Petőfi Népe, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-31 / 76. szám

1967. március 31, péntek 3. oldal Bocs megyeiek a diákköri konferencián A NAPOKBAN rendezték meg a Tudományos Diákkörök VIII. országos konferenciáját. Az ország különböző városaiban több mint 700 dolgozatot olvas­tak fel ezekben a napokban a legeredményesebben tanuló és munkálkodó egyetemi és főis­kolai hallgatók. A Szegedi József Attila Tu­dományegyetem és a Tanárkép­ző Főiskola neveltjeként sok Bács-Kiskun megyéből elszár­mazott fiatal vett részt tudo­mányos igényű és néha szak­mailag is új eredményeket fel­mutató önálló munkával a Deb­recenben megrendezett társa­dalom. és természettudományi tagozatok ülésein. Ezek az em­berek nemcsak állandó laká­suk révéin kötődnek szőkébb pátriájukhoz, hanem ide fűzik őket a családi és emberi kap­csolatok szálai is. Sőt. a bioló­gia—földrajz—mezőgazdaságtan szakos Szörfi István például — társadalmi ösztöndíjas lévén — Jánoshalmára szeretne kerülni. Gyakorlati jelentőségű, korsze­rű gazdaságföldrajzi témát dol­gozott fel és 700 forintos pálya­díjat nyert. — Ha sikerül Jánoshalmára kerülnöm, akkor a tanári teen­dők mellett a földgáz- és olaj­kutatási lehetőségekkel foglal­kozom majd. Hiszen földrajzi— gazdaságossági szempontból ezt a területet még nem dolgozták fel — mondotta. AZ EGYIK legtekintélyesebb minősítést az országosan ki­emelt ezerforintos pályadíjat érdemelte ki a kunszentmiklósi Damjanich János Gimnázium­ban végzett, jelenleg utolsó éves főiskolás, Mező Gyöngyi. — Ha Bács-Kiskun megyében sikerül állást kapnia, lát-e le­hetőséget arra, hogy folytassa kutató tevékenységét? — Lehetőleg Kunszentmik- lósboz közel szeretnék elhelyez­kedni. Mindenképp tovább foly­tatnám a népesedéstörténet tör­vényszerűségeinek elemzését egészen napjainkig. Érdekes lenne megállapítani a betelepe­dések és a természetes szapo­rulat mértékét. Hasonlóan reprezentatív díjjal, miniszteri dicsérettel jutalmaz­ták a Bajáról, a III. Béla Gim­náziumból elkerült, most ötöd­éves olasz—történelem szakos Szegfű László referátumát, ő Szent Gellértnek eddig félreér­tett művét fordította — az or­szágban először — magyarra és helyére tette ezt a lényegében Bogumil ellenes vitairatot. NEM KELL szégyenkeznie megyénknek a gimnáziumi elő­képzést illetően. Hiszen lehet­ne folytatni még az interjúkat, a konferencián részt vett Bács- Kiskun megyei hallgatók felso- sorolását. Itt volt a két dolgo- . zattal is szereplő, kiemelt pá­lyadíjas Révész István, s az ugyancsak a Kecskeméti Kato­na József Gimnáziumban érett­ségizett földrajz—földtan sza­kos Iványosi Szabó András. El­küldte értékes Moravia-dolgo- zatát a bajai Baróti Tibor is. EZEK a jelenleg még egyete­mista vagy főiskolás hallgatók telve vannak tervekkel, ambí­cióval. És némi eredményt is fel tudnak mutatni már. És hazajönnének. Géza Ferenc Huszonhárom éves fia­talember; gondjaira bízva egy nemrégiben átalakított szép könyvesbolt félmilliós készlete, továbbá egy alföldi város, könyv- terjesztésének minden gondja. Van ehhez kellő tapasztalata, vezetői képessége, erélye és ere­je? Asbótlh Miklós, a kalocsai könyvesbolt vezetője ötödik éve dolgozik a szakmában és két éve vezeti a kalocsai köny­vesboltot. — Érdekes körülmények kö­zött kerültem ide Kalocsára — Sopronból. Két évvel ezelőtt az Állami Könyvterjesztő Vállalat központja, megkérdezte: volna-e kedvem elvállalni a kalocsai boltot. Kicsit meghökkentem a feladattól, de aztán arra gon­doltam, ma már nem marad magára az ember semmiféle munkaterületen. így