Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-26 / 97. szám

NAPTÁR 1967. április 26, szerda Névnap: Ervin Napkelte: 4 óra 37 perc. Napnyugta: 19 óra 48 perc. — ÜJ SZOBROT kapott Kecskemét. A leninvárosi ÁBC-áru- ház előtt tegnap he­lyezték el Andrási- Kurta János „Ülő nő” című szobrát. A fehér lleány-akt az áruház és a szolgáltató ház közötti teret díszíti. Meghalt Széchenyi Zsigmond Az Országos Vad­gazdálkodási és Vadá­szati Tanács mély megrendüléssel tudat­ja. hogy Széchenyi Zsigmond, a világhírű vadászati író és hírne­ves vadász — a tanács tagja — 69 éves korá­ban meghalt. Az el­hunytat az Országos Vadgazdálkodási és Vadászati Tanács sa­ját halottjának tekin­ti. Temetéséről később történik intézkedés. Bács megyei kereskedelmi tanulók sikerei A Belkereskedelmi Minisztérium, a KISZ és a KPVDSZ közös rendezésében, a kereskedelmi tanulók Szakma Kiváló Tanulója versenyének budapesti or­szágos döntőjében kiválóan szerepeltek a Bács me­gyei fiatalok. Pogány Eszter kecskeméti ipari tanuló a cipész szakmában ért el országos második helye­zést. Rajta kívül Gál Rozália és Szalai József kecs­keméti, Cáomor József izsáki, valamint Szarka Emília alpári kereskedelmi tanulók érdemelték ki verseny- eredményükkel azt, hogy a* megszabott hároméves tanulmányi időnél öt hónappal előbb kapjanak vég­bizonyítványt. — KIKELT A SZŐ­LŐ. A Szőlészeti Ku­tató Intézet Mathiász János Telepén kikel­tek a magoncok. Az idén több mint 8 ezer szőlőt nevelnek mag­ról a húsz kombiná­cióból. Rugalmas beton — Hormonális há­láson alapuló fogam­zásgátló tabletta ke­rül forgalomba. Akik ezt a szert alkalmaz­ni kívánják, a rende­lőintézetek szakorvo­saihoz forduljanak, ahol megfelelő tájé­koztatást kapnak a felhasználás mód járók — Késik a nyárfa talajelőkészítési mun­káival a Kecskeméti Gépjavító Állomás, így a tavaszra kijelölt 90 holdas ültetvény ki­alakítását nem tudják befejezni a lászlófalvi Üj Élet Termelőszö­vetkezetben. Még csak 25 holdat ültettek be nyárfával, a többihez való szaporítóanyagot vermeléssel kell át­menteniük az őszi ül­tetéshez. — ŰJ MAGYAR rö­vidfilmet tűznek mű­sorukra a mozik. An­dor Tamás: Kö című Urai ihletésű filmje le­nyűgöző képekben mu­tatja be a kőfejtők ne­héz munkáját és a szobrász alkotó tevé­kenységét. az ember győzelmes küzdelmét az anyaggal. — A ZSENIK ISKO­LÁJA. A kecskeméti kísérleti pantomimstú­dió csütörtökön este 7 órakor a városi műve­lődési házban tartja bemutatkozó fellépését, amely néhány hete az egyik főszereplő be­tegsége miatt elma­radt. Hubay Miklós A zsenik iskolája cí­mű művének panto- mimdráma-változatát adják elő. — BARÁTI VACSO­RÁT rendezett hétfőn este a Kecskeméti Vá­rosi Művelődési Ház nyugdíjas klubja a Cifrapalota nagyter­mében az idős klubta­gok és hozzátartozói részére. A hangulatos esten a rajkózenekar ének- és zeneszámok­kal szórakoztatta a je­lenlevőket. KISZ-vezetőségválasztás Tiszakécskén Tiszakécskén, a községi pártbizottság székházában, mintegy százötven fiatal és vendég részvételével tar­tották meg a napokban a helyi Vegyipari Gépgyár KISZ-szervezeténck vezetőség- és küldöttválasztó tag­gyűlését. Dudás Árpád, az üzem KlSZ-csúcsvezetösé- gének titkára adott számot az elmúlt két évben vég­zett munkáról, kiemelve azokat az országos viszony­latban Is számottevő sikereket, amiket a fiatalok a vegyipari védnökséggel kapcsolatos vállalásaik telje- sítésében elértek. Az új vezetőség és a küldöttek megválasztása után Petrezselyem László, községi KlSZ-titkár Dömötör Péternek, Demeter