Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-23 / 95. szám
198J. április 23, vasárnap 5. oldal OTT FENN, A TIZEDIKEN E ste messze világítanak a magasból a keskeny, lapos ablakok. Ilyenkor látni, hpgy a tizedik emeleten is laknak. \ Hogyan? A kecskeméti Le- ninváros toronyházai kilenc emeletesek!... Igen. A tizediken — ahol majd a mosó és ruhaszárító lesz — szükséglakások vannak. A hat toronyház tetőhelyiségei nem sokat lendítenek a kecskeméti lakásínségen. De éppen azért, mert ínség, ez is valami. Nem is szól érte a többi lakó, e hat család pedig — érthetően — örül. S berendezkedtek, úgy ahogy. A Schönhercz Zoltán tér Síben Mucha József és felesége hangulatos otthont teremtett. — Hobby, ahogy mondani szokták. A legtöbből nem mi ittuk ki a nedűt. Ha meglátok egyet, amilyen még nincs, elkérem. Mindenféle külföldi pénzt is gyűjtök... Hát nem szépek? — néz megint az üvegekre. Vaskos könyv hever az asztalon. Felemelem. Brrr! Jogtudomány. Ki a jogász? — Én — mosolyog Piroska. — De csak leszek. Most vagyok másodéves. C megtudom, milyen ka- landosan jutott el ide. Először hat évvel ezelőtt végzett el egy évet S akkor is hogyan?! Felvették vegyésznek, de mert a legjobb barátnője jogász volt, fél év után nekirugaszkodott a jognak is. Az év éppen az év végi zárás idején kellett a vizsgákra készülnöm. De lehet, hogy nem is lesz rám szükségük... Ez megüti a fülemet. Piroska mindig kész mosolya is mintha cseppnyit meghalványodott volna. Mondja meg őszintén — biztatom —, ha így áll a dolog, nem neheztelnek magára a tanulásért, meg a sok szabadságért? — Nem, nem — feleli. — De tudja, valahogy én érzem magam kényelmetlenül ilyen körülmények között, amikor szabadságot kérek. Dehát anélkül nem tudnék felkészülni a vizsgákra ... Ez szép magától. De ne aggódjék. Mindig több tanult emberre lesz szükségünk. Hanem akkor már mégiscsak megkérdezem: Miért vállalkozott rá? — Van az évfolyamunkon egy 55 éves vasutas bácsi. Majdnem ötven volt, amikor beiratkozott a gimnáziumba. Érettségi után rögtön az egyetemre jelentkezett, ö miért csinálja? ... Egyszerűen: tanulni akarok... — A kapu alatt ugyan nincs kinn a nevünk — mondja a férj —, mert eredetileg csak a kilenc emelet lakóinak készült postaláda. De annyi baj legyen ... Csakugyan. Ez legyen a legnagyobb baj. Mennyivel rosz- szabb volt, amikor Kerekegyházáról jártak be dolgozni, vágy amikör albérletben szorongtak ... Nem is mondom, mennyiért. — Fizetjük rendesen a lakbért, a fűtést, liftet, kapukulcsot, mégis kevesebbe kerül. S mennyivel jobb itt!... A kőpadlón szőnyeg. Körül ' ' képek, könyvek. A televízióasztal alatt üvegek. Lengyel meggyboros, orosz vodkas, francia konyakos, skót viszkis, olasz vermuthos üvegek. Hosz- szú nyakú, pókhasú, cifra, egyenes vonalú ... Mindenféle, egész halommal. — Jaj, nem tudom megkínálni — nevet Piroska, a feleség. — Nálunk csak kávé van itthon állandóan. — Köszönöm, nem is kérek. De hát ezek az üvegek? végéig letett minden vizsgát. — Aztán elfogyott a pénzem. Ott kellett hagyni. Férjhez ment. Ám csak nem nyugodott bele, hogy nem sikerült. Tavalyelőtt jelentkezett újra, levelezőre. S most bírja? — Bizony jóval nehezebb. Dolgozni is ... Hat év alatt a követelmények is tovább nőttek. a jelentkezők kilenctizedé „elvérzett” már a felvételin. S a felvetteknek is lemorzsolódott már vagy a fele. Anyagilag bírja-e? — Igaz, évente annak a 800— 1000 forintnak jobb helye is volna. De hát magam vállaltam. Pedig Mucháék nem nagykeresetű emberek. A férj anyaggazdálkodási előadó és raktár- vezető az ingatlankezelőnél, a feleség értékkönyvelő az autó- közlekedési vállalatnál. C ha végez, vállalati jo- *-* gász lesz? — kérdezem Piroskát. — Nem tudom — mondja őszintén. — A vállalatnak is áldozat, hogy tanulok. Legutóbb S tanul a férje is. Ö ugyan még a gimnáziumot végzi, de