Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-14 / 87. szám
Í9(TJ. április rf, pántéit 5. oldal Nézzünk az adatok mögé JttacfOLabb a niét'ee Frappáns kis tájékoztatást olvasok. Pedig — hétköznapi értelemben — nem „szórakoztató” a téma. Az orgoványi tanácsülések számszerűen ösz- szegezhető adatairól van szó. Persze, akárki rajta kaphatja magát, hogy az ilyesféle felmérések megtekintésétől bizonyos előítélet következtében húzódozik. S volt is alapja ennek. Miért nem tudott szinte pár évvel ezelőtt is „érdekes” lenni egy effajta áttekintés? Mert unalmas, száraz volt. Vegyük például a tanácsülések látogatottságát és aktivitását. Ezelőtt ugye megelégedtünk ilyen összegezéssel: „A községi tanácsnak — mondjuk — 50 tagja van. Míg a múlt évben 67 százalékos, addig a most befejezett esztendőben 71 százalékos volt a megjelenés. Tavaly elhangzott 52 hozzászólás, az idén már 50.” Slussz. Se több, se kevesebb nem volt erre vonatkozólag a régebbi jelentésekben. Amit,ez a pár szürke adat elárult, abból különösebb érdemi következtetést levonni nem lehetett. Megállapíthatta az ember, hogy számszerűségben van különbség a két év „munkája” között, de van-e tartalmi, minőségbeli változás a tanácsülések tevékenységében? — arról semmit nem tudtunk meg. Az élet, a tanácsi munka hatékonyságának igazi kutatása tette szükségessé, hogy a számszerűen kikereshető adatokkal fantáziadúsabban, többoldalúan elemezzünk. Itt van előttünk az orgoványi vb-titkár, Nagy Zoltánná jelentése a községi tanács „eddigi munkájáról”. 1962., illetve 1966. adatait hasonlítja össze. Ö is közli, hogy 1962- ben 72. százalékos, 1966-ban pedig 86 százalékos volt a megjelenés a községi tanácsüléseken, de tovább is megy a boncolgatásban. 1966-ra nézve módjában van ilyen mértékben differenciálni: a tanácstagok részéről 63 hozzászólás, 29 javaslat és 21 interpelláció hangzott el. 1962-ről azonban — objektíve — csak így tud tájékoztatni: 74 hozzászólás volt, s interpelláció-bejelentést 19 tanácstag tett.. 1. Hozzászólások száma: ebből: 2. Interpelláció: ebből 3. Hozzászólások százaléka: a) (Ami annak mutatója, melyik napirendet vitatták meg alaposabban, nem fáradtak-e ki a további napirendeknél, ami az ülés végefelé már közömbösséghez vezetett.) Nagy Zoltánná több szempontra kiterjedő jelentésének ugyancsak elgondolkoztató része a határozatok számára vonatkozó. 1962-ben 60 határozatot hozott a tanácsülés, 1966- ban pedig csupán 39-et. Mi van emögött? Az elvtársnő megírja: „Egyre kevesebb lett az olyan határozatok száma, amely más szervek gazdasági és politikai vezetésére irányult. Javulás állt be az egyedi ügyek intézésébe is.” Ez is egyik összetevő, s magában részletesebb elemzést érElkel a segítség! Két fiatal ugrál a zöld asztal mellett, űzi-pattogtatja a kaucsuklabdát. Az asztal körül ugyancsak fiatalok, nézik-biz- tatják a küzdőket. A kőpadlón ujjnyi vastag por. A levegőben is por úszik. Vágni lehet, olyan tömény. — Sajnos, ez van minden termünkben, egy kivételével — szomorodik el ki tudja hányadszor már beszélgetésünk alatt Száraz János, a tompái művelődési otthon igazgatója. — Ezért nem akar a fiatalság ide bejönni... Rövid a történet. A régi kultúrotthon — öreg kocsmaépület, százesztendős — megrogy- gyant, életveszélyessé válit. Három hónapig nem volt művelődési otthona a községnek, mígnem megkapta ezt a mostanit. Csinos kis épület, a határőrség laktanyája volt régebben. És persze, a laktanya nem a művelődési otthonok építészeti terve szerint készült. Kő- padlós legénységi szobák, 