Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-09 / 83. szám

A tanterem és pedagógus munkaerS-gazdálkodásról, az ifjúság helyzetéről tárgyait az Oktatási és Népművelési Tanács Szombaton délelőtt együttes ülést tartott Kecskeméten, a Bányai Júlia Kollégium klub­termében a megyei Oktatási és a Népművelési Tanács. Az ülé­sen részt vett a Minisztertanács tanácsszervek osztályának kép­viseletében Ábrány Sándor. A megyei pártbizottságot Pozsgay Imre, a propaganda és művelő­dési osztály vezetője képviselte. Bevezetésül Madarász László, a megyei tanács vb-elnökhelyet- tese, az Oktatási és a Népmű­velési Tanács elnöke ismertette az Országos Oktatási Tanács legutóbbi ülésének határozatát, amely elfogadta a szakközép­Üzenet az emeletről Semmiféle feszélyezettséget nem éreztünk, amikor belép­tünk a Bábolnai Állami Gaz­daság által üzemben tartott kiskunfélegyházi keltetőállo- más kapuján, azzal a szándék­kal. hogy képesriportot készít­sünk. Mivelhogy hasonló üzem­ben nem először jártunk már, s ezúttal is arra számítottunk, hogy különösebb meglepetés­ben nem lesz részünk: a gépi keltetés meglehetősen kiforrott technológia szerint történik. Ám a meglepetés, amire nem számítottunk, bekövetke­zett, s ez számunkra éppen­séggel nem volt kellemes. Egy szó mint száz, bejutottunk az állomás folyosójára, onnan a telepvezető irodájába. A telep­vezető arcán szívélyes, de ag­godalmas mosoly; kért ben­nünket, hogy legyünk türelem­mel pár percig, amíg az éppen itt levő szaktanácsadót előke­ríti, aki. mégis ugyebár, gaz­dasági koncepciójában ismeri a témát. Gondoltam, közbeszólok, hogy megelégszünk az itteni adatok­kal is, de aztán maradtam hallgatag — legyen meg az ő akarata. Mármint a telepve­zetőé, aki nyomban el is sie­tett, pontosabban fel —, az emeletre. Jó negyedóra múlva tért vissza. Egyedül. Sajnálko­zó arckifejezéssel közölte, hogy a szaktanácsadó nem járul hozzá a riporthoz, előbb talán szerezzünk írásbeli engedélyt a gazdaság igazgatójától. Rövi­den így hangzott az emeletről jövő üzenet. Nem szálltunk vitába a te­lepvezetővel. Mit is értünk volna vele? Hangoztattuk vol­na azt a kétségtelen tényt, hogy a keltetőállomás elvégre mégsem hadiüzem? Vagy mondtuk volna azt, hogy a te­lepvezetőnek kizárólagos joga kell, hogy legyen az itteni kel­tetésre vonatkozó tájékozta­tás? Feltéve, hogy a szakta­nácsadó neki nem felettese, ami persze megint csak nyil­vánvaló dolog. Ámbár a ha­tásköri zűrzavarhoz semmi kö­zünk, legfeljebb — ha ilyen van — csak mosolyogni tu­dunk rajta. Ezúttal nem élünk az írás­beli engedély megkérésének a lehetőségével. S ez viszont már kimondottan ránk tartozik. He­lyette a szaktanácsadónak ez­úttal üzenjük a következőket, nem a valóságos, hanem az ál­tala képzelt földszintről. Elő­ször is: általában nem jár hát­ránnyal, igaz. feltétlen elöny- nyel sem az üzem számára, ha működéséről. eredményeiről riport készül. Másodszor: a közérdekű feladatukat végző újságírók senkitől sem vehe­tik jó néven, ha üzenettel ta­nácsolják el őket. Mint ahogy tőlünk joggal elvárják úgy ml is elvárhatjuk másoktól a kor­rekt emberi kapcsolatokhoz méltó magatartást, amit azon­ban vajmi kevéssé lehet meg­tenni az emeleti „magas lóról.” —ni —el. iskola-rendszer kialakítására vo­natkozó terveket. A végleges el­képzelések a közeljövőben nyil­vánosságra kerülnek. Eszerint a következő tanévben Bács me­gyében még nem szerveznek új mezőgazdasági szakközépiskolát. Ezután Tövis Ferenc, a me­gyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője ismertette a jövő tanév tanterem- és mun­kaerő-gazdálkodására vonatkozó terveket, összeállításánál tekin­tetbe vették a helyi igényeket és