Györgynek, Bállá Balázsnak és Du­dás Árpádnak eddigi eredményes mozgalmi munká­juk jutalmaként elismerő oklevelet nyújtott át. Kerekes Ferenc, levelező Óriási szerelőcsarnok 28 ezer négyzetméter alapterületű vasvázas szere­lőcsarnokot építenek Győrben, a Vagon- és Gépgyár bővítése során. A méretekre jellemző, hogy 1200 ton­na vasszerkezetet építenek be, s mintegy 10 ezer négyzetméternyi az üvegfelület. Képünk: a szerelők az oldalfalak állványozásán dolgoznak. (MTI-foto — Hadas János felvétele.) A román tudósok nem­rég feltalálták a homok­ból és latexből készülő elasztikus betont, amely nagyon jól megvédi a fé­meket a korróziótól, s ame'yet a h^iók fedeze­tének burkolására máris felhasználnak. — FILM CHAPL IN- RÖL. A világ legfur­csább embere címen az Egyesült Államokban film készül Charlie Chaplin életéről. Az új művet szeptemberben mutatják be. — Az egész télen tevékenyen működő lakiteleki irodalmi szakkör a mezőgazda- sági. munkák megkez­désekor bezárta kapu­ját. A helyi nőtanács kezdeményezésére ala­kult ötventagú falusi irodalmi szakkörben az asszonyok írók, költők életével, mű­veivel ismerkedtek, s a rendezvények min­dig eseményt jelentet­tek a községben. A kö­vetkező télen tovább folytatják majd a si­keres szakköri mun­kát. HELYRETG-AZITAS. La­punk április 20-1 számá­ban a „Séta a primőr kö­rül” című cikkben elírás történt. A kecskeméti földművesszövetkezeti árucsarnok Igazgatója Sin- kó Lajos, igazgatóhelyet­tese pedig Péntek Gyula. — Nekiütközött a le­zárt sorompónak Kecs­kemét belterületén Rak Zdaíko jugoszláv állampolgár a belgrádi Putnik Utazási Iroda autóbuszával. Szeren­csére személyi sérülés nem történt, csak a . sorompó rongálódott meg. — HÍD Európa és Afri­ka között? A spanyol és a marokkói kormány ta­nulmányozza az Európát és Afrikát a Gibraltári- öblön keresztül összekötni hivatott gigantikus híd építésének terveit, A hí­don az elgondolások sze­rint duplavágányii vasút­vonalat és három autóutat vezetnének keresztül. A hid 25 kilométer hosszú lenne. — Japán megrende­lésre dolgoznak a ka­locsai népművészek. Az ázsiai országból az idén érkezett az első nagyobb megrendelés, ötezer hímzett kötényt készítenek a külföldi megrendelőknek, alá­tétek és futók mellett. — Takarékosak a géderlakl úttörők. Az általános iskola tanu­lói az idén már 30 ezer forintot gyűjtöttek ösz- sze a takarékban és év végére még 5 ezer forinttal szeretnék nö­veli^ betétállományu­kat. A takarékossági mozgalom sikerében nagy része van Fekete Pálnénak. az iskola nevelőnőjének. (Mol­nár János leveléből.) — AZ ORSZÁGOS Takarékpénztár május 18-án rendezi a gép- kocsinyeremény-betét- könyvek 24. sorsolását, amelyen mintegy 10 százalékkal több betét­könyv vesz részt, mint az előző alkalommal. Ennek megfelelően több — körülbelül 240 — személyautót sorsol­nak M. — MÁR a harmadik millió csomó retket is vagonba rakták. Na­ponta 350—400 ezer csomó érkezik a felvá­sárlótelepekre a tava­szi primőrből, amelyet az NDK-ba. Csehszlo­vákjába továbbítalak, de jut belőle a főváros és az ipartelepek la­kóinak ellátására is. — A NÉPRAJZI Múzeumiban kedden sajtótájékoztatón is­mertették a Szentend­rén épülő magyar sza­badtéri néprajzi mú­zeum terveit, A 78 hol­das területen létesülő falumúzeumban ha­zánk 19 néprajzi táj­egységének jellegzetes lakóházait és a hozzá­tartozó gazdasági épü­leteket. valamint a né­pi kisipari műhelyeket állítják fel. A mú­zeum területén, három holdas mesterséges ta­vat létesítenek, ahol a magyar folyók és ta- vav