól! — Az Igaz, hogy így írták meg, de ki gondolta volna, hogy ilyen szépen is lehet csinálni — tromfolt a szomszéd. • Május elsején pillanatok alatt elfogyott a Népsport ünnepi száma. Nem is csoda, hogy egymás válla íölött olvasgatták a felvonulók gyülekező sorközeiben. Ekkor lestünk el akaratlanul is egy kedélyes párbeszédet. — Nézd, azt Írja a Sport, hogy a K. Dózsa hagyott ki 11-est. — Bár a Sportnak lenne igaza. — Miért? — Mert akkor is 2:0 a Dózsa eredménye, a KTE pedig veretlen maradt volna. Nem is lett volna rossz. Uoiinan Péter Szerdai NB l-es eredmények Bp. Vasas—Pécs 1:0 (0:0) Honvéd—Salgótarján 1:0 (0:0) MTK—Győri ETO 2:3 (1:1) Eger—U. Dózsa 1:1 (0:1) Szeged—Tatabánya 1:0 (0:0) Diósgyőr—Szombathely 2:1 (1:1) Komló—Csepel 2:1 (1:0) Kirándulás Lillafüredre Dózsa-meccs Miskolcon Május 21-én a Dózsa Sportkör és a kecskeméti IBUSZ- iroda különvonattal egésznapos kirándulást rendez Miskolcra. A résztvevők délelőtt felkereshetik a Bükk-hegység legszebb tájait, fürödhetnek a miskolc— tapolcai strandon, vagy a barlangfürdőben, ellátogathatnak Lillafüredre. A labdarúgás kedvelői délután 5 óra tájban pedig a jó formában levő Kecskeméti Dózsának szurkolhatnak a Miskolci Vasutas ellen. NB II. férfi. Kecskemét, 200 néző, v.: Nagy. K. FGT: Tigyi — Horváth, Kuti, Gyovai — Seffer, Bujáki, Fülöp. Csere: Derűs. Edző: Cza- gány Károly. Hatalmas érdeklődés előzte meg az újból megrendezendő OSZSZSZK —Magyarország találkozót. A magyar csapat a legerősebb összeállításban vette fel a küzdelmet. Az első táblán olyan összecsapásra került sor, amelyet igen sok szakértő 1. Szpasszkij 1 0 1 Va 2. Polugaj evszkij 1 1 1 V. 3. Antosin 1 1 Va V, 4. Lejn Va Va Va V. 5. Doroskevics Va Va 1 Va 6. Szergej evszkij 0 Va 1 Va 7. Kozlovszkaja 0 1 1 1 8. Kazmina 0 Va Va Va 9. Anyikajev 1 0 1 Va 10. Szvesnyikov Va 1 1 1 11. Usakova Va Va 1 Va 12. Konsztantyinova 0 0 0 0 6 6Va 9Va 6Va Végeredmény 28,5:19,5. A magyar csapat a harmadik fordulótól eltekintve, tisztességes eredményt ért el. Az összesített eredmény jobb is lehetett volna, ha a 2., 3., 7., és a 10. táblán nem szenvedünk katasztrofális vereséget. Egy játszma a versenyről. VEZÉRCSEL Portisch Szpasszkij 2. forduló 1. d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, d5 (Portisch ellen, aki mindkét színnel a nimzóindiai védelem egyik legnagyobb szakértője, Szpasszkij nem játszik ilyen védelmet. Inkább a sötétre kissé hátrányosabbnak ítélt vezércselt választja.) 4. Hf3, Fe7 5. Fg5, 0—0 6. e3, h6 7. Fh4, b6 8. Bel, Fb7 D. Fd3, de: 10. Fc4:, Hbd7 11. 0—0 c5? (Gyengítés, mint sem centrumrobbantás. Számításba jött 11. — He4 az állás további egyszerűsítésével.) 12. Ve2, He4 13. He4:, Fe4: 14. Fg3!, a5!? (Igazi Szpasszkij lépés. első félidőben az FGT végig vezetett. A szünet után 8 gólos előnynél most is könnyelműs- ködni kezdtek. Nem fogták szorosan a beállósokat és percek alatt 4 gólt kaptak. A végén a tavalyi világbajnok-jelöltek versenyén döntőnek „jósolt”. S ha ez nem is következett be, egy kis „kárpótlást” mindenki szívesen látott. A két csapat az alábbi összeállításban játszott és a következő eredményeket érte el: — 0 1 0 Va Portisch — 0 0 0 Va Szabó — 0 0 Va Va Bilek — Va Va Va Va Barcza — Va Va 0 Va Bárczay — 1 Va Forintos — 0 Va Flasch — 1 0 0 0 Karakasné — 1 Va Bilekné — Va Va Sinka — 0 1 0 Va Tompa — Va 0 Vadász — 0 0 Jocha — Va Va 0 Va Verőczi — 1 1 1 1 Ivánka — € 5'/2 2V2 54/a Sötét állása passzív húzásokkal aligha tartható, ezért a vezérszárnyi akció indokoltnak látszik.) 