utána alighanem tüstént folytatja a felsőfokú technikumban. T ervek, tervek ... Egy fia- * tál házaspár a jövőt szí- nezgeti. S ebben a jövőben az egyetemnél, technikumi oklevélnél is fényesebb pont: nemsokára megérkezik a Kicsi. Piroska mama lesz. De hiszen akkor nehezebb lesz időt szakítani a tanulásra!? — Ugyan! — nevetnek össze. — Éppen hogy még jól is jön ... Valóban — kapok észbe. Erről egészen megfeledkeztem. Piroska két és fél évig itthon maradhat, mert kap havi 600 forint gyermekgondozási segélyt. Még a kicsi nevelése mellett is több ideje jut így tanulni, mintha dolgozna. És mire letelik ez az idő, éppen meglesz a diploma. Az új kormányrendelet után, lám, másképp lehet a családi tervezésben a tanulást is számításba venni. Mester László miféle az a fekete díszegyenruha. — Igaz az. hogy még olyan is van... Hogy is mondjam? Szóval hogy ha valaki meghal, akkor bulit csapnak, sütnek- főznek... — A halotti torra gondolsz? Hát... Magyarázok egy kicsit. Népekről is. ahol fehér a gyász színe és öröm ünnep a temetés. Szív egy utolsót, s eldobja a csikket: — Ezen igazodjon el az ember — szögezi le nagybölcsen. Most már megkérdem. — Nem vagy idevalósi? — Nem. Egyebet nem mond, pedig várnék egy kis folytatást. — Talán itt tanulsz? — intek szemmel a táskájára. Picit közelebb mozdul. Váratlanul közlékeny lesz. — Tetszik tudni, az SZTK-ba utaztam be N-ről. Nem magné- ziumoztam be a tenyerem, úgy ugrottam fel a gyűrűre. Kicsúszott a fogásomból, leestem. Rá. erre a másik kezemre. Most Tj^h/v/fm tudora mozgatni.. ■« Meg kell mutatni... Legalább elmaradt a suli. Nagyos. önérzetes mosoly. Kifejezi azt is, hogy persze az iskola sem olyan izgalmas ügy. — Szertomász vagy? — Igen. A gyűrű megy legjobban. Ebben voltam házi, járási, megyei bajnok is. .. Meg birkózásban is... Mióta birkózók, nem vagyok annyira hajlékony, mint mikor még csel- gáncsoztam. Most nem tudnám a nyakamba tenni a lábaimat. Más lzomzat. — Az úszást is szeretem. Abban is nyertem versenyeket, de eltiltottak. Még fiatal vagyok, és nem szabad annyi sportot versenyszerűen űzni. Kipróbálom, forgatom. Igazán szakember a kisöreg. Kendős, parasztruhás fiatal- asszonyok, lányok érnek elénk. Kék festékes csöbröket, mesze- lőket, ezt azt visznek. A park szökőkútmedencéjét festik. Lassítanak, meg-megállnak, kicsit irigykedve fordulnak két nő után, akiknek a fején császár- zsömle formájú műbőrsapka van. — Jók lennének madárijesztőnek — jegyzi meg keserű képpel egy meszelős asszony. A kisfiú cinkosan int nekem. — Ezek a nők. Hiúbbak mint a férfiak. .. Pedig ők is szeretnének olyan sapkát... Nofene. Erről megint beszélhetünk egy sort. Mi férfiak, összébb melegedünk. Már- merek tovább firtatni. — De ugye N-ben sem régóta laktok? — Pár éve jöttünk le Pestről. ..NMert tetszik tudni, apukám pap volt..: De nem vette komolyan. Mesélte a Gizi — ő a nővérem —, hogy apa abból a papi intézetből nem egyszer meglépett, míg tanult is. A szülei akarták mindenáron... De aztán otthagyott csapot-pa- pot és szerelő lett. Ügyes ember. Megkeres háromezret is. Pestre jár dolgozni. Ügy megtanulta azoknak a nagy gépeknek a működését, hogy a többieket is oktatja... Mintha telepatikus megrendelésre jönne, egy katolikus pap baktat el nem messze jobbra. A gyerek odatekint. — Nahát, hogy bírják még mindig ebben a „csuhéj”-ban? Érdekes emberek Az élővilág „szobrásza“ Zömök alakját, széltől cserzett arcát megyeszerte jól ismerik. Legutóbb február közepén röpítette fel nevét az országos sajtó, amikoris a császártöltési erdőben három puskalövéssel négy vaddisznót ejtett. S régóta hallani már elragadtatott megjegyzéseket a lakását díszítő vadásztrófeákról és állatpreparátumokról. Mindezek tudatában egy esőfelhőket lógató, így diskurzusra kiválóan alkalmas, tavaszt idéző délutánon csöngettem be Horváth Jánosnak, a