halászainak, vízi embereinek emlékeit, munkaeszközeit mu­tatják be. a többi kö­zött vízimalmot. Meteorológiai hanglemez Albert Simon francia meteorológus hanglemeze most jelent meg a piacon, amelyen az év minden hónapjára vonatkozó me­teorológiai előrejelzést ad. A lemez nemcsak száraz adatokat és szakkifejezé­seket tartalmaz a várható Időjárásról, hanem akusz­tikailag is aláfesti azokat. Így például az eső jelzé­sét aláfestik a zuhogó eső hangjával, mennydörgés­sel stb. Várható időjárás szerda estig: délnyu­gaton még felhős idő, esőkkel, máshol keve­sebb felhő, legfeljebb néhány helyen esővel. Időnként élénk észa­ki, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet tíz-tizenöt fok között. A Kecskeméti Agro­meteorológiai Obszervató­rium jelenti: áDrilis 24-én a középhőmérséklet 7, (az 50 éves átlag 12,7). a leg­magasabb hőmérséklet 12,7 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 12,3. Április 25-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 2,6, a délután 1 órakor mért hő­mérséklet 11, a legalacso­nyabb hőmérséklet 1,1 Celslus-fok. oklevelek a legjobbaknak Tanácskoztak a kecskeméti járás közös gazdaságainak szocialista brigádvezetői Termelőszövetkezetek, terme­lőcsoportok, erdészetek és ál­lami gazdaságok kecskeméti já­rási szocialista brigádvezetői, továbbá a közös gazdaságok elnökei, mezőgazdászai — ösz- szesen mintegy másfél százan találkoztak tegnap délelőtt a megyeszékhely művelődési há­zának Rákóczi úti nagytermé­ben, s vitatták meg az elmúlt évi versengés tapasztalatait, va­lamint az idei teendőket. Először Kákái István, a já­rási pártbizottság mezőgazdasá­gi osztályvezetője tartott rövid tájékoztatót a szocialista bri­gádmozgalom helyzetéről. Mint mondotta, a járás közös gazda­ságaiban — a különböző adott­ságoknak megfelelően — a ver­sengés igen sokféle, változatos formája alakult ki, s ez meg­mutatkozott a vállalásokban is. Tavaly a szövetkezetekben és a tszcs-ékben 58 brigád csaknem másfélezer tagja versenyzett. Ezután Pálinkó István, a já­rási tanács vb mezőgazdasági osztályvezetője részletesen is­mertette az eredményeket. A vállalásokat kiemelkedően tel­jesítették az izsáki Sárfehér, a lajosmizsei Sallai, a tiszakécs- kei Tiszagyöngye, a nyárlőrinci Aranykalász Tsz, a jakabszál- lási Népfront Tszcs, továbbá Orgovány mindhárom tszcs- jének brigádjai. Az előző há­rom év gazdálkodásához képest a legjobb eredményről a város­földi Petőfi Tsz adhat számot. A kampányversenyekben ugyan­csak a városföldi és a tisza- kécskei szövetkezetek jelesked­tek leginkább. Az ifjúsági munkacsapatok versenyében előkelő helyen szerepel a bu­gaci Béke és az izsáki Kossuth Tsz is. A vitában sokan felszólaltak, majd Vörös Vilmos, a járási pártbizottság első titkára átad­ta a versenyzászlót a városföldi Petőfi Tsz-nek, s ugyanilyen ki­tüntetést kapott hat szocialista brigád is. Huszonhárom brigád­vezetőnek pedig oklevelet nyúj­tott át. Egyúttal válaszolt a felszólalásokra, s zárszavában megjegyezte, hogy a jövőben, á gazdaságok önállóságának nö­vekedésével nem csökken, ha­nem tovább növekszik a szo- calista versenymozgalom sze­repe. KISZ-napok, -hetek A múlt hét végén kezdődött a május 2-ig tartó KISZ-na- pok, illeteve KISZ-hetek gazdag programsorozata a kiskunfél­egyházi Móra Ferenc Gimná­ziumban és mezőgazdasági technikumban. A félegyházi gimnázium KISZ-fiataljai szombaton ifjúsági nagygyű­lést, iskolai bált, vasárnap sportversennyel összekötött ki­rándulást, hétfőn polgári vé­delmi versenyt rendeztek, s