javaslatokat. Megállapítható, hogy megyénkben az alsófokú oktatásban viszonylag legna­gyobb a fejlődés. Nehezebb hely­zetben vannak helyenként a kö­zépiskolások, különösen a szak­munkásképző intézetek. Épp ezért a két tanács javasolja a megyei tanács végrehajtó bi­zottságának, hogy a megyeszék­helyen — ahol a szakmunkás- tanuló képzés körülményei a legrosszabbak — sürgesse az új iparitanuló iskola építését. A következőkben a résztvevők megvitatták a megyei tanács­ülés elé kerülő jelentést az if­júság helyzetéről. Javasolták, hogy a KISZ-szel és a többi il­letékes szervvel együttműködve szélesebb körű vizsgálat indul­jon elsősorban a dolgozó ifjú­ság és a tanyai fiatalok hely­zetének, kulturális ellátottságá­nak, életkörülményeinek és tár­sadalmi szerepének alapos, mélyreható felmérése érdeké­ben. VASÁRNAP 9.25: Hírek. — 9.30: Népi muzsika. — 10.00: Faluműsor. — 10.45: Ezer miért. — 11.30: Gyermek filmsorozat. — 12.00: Vasárnapi tv-konferencia. — 13.00: Népszerű tudományos film. — 13.30: Az állam és a munka között. — 16.20: Hírek. — 16.25: Leleplezett város. — 17.15: Dokumentum és idő. — 17.45: Óvárosi filigránok. — 18.15: A Voivodina—Partizán labdarúgó- mérkőzés közvetítése. A szünetben hirdetések. — 20.00: Tv-híradó. — 20.45: Hirdetések. — 20.50: Mija Alek- sic műsora. — 21.50: Hirdetésok. — 22.00: Tv-híradó. HÉTFŐ 9.40: Iskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 16.55: Hírek. — 17.00: Riportmű­sor. — 17.20: Kis világom. — 17.40: Gyermekműsor. — 17.55: Műsoris­mertetés. — 18.00: Tv-újdonságok. — 18.15: Népi muzsika. — 18.40: Az ál­lam és a munka között. — 19.15: Heti sportszemle. — 19.40: Hirdeté­sek. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Max Fritseh: A kínai fal tv-.1áték. —22.10: Zenekari muzsika, —r 22.25: Mester­művek és alkotóik. — 22.45: Tv-hir- adó. A Bács-Kiskun megyei Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vál­lalat Bajai Körzeti Üzeme a bácsbokodl takarmánykeverő üzemhez, a csátaljai takarmány­keverő üzemhez és a bajai üzemhez segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Baja, Dózsa György út 63. sz. alatt. 2570 Az ÉM. Fémmunkás Épü­letlakatos- és Tömegcikk­ipari Vállalat Vasszerke­zeti Gyár, (Kecskemét, Izsáki út 2.) felvételre keres vasipari gyakorlattal, vagy anélkül férfi segédmunkásokat, betanított lakatos és betanított hegesztői munkakörbe. A szükséges gyakorlati idő megszerzése után lehetővé tesszük a szakmunkás-bi­zonyítvány megszerzését Munkásszállás nincs, fel­vétel esetén útiköltséget megtérítjük. Jelentkezés é° bővebb felvilágosítás a gyári munkaügyi osztá­lyán. 2589 BefejezMBtt a téli spartakiád A kettős ünnep alatt rendez­te meg Kecskeméten a Piarista Gimnáziumiban a megyei TS a spartakiád téli versenyeinek megyei döntőjét. Asztalitenisz: Férfi egyéni: 1. Varga (Kecskemét), 2. Veroszta (Kecskemét), 3. Bognár (Félegy­házi járás). Férfi páros: 1. Bog­nár—Kárpáti (Félegyháza). 2. Szabó—Varga (Kecskemét), 3. Diószegi—Szerletics (Baja). Női egyéni: 1. Bényei (Dunavecse), 2. Ivanics (Kiskőrös), 3. Farkas (Félegyháza). Női Páros: Bényei —Tóth (Dunavecse). 2. Ivanics— Kulman (Kiskőrös). 3. Hajdú I. —Hajdú II. (Kecskemét), Ve­gyespáros: 1. Bényei—Bényei (Dunavecse), 2. Szerletics—Bár­dos (Baja), 3. Bognár—Farkas (Félegyháza). Csapatversenyek: Férfiak: 1. Kecskemét járás, 2. Bajai járás, 3. Félegyházi járás. Nők: I. Dunavecsei járás. 2. Félegyházi járás, 3. Kecskeméti járás. Birkózásban az Űjkollégium tornatermében vívtak érdekes mérkőzéseket a sapartakiád résztvevői. 48 kg: I. Reisch (Kiskőrös). 52 kg: 1. Tóth (Tkécske), 2. Dó­ka (Tkécske). 3. Kiss (Kunszent- miklós). 