Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-11 / 84. szám
1967. április 11 kedd 5. oldal Kei ten a legjobbak A KISKUNFÉLEGYHÁZI Vegyipari Gépgyárban tavaly 28 ezer forint értékű politikai irodalom talált gazdára. Egy 1400- as munkáslétszámmal dolgozó gyárban, ahol a párttagok száma alighogy meghaladja a kétszázat, sok ez, vagy kevés? A Kossuth Kiadó megyei kirendeltségén azt mondja Kovács Béla elvtárs: ez a gyár egyike a legjobbaknak a pártirodalom terjesztésében, fej-fej mellett halad a Bajai Posztóval. És mit mondanak a gyár pártbizottságán? — Még jobb eredményt szeretnénk elérni — tájékoztat Erdei Pál, a pártbizottság agitprop. felelőse. — Csakhogy nagyon sok akadállyal kell meg- küzdenünk. Kiderül aztán, hogy melyek ezek az akadályok. Mindenekelőtt a kiskunfélegyházi fmsz-könyvesbolt se tétlenkedik, szintén beszervezte a maga bizományosát, aki — ezt Görög Lajos, a bolt vezetője mondja — ugyancsak egyike a legjobb könyvterjesztőknek. Namármost, „két dudás van egy csárdában”, méghozzá úgy, hogy mindkettő átlagon felüli jó munkát végez? De — győzik erővel. ÉS HOGY a politikai könyveknek ilyen keletje van, azt egy szűkebb körű gárdának köszönheti a gyár pártszervezete. Felsoroljuk a neveket: Tarjányi Rudolf, Horváth Ferencné, Kovács Sándorné, Csáky Vince, Bujdosó Imre és Bartyik József. Ez a hat alapszervi propagandista hajtja azt a „gépezetet”, amely egyre fokozódó erővel hozza létre az eredményeket. Mert például a tavalyi 28 ezerrel szemben az előző évi politikai könyvforgalom összege csak 15 ezer forint volt. Nos, annak hangsúlyozásával, hogy a felsorolt propagandisták valamennyien jó munkát végeznek, ezúttal kettőt szeretnénk közülük bemutatni. Kovács Sándornét és Bujdosó Imrét, akik a kollektíván belül valósággal versenyben vannak egymással. KOVÁCS SÁNDORNÉ alapszervezetében 43 párttag van. Elsősorban rájuk számít, aztán meg a pártonkívüliekre. — Megszerveztem egy aktívahálózatot, velük együtt végzem a terjesztést. Apró kis feladatokra kérem meg a munkatársakat, ez az egész. Nálam láncreakciószerűen megy ahír: — Te, ezt olvastam, megvettem, vedd meg te is! Tavaly 4247 forint értékű könyvet adtam el. — Igaz, hogy évek óta nincs visszáruja? — Valóban. Ha valamit nem tudok eladni, átadom annak a propagandista társamnak, akiMappa a divat Jóbarátom, a köztiszteletben álló közéleti személyiség dicsekedve mesélte a minap: Meghívtak, el is mentem a sósperec- kerekítők körzeti tanácskozására. Nem bántam meg, pedig ráment egy napom. — Olyan sok újat hallottál, s talán az eddiginél kerekebb lesz a sósperec? — kérdeztem tőle. — Dehogy — válaszolta —, arra nem emlékszem, hogy miről volt szó, de szert tettem egy gyönyörű négerbarna mappára, s természetesen a belevaló jegyzettömbre. XJjból gyarapodott a több tucatból álló gyűjteményem .,. Mi tagadás, irigykedve hallgattam barátom eredményes és olcsó hobby-ját, s arra gondoltam: Nekem is érdemes lesz áttérni a színes-diakészítésről, a bélyeggyűjtésről a mappagyűjtésre. Hiszen családom életszínvonala nemegyszer zuhant alá, különösen amikor kiderült az égbolt, avagy megjelent az újabb madár- avagy háziállat-sorozat. Mert vannak szenvedélyek, amiket meg kell fizetni. — A mappagyűjtés — folytattam magamban a gondolatsort —, akár üzletnek sem lenne rossz. Hiszen egy-egy darab költsége 20—30—40 forint körül mozog. Mi lenne, ha a különböző értekezleteken részt vevő ismerőseimet megfőzném, ajándékozzanak me(j' mappájukkal, nekik úgy sincsen rá szükségük. Hogy miért? Egyszerű az oka: Az értékesítés lehetőségét úgysem ismerték még fel, s egyébként is teljesen üres a jegyzettömb a mappá ban. Az ismét előbukkanó „miért?”