elvállal­tam, bízván a kalocsaiakban... — És nem csalódott? — Egyáltalán nem, sőt töb­bet is kaptam, mint amire szá­mítottam. Két év alatt — amennyire ez lehetséges — magam is' kalocsai lettem, pe­dig az Alföldet még nem isme­rem eléggé. Magáról a könyvesboltról csak ennyit: nemrégiben kor­szerűsítették, most a város egyik legszebb üzlete. És a munkája? Januári tervét 130 százalékra teljesítette. < Ám témánk jelen esetben in­kább Asbótíh Miklós, a köny­Dankó-múzeum Csengődön Régtől fogva dédelgetett, s már hosszú ideje vajúdó terve az illetékeseknek, hogy a csen­gődi egykori Dankó-villában múzeumot rendeznek be a nó­taköltő emléktárgyaiból. Mind ez ideig számos aka­dály állt e szándék megvalósí­tásának útjában. Egyebek kö­zött az, hogy az épületet a Kis­kőrösi Állami Gazdaság jelen­leg munkásszállásnak használ­ja. Mint azonban arról nemrég értesültünk, rövidesen felépül a közelben a 200 személyre mé­retezett KISZ-tábor, amelyet a táborozás „holtidényében” — munkásszállás céljaira vehet­nek majd igénybe. Az így felszabaduló Dankó- villa renoválásához még idén nyáron hozzákezdenek. Remél­hetőleg nem sok idő múltán arról számolhatunk majd be ol­vasóinknak, hogy a Hazafias Népfront, a községi tanács és a Kiskőrösi Állami Gazdaság összefogását siker koronázta és Csengőd határában megnyitja kapuit a Dankó Emlékmúzeum. „mindenese“ vesbolt fiatal vezetője. Amikor a napokban a város vezetőivel a népművelés helyzetéről be­szélgettünk, nevét példaként említették: ilyen a jó könyvke­reskedő, akit nemcsak a pult mellől ismernek a város lakói, hanem onnan is, hogy szabad idejében szíwel-lélekkel fára­dozik a város kulturális életé­nek fellendítésén. Köztudomású, hogy a Kalocsán működő értelmiségi klub egyike az országban mű­ködő legjobb ilyen együttesek­nek. A klub egyik mellékága az értelmiségi fiatalok klubja, amely most bontogatja szárnya­it. Nos, Itt talált helyet elsőnek a fiatal könyvesboltos. Hogyan? Hát úgy, hogy benne van mindenben, ami előre mozdítja a klub dolgát. Szórakoztatni és tanítani — ez a fiatalok klub­jának is kettős célja. Persze, sok a nehézség, gondok adódnak a vezetés körül is, meg a program összeállítása sem utolsó feladat. — Asbóth Miklós a filmesz­tétikai klub „gépésze” is — di­cséri sokoldalúságát Bagó Ist­ván, a művelődési ház művé­szeti előadója. — Nem irtózik a „mindenes” munkáktól és amellett nagyszerű szervező. — Most autóbusz-kirándulást szervezünk Szegedre — újságol­ja Asbóth Miklós. — Aztán az Irodalmi Színpadnak tervezünk műsorokat. Készülünk a Költé­szet Napjának kalocsai megyei hátunk mögött harcolt az ellen­séggel. Nem hallatott magáról jobb oldali szomszédunk sem, hallgatott Grecsanij tábornok hadosztálya, mely Cegléd irá­nyában támadott. Előttünk pe­dig megkezdődött a német had­osztályok csapatösszevonása. Déltájban már fellángoltak a harcok. Kocsink a homokbuc­kák között hatalmas porfelhőt kavarva, nehezen haladt a ta­nyavilágban. Valahol itt, Kecs­kemét környékén volt a pa­rancsnoki állásunk. Nehezen találtam meg a kis tanyát. A gépkocsi megállt a kiska­punál. Fiatalember és egy kis­lány jöttek elénk. Értetlenül néztek a katonaruhás vendé­gekre Hamarosan negyven év körüli asszony jött ki a tanyá­ból. Mindjárt megismertem régi barátunkat, bár nagyon meg­változott. Akkor, az emlékeze­tes háborús éiszakán Ilonka nagyon megijedt a katonáktól, felkanta gyermekeit és bevette masát a szoba sarkába velük. Galina, tolmácsunk, beszélget­ni kezdett vele. valaki a tisztek közül csokoládét vett elő zsebé­ből és elosztotta