Petőfi Népe, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-01 / 77. szám

As elkötelezettség és kölcsönös bizalom jegyeben mega|aJ£a|| a megye „parlaiaaeiatf©44 A költségvetésről tárgyalt az első tanácsülés A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG IAPJA XXIX. C VF., 77. SZ. Ára 60 fitlér^^W^ LPR. 1, SZOMBAT Az Elnöki Tanáé® ülése A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa pénteken ülést tartott. A Minisztertanács javaslata alap­ján Varga Györgyöt visszahívta, a Központi Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöki tisztségéből, s dr. Dabrónaki Gyulát, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság el­nökévé megválasztotta. Az Elnöki Tanács honosítási, visszahonosítási és a magyar ál­lampolgársági kötelékből való elbocsátási ügyekben döntött, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Üjjáfesteit, fényesített köntösben fogadta tegnap reggel a megyei tanácsháza gyűlésterme a március 19-én meg­választott, s ezúttal alakuló tanácsülésre érkező, ünneplő ruhás, és ünnepélyes arcú megyei tanácstagokat. Sokan régi ismerősként, munkatársként köszöntötték egymást. Hiszen ötvenheten a megválasztott megyei tanácstagok kö­zül a megelőző tanácsi ciklusban is tevékeny tagjai voltak a megyei parlamentnek. Negyvenketten azonban a megye lakosságának új képviselőiként érkeztek. A tanácskozás megkezdése előtt ezúttal talán a szoká­sosnál is élénkebb eszmecsere alakult ki az előcsarnokban gyülekező kisebb-nagyobb csoportokban. Az utóbbi néhány mozgalmas hónap, nem is szólva az eltelt négy esztendőről — bőségesen kínálta a témát. Ám kilenc órakor megszólalt az ülés kezdetét jelző csefigő, elcsitult a, beszélgetések mo­raja. Ki-ki elfoglalta a helyét, megkezdődött a megyei ta­nács alakuló ülése. Dr. Kiss Ágoston, Lakítelek megyei tanácstagja, mint kor­elnök megilletődötten üdvözölte a testület tagjait. Külön kö­szöntötte az elnökségben helyet foglaló dr. Molnár Frigyest, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Baráth Károlyt, az MSZMP Központi Bizottsá­gának munkatársát, dr. Csáki Lászlót, a Minisztertanács Ta­nácsszervek Osztályának mun­katársát, a megjelent, s az ülésterem első sorában helyet foglaló országgyűlési képviselő­ket, a munkásmozgalom ugyan­csak jelenlevő veteránjait. Ezután előterjesztést tett a tanácsülés napirendjére, s ja­vasolta, hogy az ülést levezető elnök tisztével Sarok Antalt, jegyzőkönyv hitelesítőként pe­dig Reíle Gézát és Bene And­rást bízzák meg. Majd indítvá­nyára Búza Dezső elnökletével öttagú mandátumvizsgáló bi­zottságot választott a tanács a választások törvényességének hitelesítésére. Miközben munkához látott a mandátumvizsgáló bizottság, Sarok Antal, az ülést levezető elnök vázolta az alakuló ta­nácsülés jelentőségét, majd át­adta a szót dr. Glied Károly- nak, a megyei választási el­nökség elnökének. Az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásáról szóló 1966. évi III. törvény-, illetve végrehajtási utasításá­nak eleget téve, Glied elvtárs a választások lefolyásáról, illetve azok eredményéről beszámolva többek között elmondotta: — A március 19-1 országgyű­lési képviselő és tanácstagi vá­lasztások lefolyására a szerve­zettség, az ünnepélyes hangu­lat volt jellemző — mondotta dr. Glied Károly. — Megyénk lakossága: munkások, parasz­tok, értelmiségiek egy ember­ként foglaltak állást pártunk