- re megint csak kézenfekvő a válasz: Vagy nem is jegyzeteltek a mappába, vagy ha mégis ceruzát, tollat ragadtak az értekezleteken, úgy gondolták, a célnak éppen úgy megfelel az olcsóbb jegyzetblokk, mint az ennél lényegesen drágább, reprezentatív mappa... — bubor — nél éppen azt a könyvet keresik. ' — A módszere iránt érdeklődnék. — Mindenkivel elbeszélgetek a könyvekről, nálam nincsenek kampányok és „fogadóórák”. Helybe viszem mindenkinek, ha új portéka érkezik. Kialakult a kép, kit, mi érdekel, és szinte előre tudom, hogy melyik könyvből, mennyit fogok eladni. ÉS A VERSENYTÁRS? Bujdosó Imre, az örökké jó kedvű fiatal lakatos a legtöbb könyvet maga is elolvassa, így a közvetlen élmény erejével tud agitálni., — Van-e otthon könyvtára? — Hogyne. Háromszáz kötet körül. Sokat vásárolok magam is. Nem ismerek eladhatatlan könyvet. Kitapasztaltam a vevőköröm igényét, így nincs nehéz dolgom. — És versenytársa, Kovácsné? — Mi nem is annyira versenyzőnk, hanem kisegítjük egymást. Tanáccsal, módszerrel, meg könyvvel is. Tavaly 4028 forintot „árultam”. Mint már mondottuk: a propagandisták előtt akadályok is tornyosulnak a politikai könyvek terjesztésében. A már említetteken kívül: a gyár dolgozóinak kétharmada tanul valamilyen iskolán, tanfolyamon, ez szabad idejüket eléggé lefoglalja. És mégis — a propagandisták érdeme ez! — jut idejük a komoly, tartalmas politikai irodalomra. A PÁRTBIZOTTSÁG módszeréről is kell szólni, mert a propagandisták kiváló munkája ennek következménye. — Gyakran összehívjuk az alapszervi titkárokat és a propagandistákat — mondja Erdei Pál elvtárs. — Segítünk jótanácsokkal, módszertani agitációval. És a könyvek árából visszama- faáŐ tíz százalékot jutalomkönyvek formájában kiosztjuk köztük. Balogh József Saját igényeik szerint... A helyiség azelőtt valamiféle irodai előszoba lehetett — mint ilyen, eléggé jókora — a szabadszállási községi pártházban. Most? Aki korábban járt itt, alig ismer rá: köröskörül apró asztalok, székek, a sarokban televízió, alatta asztali társasjátékok, a mennyezeten ötletes, házilag készített világító rendszer, mindenfelé csinos térítők, raffia-díszítések, szőnyegek. Klub van itt — erre, ha egyedül lépnék be, akkor is rájönnék. De mivel kísérőm is akad, Szalontai Júlia községi KISíJ- titkár személyében, többet is Április 11, kedd Alejandro Casona, a két éve elhunyt író, a huszadik századi spar nyolc dráma egyik legjelesebb képviselője. Ifjúságában, Garcia Lorca barátja és harcostársa volt. Drámai művészete egyaránt járatos a folklór elemekkel átszőtt spanyol népi játékban és a modern társadalmi színműben. A portugál királynő című romantikus drámai legendát, akárcsak néhány évvel ezelőtt A fák cigarettatárcát? — kérdezte határozottan a főtörzsőrmester. — Nem gondoltam, hogy ott, a kanyarban, a nyárfa tövében megtalálják — mondta a betörő. — Minden bűn kitudódik egyszer — mormolta a körzeti megbízott. Aztán elnézésüket kérve hazaküldte a négy gyanúsítottat, a tettest letartóztatta, — majd