10x5 méteresek. Egy van csupán, amelynek parkett a padlója. Az volt a katonák klubszobája. — Ezért nem akar a nép, főként a fiatalság ideszokni. Merthogy még most is laktanya ez az épület... Ügy igaz. Hideg, rideg helyiségek, cseppet sem hangulatot és barátságot keltők. Száraz János fiatalember, huszonhárom éves mindössze, fél éve, hogy idekerült művelődési otthon igazgatónak. Szíwel-lé- lekkel jött, hiszen hivatásának tekinti a népművelést. Színészként dolgozott pár évig. De ... Itt áll egy sziget közepén, jóformán egyedül a gondokkal és azt se tudja, merre lesz kiút... Tompa csaknem ötezer lakosú, van itt mit tenni. Nagy szükség volna a jól szervezett klubokra, rendezvényekre, ösz- szejövetelekre. Lent a pincében már alakul az irodalmi presszó helyisége, amelyet a földművesszövetke„Ncm vesztettem el a kedvemet. Ha segítséget kapok, akkor minden rendbe,jön” — ez Száraz János véleménye. zet vesz majd gondozásba. És a többi terv? Liliom Mátyás vb-elnök így tájékoztat: — Most folynak a tárgyalások a laktanya átépítésére, igyekszünk kialakítani úgy az épületet, hogy jó legyen... A járás Is támogat bennünket. Szabadtéri táncosparkot is terveznek az épület előtt, meg az udvaron szabadtéri színpadszerű dobogót. Átmenetileg. A táncpark jó gondolat. Hús- vétkor 260-an szorongtak a teremben. De bizonyára több segítségre Is volna szüksége a járási népművelési felügyelő és a járási művelődési ház részéről a fiatal művelődési otthon vezetőnek! Mert ahogy a helyszínen tapasztaltuk, a tömérdek gond közepette nagyon magára van hagyatva ez a lelkesedő, szép terveket kovácsoló fiatalember! Balogh József Látjuk a különbséget, a finomodást? 1962-ben 74 hozzászólás történt, de hogy azok mennyi javaslatot tartalmaztak, azaz a lényegről szóltak-e, illetve operativitásuknál fogva mennyire voltak tartalmasak, az egy számadatból nem derül ki. 1966-ról csupán azzal az egy „többletadattal” a tanácsülések minőségéről is tájékozódunk. És van még lehetőség a differenciáltabb elemzésre az említett számszerűségekkel is. Például: általános: tartalmas: javaslat: interpellációs bejelentés: ismételt interpelláció: első napirendhez második napirendhez. demelne. De a kis tájékoztatás többet mond az állandó bizottságok munkájának színvonal- emelkedéséről. Három ÁB működött Orgoványon, több cikluson keresztül. Figyeljük meg, egy pár adat is mennyit elárul arról, hogyan érlelődött mind teljesebbé a gyakorlatban azaz elv, hogy „az eredményes munka jórészét a tanács bizottságaiban célszerű előkészíteni”, s „az állandó bizottságoknak nagyobb szerepet kellene kap- niok a tanácsi munkában”. Az orgoványi ÁB- kiviben tartott üléseiről alig található jegyzőkönyv — amint a vb-titkár is írja. Évente 4—5 alkalommal üléseztek, de erről feljegyzéseiket vagy jegyzőkönyveiket nem adták át a vb titkárának. Itt nyilvánvalóan több részmagyarázat lehet. Egy: a vb sem támaszkodott kellően az állandó bizottságokra, ezért nem is kért jegyzőkönyveket, s egyéb írásos számadást. Kettő: az ÁB-k tárgyalásai sem lehettek túlságosan érdemlegesek, ha az írásbeli rögzítést is feleslegesnek tartották. Három: feladatot nemigen, vagy túl általános megfogalmazásban kaptak. Ez is hozzájárulhatott, hogy a vb-nek — az említett feladatköri problémák mellett — sajátmagának kellett határozatot hoznia, végrehajtania — olyan feladatokat, melyeket idők múltán az állandó bizottságok kitűnően elvégeztek. Mert az adatok ezt is bizonyítják. 