és kormányunk politikája mel­lett. A, mellett a politika mel­lett, amely céltudatosan és a józan" megfontoltság alapján immár tíz esztendeje biztosítja szocialista, hazánk, megyénk városai és községei biztonságos fejlődését és benne mindany- nyiunk emberségesebb életét. Az elmúlt. években nem kisebb dolgokat valósítottunk meg, mint az ipar korszerű tovább­fejlesztését, egyben a vidék fo­kozódó iparosítását, a mező- gazdaság szocialista átszervezé­sét és nagyüzemi megalapozá­sának történelmi jelentőségű fo­lyamatát, városaink és közsé­geink átformálását. Erre a po­litikára mondott igent megyénk dolgozó népe leadott szavaza­taival. Ezután részletesen ismertette a választások számszerű alaku­lását. Elmondotta, hogy mind a húsz országgyűlési képviselő- jelöltünket' a 99 megyei tanács- tagjelöltet, a 379 járási, és 407 városi tanácstagjelöltet a ’ vá­lasztópolgárok óriási többsége megválasztotta. A három — kettős járási jelölés közül két esetben az első helyen szereplő, egy esetben a második helyre került jelölt kapta meg a sza­vazatok többségét. A négy — kettős városi jelölés közül há­rom esetben az első, egy eset­ben pedig a második helyen szereplő jelölt kapta meg a sza­vazatok többségét. A 3922 köz­ségi tanácstagjelölt közül há­rom tanácstagi elöltet nem vá­lasztott meg a lakosság, ezért e három községi választókerü­letben április 3-án pótválasz­tást kell tartani. A megyei tanács egyhangúan elfogadta a választási elnökség beszámolóját. Majd Búza Dezső, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke, tett jelentést. Név sze­rint ismertette a 99 megyei ta­nácsi választási körzetben meg­választott tanácstagokat és ja­vasolta a tanácsnak, tekintse igazoltnak tagjai mandátumát. Ezt követően a Hazafias Nép­front megyei elnökségének ne­vében dr. Bodóczky László, a népfront megyei elnöke, a kö­vetkező megyei tanácstagokat javasolta a végrehajtó bizott­ságba: Bene Andrást, a Kecs­keméti Járási Tanács V. B. elnökét, Borbély Lajost, a me­gyei tanács vb pénzügyi osz­tályvezetőjét, . dr, Bruncsák Andrást, a megyei tanács vb tervosztály vezetőjét, Erdősi Jó­zsefet, az MSZMP megyéi bi­zottságának titkárát, ■ Farkas Józsefet, á Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárát-, dr. Kőrös Gáspárt, a megyei ta­nács . vb-titkárát, Madarász Lászlót, a megyei ■ tanács . vb- elnökhelyettesét, Némedi Sán­szerint a vb elnökének ismét dr. Varga Jenőt, elnökhelyette­seinek Buda Gábort, Madarász Lászlót és Oláh Györgyöt, tit­kárának pedig dr. Kőrös Gás­párt választották, nagy tapssal fogadta és jóváhagyta a tanács­ülés. Ugyancsak a Hazafias Nép­front megyei elnökségének március 24-én hozott döntése alapján dr. Bodóczky László a megyei tanács nyolc állandó bi­zottságának tagjaira, illetve tisztségviselőire terjesztett elő javaslatot. Indítványát a tanács elfogadta, s a pénzügyi-terv, építési, KÖFÁ, ipari-kereske­delmi, mezőgazdasági, állam- igazgatási és jogi, egészségügyi, és művelődési állandó bizottság elnökévé Benei Sándort, Tán- czos Sándort, dr. Cseh Lászlót, dr. Csizmadia Tibort, dr. Gaj- dócsi Istvánt, dr. Horváth Ist­vánt, Pozsgay Imrét, illetve Nagy Sándort választotta. Dr. Glied Károly, a megyei választási elnökség beszámolóját terjeszti elő. dort, a szakszervezetek megyei tanácsának titkárát, Oláh Györ­gyöt, a megyei tanács vb- elnökhelyettesét, Pankovits Jó- zsefnét, a nőtanács megyei