po­litikai előadáson vettek részt. Hétfőn tartotta meg a Móra Ferenc Gimnázium KlSZ-bizott- sága a KISZ-vezetőségi és küldöttválasztó taggyűlését. A kiskunfélegyházi Mezőgaz­dasági Technikumban rendezett KISZ-hét eddigi programjában az osztályok közötti szellemi vetélkedő, az amerikaiak viet­nami agresszióját elítélő ifjúsá­gi nagygyűlés szerepelt a Gyar­mati Ifjúság Napja alkalmából. A továbbiakban az egyes osz­tályok közötti újabb vetélke­dők megrendezésére, a KISZ- vezetőség- és küldöttválasztó taggyűlés megtartására, szülői Kiskunfélegyházán értekezletre, irodalmi szakköri bemutatóra, KlSZ-fogadalom- tételre, sportversenyekre kerül sor. 45 ország küldötteit hívták meg Megközelítőleg hárommillió szervezett dolgozó képviseleté­ben 607 küldött tanácskozik május 3 és 6 között az Építők székházában, a magyar szak- szervezetek 21. kongresszusán. 45 ország dolgozóinak és öt nemzetközi szervezetnek kép­viselői kaptak meghívást a ta­nácskozásra. A SZOT-nál már elkészítették az előzetes sta­tisztikát a magyar küldöttek személyi adatairól. E szerint a szervezett dolgozókat a kong­resszuson 418 férfi és 189 nő képviseli. A küldöttek között az ipari és mezőgazdasági mun­kások száma együttvéve 386, a műszakiaké és más értelmisé­gieké 95. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Hz ágyban dohányzón, meghalt Tragikus szerencsétlenség történt április 25-ére virradóra Tass községben. Kovács And­rás 65 éves, Tass III. kerület 35 szám alatti lakos hozzátar­tozói április 24-én este Buda­pestre színházba utaztak. Az idős férfi egyedül maradt és iszogatni kezdett, majd lefe­küdt az ágyba és rágyújtott. Amikor a család tagjai éjfél felé hazaérkeztek, a lakásban sűrű füst terjengett, az idős ember ágya égett. A hozzátar­tozók azonnal orvost hívtak. A körzeti orvos a súlyosan sé­rült idős férfin nem tudott se­gíteni, ezért a mentőkért tele­fonált. A gyors közbeavatkozás már-már reménnyel kecsegtet­te a hozzátartozókat, azonban Kovács András az elszenvedett súlyos égési sérülések követ­keztében a mentőkocsiban meghalt. A rendőri vizsgálat előzetes megállapításai szerint a ciga­retta parazsától az ágynemű meggyulladt, s ez okozta Ko­vács András halálát. Egy szabálytalanság, három sérült A Solt határában vezető úton személygépkocsijával 75 kilométeres sebességgel Kecs­kemét felé haladt Szurma András 31 éves hartai lakos. Az úton végzett munkálatok miatt a gépkocsivezetők számára egy tábla 15 kilométeres sebessé­get írt elő. Szurma András a tábla előírását figyelmen kí­vül hagyva nem csökkentette sebességét, sőt egy szabályo­san kanyarodó tehergépkocsit jobbról megelőzött. Előzés köz­ben elvesztette uralmát a jár­mű felett, s fékezés nélkül a gépkocsi az út árkába rohant. Szurma András és Pernyész Lajosné könnyű, Szurma And- rásné pedig súlyos sérülést szenvedett. A személygépko­csiban megközelítően 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. G. G. PETŐFI NÉPE —A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. — Főszerkesztő: F. Tóth Pál — Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. — Felelős kiadó: Mezei István Igazgató. — Szerkesztőség: Kecskemét. Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19 , 25-16 Szerkesztő bizottság: 10-38. — Kiadóhivatal- Kecskemét. Szabadság térlía. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési dij egy hónapra: 13,— forint — «.cos».«: , s Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telefon: 11-55. — Index: 25 065.

Next

/
Thumbnails
Contents