1966-ban már 35 ülést tartották az állandó bizottságok. Jegyzőkönyvet készítettek, annak egy példányát annak rend- je-módja szerint át is adták a vb-titkárnak. Az ülések mellett 30 esetben végeztek ellenőrzést az ÁB-k. Vizsgálataik, ellenőrzéseik jő hatása több irányú. Javítják, segítik hatékonyabbá tenni az adott szervek működését ugyanakkor a tanács munkáját. Jártasságuk, gyakorlati tapasztalataik révén sok hasznos javaslatot, ötletet tudnak adni a szakigazgatási szervek vezetőinek. akik élnek is gyakran ezzel a lehetóséggeL A testületi munka szervezettsége kitágította a tanács tevékenységének hatósugarát. Nemcsak gazdagabb, de tartalmasabb, eredményesebb is így a munka. A tanács tekintélye nem véletlenül nőtt a lakosság körében. Elevenebb a kapcsolat, tetteket látnák véleményeik nyomán az orgoványiak, így érdemesnek tartják mind nagyobb számban részt venni a tanácstagi beszámolókon. És a tanácsüléseken is. Ez pedig nagy dolog. Mutatóia annak, hogy az orgoványi tanács — a tanácstagok — nem csak maguknak üléseznek, nem csak maguknak hozzák a határozatokat, hanem azokban a lakosság véleménye is benne van; Tóth István A középiskolás irodalmi színpadok az Erkel diákünnepek előtt Lapunk már beszámolt a Gyulára készülődő középiskolás irodalmi színpadok megyei döntőjéről. Most engedtessék meg, hogy a zsűri egyik tagja adjon tanácsokat a fiataloknak. Örömökről és gondokról öröm, ha kétszáz versmondó, színjátszó diákfiatalt együtt láthat az ember. Öröm látni az igyekezettől piros arcokat, csillogó szemeket, öröm hallani a — többnyire — tisztán értelmezett mondatokat, a fiatalok szép magyar beszédét. Nos, ez utóbbi meglehetősen ritka öröm. Az irodalmi színpadok szereplőinek többsége — amint még az idei megyei döntőn is tapasztalhattuk — csúnyán beszél (még a tovább jutott, együttesekben is!) — mintha a felkészítő tanárok energiájából már kevésbé futotta volna a szép magyar kiejtés gyakorlására. Pedig ez nagyrészben gyakorlás kérdése, hisz a Berkes Ferenc Kollégium Zelk-produkciója többek között arra is kitűnő példa volt, hogy milyen szépen lehet beszélni a magyar nyelvet. Tanulságok Elsőül a témaválasztás. Ifjúsági előadó berkekben rendkívül divatosak a komor, tragikus hangvételű művek. Ezt tapasztalhattuk a múltkor az egyéni versmondók versenyén, ezt az irodalmi színpadok bemutatóján. Az elhagyatott ember, a „halott sirály” fájdalma, a gyermekét vesztett anya panasza, a holtak birodalmát őrző árnyak vádló szavai, az erőltetett menet kínjait festő sorok uralták a bemutatót — tekintet nélkül az előadók korára, nemére. Valóban ilyen komor színekben látják a világot a tizenegy- néhány évesek? Biztosan nem. Csak az a (téves) nézet burjánzik, hogy a tragikus hangvétel eleve sikert jelent, különösen egy téttel bíró versenyen. Pedig, hogy mennyire nincs így, bizonyítja a Bányai — sok őszinte és forró sikere a közönség körében és a zsűri előtt — amely az eredetileg csak bemutatóra szánt műsort végül egyhangúlag javasolta az országos versenyre. Mert volt bátorságuk saját életükből vett, általuk írott, frissen, mulatságosan előadott (bár ez alkalommal egy kissé túlméretezett) pamfletprodukcióval közönség elé állni! Hát mi tükrözhetné igazabban — görbetükör módjára is híven — a mai gimnazisták érzés- és gondolatvilágát egy diákszemlén (!), mint a régi hagyományokat új tartalommal megtöltő, életörömmel teli diákpamflet! ? Ezért van helye (némi húzások árán) ennek a nem szorosan „irodalmi színpad” kategóriájú műsornak a gyulai találkozón. A másik komoly gond a műsorszerkesztés. Bizony, itt a megyei döntőn is találkozhattunk műsorral, amely sem