Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-05 / 55. szám
A tízéves évforduló ünneplése Szombaton délután Kalocsán, a Csupó Imre munkásőrszázad ünnepélyes keretek között ünnepelte meg fennállásának 10. évfordulóját. Az ünnepségen megjelent Pozsgay Imre, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Cserháti László, a megyei munkásőrség parancsnoka, Varga Ferenc, a járási pártbizottság első titkára, Mester József, a városi pártbizottság titkára, továbbá a város és járás állami és társadalmi szerveinek számos vezetője. Varga Ferenc elvtárs mondott ünnepi beszédet, ezt követően úttörők és KISZ-fiatalok köszöntötték a munkásőröket, majd a megyei munkásőrparancsnok Joó Gábornak a Haza szolgálatáért emlékérmet nyújtotta át. A „10 éves szolgálatért” emlékérmet 34, az „5 éves szolgálatért’’ emlékérmet hét munkásőr kapta. A Közbiztonsági szolgálatért érmet Kuszec László járási és városi rendőrkapitány három elvtársnak nyújtotta át. A kitüntetettek nevében Szvétek János munkásőr mondóit köszönetét. A megyei pártbizottság üdvözlő levelét Pozsgay Imre elvtárs olvasta fel, ezután a társ- és fegyveres testületek, valamint a tömegszervezetek adták át üdvözletüket. Tegnap tartotta közgyűlését megyénk legnagyobb földművesszövetkezete szes forgalma és bevétele. A A Kiskőrös és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet tegnap, március 4-én tartotta küldött- közgyűlését a ktsz kultúrtermében, dr. Király Istvánnak, a járási tanács vb-titkárának elnökletével. Megjelent a közgyűlésen Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese, Brachna János, a MÉSZÖV elnöke, Simó Tibor, a járási pártbizottság első titkára, Juhász István, a községi pártbizottság titkára, dr. Vedres Ferenc, az FJK elnöke és a község több más vezetője. Pétervári János, az igazgatóság elnöke beszámolója híven tükrözte, hogy a gyorsan fejlődő község igényeivel hogyan tartott lépést a földművesszövetkezet. A SZÖVOSZ V. kongresszusa óta kereskedelmi forgalma 25 százalékkal, gazdálkodási eredménye 67 százalékkal emelkedett, Tavaly 189 millió forint volt a szövetkezet öszjobb áruellátás, a körültekintő gazdálkodás eredményeként valamennyi üzemáguk nyereséges volt, így 5 millió 300 ezer forint gazdálkodási eredményt értek el. A szövetkezet saját vagyona 29,5 millió forint. A küldöttek közül sokan mondták el véleményüket. Elismerték, hogy a földművesszövetkezet sokat tett az ellátás javításáért, jelentős hálózatfejlesztéssel szolgálta a lakosság érdekeit. Több javaslat és észrevétel is elhangzott a jövőt illetően. Felszólalt a közgyűlésen Bartolák Mihály és Simó Tibor is. Amellett, hogy több jav'as- latot tettek a munka megjavítására, elismeréssel szóltak a szövetkezetről. Végül a küldöttgyűlés megválasztotta a szövetkezet új vezetőségét. Az igazgatóság elnöke ismét Pétervári János lett. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Súlyos vasúti és közúti balesetek A figyelmetlenség, a fcöziéfce- désrendészeti szabályok megsértése súlyos kimenetelű, vasúti és közúti szerencsétlenségekhez vezetett A balesetek előidézői ez esetekben maguk sérültek meg súlyosan. Leesett a vonatról Március 2-án, a kora délutáni óráikban a Lakitelek és Keosvasárnap 9.25: Hirek. — 9.30: Népi muzsika. — 10.00: Faluműsor. — 10.45: Kiváncsiak egyesülete. — 11.35: Kalandok a Déli-tengeren. Sorozatfilm. — 12.05: Népszerű tudományos film. — 12.35: A munka és az állam között. —13.05: Hol vau, mi lehet? — 13.275 A Hét fiatal együttes hangversenye. — 13.50: Brana Concevic: Első tea. — 14.40: Vadászat és halászat. — 15.00: Műkorcsolyázó világbajnokság. — 17.15: Hírek. — 17.20: A leleplezett város. Sorozatfilm. — 18.10: Dokumentumok és idők. — 18.40: Népi muzsika. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — 20.00: Tv-híradó. — 20.45: Hirdetések. — 20.50: Tv-magazin. — 21.50: Tv-hír- adó. — 22.05: Filmriport egy sport- eseményről. hétfő 9.40: Iskola-tv. — 14.50: Iskola-tv. — 17.20: Hirek. — 17.25: Kis világom. — 17.40: Rajzfilmek. — 17.55: Műsor- ismertetés. — 18.00: Tv-ujdonságok. — 18.15: Magyar népdalok és népitáncok. — 18.45: A munka és az állam között. — 19.15: Jó éjszakát, gyerekek! -- 20.00: Tv-hiradó. — 20.30: Kamarazene. —■ 21.45: Tudományos műsor, hs 22.00: Tv-hiradó, kémét között közlekedő személyvonat lépcsőjén tartózkodott a figyelmeztetés ellenére is Kovács Jánosné 28 éves kecskeméti fiatalasszony. A vonat megindulása után sem ment be a kocsiba, ezért a lépcsőn megcsúszott, s a már mozgó vonat alá zuhant. A szerencsétlen fiatalasszonynak az egyik karját a kerekek összerancsol- ták. A súlyosabb következményeiktől Csuka Ferenc MÁV-la- kaitos mentette meg, ugyanis a kerekek alá zuhanó nőt kirántotta veszélyes helyzetéből. Kovács Jánosáét súlyos állapotban szállították a kórházba. Kerékpár » bal oldalon Méntelek határában vezető úton kerékpározott Kőrös Ferenc, a ménteleki Alkotmány Tsz raktárosa. Ez még önmagában nem szabálytalanság, de Kőrös az úttest bal cűdalán haladt jármüvével. Nem sokkal ezután egy motorkerékpáros szabályosan megközelítette Kőröst, aki hirtelen visszatért a jobb oldalra, s ezért összeütközött Orlov Pál ménteleki lakos motorkerékpárjával. Kőrös Ferencet súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. Figyelmetlen motoros Soltvadkerten tegnap délelőtt súlyos baleset történt. A Bocs- kay és a Május 1. utca kereszteződésénél Schad József solt- vadkerti fiatalember, 40 kilométeres sebességgel nekiütközött az előtte szabályosan haladó és kivilágított lovas kocsinak. Az ütközés olyan nagymérvű volt, hogy Schad Józsefet eszméletlen állapotban, fejsérüléssel szállították a kórházba, 9 & Uj sportkör Kiskunhalason Kosárlabda Befejeződött a megyei középfokú iskolai kosárlabda-bajnokság középdöntője. Fiúknál a Kiskunfélegyházi Petőfi Gimnázium a második mérkőzésen is nagy pontarányban győzött a Bajai Franked Gimnázium ellen. A Kecskeméti ITSK-nakis sikerült a visszavágón kiharcolnia a döntőbe jutást. A lányoknál csak a semleges pályán lejátszott harmadik mérkőzés döntött a Félegyházi Móra Gimnázium javára, s ezzel a női döntő mind a négy résztvevője az Északi csoportból került ki, míg a fiúknál két bajai csapat mellett 1—1 kecskeméti és kiskunfélegyházi középiskola lesz a négyes döntő résztvevője. Kiskunfélegyházi Petőfi G.— Bajai Frankel G. 70:26 (32:6) Ld: Gál 30, ill.: Győrfi 12. Kecskeméti ITSK— Bajai Türr Kg. 94:71 (57:405 Fiú mérkőzés. Ld: Szabó F. 64!, Kosa 12, ill.: Hantos 23, Merkel 16. Az első mérkőzésen 11 ponttal a bajai csapat győS zerdán este mintegy száz résztvevő előtt Mészáros Imre, a földművesszövfetkezet igazgatója terjesztette be a Kiskunhalasi Vörös Meteor Sportkör megalakulásáról szóló határozati javaslatot, mely közel egy évi előzetes előkészítés után ezen a napon döntéssé érett. Az alakuló közgyűlés résztvevői lelkesen szavazták meg az fmsz régebbi tervét, s az új sportkör egyelőre ökölvívó-szakosztályával Kiskunhalason nagyon népszerű és több mint tíz éven át megyén túl is hírnevet szerzett sportágnak adott lehetőséget, hogy ismét hírnevet szerezzen a városnak, sportolási lehetőséget e sportág kedvelőinek, szórakozást a szurkolók nagy táborának. A z elhatározást örömmel üdvözölték a felszólalók, s ha csak néhány nevet említünk az új sportkör vezetőségéből, nem kétséges, hogy Halason az ökölvívósport újra virágzásnak indulhat. A sportkör elnökévé Mészáros Imre fmsz- igazgatót választották meg egyhangúlag, titkár Orbán János, gazdasági vezető Bálint Albert lett. A szakosztály vezetőjévé Márai Mátyást, a gépállomás dolgozóját bízták meg, aki egyik leglelkesebb irányítója volt régebben is az ökölvívó gárdának. Megtaláljuk a szakosztályban Halász Péter, K. Szabó Lajos. Király Balázs, Faragó Lajos volt versenyzők mellett Sebők Géza, Zala István nevét és végül, de nem utolsósorban Csenki Ferenc edzőt is. I uhász Sándornak, a vá* rosi pártbizottság munkatársának szavaiból idézünk: „Az új sportkör megalakulása megalapozott előtervek, tárgyalások után született, s az fmsz által felkarolt ökölvívósport a Vörös Meteor égisze alatt. Remélhetően hamarosan ott lesz újra a legjobbak között. S zalai László zött. Fél egyházi Móra G.