56 kg: 1. Utasi (Lajos- mizse), 2. Mohi (Lajosmizse), 3. Kiss I. (Tiszakécske). 60 kg: 1. Kelecz (Lajosmizse). 2. László (Tkécske), 3. Labancz (Lajosmi­zse), 65 kg: 1. Gajdácsi (Lajos­mizse), 2. Hangyás (Tkécske), 3. Sinka (Tkécske) és Kolonics (Lajosmizse). 70 kg: 1. Csordás (Lajosmizse). 2. Zoboki (Tkécs­ke). 75 kg: 1. Lovas (Tkécske), 2. Sípos (Kunszentmlklóá), 3. Bálint (Tkécske). 81 kg: 1. He­gedűs (Tkécske), 2. Kocsis (Tkécske). Nehézsúly: 1. Ézsiás (Tkécske), 2. Baranyi (Tkécske). A sakkverseny női egyéni győztese a 13 éves Hasek Viktória lett a bajai járásból. Asztaliteniszben a dunatetétleni Bényei Teréz (a képen balról) négy aranyérmet vitt haza. Képünkön a párosverseny döntőjében Tóthtal az oldalán. Röviden Az előzetes nevezések alapján érdekes versenynek ígérkezik a vasárnapi kecskeméti kötöttfo­gású területi birkózóbajnokság, ahol Csongrád, Békés és Bács- Kiskun megye legjobbjai indul­hatnak. A sikeres vidéki szereplés után a kecskeméti közönség kí­váncsian várja a Petőfi férfi kosarasok vasárnapi Csepel el­leni mérkőzését. A Petőfi újonc csapat, de nagyon tud küzdeni és így minden lehetséges. A mérkőzést a leninvárosi szovjet teremben rendezik meg vasár­nap fél 11 órakor. A birkózó versenyek legjobbja a lajosmizsei Utasi Sándor volt. Képünkön éppen Kiss Istvánt, a tiszakécskeiek versenyzőjét „dobja” kétvállra. Van még hiba Naponta 40—50 új igazolást még átnézni sem könnyű. Pe­dig a megyei labdarúgó-szövet­ség igazoló bizottságában ennyi beérkező új ABC-kartont dol­goznak fel. Ellenőrzik, lerakják és a C-példányokat tovább kül­dik az országos nyilvántartóba. Mindezt természetesen társa­dalmi munkában. Hogy válik be az új igazolási rendszer? Milyen tapasztalato­kat gyűjtöttek eddig — ezt kérdeztük Farkas Lajostól, a bizottság elnölcétől. — Az új rendszer feltétlenül előnyös a sportkörök számára, hiszen így sokkal egyszerűbben jutnak az igazolásokhoz. Ez a dolog egyik oldala. A másik vi­szont, hogy elég sok a hiba. Ebben szerepe van a járások felületes munkájának is. Külö­nösen Bajáról érkezik feltűnően sok hibás lap. A járás például következetesen• szabálytalan bé­lyegzőt basznál, de gyakori az olvashatatlanul kitöltött karton, a hiányzó aláírás, vagy bélyegző is. A múlt héten például 36 ilyen hibás kartont kellett visz- szaküldenünk. Az új rendszerben a sporto­lók azonnal megkapják az iga­zolásukat és csak utólag egyez­tetik a megyei és országos nyil­vántartással. Fordult-e már elő kettős igazolás? — Igen, éppen most van há­rom ilyen esetünk. Béres János például a Kecslceméti Vasas Be­szélőhöz kapott igazolást, pe­dig korábban már a Zámolyi SK játékosa volt. Varga Miklós is „elfelejtette”, hogy már egyszer le volt igazolva a Bácsbokodi Tsz sportkörhöz és a Vaskúti MEDOSZ-hoz leigazolták. Patar- csity Antal esete már nem olyan veszedelmes, mert saját egyesülete akarta mégegyszer leigazolni. Ez nyilván tévedés, de az előző kettő kellemetlen következményekkel járhat. Mi történik a kettős igazo­lást vétőkkel? — Az igazolásukat megsemmi­sítjük és ellenük — valamint a sportkör ellen — fegyelmi el­járást indítunk. A legkisebb el­tiltás ezért 6 hónap, s ha idő- Izözben bajnoki mérkőzést ját­szott és az ellenfél óvást nyújt be, bizony a bajnoki pontjaiba kerül az egyesületnek. Elsősorban tehát a saját ér­deke minden sportkörnek, hogy pontos és lelkiismeretes mur­ikát végezzenek és alaposan el­lenőrizzék, hogy az igazolandó tátékosuk nem szerepelt-e má ■ valahol. Mert ha megvan a b' i már késő a bánat. Sz. Z. I Kiskunhalasi Gépjavító Állomás felvételre keres LAKATOS, AUTÓSZERELŐ KOVÁCS SZAKMUNKÁSOKAT azonnali belépéssel, jelent- j kezni lehet Molnár üzem- mémöknéL 248'

Next

/
Thumbnails
Contents