kikísérte a nyárfához és elő- ásatta vele az ellopott cigarettatárcát ... — A másik eset a napokban történt — meséli. — Egy fiatalember borért ment az egyik távoli tanyaházba. Mire a háziasszony visszatért a pincéből, eltűnt a konyhában hagyott karórája, amelyet előződ leg a rádióra helyezett. Az ügy világos: az asszony szavahihető, s amíg odavolt borért, a fiatalemberen kívül más nem tartózkodott a konyhában. A több mint gyanú azonban nem bizonyíték. A borvásárló az asszonynak is — méltatlankodva — nemet mondott („addig keresse az órát, amíg itt vagyok”) —, s a négy nap múlva tett bejelentés után az őrszobán sem állt el ártatlanságának hangoztatásától. 0 a tolvaj, érezte a főtörzsőrmester. A tények, s a fiatalember elvadult ábrázata is erre engednek következtetni. (Az utóbbiról ítélni az évek hosszú során megtanult a tanyavilág rendjének őre.) Ám a tárgyi bizonyíték sehol, a fiatalember pedig körömszakadtáig tagad. Immár a harmadik órája. A lelkére beszélt már a körzeti megbízott, hangsúlyozta: gondoljon a családjára, arra, hogy ha beismeri a bűnét, kevesebb lesz a büntetése. Hasztalan ... De jó Is akkor a nyomozóknak, ha már megvan a tettes: eljátszathatják vele a bűncselekményt, hogy általában, meg elhallgatott részletek megismerése végett is, tanuljanak belőle — gondolta. S e gondolata ötletet szült. A bűncselekmény fordított játékának az ötletét. — Nézze — mondta a fiatalembernek. — Éljük bele magunkat, hogy ott vagyunk annak az asszonynak a konyhájában. Ez a rádió — s az asztalra helyezte a gyufáskatulyá- ját. — Ráteszem a karórámat. (Lecsatolta és odatette.) Én vagyok az asszony. Maga bejön hozzám. No, tegyen úgy, mintha bejönne. Rajtunk kívül senki sincs itt. Én kimegyek. (Elment az ajtóig.) Visszajövök. És az óra nincs a rádión. Szóval, ezen a skatulyán. Hát ki a jóisten vihette el? A szellemek? — Hát akkor csak én. — A főtörzsőrmester azt hihette: a fiatalember a tettére való emlékezés nélkül válaszolt. De megkockáztatta: — És hova tette?! — Otthon van, a pincében. Ott is volt, papírba csomagolva ... — Ilyen ügyeink is vannak, elvtárs. Nem vagyunk képzett detektívek, de itt, a tanyavilágban, az övékéhez hasonló módszereket is kell alkalmaznunk, önmagunk erejéből, a gyakorlatból kellett és kell még bizonyos pszichológiai fogásokra is szert tennünk, hogy egyetlen bűn, vétség se maradjon kiderítetlen. Hogy egyre kevesebb legyen a bűnöző ... Most még elmegyek az óráshoz, értékeltetem vele az előkerült karórát, hogy a felsőbb hatóságnak pontos jelentést adhassak a lopás mértékéről. Néhány perc múlva fel- porzik motorkerékpárja mögött az út. Tarján István állva halnak meg című darabot, a Pécsi Nemzeti Színház mutatja be először Magyarországon. (19.05) Április 12, szerda Üj sorozat indul: A kulisszák mögött. ,,A veszélyes foglalkozások műhelytitkait mutatja be. Az első adásban a hollywoodi westem-filmek ,,pót-embereinek” életét ismerhetjük meg. Versenyzéstől eltiltott zsokék, állástalan artisták, öregedő profi-ök- lözők ezek, akik vadlovakon nyargalnak, szédítő magasban ugrándoznak és hatalmas ütéseket kapnak az ünnepelt filmsztárok helyett. A valóságban nem is olyan elegáns egy- egy izgalmas jelenet, mint a mozivásznon. (20.20) Április 13, csütörtök Az irodalmi klub legújabb adásán a huszadik század angol—amerikai irodalmában kalauzol bennünket Ungvári Tamás. Gazdag művészetet adott az emberiségnek a szigetország és az ,,Üj világ”. T. S. Eliot, Joyce, Huxley, Sandburg, Hemingway, Steinbeck, Faulkner, Salinger, néhány név csak találomra, máris nagy olvasmányélmények élednek fel bennünk. (20.20) Április 15, szombat A szombat esti vidám műsor legérdekesebb részének a ,,Ki mit tud 60 éven felül ?’’