— Bajai Türr Kg. 61:35 (33:25) Bajnokok között Leány mérkőzés, Kecskemét. Ld: Eszik 24, Hatvani 13, ill.: Korponai 13, Patonai 12. A Dózsa vasárnapi összeállítása Sajnos, az előkészületek során legjobban bevált csapatból Kasza beteg, Dobó pedig a betegsége után még nincs formában — mondta Titkos Pál, a Dózsa edzője, amikor a vasárnapi összeállítás felől érdeklődtünk. — A tervezett csapat így a következő: Gór — Oláh, Lantos, Kodtai, Menczel — Morvái, Szőczey — Jósa, Kiss II„ Roz- gonyi, Balatoni. Remélhetőleg a csapat ebben az összeállításban — amelyet már szerdán Szegeden is kipróbáltunk — ütőképes együttest fog alkotni. Nagy öröme volt tavaly a bácsalmási sportszerető lakosságnak. A nyári úttörő olimpia küzdelmeiben ugyanis remekül szerepeltek a Vörösmarty Mihály iskola úttörői és a kispályás labdarúgásban első helyen végeztek. Több év kemény munkája ért ekkor Be. Á szép győzelem óta azonban szinte nincs megállás. Csak a rövid téli pihenő volt amikor a tanulók nem dolgoztak. Hiszen az őszi szezonban különböző bajnokságokban vettek részt, most pedig már január óta folyik az alapozás. Jelenleg még heti egy alkalommal tartanak edzést az aranyérmesek. Most is edzésnap van és együtt található a jelenlegi 14-es keret, melyből majd Maiakul a csapat. A tavalyi bajnokok közül valamennyien itt találhatók. Fehér Zoli a csapat kapitánya, Szál Zoli a kapus, Turcsányi Jóska, Bubán Laci, Fekete Imre és Feodor Laci is. Hosszú évek óta végez kiemelkedő edzői munkát Tóth György a Kiskunfélegyházi Honvéd oktatója. Számos országos felnőtt és ifjúsági ökölvívó bajnok került ki már a kezei alói. Képünkön éppen verseny közbeni szünetben látja el jó tanácsokkal az egyik Honvéd-versenyzőt, Itt van az olimpia legfiatalabb aranyérmese Aradi Jóska, aki az idén is csak negyedik osztályba jár. Azután áz újak: Hutterer Laci, Katona Feri. Fekete Pista, ftudice Jancsi, Kocsis Csaba, akik az utánpótlást képviselik, hiszen még csak IV—V. osztályosok. A köz.öe felkészülés azonban mindannyiuknak szívügye. Erről beszélgettünk egy kis szünetben. — Láttuk a tavalyi verseny- sorozaton, hogy mennyire szükség volt az erőnlétre, a technikai és taktikai elgondolásokra és ezért már többet dolgozunk. Hiszen tavaly még senki sem figyelt ránk és mire észrevették csapatunkat, már megnyertük a bajnokságot. Nos, az idén sokkal nehezebb lesz. Hiszen mindenki ellenünk készül. De mi nem ijedünk meg. Alaposan és lelkiismeretesen felkészülünk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy kivívott előkelő helyünket megőrizzük. Tudjuk, hogy éri várja tőlünk nemcsak a község, hanem a megye is — mondja a csapat kapitánya, — Bizony, sokszor nehez a helyzetünk. Hiszen a tanulmányi munka igen fontos csapatunknál és aki nem tesz -eleget kötelességének, az nem lehet a keret tagja. Meg azután a mostani alapozás bizony fárasztó is. De szívesen dolgozunk, mert így várhatunk eredményt — szól közbe Szál Zoli. — S az újoncok, a kisebbek, hogyan bírják a megterhelést? — ök még könnyebb feladatokat kapnak, de technikai téren és az erőnlét fokozásában rájuk is komoly munka vár. Hogy mi várható az idei évben? Nagy és nehéz küzdelemsorozat. Igaz, hogy a csapat megnyerte már a járási bajnokságot és így a körzeti döntőbe jutott, de a neheze még ezután jön. Körzeti, megyei és területi döntő. § mi tagadás, szeretnének jól szerepelni. Ezért dolgoznak olyan szorgalmasan és becsületesen. Hiába, a hírnév kötelez. M. J. Fűrészport KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN, díjtalanul szolgáltatunk. Parkettagyár, Kecskemét, Halasi u. 10. sz. 1278 S