a gyerekek kö­zött. Mi kimentünk az udvarra, hogy ne zavarjuk a beszélge­tést, de Galina nemsokára be­hívott bennünket, a „diplomá­ciai viszony” megteremtődött. A gazdasszony begyújtott a ke­mencébe, a gyerekek élvezettel majszolták a csokoládét. Ilonka elmesélte, hogy férje a fronton van, levelet régen nem kapott tőle, azt se tudja, él-e? Nehéz sora van, egyedül a két gyerekkel, a kis földdel és a magas adókkal. Nemsoká­ra itt a tél, vajon megérik-e a tavaszt? Az asszony szemeiben elkeseredés tükröződött. Most másként 'nézett ki. Moz­gásából, tekintetéből magabiz­tosság áradt. — László, Marika! — hívta Ilonka gyermekeit. — Gyertek gyorsan, ez az a tábornok, aki nálunk volt. ö adott akkor pénzt, hogy kifizethessük az adósságainkat. Ahogv István ezt lefordította, eszembe jutott, mikor elhagy­tuk a tanyát, összeszedtünk minden pénzt, ami a zsebeink­ben volt, — valami kétszáz pengő gyűlt össze, — és ott­hagytuk az asztalon* — Hol a férje? — kérdeztem Ilonkát. Könnyek csillantak szemei­ben: Nem jött haza. Egyedül kellett felnevelni a gyerme­keit. — Köszönöm, most már jól élünk, hála maguknak. A gye­rekek tanulnak, én a szövetke­zetben dolgozom. Ha rágondo­lok, nem is tudom, mi lett vol­na velünk, ha a szovjet hadse­reg nem zavarta volna el a fa­sisztákat ... i Ilonka behívott bennünket a házba, ebédre marasztalt. Míg az ebédet készítette, elmesél­tem Istvánnak a további ese­ményeket. Mikor harcba bocsátkoztunk a németekkel, Csongrád felől futár érkezett. Jelentette, hogy Grecsanij hadosztálya nem tu­dott átkelni a Tiszán, bal oldali szomszédunk megállt Szeged alatt, egyedül mi törtünk be az ellenség hátába. A bekerítés veszélye forgott fenn. Ügy dön­töttünk. hogy visszavonulunk Csongrád felé és megerősítjük a hídfőállásainkat. Megsemmisítettük az elfog­Emlékezés Kállai Évára A vészterhes 1942-es esz­íl tendő nyarán az And- rássy-laktanya úgynevezett hosszú szobájában hetek óta ültek, falnak fordulva a letar­tóztatott kommunisták. A ra­bok megszokták a fájdalmakat, amelyeket a csendőrnyomozók okoztak nekik; hozzászoktak a jajhoz, a sebekhez, még a köze­li halál gondolatához is. Mégis megdöbbentette őket, amikor egyik reggel belökte valaki az ajtót, és hosszú, fekete hajánál fogva vonszolt be egy eszmé­letlen nőt. — Ne tettesd magad! — ki­áltotta a detektív, és belerúgott. — Beszélni fogsz! Kik voltak a társaid? A nő nem mozdult. Nő? In­kább gyermeknek látszott. Vé­kony, sápadt kisleánynak. Az óriás csendőrnyomozó még egy­szer belerúgott. Semmi. Behív­ta az orvost, az injekciót adott a lánynak, de ez sem hatott. Akkor letakarták csomagoló­megnyitójára. Aztán most szer­vezem a hajó- és repülőgépmo- dallező kört, tárgyalunk az MHS-sel, s helyiségen múlik az egész. Sok a jelentkező, nagy az érdeklődés. — Ha megszerette Ka­locsát, szándéka ittmaradni? — Igen. Csakhát az albérlet... Elhoznám a szüléimét is, ha la­káshoz jutnék. Nagyon sok itt a lehetőség, sok az érdekes kezdeményezés, nekem tetszik Kalocsa. Balogh József lalt repülőgépeket, és vissza­vonultunk. Másnap egész nap dühöngtek a harcok. A néme­tek minden erejüket bevetet­ték, hogy a vízbe fojtsanak bennünket. Nem rajtuk múlott, hogy nem sikerült. Beszélgetésünket a gazdasz- szony szakította félbe, ebédhez hívott. De hamarosan tovább folyt a szó a gyerekekről, arról, hogy nyitva előttük az élet, a tanulás, a munka. Nem dörög­nek felettük a sortüzek. És ez bizony nagy boldogság, melyért sok szovjet katona életét ad­ta... Melegen elbúcsúztunk Ilon­kától, gyermekeitől, tovább In­dultunk. Előttünk