tartalmi mondanivalójában, sem hangulatában nem épült, a művek kiválasztása, sorrendbe rakása teljesen ötletszerűnek, esetlegesnek hatott (Kunszentmiklós: „Memento”), vagy csupán egy témakörben fellelhető versek, ének- és táncszámok laza variációját állította színpadra (mint a Kecskeméti Ének-Zenei Gimnázium „Fölfelé megy borban a gyöngy...” című műsora). Ez utóbbi műsor kapcsán, de a többire is érvényesen szólni kell még az összekötő szöveg problémájáról. Nagyon érdekes I ötlet az alföldi bor- és szőlőfajtákról szóló ismeretterjesztő előadást versekkel, énekszámokkal, tánccal, filmbemutatóval fűszerezni. De el kell dönteni, hogy melyik van a másikért! Mert ebben az esetben az irodalmi művek háttérbe szorultak, állandó „hangulati perben” álltak a tudományos (néhol már tudálékos) ismeret- terjesztő szöveggel. Az összekötő szöveg csak akkor lehet jó, ha nem fékje, hanem segítő rugója az irodalmi műsornak, a kunszentmiklósiak pár mondatos összekötő szövegei is soknak bizonyultak, mert a kívánt hatás ellen érvényesültek. Vagy a jánoshalmiak egyébként jól szerkesztett, kellemesen színpadra állított Rad- nóti-emlékműsora az összekötő szöveg „jóvoltából” nem tudta kiváltani a mély érzelmi reagálást, mert erősen didaktikus jellege miatt egy illusztrált magyar órává fokozta le a jobb sorsra érdemes összeállítást. Néhány szót a megvalósítások formai megoldásáról Sajnos, kevés a jó versmondó. Ezt tapasztaltuk az egyéni döntőn, ezt az irodalmi színpadok bemutatóján. Pedig hiába minden műsorszerkesztési bravúr, rendezői bűvészkedés, a legtalálóbb zenei hangulatfestés — ha a költői gondolatokat gyatrán tolmácsolják. Többet kellene foglalkozni az iskolák irodalmi köreiben, színpadain a versmondók képzésével, hogy azok kellő érzelmi fűtöttséggel, helyes értelmezéssel, szépen tudják tolmácsolni a megszólaltatott költők gondolatait. (Kivételek persze voltak, szívesen emlékezünk vissza a kalocsai Lucullus-produkció Anyókájára, a Zelk-oratórium szólistájára, vagy a jánoshalmiak néhány tehetséges versmondójára.) Ugyanakkor sokkal nagyobb gondot kell fordítani az előadandó művek, műsorok „szín- szerűsítésére”. Még az orató- rikus jellegű művek sem mondhatnak le teljesen a látvány kifejező erejéről. Ennek szép példáját mutatta a jánoshalmiak gonddal megkomponált, jól tagolt tablója a Radnóti-műsor- ban. Ellenkezőjét láthattuk a kalocsaiak Brecht-előadásában. („Lucullus a bírák előtt”.) Az eredetileg hangjátéknak írt sok képes mű színpadraállítása túl nagy feladatot jelentett számukra. Bátrabb szöveghúzások és színszerűbb rendezői megoldások tehették volna sikeresebbé az előadást. Sajhos, csak egyetlen együttes volt, amelyik törekedett a műfaji változatosságra, az irodalmi művek mellé bátran felvonultatták a társművészetek arzenálját a mondanivaló jobb kibontása érdekében. A komplexműsor azonban sokkal nagyobb szövegtudást és technikai felkészültséget igényel, mint amilyet az Ének-Zenei Gimnázium diákjai elárultak. Optimista összefoglaló Mindent összefoglalva az elmondott kifogások ellenére is az összkép biztató. A szereplő diákok valamennyien az irodalom szeretetéről és értéséről tanúskodtak (és azt hiszem, ez a legfontosabb). A színpad vezetők, rendezők túlnyomó része magas fokú szakmai tudással rendelkezik. Joggal remélhetjük, hogy a továbbjutott együttesek műsoraik csiszolása után méltón képviselik megyénket Gyulán — és joggal reméljük, hogy valamennyien még színvonalasabb előadásokkal fogják a jövőben meglepni az irodalomszerető közönséget. Takács László