tit­kárát, Piukovics Miklóst, a MÉSZÖV elnökhelyettesét, Jtei- le Gézát, a Kecskeméti Városi Tanács V. B. elnökét, Szendrei Sándort, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatóját és dr. Varga Jenőt, a megyei ta­nács vb eddigi elnökét. Az új végrehajtó bizottság tagjaira tett indítványt a ta­nácsülés egyhangúan jóváhagy­ta. Az ezután elrendelt szünet­ben ülésre vonultak vissza a végrehajtó bizottság tagjai, hogy megválasszák a vb tiszt­ségviselőit. A bejelentést, mi-. A továbbiakban dr. Molnár Frigyes emelkedett szólásra, s az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága nevében köszöntötte a megalakult tanácsot, a tanács­tag elvtársakat, a tanács vég­rehajtó bizottságát és megvá­lasztott vezetőit, az állandó bi­zottságokat és tisztségviselőit. Tolmácsolta a megyei pártbi­zottság legjobb kívánságait, hogy az új ciklusban megfelelve a választópolgárok bizalmának, a szocialista építőmunka újabb sikereivel gyarapítsák megyén­ket. E fontos közéleti tevé­kenységükhöz jó egészséget és sok örömet kívánt. Beszéde további részében az MSZMP megyei bizottsága el­ismerését és köszönetét tolmá­csolta a több tízezer társadal­mi munkásnak: a párttagoknak és pártonklvülieknek, a Haza­fias Népfront és a tömegszerve­zetek aktivistáinak, mindazok­nak, akik baráti szóval és a választási munka sokrétű fel­adatai jó ellátásával elősegítet­ték, hogy megyénkben is való­ban népszavazássá váljék a vá­lasztás. Majd utalt rá, hogy a biza­lom alapját a szocializmust szolgáló politika sikeres végre­hajtásának gazdag eredményei képezték. Az elnyert bizalom pedig újabb nagy erőforrása lesz a sikeres tanácstagi tevé­kenységnek. ^ — Munkánk gyakran nehéz és fáradságos, hiszen sokszor jelentkeznek az átmeneti társa­dalom ellentmondásai és a nem várt problémák. Megújítja azonban erőfeszítéseinket a jó ügy szolgálata és a sikeres elő­rehaladás. Eredményes tanács­tagi munkánknak alapja a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt IX. kongresszusának reális és fele­lősségteljes állásfoglalása és iránymutatása, társadalmunk, gazdaságunk, szocialista életünk mai helyzetével és tennivalói­val kapcsolatban — mondotta a többek között dr. Molnár Frigyes. Majd részletesen szól­va a további feladatokról, így folytatta: — A jó feltételek ellenére sem lesz könnyű a munkánk. Számos új problémával kell megküzdenünfc, új ismeretekre, és tapasztalatokra lesz szükség. Tovább kísér bennünket a múlt­ból örökölt elmaradottság szá­mos területen, amit csak lépés­ről lépésre tudunk megszüntet­ni Mégis, az indulás és körül­ményei sokkal kedvezőbbek, mint négy évvel előbb voltak. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a párt célkitűzései, a szo­cialista demokratizmus, az új gazdasági mechanizmus beve­zetése kedvezőek számunkra. Ezeket hasznosítva, feltétlenül hatékonyabban tudjuk megvaló­sítani korábbi törekvéseinket. Éppen ezért a tanácsi munká­ban, vezetési módszereinkben és emberi magatartásunkban meg kell őriznünk és tovább kell fejlesztenünk az immár Bács-Kiskun megyei hagyo­mánnyá vált közéleti tevékeny­séget. Végezetül külön hangsúlyoz­ta a kezdeményezés, az alkotó munka, a sokszor kicsinynek tűnő lehetőségek tömegméretű hasznosításának jelentőségét. S minden jószándékú ember tö­rekvéseinek — amelyek a kol­lektívák és a szociaiista társa­(Folytatás a 3, oldalon.}

Next

/
Thumbnails
Contents