megyei vadászati felügyelőnek az otthonába. Múzeum a lakásban Már az előszobában valóságos „vadász-múzeum” fogad bennünket. A vaddisznók réme, a nevezetes Schönauer-pus- ka szinte mellékszereplővé válik a falakon ékeskedő agancs- erdő mellett. A sarokban tiszteletet ébresztő rétisas terjeszti ki hatalmas szárnyait, s a még fennmaradó helyeken kitömött szárnyasok, — énekes-, vizi- és ragadozómadarak — sokasága néz velünk farkasszemet. Később alkalmam nyílt bepillantani ízes, jó humorral szerkesztett feljegyzéseibe, amelyek vadászélményeinek egy csekély töredékét őrzik. Érdemes lenne az általa eddig még meg nem örökített kalandokat, epizódokat is csokorba szedni. Élete szorosan összeforrott az erdő és a vad szerete- tével, ami aző esetében túlzás nélkül rajongásnak is nevezhető. Apja 33 éven át volt uradalmi erdész, s az ifjú „erdész- sarj” is ott, a Bakonyban kezdte elsajátítani az alapvető ismeretetoztatni, a Kecskeméti Városi Erdőgazdaságban, ahová 25 éves korában került. A kutató Működési körzetéhez tartozott az akkori Koháryszentlő- rinc (ma: Nyárlőrinc). Amellett az ottani, ezer holdasnál is nagyobb erdő eszményi vadászterületnek bizonyult, Szent- lőrincen működött az időtájt Európa egyik leghíresebb madártani állomása. Itt kezdte pályafutását Homoki Nagy István, akivel együtt Horváth János két évtizeden át végzett tudományos kutatómunkát. De szóljunk arról,1 ami otthonába vonzott bennünket: preparáló tevékenységéről. — Gyermekkoromban apám gyakran átküldött a szomszédban lakó bácsihoz — sorolja emlékezését' —, aki kezdetleges eszközökkel és igen-igen egyéni módszerrel végezte a madarak tömését. Vettem magamnak a bátorságot és rámutattam néhány hiányosságra. — Te akarsz engem tanítani, öcs- kos? — förmedt rám az öreg. Nem igen szóltam neki többé, ... mintha egy soha jtásnyi idő múlva felröppenni készülne... (Pásztor Zoltán felvétele.) két. Tehetségét, szorgalmát és terebélyesedő szakmai tudását azonban már itt, az de azt mindenesetre megje- Alföld szívében kezdte kama- gyeztem magamnak, hogyan ________________________________nem szabad preparálni... Ni ncs melegük?..; Ügy örülök, hogy apuka nem maradt meg papnak. Az a rengeteg szöveg! Meg az is csuda snassz, hogy a katolikus papoknak nem lehet megnősülni. .. Hogy tudnak olyanok lenni? — Apukád református pap volt? — Igen... Meg azok az apácák is. Örökké abban a nagy sipakban vagy miben. .. Anyuka sokat mondta, milyen rossz az. Ö is volt missziós nővér... Mindig templom, ima — templom, ima..: — Én akkor voltam templomban. mikor a bátyám egyik haverja esküdött... Mi adtuk a gitárzenekart. — Hanyadikos vagy? — Hetedikes. — Akkor... tizenhárom éves... — Tizennégy... Egy évvel késésben vagyok. Kis idő elteltével búcsú- I zunk. Feláll, kedvesen elköszön. A bemutatkozást nem erőltettem. A cigaretta miatt. A végén még maradinak gondolt volna, Tóth István A megrögzített mozdulat Alig harmincéves, amikor a Természettudományi Múzeum igyekszik munkatársul meghódítani. Ö azonban marad az erdő, a vad mellett. Művészetnek beillő mestersége fortélyait, eszközeit hiába is sorolnám fel. Számos tömő, rögzítő, konzerváló szer, anyag, szerszám szükséges ehhez az aprólékos munkához. De min- denekfelett átfogó anatómiai tudás, ami a kitömött madarakat, vadakat valóságos „biológiai szobrokká” avatja. Horváth János „művei” — mintha eb ben a pillanatban néznének szét az erdő tisztásán, vasv er sóhajtásnyi idő múlva felni1 penni készülnének ... Preparátumait meganm szerv, intézmény, kiállítási terem és lakás őrzi. S mindezeken túl őrzi azok emlékezete, akik vele együtt rajonganak r természetért, s annak kisebb nagyobb „ékszereit” — a borzot, a récéket, gulipánokat és még hányféle állatfajtát! — egyetlen mozdulatba rögzít v csodálhatják János bácsi szak értő kezének munkája nyomár Jóba Tibor