-vetélkedő döntőjének helyszíni közvetítése ígérkezik a 6-os stúdióból. Rádión már hetek óta érdeklődve figyeltük a derűs versengést, és csodálkozó elismeréssel állapítottuk meg, milyen sokoldalú, jókedvvel, ötlettel és vitalitással teli az idősebb generáció. Sok koravén, fásult fiatal tanulhatna tőlük. (20.20) Április 16, vasárnap A Pokol tercináiban tette halhatatlanná Dante, a tizenkettedik századi tragikus sorsú, itáliai szerelmespár, Paolo Malatesta és Francesca da Rimini nevét. Az erkölcsbírő Dante, az egykori firenzei prior, kárhozatra ítélte őket, vesztüket okozó tilos szerelmükért, de Dante, a költő együttérez velük, örökké tartó repülésüket a. második pokolkor forró szelében, a zsarnokság ellen lázadó szerelem jelképévé magasztosig a. A ma gyárul beszélő művészi olasz film Paolo és Francesca eredeti történetét dolgozta fel. (15.25) megtudok az ifjúsági klubról. — Év elején szemet vetettünk erre a helyiségre — mondja Júlia, ravaszkásan hunyorítva. — Aztán összejöttünk, nyolctíz fiatal, és néhány estét ráfordítva, berendeztük. Sági József községi párttitkár jószándéka sem hiányzott. Költség? Alig másfélezer... Jórészt mi szereztük be az anyagot is, a térítőkét az új textilüzem, a raff iát a Mathiász Tsz adta ... Ónként adódik a kérdés: miért kényszerültek ide a fiatalok, hiszen néhány házzal odébb, a művelődési otthonban fővárosi színvonalú, az itteninél bizony jóval „reprezentatívabb” klubhelyiség található. Talán ott nem éreznék jól magukat? — Nem a közérzeten múlott — magyarázza Júlia. — Az ottani klubnak igen gazdag a programja, a fiatalok szempontjából talán zsúfolt is. Mondjam azt, hogy kiszorultunk? Egyszóval önálló klubélet kialakítására törekedtünk: magunknak, a magunk kedvére. Szándékunk az volt, most is az, hogy a mi igényeinkhez szabott programot csináljunk. Rendben — szembesítsük hát az igényeket és a programot Az ifjúságot jelenleg már huszonhárom-huszonöt főből álló „törzsgárda” képviseli. Vagyis, akik hetente három-négy alkalommal — szerdán, pénteken, szombat este és vasárnap — rendszeresen itt találkoznak. A többi napokon a nyugdíjasok foglalják el a klubot; ők is „átjöttek” a művelődési házból. Nem számítva most a televíziózást, olvasást, magnózást — volt már szellemi vetélkedő, könyvismertetés, megemlékezés forradalmi évfordulóról és szervezett ismerkedés a legkülönbözőbb társasjátékokkal. Mindezek jól megférnek egymással. A tervekben szerepel az Irodalmi színpad létrehozása és közös kirándulás a duna- vecsei fiatalokkal összefogva. Végül is jó, hogy ez a klub létrejött, s még példamutatásnak sem megvetendő: miként lehet a szinte semmiből valamit csinálni, egy kis jószándékkal, ötlettel. De egy gondolattól nem tudok szabadulni, s ezért hát ide is írom: mennyire hiányzik egy ilyen kezdeményezés a tanyavilágban, az ott élő fiatalok részére! Szabad- szálláson, és máshol is. Két vagy három kilométerre a kö- vesúttól. Egy darab fény a pusztai sötétben. H. D.