már látszott Kecskemét. ... Sok év telt el. Beheged­tek a háború sebei. Elsimult, újra terem a bombák által fel­forgatott föld, de a szívekben megmaradnak az emlékek az átélt nagy szenvedésekről és a nép hőstettéről. (A. Kovtun visszaemlékezé­seiből fordította és összeállítot­ta: Sávolt Béla) papírral. A többiek iszonyodva lesték a papírt: moccan-e alatta az áléit test. A nyomozó bosz- szúsan legyintett: — Ez meghalt. Így jár mind­egyik, ha nem vallja be, kik a társai. Ebben a pillanatban nyöször­gés hallatszott. A csendőr is elhallgatott meglepetésében. Így tisztán ki lehetett venni a lány szavait: — Nem tudok semmit... nem mondok semmit... Kl i volt ez a bátorlelkű kislány? Kállai Éva nem volt már gyerek akkor: 25 esz­tendős, csak sokkal fiatalabb- nak látszott. Négyéves mozgal­mi múlt állt mögötte. A kom­munista pártnak még nem volt tagja, csak rokonszenvezett ve­le — talán éppen ott, a halál torkában edződött benne acél­lá a meggyőződés. Az internáló­táborban, a börtönben — amely az Andrássy-laktanya után kö­vetkezett — megszerezte a megfelelő elméleti tudást is. Amikor 1944. március 22-én — három nappal az ország német megszállása után — kiszaba- I dúlt, nem törődve a hatalmas­sá lett veszéllyel, betegségével azonnal jelentkezett: forradal­mi munkát kért. Párttag lett. Életének vágya beteljesedett; nem kímélte magát ezután sem. Úgy dolgozott,• ahogyan azt mindig elképzelte — ha kellett, éjjel, ha kellett, nappal —y sokszorosította a párt titkos sajtóját, szervezte az illegális találkozókat... Amikor a fő­város Vili. kerületét felszaba­dította a Szovjet Hadsereg, az örömtől könnyezve mondta a kerületi pártszervezet megala­kulásakor: — Amit ezután megéleky ajándék. i| z „ajándék”: 12 rövid év *1 volt. Rövid, mert ez is tömérdek ■ munkában telt el; nem is érzékelte az időt a nagy rohanásban, holott valóban egy életre való esemény sűrűsödött ezekbe az évekbe: volt párt­titkár, és igazgató — végre egész napját a párt nevelő- szervező munkájának szentel­hette. Férjhez ment, három szép gyereke született. Csak azt saj­nálta, hogy aránylag keveset le­het a családjával. Beiratkozott az egyetemre is, mert úgy érez­te, többet kell tudnia a munka jobb végzéséhez. 1954-ben a bu­dapesti pártbizottságra került. Itt dolgozott az ellenforradalo­mig; az ellenforradalom alatt egyszer ment ki csak a párt­házból, amikor megnézte ott­hon, hogy vannak a gyerekekj nem esett-e bántódásuk? Október 3Ö-án az ellenforra­dalmárok ostrom alá vették a pártházat. A lőszer elfogyott, az ellenség óriási túlerőben volt. Mint a később elfogott huligánok elmondták, azzal a paranccsal törtek be a pártbi­zottság székházába, hogy fog­lyot ne ejtsenek, végezzenek ki mindenkit. Meg kell szerezniük az iratokat, a névsorokat, ame­lyek alapján meg tudnak talál­ni majd Budapesten minden egykori párttagot. Kállai Éva ezer és ezer budapesti kommu­nistát ismert. Eszébe jutott az Andrássy-laktanya, az őrjöngő ellenforradalmárok, a lelki kín, hogy ne árulja el társait. S amikor már nyúltak utána a gyilkosok, hogy folytassák, ahol elődeik 1942-ben abbahagyták — leugrott a mélységbe. Tf? állal Éva megérte még, « ha kórházban is, a for­radalmi erők felülkerekedését, a gyors konszolidáció kezdeteit. A kórházi ágyon halt meg fél év múltán ez a testileg gyenge, de akaraterejében, meggyőző­désében hihetetlenül erős asz- szony. Halálában is győzött: példáján generációk nevelked­nek tisztább emberré. Ha életben marad, most len­ne 50 éves. ... „ .. Mate György

Next

/
Thumbnails
Contents