15. Bfdl, Vc8 16. Fb5, Bd8 17. Hel, Vb7 18. f3, Fc6 19. Fc6:, Vc6: 20. e4! (Világos előnye a mozgó centrumban van.) 20. —, Fg5 21. Bc2, a4 22. f4, Fe7 23. d5!, cd: 24. ed:, Vf6 25. Hf3!, Vf5 26. d6, Ff6 27. Bcd2, Ve6 28. Ve6:, fe: (Itt Szpasszkij döntetlent ajánlott. Világos a döntetlent elhárította, és néhány lépésben döntővé fokozza álláselonyét.) 29. Be2, Kf7 30. Fh4, Be8 31. g4!, a3 32. b3, b5 33. Fg3, Bac8 34. Bdel, Fc3 35 Bfl, Bc6 36. He5f, Fe5: 37. fe:, Kg8 38. Bef2, Bf8 39. Bf8:f, Hf8 40. Bel, Hd7 A játszma itt függőben maradt, a folytatásban világos hosszú küzdelemben érvényesítette előnyét. Virág Ferenc FEJTŐ VERSENYÜNK in. -feladata (Kgl, Vdl, Bal, Fel, Hbl, gy.: a2, b2, d3, d4, f2, g2, h3 (12) — Kg8, Vc6, Be8. Fd6, FÍ5 gy.: a6, b5, f7, g7, h7 (10) Sötét lép és nyer (két pont). Megyei ifjúsági labdarúgó döntő Az Országos Ifjúsági Kupa labdarúgó mérkőzéseire megyénkből 34 egyesület nevezte be csapatát. A mérkőzéseket a megyei szövetség két csoportban — Észak és Déli — rendezte meg. Az Északi csoport győztese a Kecskeméti Dózsa lett az Izsák, Kiskunfélegyházi Honvéd és a Kiskunfélegyházi Vasas csapatának legyőzésével. A Déli csoportban a Bajai Bácska Posztó végzett az első helyen, a Halasi MÁV, Jánoshalma és a Bajai MTE csapatait megelőzve. A megyei döntő első mérkőzését kedden játszották Baján. A Bajai Bácska Posztó 2:0 (1:0) arányú szép győzelmet aratott. A visszavágó pénteken délután fél 5 órakor lesz a Széktói Stadionban, ahol a győzteseknek járó érmeken kívül az is eldől, hogy a megyei győztesként ki jut tovább a Szegedi AK és a Békéscsabai Előre csapataival vívandó területi döntőre. Előtte pénteken délután 3 órakor a Kiskunfélegyházi Vasa® és a Bajai MTE játszik a bronzérmekért. A döntők érdekesek lesznek a szakemberek számára hiszen a megyei ifjúsági válogatott zömét e négy egyesület adja. Az FGT és a mezőny legjobbja Gyovai volt. A kép az egyik legszebb „bevetődéses” gólját mutatja. Sérülések miatt csak hét mezőnyjátékossal tudott felállni az FGT. Sajnos, éppen az átlövők hiányoztak s még szerencse, hogy ebben a szerepkörben megmaradt egyetlen játékos, Fülöp kitett magáért. Az HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SPARTACUS— KISKUNHALASI MÁV 9:6 (4:3) NB II. női. Hódmezővásárhely, 400 néző, v.: Ausptz. H. MÁV: Békési — Csontos, Paczolayné, Gombos — Kókai, Prikidánovics, Horváth. Csere: Szilágyi, Erdész, Kovács, Rieg- ler. Edző: Horváth István. Nagy közönség előtt játszott a még veretlen két csapat. Felváltva estek a gólok. A hazai csapat nagyon durván védekezett és a harmadik halasi gólA megyei bajnokságért A kézilabda megyei bajnokság eredményeiről csak hiányosan tudunk beszámolni, mert a mérkőzések jegyzőkönyvei a játékvezetők hanyagsága miatt nem érkeztek be. Nők: Városföld—Orgovány 26:6. Lg.: Guth 11, Körösi 8. KTE—Kiskunhalasi MÁV II. 15:5. Lg.; Gubányi 6, Bíró 5, már inkább az eredmény tartására törekedett a kecskeméti csapat. Góllövők: Fülöp 5, Gyovai 4, Kuti 3. A mezőny legjobbja Gyovai volt, kívüle Tigyi, Fülöp és Kuti játszott jól. nál Kókait a lövés pillanatában úgy felvágták, hogy nem is tudott tovább játszani. Szoros volt a küzdelem a második félidőben is és a hazai csapat csak a végén tudta a maga javára fordítani a mérkőzést. Sajnálatos Kókai sérülése, mert vele győzhetett volna a halasi csapat. Góllövők: Csontos 3, Kókai 2, Prikidánovics. Jók: Csontos, Paczolayné. ill.: Tarnóczi 4, Dunapataj— Kerekegyháza 12:8. Férfiak: BRG—Bácsalmás 50:11 (22:4). A Kalocsa—Szabadszállás mérkőzés elmaradt, mert a játékvezető nem volt jelen a kezdés időpontjában. A Lajosmizse—Halasi Spartacus mérkőzést sem látszották le. mert a lajosmizssi csapat bejelentette visszalépését. Kézilabda KECSKEMÉTI FGT—VÁCI FONÓ 19:13 (10:7)